Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-29 / 75. szám

BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fillér * Világ proletárjai egyes ülj etek! 1901. MÁRCIUS 29., SZERDA AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM Telefoninterjú megyénk három új vörös vándorzászlós vállalatával Múlt évi kimagasló termelési és gazdálkodási eredményével megyénk három vállalata, üzeme érdemelte ki az egyik legna­gyobb kitüntetést, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzász­laját és a velejáró pénzjutalmat. Most, felszabadulásunk 16. évfor­dulójának előestéjén aligha kaphattak volna ennél szebb ajándékot ezek a vállalatok, amelyeknek vezetői és munkásai immár rövi­desen át is veszik munkájuk jól megérdemelt jutalmát. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mivel érdemelték ki a ki­tüntetést, mikor rendezik meg az ünnepségeket. Telefoninterjúnk­ból választ kapunk erre valamennyien. Gyulai Állami Gazdaság Először ezt a gazdaságot hívtuk fel. Tárnái Ferenc főkönyvelőtől a következőket tudtuk meg: — Nagyon örülünk a kitünte­tésnek. Mivel érdemeltük ki? Azt hiszem, többek között azzal is, hogy tavaly a tervezett 706 ezer forint nyereség helyezett 4 millió 329 ezer forintot értünk el. Ter­méseredményeink pedig jelentő­sen túlszárnyalták a korábbi esz­tendők átlagait. Tavaly egy ka- tasztrális holdról kukoricából 35,33 mázsás (májusi morzsoltra átszámítva) termést takarítottunk be, cukorrépából 258 mázsát. Pil­langósokból is lényegesen túlszár­nyaltuk terveinket. Amint megtudtuk, rövidesen nagy „pénzhullás” lesz a gazda­ságban. De erről hadd beszéljen a főkönyvelő: — Gazdaságunkban szerdán fi­zetjük ki a nyereségrészesedést, 418 ezer forintot osztunk szét a dolgozóink között. Természetesen készülünk az ünnepségre is, ame­lyet március 31-én, pénteken dél­után 5 órakor tartunk meg a Komló étteremben. Ekkor 30 ezer forint pénzjutalmat osztunk ki, továbbá a „Kiváló Dolgozó” jel­vénnyel és oklevéllel kitüntetettek között még további 21 ezer forin­tot. 41-es számú Autóközlekedési Vállalat A 41-es számú Autóközlekedési Vállalatnál, közismerten az AKÖV-nél Kazamér igazgató elv­társsal és Lukovits Bélával, a terv- és munkaügyi osztály veze­tőjével beszélgettünk. A vállalat múlt évi eredményeiről a követ­kező tájékoztatást mondták el: — Tavaly tehergépkocsijaink terven felül 114 ezer tonna árut szállítottak, autóbuszaink 1 millió 120 ezer utast, a taxik pedig 92 ezer személyt szállítottak tervü­kön felül. Á takarékossági moz­galom is eredményes volt, hiszen terven felül 134 ezer forint érté­kű üzemanyagot, motorolajat, al­katrészt takarítottunk meg, azaz csökkentettük az általános költsé­geket. — Az ünnepséget csütörtökön este 7 órai kezdettel rendezzük meg a Csaba szállóban. Dolgozó­ink között mintegy 180 ezer forint jutalmat osztunk majd szét . Sarkad! Cukorgyár A gyárban Leel-Össy Kálmán főmérnök vette fel a telefon- kagylót. Megkértük őt is, mondja el, milyen eredményeket értek el a múlt esztendőben, mikor tart­ják meg az ünnepséget, amelyen átveszik a szép kitüntetést. Párizs A Párisién Libére rajzokkal, fényképfelvételekkel illusztrált cikkében kiemeli, hogy a szovjet tudomány és technika továbbra is az élen jár az űrkutatásban. „Tel­jesen világos — írja —, hogy az oroszok jelentősen megelőzték az amerikaiakat és a szputnyik ka­binjában már most fel tudnának küldeni embert a világűrbe. Az oroszok a hordozórakéták telje­sítményét illetően az első helyen állnak és így módjukban van. hogy egyre nehezebb, bonyolul­tabb és pontosabb apparátusokat bocsássanak fel a világűrbe”. Az Aurore felhívja a figyelmet az ötödik szputnyik-űrhajó hatal­mas súlyára és az irányító-gépe­zet pontos működésére. „Már nem lehet kételkedni ab­ban, hogy az oroszok teljesen ké­szen állnak az ember űrutazásá­ra” — ezekkel a szavakkal jel­lemzi a Figaro a szovjet űrkutatás újabb vívmányát. — A Zvezdocska megnyitotta az utat az ember előtt a világűr­be — írja a Libération. — Az utóbbi fél hónapban a Szovjetunió kétszer küldött fel a Föld köré Megkezdődött a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülése Moszkva (TASZSZ) Moszkvában kedden meg­kezdődött a Varsói Szerző­désben részt vevő