Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-20 / 117. szám

BÉKÉS MEGYEI * ára 50 fillér * Világ proletariat egyesüljetek! 1961. MÄ.1US 20., SZOMBAT AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM. 117. SZÁM Megkezdték a pecsenyekacsák feldolgozását a békéscsabai Barneválnál A Békéscsabai Baromfifeldolgo­zó Vállalat a megyében először tett kísérletet a pecsenyekacsa nevelésére. A vállalat a Baromfi- ipari Mezőgazdasági Vállalat sü- kösdi és dusnoki víziszárnyas-te- lepéről az idén hatvanezer kacsát igényelt. Ezt megyénk termelőszö­vetkezeteibe adják ki nevelésre. Hatvan nappal ezelőtt mintegy 25 ezer kacsát szállítottak ki a tsz- ekbe. A vállalatnál Kurunczi Antal áruforgalmi osztályvezető-helyet­tessel beszélgettünk. — Őszintén megvallva, először tartottunk a pecsenyekacsa neve­lésétől. Ugyanis Békés megyében ez még új, de mint tapasztaljuk, felesleges volt a félelmünk. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kiadott kacsák 60 nap alatt 7—8 kiló takarmánytól átlag­ban 2,70 kilogrammos súlyt ér­Csehszlovákiába, Olaszország­ba és Nyugat-Németországba. tek el. 'v— Melyik termelőszövetkezet szállított először kacsákat? — A gyulai Erkel Tsz-be 2500-at adtunk ki, és a legelső szállít­mányt is tőlük kaptuk. Az onnan hozott kacsák feldolgozását kezd­tük meg május 18-án. Ügy szá­moljuk, hogy hétfő vagy kedd reggelre mintegy három vagonnal tudunk feldolgozni. Amint hallot­tuk, a pecsenyekacsákat külföldre exportálják. Többek között De érdeklődnek iránta Svájcból és Svédországból is. — A termelőszövetkezeteknek mennyi jövedelmet jelent ez az újfajta kacsanevelés? — Az előzetes számításunk sze­rint 10 forint tiszta jövedelmet ér­nek el kacsánként. Ugyanis 20 forintot fizetnek kilónként. Ez úgy értendő, hogy a hivatalos ár 18 fo­rint, de a tsz-ek 2 forint nagyüze­mi felárat kapnak. — Ezek szerint a termelőszövet­kezeteknek kifizető pecsenyeka­csát nevelni? — Amint már mondtam, meg­hozza a maga jövedelmét. Van egy probléma azonban: törzsállo­mányt kellene kinevelni. Már tár­gyaltunk erről a gerlai Magvető, a békési Október 6 és a gyulai Er­kel Termelőszövetkezet vezetőivel, így sokkal jobban jönnénk ki mi is és a tsz-ek is. Egyébként most már teljes kapacitással meg­kezdtük a feldolgozást, — Honnan várnak újabb szál­lítmányt? v — Legközelebb, hétfőn a füzes­gyarmati Vörös Csillag Termelő- szövetkezettől. Egyelőre csak ex­portra szállítunk, de amint érte­sültünk, Budapesten is van ér­deklődés. Lehetséges, hogy bel­földön is megkedvelik a pecsenye­kacsét, mert a húsa ízletes. J. T. Hruscsov—Kennedy találkozó Bécsben június 3-án Moszkva (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan beje­lentették, hogy Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő és John Ken­nedy, az Egyesült Államok elnöke június 3-án és 4-én Bécsben talál­kozik. A megegyezés az ez év márciusában megkezdődött diplo­máciai eszmecsere és üzenetváltás eredményeképpen jött létre. Hruscsov miniszterelnök és Kennedy elnök megállapodtak abban, hogy a találkozón nem te­kintik céljuknak tárgyalások foly­tatását, vagy egyezmény kialakí­tását olyan alapvető nemzetközi kérdésekben, amelyek más orszá­gok érdekeit is érintik. A találko­zó azonban jó alkalmat nyújt a két államférfi személyes kapcso­latának felvételére és arra, hogy kicseréljék véleményüket a két ország kapcsolatait érintő legfon­tosabb kérdésekben. (MTI) Megnyitotta kapuit az idei Budapesti Ipari Vásár Csütörtökön még nagy volt a sürgés-forgás a vásárvárosban. Asztalosok, címfestők, grafikusok és villanyszerelők dolgoztak, hogy május 19-re, a megnyitás napjára készen legyenek. Csütörtökön dél­utáni a vásár területén Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának vezetője bemu­tatta a hazai és külföldi újság­íróknak a vásár érdekességeit. Az ünnepélyes megnyitóra, pén­tek délelőttre eltűntek a mesterek, s zászlódíszbe öltözött a vásár dísztere. Az ünnepélyes megnyi­tón megjelent dr. Münnich Fe­renc, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, Fock Jenő. Kállai Gyula, Kiss Károly. Somogyi Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány több tagja, a minisztériumok, a fővá­rosi tanács és a vállalatok képvi­selői, a budapesti diplomáciai kép­viseletek vezetői és tagjai. Veres József, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke üdvözölte a megjelenteket, s meg­nyitotta a vásárt. Megnyitó beszé­dében többek között elmondotta, hogy a már hagyományossá vált Budapesti Ipari Vásár rendezésé­vel a legfontosabb cél az, hogy