Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-18 / 42. szám

KÉPÚJSÁG 1961. február 18., szombat Ál IIÍRÓASZTAL mögött Vésztő főterén, a nyomor hajda­ni tanyázóhelyén lépkedtem a ta­nács felé. Ügy hallottam, a v. b. ülésre készülnek. Turbucz István elvtárs, az el­nök bent volt az irodában, három gazdával beszélgetett. Vártam, amíg a végére érnek, csak aztán érdeklődtem a közelgő ülés na­pirendjéről. Az elnök elővette a jelentéseket és én nekiültem... Közben szinte percenként jöttek az ügyfelek... — Mihály bátyám, a fia jól néz ki. Most beszéltem vele, hogy ide­haza volt — mondotta az elnök egy idős gazdának, miközben alá­írta az okiratot. Még néhány szót váltottak a fiúról, aztán a gazda megkapta a papírt és már ment is, nehogy feltartsa az elnököt, hi­szen — gondolta — van annak elég munkája. Alig lépett ki az ajtón, újra ko­pogtak és bejött a következő hely­beli. Iratot hozott, ő is, aláímiva- lót. — Termett a háztájiban, Imre bátyám? — érdeklődött Turbucz elvtárs, miközben alákanyarintot- ta a nevét. — Kukoricából megvolt a 40 mázsa — felelte a gazda, és még beszélgettek egy kicsit. Később világosított fel az elnök, hogy Im­re bácsi, amikor a termelőszövet­kezetbe belépett, még igen bi­zonytalan volt. Az bántotta, hogy vajon kap-e háztájit... Újra kopogtak. Az előbbi ven­déghez hasonlítva fiatalabb em­ber jött. Tisztességtudóan, de ma­gabiztosan lépett az íróasztalhoz... Bizonyára a kedves olvasó is megfigyelte már, hogy azok az emberek, akik jó ismerősök, sok­szor félmondatokból, félszavak­ból, sőt egy-egy jellegzetes moz­dulatból is megértik egymást. Valahogy így volt ez ott az irodá­ban is az elnökkel, meg az „ügy­felekkel”. — A Békében vagytok ti? Mi baj? — ... — Haskéregszakadása van az öregnek. Be kell varratni — vá­laszolta Csüllög Imre, s miután megkapta az aláírást, máris elkö­szönt. — Az édesapjának haskéreg­szakadása van. Régi dolog ez, de most az SZTK-val megcsináltatja. Sokéin vannak most így a betegsé­geikkel, a tsz-ben orvosolják — magyarázta felém fordulva az el­nök. A beszélgetésünk megsza­kadt, mert ismét kopogtak. Egy asszony lépett be... — Lesz szíves elnök elvtárs ne­kem aláírni... Már 85 éves... azért erős ember az még... Köszönöm szépen. Isten áldja meg — kö­szönt el az asszony. — Az öreg Pater András szocialista adóked­vezményben részesül — magya­rázta ismét az elnök. — ... Kérlek, hoztam a nyilat­kozatot — lépett az íróasztal mö­gé a következő gazda. A beszéd­jükből megtudtam, hogy most va­júdik. belépjen-e a termelőszövet­kezetbe. A föld az édesanyjáé. A belépést, mint mondotta, meg akarja beszélni a párttitkárral is. Az elnök azt tanácsolta, lépjen be. hiszen az édesanyja 70 éves, idős asszony, úgysem tudja megmű­velni a földet. Szavaik hangsú­lyából hiányzott minden hivata­los íz. Két ember beszélgetett, okosan latolgatva a helyzetet. Ügy tanácskoztak, mintha az elnök is a családhoz tartozna... — Ezzel az erdő-üggyel mi a helyzet, koma? — léptek közelebb hárman és a következő percben már ők is az íróasztal mögé ke­rülve váltogatták a józan szava­kat a község vezetőjével, valami kártalanítási ügyben. Közben újabb kopogás. — Elnök elvtárs, nem zavarok? — kérdezte megértőén az új jö­vevény. — Tessék csak, üljön le. Mind­járt végzünk... — felelte az elnök. Az „erdőügyesek”, miután rövi­den elintézték az elintézendőt, el­mentek. — Mi a baj, Károly bácsi? — fordult az idős ember felé Turbucz elvtárs. — Egy kicsit megzavartak. Azt mondják, nem kapok