Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-05 / 55. szám
KÖRÖSTÁJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Willi Bredel: A VÖRÖSLOBOGO (Részlet a „Dein unbekannter Bruder" című regényből) Napokon át tanulmányozta Kari a falon és a tetőn át a kéményhez vezető utat; minden lépését megjárta már tucatszor is gondolatban. Tudta azt is, hogy félmagasságban hiányzik egy vasból való fok és a többiek is kitörhetnek; ez a gyárkémény régi és hosszú idő óta üzemen kívül áll. Fáradhatatlanul mászott. Minden az idegek dolga. Csak az idegeket nem szabad elveszíteni, meg kell őrizni a hidegvért és semmit se elsietni. Fokról fokra halad felfelé. A veder, amelyet egy horogra akasztott maga mögé, meglehetősen nehéz és igyekezett őt a mélybe rántani, de megszabadul tőle nemsokára. Nélküle élvezet lenne a felfelé való haladás. Kari szerfölött elővigyázatos. Mielőtt egy-egy újabb fokot megmarkolna, kipróbálja szilárdságát, és sohasem fogja mindkét kezével egyszerre ugyanazt a fokot. Mikor jön már végre az a hézag, ahonnan hiányzik egy fok? Kissé megpihen és felnéz a kéményre. Nem képes a hézagot felismerni. Ekkor lepillant és önkéntelenül is fokozza kezeinek szorítását. Ohó, már tekintélyes magasságot ért el, messze a házak felett, az utcák elkeskenyültek. Az utca úgy húzódik el alatta, mintha vonalzóval húzták volna meg. Kari tovább indul. Boldog gondolatok csiklandozzák belülről a koponyáját, mintha vonalvékonyságú kígyók lennének: „Ha én most elengedném, egyszerűen elengedném, akkor vége lenne mindennek. Vége és vége! Hm! csak nem elengedni!’’ El akarja űzni ezeket a gondolatokat, de nem sikerül. XJgy tűnik neki, mintha a támaszték szétfolynék lábai alatt. Kari gyorsan halad, izgatottab- ban markolja meg egyik fokot a másik után, mintha menekülne az efféle gondolatok elöl, mintha ott fenn biztonság lenne. Ne akassza le már itt a vedret? Nem elég magasan van már? Veder nélkül jelentékenyen egyszerűbb lenne. Ügy érzi, mintha hosszú kar húzná lefelé.. Ekkor a semmibe markol a keze. Meglehetős rémület vesz rajta erőt, amely azonban tüstént megkönnyebbüléssé válik. Elérte. Kiakasztja a horgot a vederrel együtt és ráakasztja az egyik fokra. Kis szünetet akar tartani, kényelmesen megáll és fújtat. — Mióta mászom már? Három, talán négy perce. Nem régebben? Ügy tűnik neki, mintha nem percek, hanem órák teltek volna el eközben. Mennyivel erősebben fúj itt fenn a szél! Pedig Kari csak a fele magasságban van. Jó, hogy az eső megállt. A vas ennek ellenére nedves, sőt csúszó. „Bezsirozni hátul! Helyes, de ez még ezután jön. Ha most meglátna az egyik náci, alapos ordítást csapna és abban a pillanatban összecsődülnének, mint vérszomjas farkas- falka. Aztán — igen, akkor már inkább zuhanjak le.” Hangosan mondja magiban: „Olyanok az idegeim, mint a hajókötél. Idegeim jól bírják. És mi ez a mászás nekem? Nem én vagyok az első, aki ilyet tesz.” Átlépi a hiányzó fokot és tovább halad. Először könnyebben, nem húzza már semmi sem a mélybe. Nem akar maga mögé lenézni, de még most sem tud teljesen ellenállni, szeretné tudni, milyen magasságban van már. „Szent ég, hát sosem lesz vége?” Felfelé tekint, s úgy látja, mintha a kémény megnőtt volna, hosszabb, magasabb