Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-05 / 55. szám
Csutka Péter: PUSIKÁZÁ (Szakállas ködfelhők csatangoltak a mezőkön, és ebben a fele-télben a kopaszodó nyárfák dacosan húztak a patak mentén a szelíd szőlődombok felé. Tegnap melegen verte a decemberi nap a patak ezüstös hátát, hideg hajnalokon gőzzé mállóit a teteje, a pára belekarolt, eggyé vált a köddel, s mint ködeső hullott vissza a tájra. A termelőszövetkezet elnöke kint állt lakása előtt, becsóválta a köd, a kezében lógó lámpája fénye megsemmisült. Átlójában akarta átszelni a majort. Az zavarta fel ilyen korán alvásából, hogy mégse a nagy raktárban terítsenek a vadászoknak, barátságtalan, zord hely, fűteni se igen lehet, jobb lesz a kultűrházban, ha szűkebben is, csak elférnek ott is. Jobban hallják egymás szavát, a szónokét. Bár egyikét-másikét jobb volna nem hallani, mert sokszor olyan hosszúra ereszti a szót, hogy többen a fegyverük után kapkodnak, s általában az egész hallgatóságot az ájulás környékezi... De hiszen kár aggodalmaskodni, a köd elhegedülte a mai napot is. Ködben vadászni annyi, mint sötétben olvasni. Kár lenne a szegény vizslákért, agarakért, és talán szegény Birkásért, a mezőőrért, akit hajdanán mint haj tót, fenéken sörétezett a saját grófja. És embertelenül kevés fájdalom- |íjat kapott a sőrétekért. Birkás okkal gavallérabb volt a gróffal szemben, mert mikor a gróf negyvennégyben elillanófélben búcsúzott a tiszttartóktól, és Birkás ezt megneszelte, olyan két nagy pofont mért le neki, hogy talán még most is tapogatja Svájcban a képit. A bicegő Birkás most a termelőszövetkezet csősze, kerülő, olyan mezőőrféle, évi meghatározott munkaegységgel, háztájival. Kint lakik az ürögdi dűlőben, a patak melletti régi csőszházban. Ami ezelőtt sohasem lehetett, most tagja a helyi vadász- társaságnak. Állt az elnök elgondolkodva a ködtengerben lámpájával, mint búvár a víz fenekén, s egyszer É sak valami lövésféle ütötte meg fülét. A patak felől jött, észrevehető volt, hogy nehezen törte át a ködbúrát. Letompultan, lesoványodva érkezett a füléig, gyakorlott füle azonban csalhatatlanul felismerte a hang jellegét. Vadászpuska szólt. Ugyan ki az az elárvult lélek, vagy az a bepálinkázott düllöngész, aki ebben az átláthatatlan ködben lődöz, nyúl- ra vagy akármire? Ha megtudja ki, holta után kitömeti, s megajándékozza vele a vadászati múzeumot. Hallgatózott. De azután semmi, semmi, csak a köd seperte selymesen suhogva szakállával a .tájat Mégis ki kellene nyomozni, ki lőtt, miért lőtt, mire lőtt. A vadászat „háztáji” szükséglet kielégítésére minden időben tilos. Saját szövetkezetéből tizennyolcán tagjai a vadásztársaságnak. Mindegyik megbízható puskás, csak bejelentett vadászati napokon lő. Ámbár, tudja a fene... ilágosodott, a köd is kezdett ” felfelé henteregni égi tájak felé. Az elnök, mintha kötél húzta volna, nekiereszkedett a patak partján, a lucskos, sással szegett csapáson, a mezőőri ház irányába. Birkás bizonyára még otthon lapul. Hova is indult volna el ebben a ködben? Neki magának különben nincs valami jó véleménye a mezőőri állás hasznosságáról. Ha Birkás a nagytábla kukoricaföld bal szélén kerül, a tolvajok kilesik, és akkor a tábla jobb oldalán lopnak szorgalmasan. Éjjel? Cimborájuk a Hold vagy a sötétség. Csak ha éppen beleütköznek Birkásba a zsákokkal cipekedők. Ilyenkor a nagydarab Birkás elvesz tőlük mindent, sokszor el