háztájit. Hát már bejöttem, hogy megnyugodjak — felelte az öreg. — A tsz a pártoló tagoknak is kiméri a háztájit, Károly bácsi... — Szóval akkor nincs semmi... Mondom, már bejövök, hogy ne zavarjon... — Ide tessék hallgatni. Tessék engem felvilágosítani — kezdte Fekete Jánosné kérelmének elő­adását és néhány perc múlva, megelégedetten ment el. Kis töpörödött öregasszony lé­pett be. Arcán ezernyi ránc, feje reszketett, mintha örökké igent mondana. Irodalmi tánc- én énekpróbák a bélmegyeri továbbképző inkolában Rövid ideje működik a KISZ- szervezet a bélmegyei továbbkép­ző iskolában és az első közös ren­dezvény óta igen szép eredménye­ket értek el a fiatalok. A napok­ban a vidám klubesteken kívül igen nagy sikerrel rendezték meg az első irodalmi estet. Ennek meg­szervezésében sokat tett Gulyás János nevelő. A fiatalok szavala­tokat, jeleneteket adtak elő és fel­olvasást tartották. Most újabb műsoros estre készülnek, amelyen vidám énekszámokat, jeleneteket és táncokat adnak elő. Nagy se­gítségére van az újonnan alakult KlSZ-szervezetnek Szegedi Elek községi KISZ-titkár és felesége, Bakos Katalin, valamint Gulyás János. A KISZ-szervezet már kö­zös összejövetelt is rendezett a te­rületi KTSZ-szervezettel. Gyémántlakodalom Gyomán Kedves évfordulót ünnepelt Gyomán február 12-én Szeghalmi Gyula mú­zeumigazgató és felesége. Ismerősök és barátok körében tartották meg há­zasságuk 60. évfordulóját. Az ünnepsé­gen részt vett a család minden tagja, többek között dr. Frib Géza főorvos, Kovács Lajos tanár és Farkas László mérnök. E ritka és kedves évforduló alkalmával mi is kívánunk az ünnepei­teknek további erőt és egészséget. Nagygyűlést rendez Békéscsabán a városi nőtanács Február 22-én délután 5 órakor, Békéscsabán, a városi tanács nagytermében a békéscsabai nőta­nács és az üzemi nőtanácsok nagy. gyűlést rendeznek. A nagygyűlé­sen Mokkái György, az Ország­Világ munkatársa tart előadást Kongó társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről. A nagygyű­lés egyben szolidaritás vállalását jelenti a gyarmati népekkel. A mamóka az íróasztal mögé tipegett, egészen az elnök mellé. Félkönyökével fontoskodva az asztalra támaszkodott. Elnyűtt kaskájából iratokat vett elő. A papír egyik oldala felém villant úgy, hogy el tudtam olvasni a ne­vét: Özv. Nagy Árpádné. Csende­sen és közvetlenül, mintha a test­vérével beszélgetne, úgy adta elő gondját. Az elnök nem beszélt sokat, de amit mondott, az minden a he­lyén volt, hangjából a szeretet melegsége sugárzott az idős asz- szony felé. Előkerült egy belépé­si nyilatkozat. Néztem az asszonyt. Arca nyugodt volt. Kerestem a könny csillogását, hiszen úgy hal­lottam, a lovakat is felirattá a belépési nyilatkozatra. A szemé­ben könnyek helyett megfontolt elhatározást láttam. Azzal bú­csúzott, hogy megköszönte az el­nöknek a közreműködését. — Ugyan mondja már meg, hogy intézték a kapitalista világ­ban az urak a községbeliek dolga­it? — fordultam az egyik gazdá­hoz a kérdéssel. — Hát az bizony most más­ként van, nem úgy mint Gyö- kössy jegyző és Botossy adóbehaj­tó idejében — válaszolta Czirják István és hozzátette: — Ez a Bo­tossy hű volt a nevéhez: csépelte a népet. Abban az időben nem ha­joltunk az íróasztalra, hogy így el­nök elvtárs, meg úgy. Akkor nem lehetett azt mondani, hogy szer­vusz elnök... — Hogy beszéltek magukkal ak­koriban, Czirják bácsi? — érdek­lődtem tovább az idős embertől. — Hogy hogy? Csak hallotta volna!... Na mit akar!? Miért jött!? Megálltunk