lett volna. „Most mír nincsen más kiút, tovább!” Kari egyre halad. Körülzúgják a szelek. Gonosz, metsző szelek és úgy zúgják körül, mintha éppen őrá pályáznának. Megrémülve áll meg — a kémény ingadozik. Bizonyos, hogy a kémény ide-oda leng. Egészen világosan érezhető. Kényelmetlen érzés. Vajon meddig leng? Nagy kedvet érzett ahhoz, hogy visszaforduljon. „Visszaforduljon'? Vissza? Eredmény nélkül? És az elvtársak? Hát gyáva vagyok én? Túlbecsültem az erőmet?” Mindegy, tovább! Nem szabad se lefelé tekinteni, se felfelé, csak tovább mászni.” És Kari mereven tekint maga előtt a falra és mászik egyre tovább és tovább... „Egyre feljebb és feljebb.” Először csak gondolja, aztán zümmögi is. Végül énekli, először csak halkan, aztán egyre hangosabban: „... Emelkedünk a gyűlölet és gúny ellenére...” Jót tesz neki az éneklés, rendkívül megkönnyíti a mászást... „Egyre feljebb és fe-eljebb...” Kari már nem érzi a hideg szelet, már nem veszi észre a kémény ingadozását, már nem kell elhessegetni a veszedelmes gondolatait énekel és egyre halad... Másodszorra is a semmibe markol a keze; ezúttal ez nem fok- hiány, hanem a kémény vége. Óvatosan körültapogatja a felső falazatot. A fal erősebb, mint sejtette. Csak most, az utolsó pillanatban nem szabad kishitűnek lenni, mindent abbahagyni. Felhúzódz- kodik, átkulcsolja a kéményt és lovas módjára ráül. Idefent Kari mindenekelőtt csodálatos módon biztonságot és jókedvet érez. Óvatosan kigöngyölíti a vörös kendőt, amelyet a zubbonya alatt vállszalagként teste köré csavart és tüstént nekifog, hogy azt a villámhárítóhoz erősítse. „így, ezt elintéztem — gondolja — és most gyorsan vissza; a vörös kendőt bizonyára az egész városban lehet látni. A bezsírozást gyorsan kell elvégeznem.” Kari átlendül a kémény szélén, a zászlót átengedi szabadon a szélnek gyorsan siklik lefelé. A lefelé való haladás már jelentékenyen könnyebb. Szeretne ismét énekelni, ezúttal azonban már nem félelemből, hanem örömében. A legnehezén túlvan. Már el is érte a hézagot. Ott csüng a veder. Bal kezével fogóz- kodik, jobbját belemeríti a kenő- szappanba és bekeni a fokokat. „Könnyen kitörheti a nyakát az, aki felmászik, hogy lehozza a zászlót!” Lázas sietséggel dolgozik. A fokokról csurog lefelé a kenőcs. A veder egyre üresebb és könnyebb lesz. A nedvesség és hideg ellenére Kari érzi, hogy izzad, hogy a fehérneműje testéhez tapad... A kiürült vedret ismét az övére akasztja. Mikor a fészer tetejére ugrik, erős örömérzés járja át. Mindent elvégzett! Mindenen átvergődött! Még egyszer feltekint a kéményre. Az éjszakában világosan, észrevehetően leng odafent a vörös zászló a szélben. Német «reäeöböi fordított»: Jantyik János ÚJ KÖNYVEK Hajdik Antal: Varró nő Bessenyei Antal kiállítása Másodszor áll Szarvason a dolgozó nép, az „új nép, másfajta raj” bíráló szeme elé Bessenyei Antal. Második kiállítása azt igazolja, hogy Szarvas hatása erős és kötelező. Egy év egyéni útkeresésének állomásait rögzíti a kiállítás. A képek megállapíttatják velünk, hogy a természetnek és a társadalomnak, a valóságnak tükrözését — alkati befolyásoló tényezőktől és egyéni művészi törekvésektől determináltan — a forma oldaláról közelíti meg. Tisztes hagyományok és egyéni