államok po­litikai tanácskozó testületének ülése. (MTI) — Tavalyi tervünket 112 száza­lékra teljesítettük. Az elmúlt gyártási idényben a kedvezőtlen időjárás ellenére 30 100 vagon ré­pát dolgoztunk fel, ami a 49 éves gyár történetében az eddigi leg­nagyobb teljesítmény. Lényegesen csökkentettük a veszteség-száza­lékokat is. — Az ünnepséget szombaton délután 5 órakor tartjuk meg a gyárban. Az ünnepi beszéd után mintegy 50—60 ezer forint pénz­jutalmat, „Kiváló Dolgozó” jel­vényt és oklevelet osztunk szét a munkában kitűnt dolgozók kö­zött. íme dióhéjban ezek azok az eredmények, amelyek alapján megyénk három vállalata orszá­gosan is a legjobbak közé küz­dötte fel magát. P. P. űrhajókat, amelyek azután vissza­tértek a Földre a megadott tér­ségben. Az az érzésünk, hogy ez már az ember űrrepülésének fő­próbája. A l’Humanité is kijelenti: — A rendszeres űrutazások kü­szöbén állunk. Hamarosan elhang­zik a jel az ember űrhajózására. Róma — Üjabb kozmikus kísérletük­kel a szovjet tudósok még egy lé­péssel vitték közelebb az embe­riséget az űrrepüléshez — írja a Messaggero. A Corriere Della Sera megálla­pítja: „A legutóbbi szovjet kísér­letek sikere arra enged követ­keztem, hogy már kidolgozták az űrhajók irányításának rendszerét és minden készen áll, hogy az ember is beszállhasson az űrhajó kabinjába”. London A Daily Telegraph tudományos szakértője ismerteti az eddigi szovjet űrhajózási sikereket, s ki­emeli, hogy az oroszok akár ma is embert küldhetnének fel a vi­lágűrbe. Etekintetben — írja — az amerikaiak esélyei sokkal gyen­gébbek: messze lemaradtak az oroszok mögött. Még ha nem is szenvednek további kudarcokat Cape Canaveralban, több mint egy évig tartana, amíg az ameri­kaiak embert tudnának kilőni. Bukarest A Rorhinia Libera megállapítja, hogy a Szovjetunióban nagy mun­ka folyik az ember űrrepüléséhez szükséges műszaki feltételek biz­tosítására. A rakéta működésének pontossága, ereje és működési időtartama nagyértékű teljesít­mény, amely biztosítja az ember űrrepülésének feltételeit. (MTI) „Ez már az ember űrrepülésének főpróbája.“ Üjabb külföldi sajtóhangok az ötödik szovjet szputnyik-űrhajóról Épülnek az új lakások Békéscsabán rövidesen 32 egyszobás és 32 két és fél szobás lakás építését fejezik be. Képünkön az egyik épülő két és fél szobás töm­böt láthatjuk. Az új tömböt júniusban átadják rendeltetésének. Díszünnepség, koszorúzás hazánk felszabadulásának 16. évfordulóján Lapunk tegnapi, 1961. már­cius 28-i számában hazánk fel- szabadulásának 16. évfordulója megünneplésének békéscsabai programját tévesen közöltük. A díszünnepséget április 3-án, hétfőn délután 6 órakor rende­zik meg a Jókai Színházban, utána a színház művészei be­mutatják Dunajevszkij „Fehér akácok” című háromfelvonásos operettjét. Április 4-én reggel 6 órakor zenés ébresztővel kö­szöntik hazánk felszabadulásá­nak 16. évfordulóját, majd 10 órakor koszorúkat helyeznek el a Hősök temetőjében és a fel- szabadulási emlékműnél. Ae üzemek, vállalatok és a lakos­ság ez alkalommal zászlókkal, virágokkal díszíti az épületeket, ezzel is kifejezi háláját a fel­szabadító szovjet nép hős fiai iránt, akik életüket is áldozták, hogy a magyar nép lerázhassa a fasizmus igáját. NÉPÚJSÁG-NAPOK 77 új előfizető Kevermesen Kevermesen pár óra alatt 77 új előfizetővel növekedett a Népúj­ság olvasóinak tábora. Az ered­ményt szépíti az is, hogy a 77 elő­fizetőből 28 termelőszövetkezeti tag. A népnevelők közül dicséret illeti Pápai Mihályt, a Petőfi Tsz párttitkárát, Hesztelényi Józsefet, a Vegyesipari Ktsz elnökét, Dala- csi Jánost, a Kossuth Tsz párt- titkárát, Nagy Antal pedagógust, Bera Bálintot, a Vörös Csillag Tsz vezetőit és párttitkárát, a községi pártbizottság titkárát, pártvezető­ségi tagjait, valamint a tanács el­nökét és titkárát. Délután sajtóankétra jöttek ösz- sze az aktívák, a Népújság régi és új olvasói. Sok-sok tanácsot mond­tak cl ahhoz, hogy a lapot érde­kesebbé, színvonalasabbá tegyük. Itt is — mint mindenütt — kérik, hogy a lap többet foglalkozzon a község gondjával, bajával és ter­mészetesen az eredményekkel is. Az ott lévők közül többen vállal­ták, hogy írnak a lapnak, tudósí­tanak egy-egy eseményről.

Next

/
Thumbnails
Contents