messze az író­asztaltól és reszkettünk. A Botos­sy egyszer rárivalt az édesanyám­ra: — „Mindjárt elvitetem! Ki maga!?” — üvöltötte és verte az asztalt előtte... — Hát igen, az urak marták a nép testét és lelkét — fejeztem be a gondolatát István bácsinak és elkaptam a tekintetét, mellyel szeretettel simogatta az íróasztal mögött ülő elnököt, a kommu­nistát, az ő emberüket. Boda Zoltán Országos mszőgazdasági konferenciával megnyíltak a magyar—szovjet mezőgazdasági napok A magyar—szovjet mezőgazda- sági napok megnyitó eseményeként pénteken reggel országos mező- gazdasági konferencia kezdődött a volt újvárosháza dísztermében. A tanácskozáson megjelent Losonczi Jeszenszky Árpád egyetemi tanár, kertészeti szakkönyvíró előadásai A mezőgazdasági könyvhéten számos előadás hangzott el Békés megyében, a napokban Gyulán és Gyulaváriban, pénteken este pe­dig Békéscsabán a megyei könyv­tárban Jeszenszky Árpád nyugdí­jas egyetemi tanár, a kiváló szak­író, számos kertészeti szakkönyv szerzője tartott nagy sikerű elő­adásokat a korszerű gyümölcs­kertészetről, a gyümölcsfák he­lyes gondozásáról. A békéscsa­bai előadás közönsége megtekin­tette a megyei könyvtárban lévő mezőgazdasági szakkönyvkiállítást is. Pál földművelésügyi miniszter, Demeter Sándor, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság főtitkára, Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Keserű János és, Petőházi Gábor földművelésügyi miniszter­helyettesek, Sághy Vilmos élelme­zésügyi miniszterhelyettes. Jelen voltak a magyar—szovjet mező- gazdasági napokra hazánkba érke­zett szovjet küldöttség tagjai: A. M. Fjedorov professzor, a Szovjet­unió mezőgazdasági minisztériuma állattenyésztési főfelügyelőségének helyettes vezetője és P. O. Szoszu- jedov, a gorkiji 2. szovhoz igaz­gatója. A tanácskozáson nagy számmal vettek részt a mezőgaz­dasági tudományok művelői, gya­korlati szakemberek és termelő­szövetkezeti vezetők. A konferenciát Losonczi Pál földművelésügyi miniszter nyi­totta meg, majd Keserű János mi­niszterhelyettes tartott előadást a hús-, tej- és tojástermelés növelé­sének időszerű kérdéseiről. (MTI) Az új kongói központi kormány elnökének pályafutása Patrice Lumumba, Joseph Okito és Maurice Mpolo, a kongói sza­badságharc három hőse elesett, de a harc tovább folyik és az eleset­tek helyét a küzdőtéren új harco­sok foglalják el — írja a moszkvai Trud, Antoine Gizengáról pénte­ken megjelent cikkében. Lumumba utódaként Gizenga került a törvényes kongói kor­mány élére. A 40 éves politikust az első központi kongói kormány alakítása alkalmából 1960. június 28-án miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. Gizenga a Leopold­ville tartományban lévő Kandalé faluban született. A középiskola után a léopoldvillei egyetemen folytatta tanulmányait, de har­madéves egyetemista korában po­litikai tevékenysége miatt kizár­ták az egyetemről. Ezt követően aktív szerepet töltött be a kongói nemzeti felszabadító mozgalom­ban. Gizengát 1959. márciusában az imperialista-ellenes afrikai szoli­daritási párt országos elnökévé választották. 1960. augusztusában Gizenga vezette a Biztonsági Tanács kon­gói rátájában részt vett kongói küldöttséget. * Gizenga a gyors és határozott megoldások híve. Amikor a kon­gói válság elmérgesedett és aka­dályok gördültek a kormány tevé­kenysége elé — Gizenga az első között helyezkedett szembe a kül­földi beavatkozással. December­ben úgy döntött, hogy a kormány székhelyét Stanleyvillebe, Lu­mumba miniszterelnök fő támasz­pontjára helyezi át. Gizenga a legsúlyosabb órákban vette kezébe a kormány vezetését. Az a tény azonban, hogy éppen ebben az időben tüntették ki a bizalommal, egyéni képességeiről és kiváló tulajdonságairól is ta­núskodik. (MTI) cA bamJtiájCf, fejgjjjéJMH Ma ünnepeljük a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének 13. évfordulóját. Megyénk dolgozói is sok kedves emlékre gondolva köszöntik az évfordulót. Röpke órának tűnik az elmúlt másfél évtized során az a néhány nap. melyet kedves vendégeink, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttei megyénkben töltöttek, mégis e látogatások ma­radandó emléket hagytak azokban, akik szót váltottak a szovjet nép fiaival. Nem a felszabadulással kezdődött a szovjet és magyar nép barátsága, hiszen tudjuk: a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom és az azt követő magyar proletárdiktatúráért folyó harcok­ban vérével pecsételte meg a szövetséget a két nép. Megyénkből ma is élő, 80 veterán harcos vette ki részét fegyveresen a fiatal Szovjet Köztársaságra támadó intervenciós bandák elleni hadjá­ratból, s ott voltak ezrével az orosz foglyok is a Magyar Tanácsköz­társaságot védő vörös hadsereg soraiban. De a felszabadulás után válhatott legálissá a régi barátság, s egy-egy találkozás ezért je­lentett felejthetetlen élményt megyénkben is. Az alábbiakban néhány olyan riportból, tudósításból közlünk részleteket, amelyek megörökítették megyénk dolgozóinak találko­zásait a szovjet emberekkel. 1958. május 22-én járt a békés­csabai üzemekben Mihajlov elv­társ, Mezőhegyesen pedig Maka­rov elvtárs. így ír erről a ripor­ter: „Száguldanak a percek, de bár­hogy is telnek, túl kell lépni a protokoll szabályait. Sok a kér- deznivaló, meg kell ismerkedni a Mezőhegyesi Állami Gazdaság történetével, talajviszonyaival, a profilirozással és Makarov elvtárs szenvedélyesen kérdez. Különös képpen az agronómusok, a szak­emberek munkája, a tudományos kutatások eredményei után ér­deklődik a legjobban. De kíváncsi mindenre. Éűdekli — és ez első helyet foglal el a kérdezésekben — az emberek életmódja, a kere­set, a jövedelem. A másfélméter magas Bánkúti 1201-es búzatáblában, mint gyer­mekét dajkálja az anya, úgy simo­gatja Makarov elvtárs a búzaka­lászokat. Felhúz egy tövet, néze­geti, megszámolja a tövön lévő szárakat és örömtől csillogó szem­mel mondja: ocsiny harasó! Bra­vó Mezőhegyes! A vele töltött néhány óra: a délelőtti eszmecsere a politikai kérdésekről, a látogatás tapaszta­latai, a szaktanácsok, a filmelő­adás mind-mind azt mutatja, hogy olyan emberrel találkoztunk, aki lelkes szószólója a pártnak, kivá­ló tudós és közgazdász, szenvedé­lyes agitátor és propagandista. Igazi szovjet ember, aki úgy örül a magyar emberek eredményének, mintha az övé volna és kedves szavaiban, hasznos • tanácsaiban mint csepp a tengerben tükröző­dik a szovjet és a magyar nép ba­rátsága.” ♦ Mihajlov elvtárs a Balti Hajó­gyár Szocialista Munka Hőse ér­demrenddel kitüntetett kovácsa. Békéscsabán először a Vasipari Vállalatot látogatta meg. Pillana­tok alatt barátságot kötött az esztergályosokkal, mérnökökkel, fiatalokkal. Innen a Kisfűtőházba ment, majd a Forgácsoló Szer­számgyárba. 68 esztendős létére olyan frissen mozgott, mint egy fiatal. — Miért nem megy nyugdíjba? — érdeklődtek többen. — Még jól bírom a munkát. Nincs annál szebb: dolgozni a né­pért, a boldogulásért. Aki dolgo-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents