Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-18 / 42. szám
BÉKÉS MEGYEI it Ára: 50 fillér * Világ proletárjai egyesüljetek! NÉP 1961. FEBRUÁR 18., SZOMBAT AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM Világszerte elítélik Lumumbáék gyilkosait Dayal, az ENSZ kongói képviselője a közelmúltban ultimátumban szólította fel Csombét, hogy szüntesse be a balubák ellen indított irtó-hadjáratát. Dayal felháborodással ítélte el, hogy a katan. gai fegyveres erők tömegesen lemészárolják a törvényes kormányhoz hu balubákat. Mint az AP közli, Csőmbe arcátlanul visszautasította Dayal felszólítását, tagadta a vádakat, azt állította, hogy csapatai mindössze „rendőri tisztogató, akciót” hajtanak végre a Katangát és Kaszait összekötő vasútvonal mentén. Mint az AP közli, csütörtökön tízezer nigériai tüntetett az Egyesült Államok és Belgium laoszi nagykövetsége előtt. A felvonulók gyászkarszalagot viseltek és hatalmas Lumumba-arcképet vittek magukkal. A tüntetők kövekkel bezúzták a két nagykövetség épületének ablakait. A rendőrség közbeavatkozott és könnyfakasztó gázzal szétoszlatta a tömeget. Csütörtökön este a demokratikus Berlinben több ezer dolgozó és mintegy száz afrikai vendég , részvételével . tiltakozó, nagygyűlést rendeztek, amelyen Herbert Warnke, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség elnöke mondott beszédet. Hangoztatta, hogy a felbujtók a brüsszeli, a párizsi, a Ion. doni. a New York-i és a nyugatnémetországi bankokban és monopóliumokban ülnek. Herbert Warnke részletesen foglalkozott Hammarskjöd szerepével is és követelte, hogy haladéktalanul távozzék az ENSZ éléről. A nagygyűlés részvevői Gizenga miniszterelnökhöz küldött táviratukban biztosították -a kongói népet arról, hogy a felszabadításáért folyó harcában az NDK dolgozói továbbra is támogatják. Nagyszabású tiltakozó gyűléseket rendeztek csütörtökön Halléban, Dessauban és az NDK más nagyvárosaiban is. A felháborodás és a tiltakozás egyre szélesedő hulláma már átcsapott Nyugat-Berlinbe is, annak ellenére, hogy a szenátus utasítására még két nappal ezelőtt titokban elrendelték a rendőrség riadókészültségét. Csütörtökön délután a nemzetközi imperializmus „frontvárosának” főutcáján, a Kurfürstendammon pillanatok alatt csoportok alakultak. A néma tüntetésben részt vevő emberek menetének élén „számoljanak le Lumumba gyilkosaival”, „Afrika az afrikaiaké” feliratú táblákat és Lumumba képeit emelték a magasba. Csakhamar azonban megérkeztek a szirénázó riadóautók és a rendőrök erőszakkal szétoszlatták a tömeget. Lumumba képeit és a jelszavas táblákat pedig elkobozták. Bécsben csütörtökön este hatalmas tömeggyűlést tartottak, amelynek résztvevői elítélték Lumumba és társai meggyilkolását. A gyűlésen Fümberg, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Kubában országszerte tovább tart a felháborodott tiltakozás Lumumba meggyilkolása miatt. Csütörtökön Havannában, az egyetem előtti téren hatalmas tüntetés zajlott le, amelyen részt vettek a főváros dolgozói, diákok, munkások, értelmiségiek. A gyűlésen Raul Roa külügyminiszter és Carlos Rafael Rodriguez, a No- ticias de Hoy című lap szerkesztője szólalt fel. A szónokok az egész kubai nép érzelmeit fejezték ki, amikor követelték Lumumba gyilkosainak megbüntetését, a gyarmatosítók kongói beavatkozó, sának felszámolását és annak lehetővé tételét, hogy a kongói nép maga döntsön sorsáról. Hírügynökségi jelentések szerint az iraki, a lengyel és bolgár kormány nyilatkozatban jelentette be, hogy a Kongói Köztársaság törvényes kormányaként a Stanleyvil- leben székelő Gizenga-kormámyt ismeri el. A bolgár kormány ezenkívül nyilatkozatban ítélte el a gyarmatosítók Kongó-ellenes politikáját, Hammarskjöld ENSZ-főtitkár lakájszerepét. A nyilatkozat sürgeti Hammarskjöld leváltását, Mobutu és Csőmbe banditáinak azon. nali lefegyverzését, Lumumba gyilkosainak felelősségre vonását, a belga és az ENSZ-csapatok kivonását, valamint az agresszor Belgium elítélését. A moszkvai egyetem Lenin-he- gyi épületében gyűltek össze csütörtökön az egyetemen tanuló külföldi diákok, hogy tiltakozzanak a gyarmatosítók kongói bűntettei miatt. A gyűlésen a többi között felszólalt Ivan Petrovszkij akadémikus, az egyetem rektora, Jev- genyij Dolmatovszkij költő. A felszólalók követelték Hammarskjöld lemondását az ENSZ főtitkári tisztségéről. Maszaba, az egyetemen tanuló egyik kongói diák kijelentette, hogy a gyarmatosítók azért számoltak le Lumubával és harcostársaival, mert e hazafiak akadályozták Kongó kirablását és harcoltak a kongói nép leigázása ellen. A ghanai kormány csütörtökön közleményt adott ki, amelyben felhívja a figyelmet Kennedy amerikai elnöknek legutóbbi sajtóértekezletén tett egyik kijelentésére. Az elnök ugyanis azt állította, hogy Kongóban csak Kaszavubu elnöknek van felhatalmazása, hogy az egész ország nevében beszéljen, ugyanakkor „megfeledkezett” róla, hogy