Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
A múltkoriban Geszten jártam. Bementem a tanácshoz. A községbeliek életéről beszélgettünk. Szóba került a múlt is: Tisza gróf egykori kastélyának élete, az urak világa, a cselédsors. Akkor hallottam először özvegy Penesi Istvánnéról. Azt mondták róla, ő is hosszú évtizedekig szolgált a kastélyban. Egyszer a leányát a grófné parancsára megverték a csendőrök. Arról is beszéltek, hogy Fenesi néni 87 éves létére rendszeres újságolvasó. Már akkor elhatároztam, hogy meglátogatom, de a sor úgy hozta, hogy csak a napokban kereshettem fel. A fiánál lakik, a József Attila utcában. Sokan ismerik őket, nem volt nehéz eljutni hozzájuk. A ház, amelyben laknak, egyszerű, vidéki lakóépület, a szokásos deszkakerítéssel, makrancos utcaajtóval, melyet egy kissé meg kell emelni, ha nyitja az ember... A kutya csaholását egyszerű vendégjelzéssé szelídítette a nyakában lógó vastag kötél. * A háziasszony az udvaron foglalatoskodott. Az ajtónyitás zajára fordult a kapu felé. Kezét kötényébe törülgetve közeledett.., A tornácon egy Pannónia pihent. Modern vonalával, új színével valahogy kilógott az összképből. Mintha csak véletlenül támasztotta volna valaki oda. Véletlenül? Szó sincs róla... Az új élet hírnöke ez a masina — gondoltam magamban. házba, de nem ment. Jobban érzi magát a kis szobácskábán, ahol zavartalanul együtt élhet emlékeivel... — Most is nagy párt vónék én... — kezdte Fenesi néni a beszélgetést „... nagy párt vónék...” jól- esőn ízlelgettem ezt a különös mondatot, mellyel azt fejezte ki Fenesi néni, hogy ha volna hozzá ereje, sokat dolgozna ezért a mai világért. Aztán a gyerekeiről beszélt. Az almárium öblös fiókjából előkerültek a fényképek... — Hát kérem, nem bántam én meg a csoportot — váltotta át a gondolatot a tsz-re, majd folytatta: — ... Ügy igazság az, hogy ahogyan dolgoznak, úgy kapnak... — Megérdemelték az urak ezt a fordítást... Gyűlölöm a csendőröket, még hallani se szeretek róluk... folytatta csapongónak látszó gondolatait Fenesi néni. — ... A csendőr úgy verte a lányomat, hogy a hajfonatát a karjára tekerte... A régihez képest nagyon boldog a helyzet... — magyarázta, mintha csak elleste volna a kérdéseimet. — Az újságból mit szeret legjobban olvasni Fenesi néni? — érdeklődtem az almárium tetején lévő lapokra mutatva. — Én olyan vagyok, hogy megkezdem az elején, aztán végig. ... Tudja, mennyi építkezést megtettek... Mennyi ruha, mennyi minden kérem. Azelőtt ilyen sose volt... sokat tett az ország... Kongóról olvasok sokat. Ott baj van... Az urak csinálják a bajt... H<”~zú időt élek, sok mindent láttam. A férjem 90 éves korában halt meg, ennek három éve. Parádéskocsis volt a gróféknál... — Milyen életük volt abban az időben? — Tisza asszonynak a férje olyan ember volt; hogy fel kellett volna kötni, ha még megvan, most sem késő — válaszolta Fenesi néni mély meggyőződéssel a hangjában, majd még hozzátette: — Százszorta rosszabbak voltak az altisztek... Most aztán látja, a munkások is el tudják vezetni az országot. Bizonygatta, hogy ennek a községvezetés is példája, s így beszélgettünk még sokáig. Ö mesélt, és én csak néha-néha kérdeztem. Üjra a család került szóba. Dicsérte a gyermekeit. Mint mondotta, akkor van vígsága, ha rájuk gondol, és hallja: jól megy a soruk. Arra kért, hogy a világért se írjak rosszat róluk. Az idő eljárt, elbúcsúztam. Szabadkoztam, hogy kikísérjen, inkább pihenjen, de ő mégis kijött, a kapuig. IIoda Zoltán Csaba apró