Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-10 / 59. szám
1961. március 18.. péntek ntPOJSAG 5 SPC RT - SPORT • SPORT Az országos magyar ifjúsági bajnokságon is részt vesznek a Kötöttárugyár öklözői Ez évi országos vidéki ifjúsági egyéni ökölvívóbajnokságot Szegeden rendezték meg. Megyénket ezen a bajnokságon a békéscsabai Kötöttárugyár három ifi versenyzője képviselte. (Szegedi papírsúly, Gyucha kisváltó és Sajben váltösúly). Mindhárom csabai versenyző első mérkőzését megnyerte. Gyucha azonban sérülése miatt nem indulhatott tovább. Szegedi két győzelemmel a döntőbe került s kivívta magának az előkelő második helyezést. Sajben technikailag mindkét mérkőzésen bebizonyította, hogy az élvonalbeliek között is mégállja helyét. A gyenge erőnléte miatt azonban kénytelen volt megelégedni a harmadik helyezéssel, de ezzel ő is jogot szerzett az országos magyar ifjúsági bajnokságon való részvételre. Ezek a sikerek kemény munkára késztetik a fiúkat, hogy az országos magyar ifjúsági egyéni versenyen is megállják a helyüket, s jó hírnevet szerezzenek a Kötöttárugyár ökölvívó szakosztályának. Tan folyamot indít a megyei úszószövetség A magyar úszók szövetsége elnökségének rendeletére ebben az évben az uszodákban és fürdőkben csak vizsgázott úszómestert alkalmaznak. A megyei úszók szövetsége március 19-én úszómesteri és gyakorló úszóedzői tanfolyamot indít. A tanfolyam sikeres befejezése után a hallgatók úszómesteri, valamint edzői oklevelet kapnak. A gyomai JUHS-ben ' Alig két hónapja, hogy megkezdte munkáját Gyomán a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. E rövid idő alatt a vezetőség eredményesen dolgozott. Az elért jó eredményekhez hozzájárult a párt, a Hazafias Népfront és a tanácsi Pedagógus aszfalífenisz-bajnokság A gyulái Pedagógus SK rendezésében február 26-án rendezte meg a pedagógus dolgozók részére a megyei asztalitenisz-bajnokságot. , Férfi egyesben megyei bajnok: v Gajdos Emil (Dévaványa), Skultéti András (Gyula), Krisztován Sándor (Sarkadkeresztúr). Női egyesben megyei bajnok: Körösi Éva (Mezőhegyes), Zalay Károlyné (Gyula). Gy-d-z Vívók a páston Az Orosházi Spartakusz vívószakosztálya nemrégen alakult. A szorgalmas versenyzők estenként gyakorolnak, hogy megtanulják a vívás különböző módszereit. A közelmúltban már versenyt is rendeztek. Képünkön Huszár— Jantyik asszóját láthatjuk. >000<XKKKKKKK><K>0<KKKKH><XKKKKXH>0<><KMXH>0<K><>OC>00<) ( A gyulai íérli terem-röplabda torna végeredménye 1. Harisnyagyár 7 7235:117 14 A Harisnyagyár eredménye nélkül 2. Pedagógus 7 6 1 302:150 12 1. Pedagógus 6 6276:115 12 3. Páiffy a. 7 5 2 283:156 10 2. Páiffy A. 6 5 1 262:121 10 4. I. T. S. K. 7 3 4 176:185 6 3. I. T. S. K. 6 3 3 151:157 6 5. Mg. .Technikum 7 2 5 137:20.0 4 4. Mg. Technikum 6 2 4 117:175 4 6. Páiffy B. 7 2 5 133:225 4 5. Páiffy B. 6 2 4 120:182 4 7. Húsipar 7 2 5 Ilii :261 4 6. Húsipar 6 2 4 99:204 4 8. Dónes-major' 77 34: 977. Démes-major 6 “ 6 34: 95Elek! sikerek a gyulai járási sparfakiád asztalitenisz és sakk döntőjén A gyulai járási TST az elmúlt vasárnap délelőtt rendezte meg falusi dolgozó spartaiáádjának sakk és asztalitenisz döntőjét. A verseny egyik szépséghibája volt, hogy egyeben női vensnyző sem indult. A férfiak közül többen jól szerepeltek. EREDMÉNYEK: Asztalitenisz (egyéni): 1. Marschal, üek. 2, Ruck-, Elek, 3, Békési, Elek. Páros: Ruck—Békési, Elek, 2. Marschal —Ament, Elek, 3. Szelezsán—Moldovún, Kétegyháza. Csapat: 1. Elek (Maischal, Áment, Ruck, Békési), 2. Gyulavári (Sáss, Rausz, Kertész, Gál), 3. Kétegyháza (Szelezsán, Moldován, Medró, Túrák). Sakk (egyéni): 1. Jámbor, Elek, 2. Töfel, Elek, 3. Fekete (Újkígyós). Csapat: 1. Újkígyós, 2. Szabad-kígyós^ 