erőfeszítések nyilvánulnak meg ebben a törekvésben. Bessenyei Antal érdeme és egyben gyengéje, hogy színei a tartalomtól, az ábrázolandó valóságtól szinte függetlenülve mégis a valóság megmutatásának igényét hordozzák, a világtól ellesett és újraalkotott színek harmóniájában keresik a szintézist. Lüktető, élő és különö^á minőségben jelentkező színei egJUJ mélyebb valóságot kutató ember és művész töprengéseinek útjelzői. Vajha elérkeznék odáig, mint ahogy erre legújabb képeinek témái utalnak, hogy a tartalom, a kizárólagos lényeg, a világnézeti biztonságtól és elkötelezettségtől származó magatartást szabályozzák a formai ambíciók maradéktalan kiteljesedésében! Ezt várjuk és reméljük tőle. Fodor József Angéle-t és két fiát: Altoert-t meg Bemard-t. Ők mondják el szavaikkal életük fontos eseményeit. Bessenyei Antal festőművész, a szarvasi felsőfokú óvónőképző tanára Egy év Szarvason cimmtí rendezi kiállítását a művelődési ház kiállítótermében, melyet március 5-én délelőtt 11 órakor nyit meg Mizó Mihály, a pedagógusok szakszervezete Békés megyei Területi Bizottságának titkára. A kiállítás március 5-től 19- ig tekinthető meg. Kénünkön a festő „Malonyai oszlopos tuják” című festménye. * Andrej Guljaski: Az aranygyapjú Hogyan szegezheti meg az em- bér az élet legnagyobb kincsét, az örömöt, a boldogságot, s hogyan teheti ezt az emberek közös kincsévé? Ez az alapgondolata a Dimitrov-díjas bolgár író legsikeresebb alkotásának. A regény főhőse, Iszaj Damov, a vedrovói termelőszövetkezet elnöke vallomásszerűen mondja el élete történetét, amelynek hátteréből egy nagy és tiszta szerelem bontakozik az olvasó elé. A lírai alaphang mellett a regény legnagyobb értéke az egészséges és tiszta emberi humor, amely gyermekkorától kezdve csaknem haláláig végigkíséri a főhőst és ez a mosolygós humor avatja pozitívvá azt a kritikát is, amelyet az író a dogmatikus Dragomir, a posztjára nem rátermett termelőszövetkezeti elnök, vagy a vidéki párttitkár hibáival szemben gyakorol. André Stil: Omlasztás A magyar olvasó már közeli ismeretségben van André Süllel, a mai francia irodalom egyik neves alakjával. Üj könyvében, az „Omlasztás”-ban — amelyet a degaulleista hatóságok 1960 tavaszán betiltottak és elkoboztak — azt az egyre jobban pezsgő erjedést mutatja be igényes írói eszközökkel, amelyet az évek óta húzódó algériai háború idéz elő a francia közéletben. A regényben három személyt szólaltat meg az író, egy északfranciaországi bányász özvegyét, Angéle, Fernand Dvaine bányász özvegye, félti mindkét fiát. Albert, az idősebb bányában dolgozik, s szinte napról napra farkasszemet néz a halállal. Bemard fél a bányától. Inkább önként jelentkezik katonának. Egy ideig Németországban szolgál, majd átviszik Algériába Nehezen tudja elviselni az ott látottakat. A kegyetlenkedések teljesen felzaklatják, csak az vigasztalja, hogy szabadságra mehet. Onnan visszatérve gépocsi- vezetői szolgálatot vállal, hogy ne kelljen fegyvert fognia. Katonákat szállít egy szoroson keresztül Tűz alá fogják őket, a katonák leugrálnak, de a sebesültek a kocsin maradnak. Bernard gázt ad, hogy megmentse őket. Sikerül neki a kocsival kikerülnie a lőtávolból, de mégis lövést kap, és a táborban meghal.