Nem vagyok régi békéscsabai lakos, csak négy éve keveredtem ide. E rövid idő alatt nagyot fejlődött a megye székhelye. Higanygőz-világítást kapott sok útvonal és tér, helyreállították a 101-es szobrot, eltűnt a pihenést zavaró és a járókelők testi épségét veszélyeztető kisvonat sínjeivel, füttyeivel együtt. Megkezdték a csatornázást. Gyönyörű, művészi értékű szobrot kapott a 19-esek tere, s mondhatni boszorkányos gyorsasággal épülnek a lakótömbök, kotorják az évtizedes iszapot az élővíz-csatornából, a Sztálin úton, mint lányokat a bál előtt, csinosítgat- ják az üzleteket, kirakatokat és fásítanak. Látszik, hogy a város fejlesztése gondos, előrelátó, jó kezekben van. E sok szép dolog mellett nem hagyhatom szó nélkül a kicsinek látszó, de bosszantó dolgokat. Nem tartom helyesnek, hogy a város szívében a péksüteményt úgy árusítják, hogy az nem felel meg az egészségügyi követelményeknek. Arra igenis szükség van, hogy a Csaba Szálló előtt árusítsanak süteményt, hiszen naponta több százan itt vásárolnak. De miért nem lehet változtatni már azon, hogy a südolgaiból temény ne legyen kitéve az időjárás viszontagságainak? Hogy úgy mondjam, szeles napokon por recseg a fogunk alatt. Az árus esős időben úgy menti süteményét (magát nem tudja), hogy a szálló bejárati ajtaja előtti üvegtető alá teszi a kosarat. A Sztálin úti árus ezt sem teheti meg, ő ázik a süteménnyel együtt. Ügy tudom, hogy a zárt üzletekben kötelező a fehér munkaköpeny viselése, s itt télen olyan gömbölyűre vannak öltözve a kiflisek, mint régen a pesti gesztenyések. Szépséghibának tartom és naponként csodálkozom a RAVEL előtti bódén. Az ilyesféle tákolmányt a középkorban kalodának hívták és a bűnösöket zárták bele, megszégyenítésül a forgalmasabb útvonalra vagy térre. Állítólag használt a kipellengérezetteknek. Na de ezekben a bódékban a kultúra terjesztői, hírlap és könyvárusok ülnek, kuksolnak naponta 10— 12 órát. Nem akarok szőrszálhasogató lenni és nem is ezen múlik a béke, mégis a sok szépet rontja az ilyesmi. Adjunk többet az ilyen kicsinek látszó dolgokra is A. 1. '■•mm — A mama itthon van. Tessék csak bemenni hozzá — szólt mosolyogva az asszony, miután üdvözöltük egymást és megtudta, mi járatban vagyok. A ház felé fordultam, de ő egy nyárikonyhaszerű melléképület felé tessékelt. A kis házacskán tömött ajtó vaskoskodott az udvar felé. Szorongva léptem át a küszöböt. Megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy az ajtóval szemközti kis ablakból a márciusi napfény bőségesen ömlik Fenesi néni fejkendőjére. Az alacsony termetű asszony a he verőn üldögélt. Valamit varro- gatott. A dolgos ujjak között megcsillant a varrótű. Érkezésemre letette a varrnivalót és helyet kínált. Miközben megindult a beszélgetés közöttünk, szétnéztem az apró otthonban. A heverő mellett gondosan kövérre vetett ágyat láttam. Szemben egy öreg almáVillanyfény * ' Az elmúlt években egyre több lakásba vezették be a villanyt Gyomán. Bővítették a községben a villanyhálózatot, amelyre 1959—60-ban 415 ezer forintot fordítottak. Képünk a villanyszerelési munkát ábrázolja. (Az „Ünnepnapok—hétköznapok” című fotópályázatunkra beérkezett felvétel. Foto: Juhos Sándor, Gyoma). * Két hét Muronyban Érdeklődő emberek — biztató távlatok rium vonta magára a figyelmet. Az öreg bútordarab tetején rendberakott újságok fehérlettek. A sarokban egy kis kályha, mellette egy mosdó. íme, ennyiből áll Fenesi néni birodalma. Azt mondta: meg van vele elégedve. Hívták ugyan, hogy költözzön fel a nagy Furfangosok bajnoksága Szeghalmon Március 20-án este 6 órakor Szeghalmon, a járási művelődési házban a közalkalmazottak szak- szervezete megrendezte a furfangosok bajnokságát. A versenyzők között volt Láda András elvtárs, az MSZMP járási titkára is. Versenybíró Sándor József, a járási tanács v. b.