Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-10 / 135. szám

NÉPÚJSÁG 1961. június 10., szombat Kennedy beszéde az UPI hírügynökség szerkesztőinek gyűlésén Washington (TASZSZ) Kennedy elnök csütörtökön be­szédet mondott a UPI amerikai hírügynökség anyagát továbbító kiadóknak a gyűlésén. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok folytatni szándékozik a tárgyalásokat a Szovjetunióval egy semleges és független Laosz megteremtéséről abban az eset­ben, ha Laoszban beáll a fegyver­szünet. Megegyezésre törekszik a nukleáris fegyverkísérletek eltil­tására vonatkozólag is. Kennedy elmondotta, hogy az Egyesült Államok nem szándéko­zik felújítani az atomfegyverkí­sérleteket annak ellenére, hogy „csalódással végződtek” azok a megbeszélései, amelyeket e kér­désről Hruscsovval folytatott. „Folytatni szándékozunk a gen­fi tárgyalásokat és arra törek­szünk, hogy fogadják el az álta­lunk előterjesztett szerződés-ter­vezetet” — jelentette ki Kennedy Végül Kennedy kifejtette: A sajtóra vár az a felelősségteljes feladat, hogy megmagyarázza az amerikai népnek, milyen nehéz a békét fenyegető vitás kérdések megoldása, és annak tudatosítása, hogy a megoldáshoz a jelek sze­rint hosszú idő szükséges. (MTI) A tavalyinál több általános iskolát végzett fiatal kerül a középiskolákba — Tájékoztató a felvételek alakulásáról — A Művelődésügyi Minásztéráumbatn tá­jékoztatták az MTI munkatársát a kö­zépiskolai felvételekről, az iskolázások tapasztalatairól- Elmondották, hogy az általános iskola VIII. osztályát idén elvégző tanulók közül 48 OOO — a tava­lyinál kétezerrel több — gyerek felvé­telére nyílt lehetőség. A tapasztalatok 60e*rint azonban asz előző évieknél jó­val nagyobb volt a középiskolák iránti érdeklődés. Ennek következtében kö­zépiskolákba jelentkezettek száma csaknem húszezerrel magasabb volt a felvehetők számánál. A felvételeknek természetesen ha­tárt szabtak a tárgyi, személyi és egyéb feltételek, ezért a felvételekről az illetékesek az iskolai társadalmi bi­Osztrák ifjúsági küldöttek látogatása a Békéscsabai Ruhagyárban Mint már lapunkban hírt ad­tunk róla, kedves vendégek érkez­tek megyénkbe csütörtökön. A Szabad Osztrák Ifjúsági Szövet­ség képviselői csütörtökön délután ellátogattak a Békéscsabai Ruha­gyárba. A gyár dolgozói kedvesen fogadták az osztrák vendégeket. Mint ilyenkor szokás, mindkét részről érdeklődnek egymás életé­ről, munkájáról. A látogatás al­kalmával több kérdés hangzott el. A ruhagyári fiatalokat különösen érdekelte, hogyan élnek az osztrák fiatalok. Még mielőtt több kérdésre válaszoltak volna a küldöttek, sor- rajárták a munkatermeket, ahol Kocziszki Lászlóné KISZ-titkár kalauzolta őket, és elmagyarázta az egyes munkafolyamatokat. Ez­után a klubteremben hosszasan elbeszélgettek egymással. — Hogyan élnek az osztrák fia­talok? — hangzott az első kérdés. Ottó Padolsky rövid gondolko­zás után válaszolt. — Nálunk a fiatalok csak a má­nak élnek — mondotta —, volt önöknek egy slágerük a háború ideje alatt, Karádi Katalin éne­kelte. Ez a dal úgy kezdődött: „Csak egy nap a világ”... Sajnos, a mi fiataljaink nagy többsége így gondolkozik. Nem törődnek azzal, hogy holnap mi lesz, fontos az, hogy ama jól teljen el, legyen szórakozás és kaland. — Milyen a fiatalok tanulási le­hetősége? — Személyes élményemet mon­dom el — szólt az egyik osztrák. — Én a vasútnál dogozom. Van egy fiam, akit tovább akartam ta­níttatni. Az illetékes szervek azzal