is agyabugyálja őket, és becipelteti velük a csőszházba a lopott tengerit. Birkás jó őr, azért ő sem a mindenütt jelen való isten, az ő tengerijét is megszedik itt-ott... — Nicsak — motyogta az elnök a ház közelébe érve — milyen jó dolga van ennek a Birkásnak, még most sem szedte fel a káposztáját, körülrágták a nyulak. És abban a percben két tapsifüles ugrott fel pár méterre tőle, s iramodott tova a patak mentén. Az elnök lecövekelt. Fura gondolatok fúrták át a fejét. Ez a Birkás nem szedi fel a káposztáját, eteti vele a nyulakat... Hm, hajnalban erről pöccent a lövés... Az ember csak lekucorog ködben, sötétében, jön a nyúl, esetleg az őz, ott áll meg a kucorgó előtt, és az ráereszti a sörétet. Meg-megállva, óvatosan lépkedett a ház felé. ^ ház háta mögött, kiálló akácágon nagy nyúlbőrt pillantott meg. Még párázott, ködölt. Nemrégen húzhatták le „gazdájáról”... Ehol ni! Kár volt kijönni. Komisz, fejhasogató, kényelmetlen egy tsz-elnöknek felfedezni dolgokat, kicsiségeket, mert hát uramfia, egy nyúl nem a világ. A birtokon van vagy ezer, s ha ebből az ezerből orvul lelőtt Birkás egyet, még maradt kilencszázki- lencvenkilenc. Itt lepje be a ragya Birkást a nyúljával együtt, mert ő menten visszafordul, nem vesz tudomást erről a kárhozatról. Visszafordul, láthatatlanná válik a ködben... De mégsem egészen igy van — támadt fel jobb halántéka mögött az ellenkezés. Birkás jogtalanul lőtte a nyulat, visszaélt fegyverviselési engedélyével, vadásztagságával. Egy nyúl az egy nyúl! A közösből! És neki, az elnöknek tudomására jutott a kihágás, a bűn, a szabálytalanság, vagy minek nevezze, akárminek, ő ezt nem takargathatja. Fellépett az eresz alá, ugyanakkor biccent ki Birkás a konyhaajtón. (A grófot örök emlékként a farában hordta, mert pár szem sörét maradt a farcsigolya táján.) Birkás kicsit megdőlt, mint nyárfa a szélben, s úgy moccant, mint aki gyorsan vissza ákar ugrani. —j Jóreggelt, István — köszönt az elnök. — Jóreggelt, elnök elvtárs. Éa gyorsan lépegetett az elnök felé. Csak minél távolabb a konyhaajtótól. Eszébe ne jusson az elnöknek belépni. Rotyog a nyúl- paprikás a tűzhelyen, és olyan illatok szállnak a konyhában, amelytől esetleg még az elnök is megzavarodik. — Nagy a köd — mondta pa- rolázás után, bajuszt csavarintva. — Ma sem lesz semmi, úgy hiszem a vadászatból... Éppen indulok befele a központba... (Gallyat akart behozni az utolsó rottya- náshoz...) — Majd bejössz velem! — válaszolt az elnök, és benyitotta a konyhaajtót, belépett. Kicsapott az ízekkel, illatokkal teli gőz, mintha fulladozott volna, menekült ki a levegőre. Az elnök tódult befelé. Birkásné éppen egy nagy darab húst rágcsált: — Megfőtt már ez, apjuk! — Ha megfőtt, akkor meg kell enni — válaszolt az elnök, mire Birkásné torkán a fakanál is csaknem lecsúszott. ^ z elnök tessékelés nélkül nyomult be a szobába, s kí- nálgatás nélkül ült le az asztal mellé. És azután sokáig hallgattak, és farkasszemeztek. Ugyan melyikből bújik ki először a szó? Ha az elnökből, akkor az támadó lesz, ha Birkásból, az meg védekező. Birkás már bosszankodott. Talán csak nem ezért a vacak nyúlért vágsz ilyen képet? Tudjátok ti, mi történt a határban éjben, ködben, tudjátok ti, odabent? Birkásné rontott be asztalterítővel, tányérokkal, evőeszközökkel, mosolyogva terített. — Éppen jókor jött elnök elvtárs, biztosan fröstök előtt van, aztán olyan jól sikerült most ez a nyúl, hogy az csuda... Nagy cseréptálban asztalra került a nyúlpaprikás. o Az elnök még jobban megné- mult. A tálból erjedtek az illatok, de az elnök mozdulatlanul veszett el ezekben az illatokban. A gyomra ugyan sokszor úgy megkor- dult, hogy Birkásék is meghallották. És nyelte a nyálát a sűrű biztatásokra. Inkább a saját nyálával lakik jól, mert ha eszik a paprikásból, bűntársa lesz Birkásnak. Vagy hát hogy is állna itt a törvény? Van-e erre egyáltalában törvény a mindenségit neki, de hogy az istenben tudja ez a Birkásné olyan illatosra készíteni a nyúlpaprikást? Persze, nagy gyakorlata van már benne, persze... — Ej — mondta az elnök és azon pillanatban a tálba süllyesztette a nagy merőkanalat. Kétszer. Színültig szedte a tányérját és szinültig rakta tele a gyomrát nyúlpaprikással... M ént vissza jóllakottan a patak partjához. A jó ízek kezdtek már tünedezni a nyelvéről, rossz izek tolakodtak elő. Egy nagy fánál megállóit. Most melyiket öklözze? A fejét vagy a gyomrát? Akármelyiket öklözné, a ténykörülményt nem tudná kiöklözni belőlük. Tekintélyét, hatalmát eladta Birkásnak két tányér nyúlpaprikásért. Eladta vagy nem adta el? Nem adta el. Nem, mert ha jól is lakott a nyálból, annyiban nem hagyja ezt az ügyet. Egyszercsak, de rövidesen, megkapja Birkás a vezetőség határozatát, miszerint behelyezték a központba udvarosnak, vagy sertésfelelősnek, lakáscserével. Helyébe kimegy Topsál bácsi, aki nemhogy a puskát, de a csúzlit se ismeri. Tőle ellophatják az egész határt, alamuszi, csendes ember. Birkástól viszont félnek a népek, nekik van a legkevesebb lopásból eredő kárjuk a környéken. Legjobb lesz, ha két nap múlva jól összeteremti. Ha még egyszer tetten éri, meglássa mi lesz... De majd eldől. Bölcs dolog az, ha az ember mindenre előbb alszik egyet. Az elnök azóta, ha nem is alszik, éjjel, sötétben, ködben ball- gatózik. Nincs pöccenés, csattanás. Ügy látszik, hogy Birkás magától jó útra tért. De lehet az is, hogy mint régi uradalmi ember, csalétekkel ejti a vadat. A fene meg jobban tudja... Kópiás Sándor: í&e (/(jelente... A vágyak hídjaként ívelünk, az idő partjait összekötve; az acél-szerkezet zengő ritmusában ... Hídon, úton, alag úton át koránkelő emberek haladnak, hogy köszöntői legyenek naponta a versekben megjósolt sugaraknak. ... Korán ébrednek a hosszú gyárkémények, füstöt fújnak a hajnal szemébe; aki kinyújtja kezét a Nap felé, piros virágszirom hullik elébe. ... Megszabott helyűn k van a létben, mint óramutatókból kilépő perceknek; a gyárak időzített, pontos seregei reggelre velünk menetelnek. £. Kovács Kálmán: Eljön ám egyszer az a reggel, Mikor melletted ébredek. Egy csókkal adósod leszek, S te várod majd nyitott szemekkel. Csodálatos lesz az a reggel: Mit oly sokáig megtagadtál, Kárpótlásul mindent megadnál, Szelíd, szemérme s szerelemmel. Üdvözítő lesz az a reggel... Szonettem, Éva, úgy reméli, S ölelkező rímekkel kéri Ékesítve meleg neveddel: Igézzen meg versem varázsa, S lobogjon vérünk áradása. T. Ferenc Sándor Betegszobában I. Mondtad, nem jössz, mégis várlak; Oly jó suhanni röpke álmokon, — Mélybe zuhannak az ágyak ... Szél sír a sürgöny drótokon. II. Mondtad, nem jössz, mégis várlak; Kibámulok a párás ablakon, Körien mozgó méla árnyak Árnyéka jár a házfalon ... III. Mondtad, nem jössz, mégis várlak; Jeges magány mereng az ágyamon, — Sötét ujjak kint az ágak ... S félő szívembe fátylas éj oson.