Kongónak van törvényes kormánya a kormány fejének meggyilkolása után is. , A ghanai kormány közleménye megállapítja, hogy Kennedy álláspontja „veszélyes szakítás” a nemzetközi jog elveivel, és nyilván lényegesen súlyosabbá teszi a helyzetet Kongóban. „Édesanyám, itt a legfőbb ideje, hogy öcsénkkel együtt hozzánk gyere és velünk éljél itt, ahol nem kell rettegned senkitől” — írja anyjának Francois Lumumba, a meggyilkolt kongói miniszterelnök legidősebb fia közvetlenül azután, hogy a Kairóban élő három Lumumba-árvával megismer, tették apjuk tragikus sorsát. Dr. Sík Endre távirata Andrej Gromikonak A magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének 13. évfordulóján, kérem, fogadja szívből jövő őszinte jókívánságaimat. A magyar nép örök hálával gondol mindarra a felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi segítségre, amit a Szovjetuniótól ez évek során kapott és jelenleg is kap. Politikánk legfontosabb feladatának tekintjük, hogy a proletár internacionalizmus elvei alapján állandóan mélyítsük és erősítsük a népeink között örvendetesen alakuló barátságot és testvéri együttműködést. Meggyőződésem, hogy az országaink közötti testvéri kapcsolatok a jövőben tovább fejlődnek és hozzájárulnak az egész szocialista tábor magasztos célkitűzéseinek valóra váltásához. Dr. Sík Endre a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Jön a tavasz — Békéscsaba határában is élénk ütemű a munka Az utóbbi napokban beköszöntött tavaszias időjárás Békéscsaba termelőszövetkezeteinek gazdáit is munkára serkentette. Az Előre Tsz-ben lévő három növénytermesztő brigád tagjai az utakat, tanyákat szegélyező fákat ápolják. A központ szomszédságában lévő kertészetben dohánymag haj tatáshoz 100 négyzetméter melegágy: ablakfelületet készítenek elő. A holland ágyak környékét kőművesek járják, és a tél folyamán megrongálódott falakat tatarozzák. Amint megjavítják a holland ágyakat, nyomban primőráru — uborka, paprika, paradicsom — termesztésére készítik elő. A Vörös Október Termelő- szövetkezetben — amely az utóbbi hetekben a Kulich Gyula Tsz-szel egyesült és városunk ifjúkommunista mártírjának, Kulich Gyulának nevét vette fel — ezekben a napokban jutnak túl az egyesüléssel kapcsolatos ügyek rendezésén. Mindkét közös gazdaság a maga módján készül a tavaszra. A volt Vörös Október Tsz központjában például javítják a vetőgépeket, zsákbaszedik a műtrágyát, s ha az idő továbbra is ilyen jól tartja magát, akkor néhány napon belül a kötöttebb talajú táblákon Kis- megyeren, Kisréten élénk ütemet kaj3 a mezőgazdasági munka. VWWBWWJVWWWWWW A Vénusz-rakéta útja 1961. február 13-én a Szovjetunióban a világűrkutatási programnak megfelelően felbocsátották a VIII. szputnyikot. Az óriási súlyú, többlépcsős mesterséges hold fedélzetéről ugyanaznap távirányítású kozmikus rakétát indítottak el a szovjet rakétaszakemherek. A 643,5 kg súlyú, rádióadó-vevővel és egy sor tudományos műszerrel felszerelt automatikus bolygóközi állomás másodpercenként 4000 kilométeres sebességgel száguld Földünk legközelebbi bolygótársa: a Vénusz felé. A Vénusz, vagy közismert n ven az Esthajnalcsillag méretei hasonlóak bolygónkéhoz, de valamivel kisebbek annál. A Vénusz közepes távolsága a Naptól 108 millió kilométer, keringési ideje 225 nap. A Föld közepes távolsága a Naptól 150 millió kilométer, keringési ideje egy év, azaz kereken 365 nap. Számos egyéb tényező mellett a két bolygó keringési sebessége közötti különbséget így fiBrezsnyev Accrába érkezett ACCRA (TASZSZ) Kvame Nkrumah ghanai köz- társasági elnök meghívására Le- onyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke rövid baráti látogatásra csütörtökön eonakryból Accrába érkezett. Brezsnyevet és kíséretét a repülőtéren Nkrumah elnök, a ghanai kormány miniszterei, az acc- rai diplomáciai testület képviselői, párt- és szakszervezeti vezetők, az ifjúsági és nőszervezetek } képviselői és a ghanai főváros J sok ezer lakosa köszöntötte. Brezsnyev és Nkrumah rövid üdvözlő beszédet mondott. Az ünnepélyes fogadtatás után Brezsnyev és Nkrumah elnök gépkocsiba ült és együtt hajtott a szovjet vendég számára kijelölt szállásra. Az útvonalon sok ezer accrai lakos melegen üdvözölte Brezsnyev és Nkrumah elnököt. (MTI) gyelembe vették a szovjet tudósok a Vénusz-rakéta pályaelemeinek kiszámításánál. Döntően a keringési sebesség közti különbség a magyarázója annak a körülménynek, hogy 1961. február 12-én, a rakéta kilövésekor a Vénusz a Földhöz viszonyítva mintegy 75 millió kilométerrel „hátrább” volt pályáján, míg a rakéta megérkezésekor, azaz május közepe után az Esthajnalcsillag pályasikján már mintegy 60 millió kilométerrel „előbbre” halad a Földnél. A szovjet Vénusz-rakéta helyzetéről hetenként tájékoztatják az érdeklődő nagyközönséget. Legutolsó helyzetjelentés szerint 1961. február 13-án az első Vénusz-rakéta kereken 500 000 kilométer távolságban volt a Földtől.