Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-21 / 170. szám
4 ftÉPÚJSÁ G 1961. július 21., péntek Imre bácsi Madárfütty kísért, mikor a gyulavári erdőben a békéscsabai úttörőtábort kerestem. A sátraknál a gyerekek méltóságteljesen őrt állnak és a tábor bejáratánál két úttörő belépőinkkor tiszteleg. Majd a parancsnoki sátorhoz küldenek, ahol jelentik, hogy vendég érkezett. Nánási Imre elvtárs, a békéscsabai kisréti külterületi általános iskola igazgatója fogad. Ö a tábor parancsnoka. Hetvennyolc gyerek apja és vigyázója itt, hol a mennyezet a tiszta kék ég, a fejük fölé boruló lombsátor mindig halkan muzsikál. — Imre bácsi — szaladt hozzánk egy kis úttörő és máris mondja, hogy valami baj van a vízzel, gyorsan segíteni kell. És Imre bácsi megy, segít, aztán ellenőrzi a tanulócsoportokat. Igen, mert a gyulavári erdőben, ebben az úttörőtáborban Békéscsaba összes iskolájából képviselve vannak az őrsvezetők, akik itt tanulják meg az úttörőmozgalom feladatait. Imre bácsi a kisréti tanyai általános iskolában tanít és 1948 óta mindig tanyán élt. — Nem is vágyom onnét el, megszerettem az ottani embereket.. ^Tjuptü-Úlíj Bondár Jóska A sátor előtti kis téren a szél pajkosan lobogtat egy zászlót, s a zászlón egy tigris hasal el, jelképezve — ezt a sátor' lakói mondják — a bátorságot. A Tigris-őrs a tábor-alapító, Bondár Jóska, a IX- es számú általános iskola tanulója most végezte a VIII. osztályt. Ő már Imre bácsival elsőként megérkezett és az első napon ásta a sátrak helyét, az emésztőgödröt és ki tudná megmondani, mi mindent csinált. <5 a legerősebb a táborban — persze csak a gyerekek között. — Komoly és megbízható gyerek — mondja róla Imre bácsi és Jóska most is csak úgy besegít a napos őrsnek, hordja a tüzelőt a konyhához. A Tigris-őrs a tábor lelke, ők mennek elsőnek vízért, ők vigyáznak legjobban a rendre, s még az sem baj, ha a tábor bohóca, Farkas Andris „verekedést” produkál is, mert utána Andris fél lábon körbeugrálja a tábort. Sátruk középen áll a táborban és Sisák Peti rajvezetö-helyettes, aki szintén a IX-es iskolának volt Jdáiujúk Négy sátor az övék. Külön birodalom, őrrel az ajtajuk előtt. A táborban sem tagadják meg magukat, csivitelnek és nevetnek. Jókedvűek és ha véletlenül egykét fiú meghúzza a lányok copfját, éppen úgy sírva szaladnak a rajvezetőkhöz, mint odahaza az iskolában a tanító nénihez. De nehogy azt higgye valaki, hogy itt kényeskednek. Az első este talán furcsa volt sátorban aludni. — Most már szeptemberig is itt aludnánk — kiáltják kórusban. Tizenkét-tizennégy évesek, iskolájukban őrsvezetők és most itt az egyik fa alatt éppen új dalt tanulnak. A dal cérnahangjukon hasítja a levegőt. Sátruk rendben van mindig, vigyáznak a tisztaságra, de nem szolgáltatják ki magukat a fiúkkal, ők is hordják a gallyakat a konyhához és hozzák a vizet a főzéshez. Tóth Anikó, a II-es számú általános iskolának a tanulója a Fecske-őrsnek a tagja. Az iskolában is a Fecske-őrs ben volt kitűnő tanuló. — Mi szeretnél lenni? — Gyógyszerész. És a lányok a táborrá beszélve megegyeznek, hogy nagyon jó. Ezt mondja Anikó is. — Eleinte féltem, hogy unalmas lesz, de olyan jó, hogy itt maradnék szívesen egész az iskoláig. — Mi volt a legizgalmasabb történet a táborban? — kérdem a lányokat. Egymás szavába vágva mesélik, hogy az egyik napon a gyulai járási táborban, amely szomszédos a csabaival nagy kiabálás volt. Lövések dörrentek és az égen zöld és piros színű rakéták jelentek meg, és bizony a lányok egy kicsit megijedtek. De aztán rájöttek, hogy csak játék az egész és utána nyugodtan aludt mindenki tovább. Tóth Anikó A Fecske-őrs tanul — A baj csak az volt — mondja Anikó, hogy mi voltunk őrségben és így nekünk „nem volt szabad” félnünk. — De azért csak féltetek? — Hát egy kicsit. Sisák Peti tanulója, leendő elsős gimnazista sorakoztatja a Tigris-őrs tagjait. — Mondjátok be a neveiteket — kérem meg őket. Vigyázállásba merevednek, katonásan jelentik: — Sisák Péter, (Sisák János, Nánási Imre, Kristóf Károly, Farkas András, Körtvélyesi Ödön, Darabos Imre, Bondár József. A két Sisák ott áll egymás mellett komolyan, Jancsi most megy a Vll-be. — Rómeónak hívjuk — súgja az egyik gyerek. — Miért? — Ajaj! — mondják a gyerekek, s elmesélik, hogy Jancsinak bizony megtetszett egy kislány, s napokig szinte beteg volt ettől a „szerelemtől”. A táborban vidáman telnek a napok, s az utolsó napok egyikén a számháborúra is sor került. A Tigris-őrs a zászló védelmére az erdőbe vonult. Fölgallyazták magukat — mert így biztosabb — mondja Sisák Jancsi — nehogy ránk találjanak. A kis csapat utolsó emberéig védi a zászlót és az sem baj, ha egymást olvassák le a nagy védekezésben, mert a zászló a két Si- sáknál maradt és Bondár Jóska boldogan vezette hazafele a Tigris-őrsöt, amely nem hozott szégyent nevére. A számháborúnak estére lett vége és Bondár Jóska már újra sorakoztatja az őrsöt. — Gyerünk tábortüzet rakni! Törik a gally, roppan az ág és nemsokára a tábortűzhöz minden elő van készítve, jólesik a vacsora, s az őrs boldogan vonul helyet foglalni a tűzhöz minél közelebb. A két hét gyorsan elszalad. Eltelt sok vidámsággal, sok nótával, mókával, számháborúval. — Mi volt a legszebb? Erre a gyerekek mindnyájan kiválasztják a nekik legtöbb élményt nyújtó estét és ha ezt úgy összeraknám, kiderülne, hogy minden napnak megvolt a maga szépsége, a maga varázsa. Imre bácsi mesélte, hogy az első napokban attól féltek, hogy majd a gyerekek nem érzik jól magukat. De aztán rájöttek, hogy ha a gyerekekre bízzák az őrsök irányítását, az ügyelet ellátását, akkor abban ők szívesen vesznek részt és mindent el is végeznek. A rajvezetők ' pedagógusok és régi úttörővezetők voltak. Ők éppúgy részt vettek a tábor életében, mint az úttörők és az ez alatt a két bét alatt ők is visszafiatalodtak, vidámak voltak. Minél jobban közeledett azonban a tábor vége, egyre több szó esett a, hazamenetelről, sűrűn elhangzott mindenki részéről: — Jó lenne jövőre újra itt találkozni! Itt a gyulavári erdőben, ahol oly jó táborozni, ahol az erdő fölé tisztán borul éjjel a csillagos ég. jólesik az alvás, semmi sem zavarja a pihenést. Az utolsó esr " \ Túl Gyulán, ott, ahol a Körös méltóságteljesen hömpölyög, ott ahol az erdőben nyugodtan rak fészket a vadgalamb, néha a hangos kiáltástól megijedve röppen a madár. így nyári időben az erdőt birtokukba veszik a kirándulók és az úttörők. És most már nemcsak a madár, hanem az em bér is dalol és a napfelkeltét kürtszó jelzi és mikor kárpitot húznak a Nap elé, mikor kigyúlnak odafönn a csillagok, kürtszó búcsúztatja az álomra tőröket. Táborozni jó! És e felkiáltás visszhangot ver az erdőben, e kiáltásra felel a vadgalamb, a rigó. Néhány gyerek felfedezte az erdőben az erdészháztól néhány 100 méterre a téli őzetetőt. Utána napokig kijártak, lesve, hogy hátha látnak egy őzet, de az elbújt és csak akkor jött elő, amikor az úttörők már útra készen, hazafelé indultak. — Nézd, őzike! — kiáltott fel az egyik kisfiú és csodálkozó szemek tekintettek az őzre, amely megállt a tábor bejáratától néhány méterre és a felcsattanó énekszóra sem mozdult meg, csak nézte, hogy birodalmából hogyan vonulnak el az úttörők. s ___________ ____________< M i lesz az ebéd? A tábor középpontján az ég felé állandóan száll a füst, a gulyáságyú állandóan „harcra kész”. Két szakács néni: Komáromi Júlia és Kardos Júlia a Bameválból két hétág főztek a gyerekeknek. — Voltak már táborban? — Még nem. — S hogy érzik magukat? Sátorban aludni azért szokatlan biztosan. a krumplit. A két Hrabovsaki állandóan vitatkozik, mind a kettő Pál, s mind a ketten a VII.-be mennek. — Rokonok vagytok? — Dehogy vagyunk — kérik ki szinte méltatlankodva, de aztán nevetnek a párducok, mert a Hra- bovszkiak sem haragszanak azért egymásra. Varga Jóska a „gulyás-ágyú” Rajzolónk Így látta a konyhát. — Meg lehet szokni —, válaszolja Kardos Júlia — az első éjszaka szokatlan volt ugyan, de most már egészen belejöttünk. — Hogy vannak megelégedve a segítséggel? — Jól. A fiúk jobban dolgoznak, mint a lányok. Most éppen a Feketepárducok vannak szolgálatban. A Párducőrs Galli Mihály őrsvezetővel az élen, hatalmas kondérba pucolja bősz kezelője állandóan nyitogait- ja a tűzhely ajtaját és már néhány égési sebet szerzett a „gulyás-háborúban”. — Jó itt a konyhán dolgozni? — Jó bizony — válaszolják a gyerekek szinte kórusban —, hiszen utána mi még repetázhatunk is. — És finomat főztök legalább? — Persze — mondja Galli Mihály —, ha mi vagyunk szolgálatban, mindig finom az ebéd. ték egyikén a Tigris-őrs tábortüzet rakott és amikor a tábortűz lángja magasra csapott, amikor a szikrák elindultak az ég feMagasra csap a tábortűz lángja lé, hogy megkíséreljék hátha csillagokká lesznek, először halkan, njajd utána hangosan szállt az ének: —« ... Üttörőnek kedve mindig jó.,. Szállt az ének hangosan, s az erdőben erre figyeltek a madarak, tán még a tües- is elhallgattak és a Köröstől nem hangzott ide a békák kuruttyolása sem. Csak az úttörők éneke szállt egyre hangosabban, s a láng lobogott, megvilágította a kipirult arcokat és mikor felhangzott a kiáltás: — Sok sátor, nagy tábor, zöld erdő, Gyulavár... Száz torok válaszolta a tábor jelmondatát. Az utolsó zászlófelvonás néma csendben történt, igaz a két zászlófelvonó egy picit elügyetlen- kedte a dolgát, mert a zászlót nem sikerült felhúzni, de a kis Nánási Imre felkúszott a zászlótartó rúdra, s utána minden rendben volt. Utoljára lebegtette a szél a zászlót a táborban, majd teherautók jöttek, elvitték a sátrakat, csend lett, csak Bondár Jóska kiáltott ir-. j egy nagyot: 7- Viszontlátásra jövőre! S talán egy rigó volt, ki tudja már, válaszolt neki füttyel, hogy aztán csend legyen, csak a fák levelei susogjanak újra, de azok is azt susogták: — ... Ej, haj, száll az ének, zeng az ének, szép az élet... Irta: Dóczi Imre Rajzolta: Gönczöl Dezső