a hazai és a nemzetközi közvéle­mény előtt a magyar ipái' bemu­tassa termékeit. Az idei ipari vásáron fogalmat lehet alkotni hazánk igen jelentős ipari növekedéséről. Képet mutat a vásár arról is, hogy ipari és ke­reskedelmi forgalmunk évről évre nő, amely igazolja kormányunk helyes politikáját, nemzetközi te­kintélyünk jelentős növekedését. Reméljük — mondotta Veres elvtárs —, hogy a vásár alkalmá­val a belföld és külföld nagyará­nyú találkozása kölcsönösen elő­segíti a kereskedelmi tevékenység növelését és a kölcsönös elvek elő­nye alapján kötünk üzleteket. Ez is eszköze annak, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, elősegítsük a népek közötti jobb megértést, amit a békeszerető emberiség mind nagyobb erővel követel. A megnyitó szavak után a ven­dégek megnézték a Szovjetunió kiállítását, amely ízelítőt nyújt a szovjet technika, tudomány, ipar rendkívüli, a szó szoros értelmé­ben a csillagokig törő fejlődésé­ről. Sok új cikkel bővül a ruházati boltok nyári választéka : A Ruházati Bolt Vállalat vezetői elmondották, igen sok új fazonú női, férfi- és gyermekruhával bővítik a választékot. Az újdon­ságok közül valószínűleg a leg­népszerűbb a nylon-ballon lesz. Az Orkán elnevezésű impregnált, teljesein vízhatlan anyagból a fér­fiak részére sötétszürke és kék színű, öves ballonokat, a nők ré­szére pedig világos, pasztell szí­nű kabátokat gyárt az ipar. Meg­szűnik „az uniformalizálás” ve­szélye, több száz különböző fazonú és anyagú ruha között válogathat­nak a boltokban. A választék bő­vítésére azonban a nyárra még tovább színesítik a női konfekció­divatot. Újdonságnak számítanak például a különböző múselyem- és shantungruhák és kétrészes komp- lék. Megjelenik a boltokban a régóta várt lenshantung és apró­mintás twill nyári ruha is. A ked­velt pettyes és csíkos kartonru­hák mellett az idei nyár divatja lesz az új, modem mintás karton napozó ruha. A divatszakértők szerint idén nyáron nagy divat lesz a nők körében a külön szok­nya-blúz viselet. Ezért a kereske­delem ezekből a cikkekből is vál­tozatos, új fazonokat gyártat. A női ruhák hossza különben nyár­ra tovább rövidül. A fiatal bakfis. lányoknak térdig érő, az idősebb korosztálynak pedig a divatos hosszúság térd alatt 5 centiméter lesz. aBARATSAG beépített terület 0 50kr* kőolajvezeték magyarországi szakasza lííl kőo/ajfinomitó kőolajmező CS=Csehszlovákia Magyarország N D K a Kémet Demokratikus Köztársaság 0 500 1000 1500 km c066Z 20—30 vagon mirelit-ételt gyártanak Békéscsabán A Mirelité Mélyhűtő Vállalat békéscsabai kirendeltségénél ind­us 12-én kezdték meg a gyártási előkészületeket. A vállalat 18-án ozzáfogott a termeléshez is. Jelenleg ötféle készételt gyártanak, öbbek között marha- és sertéspörköltet is. Az előzetes számítás zerint július közepéig, amikor áttérnek a zöldségféleségek feldol- ozására, mintegy 25—30 vagon készételt gyártanak. A készítmé- lyeiket Budapestre, és a különböző iparvárosokba szállítják. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 1958-ban hozott határozata alapján a Német De­mokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország, valamint a Szovjetunió kö­zött köolajtávvezeték-rendszer építését kezdték meg a múlt év folyamán. A három népi demokratikus ország, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vegyipari termelése ugyanis rendkívül fellendül az elkövetkező évek során és fütőanyaggazdálkodásuk is je­lentős mértékben korszerűsödik; ezert a Szovjetunióból származó kőolajimportjuk 1965-re __ számí­tá sok szerint — eléri a 15 millió tonnát. A vezetékrendszer megépítése lehetővé teszi, hogy a kőolaj szállítási költsége az egyharmadára csökkenjen, A „Barátság Kőolajvezeték” összhosszúsága megközelíti az 500« kilométert, s a Föld leghosz- szabb táyvezeték-rendszere lesz. A Szovjetunióból a Volgán túli kőolajmezőkről kiinduló távvezeték Mozir városánál kettéágazik egyrészt az NDK és Lengyelország, másrészt Csehszlovákia irányában. A vezeték-rendszer ez utóbbi szakaszból Csehszlovákiában Sahy (Ipolyság) körzetében ágazik le. ille­tőleg lép hazánk területére a Magyarországon több mint 160 kilométer hosszúságban futó kőolaj­vezeték. A vezeték-rendszer magyar szakaszán Drégelypalánk és Százhalombatta között a munkála­tok május közepén már elkezdődtek. A távvezeték segítségével hazánkba évente több millió tonna kőolaj érkezik, melynek feldolgozása részint a most építés alatt álló százhalombattai kőolajfinomító­ban, részint pedig a szőnyi finomítóban történik.

Next

/
Thumbnails
Contents