3. Kéte-gynáza, szervek mind anyagi, mind pedig erkölcsi támogatása is. Ennek ellenére nehézség most is van. Nincs olyan megfelelő helyiség, ahol egy-egy alkalommal több szakkör foglalkozhatna. Jelenleg öt lövész, egy-egy rádió, motor-túra és könnyű-búvár szakosztály működik. De alakulóban van hajó-, repülő-modellező és háromtusa szakosztály is. A sportágak között legnépszerűbb s legkedveltebb a lövészet. Az elméleti kiképzés mellett gyakorlati lövészeten is részt vesznek a hallgatók. A kutató versenyeken nem egy fiatal ér el jó köregységet. . Szakállas Mihály ipari tanuló átlagos köregysége 8—9. De nem sokkal marad el Juhász Ferenc és Szalóki József sem. — Az úszás sem könnyű sport! — Ez a véleményük azoknak, akik most tanulják az első kar- és lábmozgásokat. Türelmes oktatási munkájáért elismerést érdemel Bárecz János oktató. , Az, .eddig elért jó eredmények nem megnyugvásra, hanem továbbra is egyre szélesebb szervező munkára buzdítják Tuda István elvtársat, akinek az eddig elért eredményekben nem kis része van. Az újabb jelentkezők többsége gimnáziumi tanuló. Az MHS-en belül lehetőség nyílik majd arra, hogy a májusban meginduló Kilián testnevelési-mozgalomban részt vevők megfelelő pontszámot érjenek el, egy-egy verseny alkalmával. Dobi János Óriásfürtű gyöngyvirágot árulnak Békéscsabán A békéscsabai városi kertészetben hónapok óta készülnek a nemzetközi nőnapra; ezrével nevelték a hajtatásos gyöngyvirágot, a tulipánt és egyéb tavaszi virágot. A nők nagy örömére kedden reggel megjelentek az óriásfürtű gyöngyvirágok a virágüzletben és az utcasarkokon egyaránt. Levelekből röviden MEGY A GÖZÖS... kezdi írását Szulyó László, bélmegyeri levélírónk, s abban elpanaszolja, hogy a Békésről Bélmegyerre, Tarhos- ra, Vésztőre utazóknak, különösen piaci napokon, szinte kínszenvedés az utazás, akkora a kisvas- útón a zsúfoltság. Utastársai nevében arra kéri a MÁV-ot, hogy több vasúti kocsi beállításával könnyítsen a helyzeten. BETEGEK NE ADJANAK egymásnak „orvosi tanácsot” — írja ifjú Tóth Lajos, békéscsabai olvasónk. Egy alkalommal szem- és fültanúja volt az egyik orvosi rendelőben néhány várakozó beteg efféle ténykedésének. Lebeszélték egymást az orvos által jónak talált gyógymódokról és orvosságokról, s az önmaguk által alkalmasnak vélt módok és gyógyszerek egyedül üdvözítő voltáról győzték meg partnerüké, Fityma- lón vélekedtek az orvosi szaktudásról. Voltak azonban a kezelésre várakozók között olyan józan vélemények, akik rámutattak az ilyen magatartás nevetségességére, sőt arra is, hogy a hiszékeny, betegtársának „orvosi tanácsaira” hallgatva, talán éppen a halál karját ragadja meg. KEREKES LÁSZLÓ, BÉKÉSCSABAI LEVELEZŐNK írja, hogy a Szent István tér két oldalán lévő megállók egyikétől a másikáig az úttest meg nem engedett helyén szaladgálnak át az utasok, aszerint, melyik megállóhoz fut be busz. Ez, szerinte életveszélyes „mulatság”, Közölhetjük, hogy már kint van az ottani átkelést szigorúan tiltó tábla. Egy jó állapotban lévő, sötét hálószobabútor eladó. Gyula, Rövid u. 14. Érdeklődni: délután. 4-től és vasárnap. 35723 Figyelem! Tsz-ek, állami gazdaságok! Jókarban lévő, üzemképes állapotban l db 110 HP-s angol Serman rendszerű hathengeres Diesel-motor eladó kész- pénzfizetés, vagy könyvjóváírás mellett. Megtekinthető: Tótkomlóson, a tsz-ek malmában. Ugyanott egyéb malmi gépek is eladók. (x) Gyulán, Pósteleki út 6. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 30 Üj típusú 350-es „Jáva” motorkeréikpár eladó. Gyitía, Siórét 20. 