fogadtak, hogy van-e valami jó összeköttetésem, mert ha nincs, ne is próbálkozzam, úgy sem sikerül. Mondanom sem kell, a fiam nem tanul tovább. Ismerek két fiatal tanítónőt. Kitűnően végeztek és jelenleg állás után szaladgálnak. Azt hiszem, ez a két példa ele­gendő arra, hogy az elvtársak kérdésére világosan válaszoljak. — Milyen különbséget látnak a két ország népeinek élete között? — hangzott a következő kérdés. — Erre röviden lehet válaszolni — mondotta Helmut Kompt. — Nálunk a profit fontos, Magyaror­szágon az ember. Ezután a három osztrák fiatal elmondotta, hogy nehezen kapták meg az engedélyt, hogy Magyaror­szágra utazhassanak. Kettőjüknek a hivatalos szabadságát kellett ki­venni, mert másképp nem enged­ték őket el. Ezután átterelődött a szó a vasárnapi osztrák—magyar futballmérkőzésre is. \ — Ahol voltunk, még mindenütt megkérdezték tölünk — nevetett Otto Padolsky —, hogy milyen eredményt jósolunk? Nem elbiza­kodottságból mondom, de az utób­bi eredmények azt bizonyították, hogy sikerült megtalálni a váloga­tottat. Mindenesetre osztrák győ­zelmet várunk. Az osztrák vendégek pénteken két termelőszövetkezetet látogat­tak meg, majd szombaton reggel elutaztak Békéscsabáról. —tyik. zobtságok javaslatai alapján döntöttek. A középiskolákba felvett diákok 87,7 százaléka kitűnő, jeles, vagy jó előme­netelő. A minisztériumban elmondták azt is, hogy a különböző technikumokból el­utasítottak közül mintegy 14 000 tanuló kérte másodízben középiskolai felvé­telét. Bár a felvett kitűnő, jeles és jó rendű diákok aránya az előző évhez viszonyítva 4,3 százalékkal emelke­dett, mé'güs sok kitűnő, jeles és jó bi­zonyítványt szerzett gyereket kellett elutasítani. — A na-gy érdeklődést és a szinte ugrásszerűen növekvő igényeket figye­lembe véve a következő hetekben az eredeti előirányzatokon felül további 5000 fiatal felvételét tesszük lehetővé — mondották. A most Madott intéz­kedés alapján az általános gimnáziu­mokba felvehetők a másodízben je­lentkezettek, továbbtanulásra érdemes kitűnő és jeles előmenetelő tanulók. A jórendüek közül az általános gimná­ziumok igazgatói az iskolai társadalmi bizottságok segítségével egyéni elbí­rálás alapján vehetnek fel tanulókat — a fennmaradó helyeknek megfele­lően. A megyei, a megyei jogú városi tanácsok művelődésügyi, valamint Bu­dapesten a Fővárosi Tanács oktatási osztálya vezetőinek irányításával már meg is kezdődött a másodízben jelent­kezett legjobb tanulmányi eredményű fiatalok felvétele a gimnáziumokba. Megkezdődött a jelentkezés az ipari- tanuló-képzésire is. Az érdeklődő szü­lők és fiatalok az iparitanuló-képzéssel kapcsolatos kérdésekről a Munkaügyi Minisztérium ip ári tanul ó-in tézeteinek igazgatóitól, az ipari tanulókat felvevő vállalatoktól, vagy szövetkezetektől kaphatnak feivilágosatást. (MTI) Egy párttitkár halálára Nem az a kép maradt meg előttem, ahogy utoljára, halála előtt láttam: ingujjban biciklizett a falu főutcáján és előzékenyen, mint mindig, mindenkinek előre köszönt. Én most már igy fogom öt látni: Tantestületi évzáró-gyűlés van az újkígyósi iskolában. Az utolsó napirendi pontként búcsúztatjuk egy nyugdíjba menő kartársnőnket. Az igazgató beszéde után szót kér Kovács János párttitkár is. Nincs előtte jegyzettömb, nem szólít senkit hivatalosan elvtársnak. A tanítókhoz beszél és a ked­ves nyugdíjba készülő tanító nénihez, kéri őt, hogy így szólíthassa, hiszen ő vezette be a felszólalót is az olvasás, írás titkaiba vagy 