-elnöke volt Az érdekes játékon igen jól szórakoztak a résztvevők és a győztesek értékes jutalmat kaptak. A műsor levezetését Balázs Imre nevelő igen ügyesen oldotta meg és sok tapsot kapott a közönségtől. Kifelé haladtunk a télből, bár még csak február eleje volt. A „medve jóslata” bevált. Ez már így szokott lenni. A déli nap sugarai megolvasztották a jeget, a havat, a déli nap sugarai melengették a szíveket... Az emberek szemében lassan-lassan én is tsz- tagnak tűntem, közülük valónak, hozzájuk tartozónak. Én is így éreztem Bejártam az egész gazdaságot. Képíró Imre, ez a mindig vidám, tréfás kedvű, középkorú férfi kalauzolt mindenfelé. Az önitatós tehénistállótól a sertésekig, a pulykától a naposcsibéig mindent megnéztünk. Az emberek szorgoskodtak az állatok körül, s büszkén beszéltem eredményeikről — III. de elmondták, hogy még sok javítanivaló is van a tsz-ben. — ..Kevés a férőhely, baj van a szelettel is, mert néha megpenészedik”, stb... — Ebben a tanyában „laknak" a kiscsibék — vezetett be Képíró Imre egy jól fűtött helyiségbe. Állandóan fűtünk a kemencében — kezdte a gondozónő —, mert a csibék szeretik a meleget. A sok ezer naposcsibe élénken rajzott az elkerített szakaszban. Eledelükbe ultraszeptilport. szegfűteát is kevernek, alig-alig hull el néhány belőlük. Egyszóval megismertem a Petőfi Tsz munkáját. Az egyik réggel így szólt hozzám az elnök: — Délelőtt a faluban lesz dolgom. Lássa el helyettem addig az elnöki teendőket* Kicsit vonakodva, de azért örömmel vállaltam el. K. Szabó Julianna, adminisztrátor — itt mindenki csak Juckónak szólította — elsőnek gratulált „kinevezésem” alkalmából. S mivel ezen a dél- előttön senkinek sem akadt dolga az „elnökkel”, elmondhatom, becsülettel helytálltam — helyesebben, helytültem — ezen a poszton is. * Meghirdetett előadásom este 6 órakor kezdődött. Vagy ötvenen- hatvanan lehettek jelen, nők, férfiak és gyermekek (szüleikkel) egyaránt. Öröm volt beszélni ilyen érdeklődő, figyelő hallgatóság előtt. Beszámolóm a „Nemzetközi helyzetről és népgazdaságunk időszerű feladatairól” szólt. De amint az a kérdésekből kiderült, mindenről akartak hallani ezek az emberek. Őszintén, tetézés nélkül. Még fél 10-kor is ott ültek á lócákon, talán éjfélig is ott ültek volna... Nem éreztem fáradtságot, nem vettem észre az idő múlását, csak a vonatban döbbentem rá, hogy egy kicsit belefájdult a fejem a sok beszédbe. Arra kértek a jelenlevők, jöjjek ki gyakrabban hozzájuk és beszélgessek velük elsősorban politikai alapfogalmakról, mert azzal hadilábon állnak. Egyikük felajánlotta, hogy motorkerékpárral kivisz az állomásra. Elfogadtam. Folytattuk a beszélgetést. Attól kellett tartanom, hogy e vita hevében még árokba fordulunk. Másnap a békési járási KISZ- bizottságon „ismételtem meg” az előadást a járási KISZ-vezetők egyhetes tanfolyamának keretén belül. Sokoldalú érdeklődésük arról győzött meg. hogy ezek a fiatalok komolyan, nagy odaadással akarják végezni munkájukat — mert bizony az ötéves terv nagy feladatot hárít ifjúságunkra... Őszintén csodálom ezeknek a fiataloknak a töretlen hitét, fiatalos lendületét, nem könnyű munkájukat... Gorkij szavai jutottak