29 Szakképzett cukrászt kisjutalékos eiík- rászdába azonnali belépéssel felveszünk, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Földművesszövetkezet, Mezőt) e- rény. (x) Gömbakác darabonként tizenhat forint + 70 fillér csomagolás, hajtatott magas törzsű rózsa darabonifcéint tizenhat forint + 70 fillér csomagolás, gyökeres lucfenyő ‘földlabdával 50—120 cm-ig törzsmagassággafl. cm-kint 30 túlér + csomagolás darabonként 3 forint ; kapható nagyobb mennyiségben Szarvas Községi Tanács V. B. kertészetében. Szállítási költséget a vevő fiRádió- és televízió műsor SZOMBAT, 1901. MÁRCIUS 11. KOSSUTH RADIO: R.10 Kard és szerelem. 8.40 lányok, asszonyok... 9.00 Hangszerszólók. 9.20 Terje Vigen. 9.40 Oskár Kolberg és a XIX. századi lengyel népzene. 10.00 Hírek. 10.10 Hej, szélesnek udvarán... 10.30 A becsület diadala. 10.55 Rádióiskola. 12.00 Hírek. 12.10 Könnyű melódiák. 12.45 Mit olvassunk. 13.00 Szív küldi... 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 Wagner; Tannhäuser. 14.15 A modern művészet második korszaka. 14.35 Vők iskolája. 15.00 Hírek. 15.10 Élőszóval —- muzsikával. 17.56 Karaván-utakon Casablancától a Nigerig. 18.00 Zenekari muzsika. 18.35 Van új a nap alatt! 18.50 Népdalok. 19.05 A Szabó család. 19.35 Starker János gordonkázik. 19.54 Jóéjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika« 20.30 Vidám I960. 21.45 Sporthíradó. 22.00 Hírek. 22.15 ráncoljunk! 24.00 Hírek. 0.30 Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.K Zenekari muzsika. 14.55 Autósok és motorosok ötperce. 15.00 Operakalauz. 16.00 Hírek. 16.05 A holtak nem fizetnek adót. 17.01 Fúvósindulók. 17.15 Írók — diákok között. 17.30 Gabos Gábor (zongora) hangversenye a stúdióban. 18.00 Hírek. 18.05 Népdalok, csárdások. 18.45 Ragadozó növények. 19.00 Hírek. 19.05 Francia kórusmuzsika és versek. 19.30 Horváth Jenő: Concertino vibrafonra és kiszenekarra 19 40 Falurádió. 20.00 Rossini: A török Itáliában. 22.20 Műkedvelő. 22.35 Népek zenéje. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 18.00 Tavaszi képek a faluról. 18.30 TV híradó. 18.45 Hétről hétre... 19.00 Közvetítés a Vidám Színpadról: Mindent egy helyen. Kb. 22.00 Hírek. : szabadság mozi, Békéscsaba. ■ Március 9—11: Szegény gazdagok, K. ■ h.: 6, 8, V,: 4, 6, 8. ■ BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Március ■ 9—11: Két emelet boldogság. Kezdés : h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, féi 8. FIGYELEM! FIGYELEM! Megnyílt a Békési Szabó Ktsz korszerűen berendezett női és férfi méretes divatszalonja BÉKÉS, Kossuth n. 2. (járásbíróság mellett). Bőséges anyagválaszték és figyelmes kiszolgálás várja a kedves megrendelőket. BIZALOMMAL KERESSE FEL DIVATSZALONUNKAT.' Békési Szabó Ktsz Vezetősége A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt 11—1-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Március 9— 12. Arcnélküli város. Kezdés h: fél 6, féí. 8, v: fél 4, fél 6, féft 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Március 10— 12: Heily a fcetön. K. h: 7. v: 3, 5, •h ERKEL MOZI, Gyate. Március 10—12: Áruló bankjegy. K. h.: 6, *, v: 4, 6, S. PETŐFI MOZI, Gytrta. Március 9—12: Szent Johanna. Kezdés h.: 5, 7, 3, 5, 7« BEke MOZI, Orosháza. Március. 9—14: Kenyér, szerelem, Andalúzia. Kezdés h.: 5, 7, vas.: 3, 5, 7. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Március 10—12: Messzi utca. K. h: fél 6, fél 8, v: féi 4, fél 6, fél 8, VÖRÖS OKTOBER MOZI, MezÖkOvácsháza. Március 10—12: Qz, a csodák csodája. Kezdés h: 7, v: 3, 5, 7. BÁSTYA MOZI, Békés. Március 9— lő: Ütött ae óra. Kezdés h.: 6, 8. 4, 6, a, PETŐFI MOZI, Sarkad. htárcius 10— 12: Isten után az első. Kezdés h: 8, v: 4, 8, 8, TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Március 9— 12: Lámpaláz. Kezdés h: 5, 7, 3, S, íj Ady mozi, Szeghaio«* Március 10— 12: Az el nem -»üidDtt levél. Kezdés h: 7, v: 3, 5, í.