35 évvel ezelőtt. Nagy dióbarna szemét elfutják a könnyek, a meleghangú mondatok kettétörnek. Köszönjük... köszönöm... suttogja és gyorsan leül. A tanító néni sírva válaszol. „Jancsinak” szólitja, s ezért enge- delmet sem kér... Zsebkendők kerülnek elő, a meghatódott, szere­tetteljes hangulatban több mint harminc pedagógus érzi, hogy va­laki a falu vezetőségéből igazán, szívből mellettük áll... A fekete gyászlobogókat viharos szél fújja, eső áztatja. Megdöb­bent emberek tárgyalják utcán, boltban, vonaton: meghalt... fiatal volt... olyan egészségesnek látszott... És szinte egyhangúan minden ajakról egyforma meggyőződéssel: Olyan jó ember volt! Ügy szeret­tük! Segített mindenkinek! Rangjára nem volt gőgös! Nagy kár érte! A koszorúk virága elhervadt, a sebek még fájnak... Egy távoli ismerős, egy idegen, a falusiak nagy családján kí­vüli így próbálja a szeretet és megbecsülés virágait letenni a friss sírhalomra. H. I. Rendkívüli felhőszakadás Békéscsabán Tegnap délután Békéscsabán hatalmas felhőszakadás zúdult a városra. A város mélyebb pont­jain percek alatt összegyűlt nagy mennyiségű víz és több helyen be­tört a pincékbe és az épületek földszinti helyiségeibe. A Hunyadi téren volt a legsúlyosabb a hely­zet. Rövid idő alatt 25—30 centi- méteres víz gyűlt össze. A kör­nyező házak pincéjébe is betört és elöntötte a télire tárolt tüzelőt. Az autóbuszok utasai a nagy tömegű víz miatt nem tudtak felszállni. Sokan cipőjüket levetve, mezítláb gázoltak át a járművekhez. A vá­ros területéről különböző helyek­ről szinte percenként hívták a tűzoltókat, hogy szivattyúzzák ki az épületekbe betört nagy meny- nyiségű vizet. A Munkácsy utcá­ban a víz ellepte az üvegbolt pin­céjét és a raktárai, s így veszélyez­tette az ott elhelyezett árut. Ugyancsak veszély fenyegette a Bizományi Áruház épületét. Tele­fonhívás érkezett a Luther utcai SZTK rendelőintézetből is, ahol a víz az alagsorba tört be. Súlyos volt a helyzet a Mednyánszky utcá­ban, ahol a lakosság sürgős segít­séget kért, mert a lakóházakba 20 centiméteres víz zúdult be. A Bar­tók Béla utcai gyermekkórházból is segítséget kértek, valamint a Szigetvári utcából. A Biztonsági Tanács csütörtök délutáni ölese New Y o rk (MTI) A Biztonsági Tanács csütörtökön délután — magyar idő szerint 20.29 óra­kor — ismét összeült, hogy folytassa az angolai kérdés vitáját. Az elsőnek felszólaló nigériai küldött hangsúlyozta: a Biztonsági Tanács­nak kötelessége, hogy véget vessen az angolai kegyetlenkedéseknek. Rámu­tatott, hogy Portugália a legelemibb szabadságjogokat sem hajlandó megadni az angolai népnek és ennek a politikának elkerülhetetlen következménye a jelenlegi súlyos helyzet Angolában. Hej, roko t an egy sógorom, Radácsi Já­nos, valami kun ivadék. Kemény kobakú, szikár, csontos ember. Jóval ötvenen túl. három gyereket nevelt, egyik sincs ott­hon. Ki ez lett, ki az, felszívta őket Debrecen, meg Pest. Olyan helyen dolgoznak, hogy vissza nemigen várhatja őket. No, de nem ez a lényeg. Csak azért mond­tam el, mert így maradt egyedül asszonyával és öreg anyósával, öt holdjuk van. Három a feleség jus­sa, kettő juttatott. A tagosítással összekerült a kis föld egydarabba, a Kadarcs partra, véggel bele­veszve egy nádasba. A sógor tanácstag. Az utcá ja vá­lasztotta annak. Megérdemelte. És mégis, amikor a nagy napok voltak, ő a szava mellé — illetve előző szaval mellé — nem tette le voksát. Kívül maradt. Jártak hozzá falubeliek, városi agitáto­rok. Hajthatatlan maradt. Leg­utoljára a kis Csige fiút kérette magához. Ö a tsz elnöke. Alig harminckétéves. Fiatal, istentelen kemény. Iskolából emlékszem rá. Már harmadikos korában — bár aprótermetű gyerek volt — beszél­hetett annak hatodikos, hetedikes, ő csak azt tette, amit maga lá­tott jónak. Később olyan banda- vezer-féle volt. Szerencsére ha­mar legénysorba került. Nálunk az a szokás, hogy a legények a süldőlegényekből verbuválják új­ra soraikat. Alig volt tizenhat éves, s legénynek tartották. Nem­csak szája volt, a zsákot is elbír­ta a gépnél. Aztán valami iskolára került. Később állami gazdaság­ban dolgozott. Még üzemegység­vezető is volt egy esztendeig. Majd harmadéve itthon elnöknek választották. Most is ugyanolyan, mint gyermekkorában. Inkább törik, mint hajlik, illetve nem tö­rik. de nem is hajlik. j^em szívesen, de megtette, mert nemcsak Radácsi, ha­nem a község vezetői is szorgal­mazták a találkozót. — Hallom, velem akart beszél­ni — kezdte kertelés nélkül. — Igen, fiam — válaszolt Ra­dácsi. — Ki vele! — Ne szorongassatok ti engem. — Aki a szép szóból nem ért... — Ti nem értetek. Azt hittem te... — és csalódottan nyelt egyet az öreg. — Ha meggyógyul a fele­ségem én bemegyek a szövetkezet­be. Addig nem. — Megint a régi nótát fújja — Régi vagy nem régi... — Nem ellenkezek én, de addig nem lehet. — Bolond ember maga — így Csige. — Pénzt akarnak a zsebé­be dugni és nem kell. Én is me­séljem, ingyen operálják az asz- szonyt, ha belép. — Az asszony is kijött a szobából és fázósan, bete­gesen közbeszólt. — De hogy? — Mint a többit — szúrta oda Csige. — A többit! Mint Szabó ángyit. Elkezelték! — mondta az öreg­asszony és teliszaladt a szeme könnyel. Nem bírta az elnök pil­lantását, viszament a szobába. /~\si gében forrt a méreg. Világ­életében lázadt az értet­lenség ellen, de ilyen feneketlen­nek mégsem hitte. — Asszonybeszéd. — Az öreg csak bólintott rá, s nézte a szoba­ajtót. — Nézze, akkor vegye fel a munkát, ha az asszony meggyó­gyul, de ne csúfoskodjon. Bánom is én, ha pénzes orvoshoz mennek. — Nem! — mondta keményen az öreg. — Nem? Ide figyeljen, ha maga most nem jön, ne jöjjön két hó­nap múlva, de egy év múlva sem. Hozzánk hiába jön, arról én ke­reskedem. — így, Imre? — és kinyitotta Radácsi az ajtót. Az elnök lassan, fogcsikorgatva lépett ki. Talán a kudarcot szégyellte, talán az értet­lenség dühítette, de olyan lett, mint egy megvadult bika. Még az utcát is átkozta, amiben Radácsi- ék laknak. Az ottlakó emberekhez sem volt egy jó szava, pedig azok közül még azon a délután is lép­tek be a Kossuthba. Lassan peregtek a napok az idő rostáján. Kórházba került Radácsi- né. Megoperálták egyszer, aztán még egyszer. A végén mégiscsak összetalálkozott az öreg kaszással. Nyár derekán temették. Hazahoz­ták a klinikáról. A Csige gyerek a tsz ablakából nézte, amint vitték a temető felé. Mintha egy pilla­natra összeakadt volna tekintete az öreg kun-paraszttal. Vagy csak ő hitte? De nagyon rossz kedvű lett ettől. Nem tud­ta, miért, de valahol mélyen sajgott valami. Szegény, most aztán... Majd mikor rádöbbent gyengesé­gére, káromkodott, szidta magát. Néha, amikor a határt járta, eltaligázott az egyéniek parcellá­ja felé is. Megnézte — mint ahogy ő mondja — mit csinálnak a jövő tsz-tagjai. Volt vagy har­minc ilyen gazda. Egyszer, még a temetés előtt — látta, amint Ra­dácsi egyedül arat. Levág egy ren-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents