Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-14 / 12. szám

BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 12. 1961. JANUÄR 14., SZOMBAT SZÁM Gondos téli gépjavítást Az 1960-as gazdasági év volt megyénkben a mezőgazdasági ter­melés átszervezésének forduló­pontja. A megnövekedett termelő- szövetkezeteink megszilárdításá­ban sokat segítettek gépállomása­ink. Eredményeink azt bizonyít­ják, hogy mindent megtettek kö­telezettségeik teljesítéséért, hi­szen éves tervüket 105 százalékra teljesítettékj Ha az 1960. év nehéznek mond­ható, úgy 1961-ben még nagyobb feladatok megoldása előtt állunk. A tegnap még szétszórt gazdasá­gok ma már közös területen, bel­terjességre törekedve kívánnak gazdálkodni. Ez a megváltozott helyzet fokozottabb mértékben igénybe veszi a gépeket. A felada­toknak csak az egy gépegységre eső teljesítmények további növe­lésével tudunk eleget tenni. A tel­jesítmények emeléséhez elsősor­ban időben és jól kijavított erö- és munkagépekre, több és jobban képzett traktorosra van szükség. Mindkét feltétel megoldásán ezek­ben a napokban munkálkodnak a gépállomásaink; A gépjavítási munkák alapos előkészítését gépállomásaink mű­szaki vezetői még az elmúlt év ok­tóberében beindították. Felmérték a gépek műszaki állapotát, és en­nek figyelembevételével készítet­ték el a gépek javításának téli tervét. Novemberben minden gép­állomásunk vezetőségi ülésen tár­gyalta meg a gépjavítási tervet. A mélyszántási munkáktól függően egyes helyeken már december vé- gefelé hozzákezdtek a gépek na­gyobb ütemű javításához. Ott, ahol alapos volt az előkészítés, jól halad a munka. Több helyen alkalmazzák a javítás új módsze­rét, a részegységszerelő javítási módszert. Igen nagy előnye a módszernek az, hogy kevesebb időráfordítást igényel, kevesebb speciális szakembert kíván, és mégis jobb minőségben kerülnek id a gépeké Ma már elsőrendű feladat az ütem megfelelő tartása mellett a javítás minőségének fokozása. Ezért a géppark nagyságától füg­gően minden gépállomáson egy­két függetlenített minőségi ellen­őrt alkalmaznak. Az ellenőrök vizsgálata nélkül nem lehet be­szerelni egy-egy fontosabb gép­részt vagy részegységet. A minő­ség ellenőrzésével természetesen a gépállomás műhelyvezetője és fő­mérnöke is rendszeresen foglalko­zik. A javítások jelenlegi időszaká­ban igen nagy jelentőséggel bír az alkatrészek felújítása iß- Gépállo­másaink egy részének javítómű­helyei az elmúlt év folyamán kor­szerű forgácsoló- és beállító-gépek- kél gyarapodtak, amelyek lehető­vé teszik a felújításokat, és a hi­ányzó, házilag előállítható új al­katrészek gyártását is. Egyes gépállomásaink vezetői azonban nem érzik át megfelelően a gépjavítás jelentőségét. A téli szántásokra hivatkozva, nem biz­tosítanak elegendő traktorost a ja­vítási munkákhoz. Ez a helyzet a Mezőkovácsházi Gépállomáson is. Szántani valóban fontos, de meg kell érteniük, hogy leromlott álla­potú gépekkel nem mehetünk ne­ki a várható nagy feladatoknak. Nem lehet arra sem hivatkozni, mint amire egyes gépállomás ve­zetői hivatkoznak: „A tavaszi munkák nálunk megengedik majd a későbbi javításokat is.” Ez igaz, egyes helyeken, mint a Mezőko­vácsházi Gépállomás körzetében is, de nem mindenütt. Mert a tenni­való az, hogy a termelőszövetkeze­tek dolgozóiból vegyenek fel idő­szaki traktorosokat, és ha szük­séges, ezekkel növeljük a szántás­ra beállított dolgozók létszámát. Az egyes helyeken jelentkező munkaerőhiány mellett akadályoz­za a javítások megfelelő ütemét a hiányos alkatrészellátás is. Olyan traktortípusokhoz — amelyből ma még 1000 darabnál több van me­gyénkben — 44 alkatrész-félesé­get jelentettek hiányként gépállo­másaink. Komoly nehézségek van­nak a golyóscsapágy-ellátásnál is. A gépjavítások nemcsak a gép­állomásainkat, hanem a termelő- szövetkezeteinket is érintik. Nem közömbös az, hogy a közel hat­száz darab termelőszövetkezeti gép milyen állapotban várja a ta­vaszt. A megye gépi igényeinek több mint egynegyedét a terme­lőszövetkezetek korszerű traktor- parkjának kell kielégíteni. Álla­munk a 3004/3. kormányrendelet­ben nagy kedvezményeket biztosí­tott a gépállomásokkal javíttató termelőszövetkezeteknek. Terme­lőszövetkezeteink nagy része él is ezzel a lehetőséggel, és megkötöt­te a gépjavításra az előzetes meg­állapodást. A tsz-ek egy része azonban tartózkodik a kedvez­mény igénybevételétől, otthon, kedvezőtlen körülmények között javítja gépeit vagy ktsz-ekhez, kisiparosokhoz viszi. Egyik megol­dás sem helyes. Az 1960. évben végzett nagy mennyiségű termelő­szövetkezeti gépjavítási munka minősége biztosíték arra, hogy nyugodtan lehet gépállomásainkra támaszkodni. Termelőszövetkeze­teinknek ezen felül is marad még számos javítani való. A kocsik­nak, fogasoknak, egyéb munka­gépeknek kijavított állapotban kell várniuk a tavaszi munkákat. Fontos feltétele a gépjavításnak és gépi munkának az elegendő és jól képzett szakember. Gépállo­másainkon kéthónapos tanfolya­mon vontatóvezetői, részben pe­dig a traktorvezetői alapfokú tud­nivalóira képzik ki a jogosítvány­nyal nem rendelkező gépállomási és termelőszövetkezeti traktoroso­kat. A két tanfolyamon tanuló csaknem 900 ember, ha sikeresen teszi le vizsgáját, nagy segítséget jelent már a tavaszi munkáknál is. Gépállomásainkon nem a tél, hanem a tavasz, a nyár és az ősz a főidény. A tél azonban az az idő­szak, amikor lerakjuk az alapjait egész évi munkánknak. Sokat te­hetnek ezért a traktoristák, mű­helydolgozók, vezetők, hogy ez az alap olyan legyen, amelyre nyu­godtan lehet építem. Boros János n gépállomások megyei igazgató­ságának osztályvezetője Hruscsov elvtárs és Pham Van Dong levélváltása a laossi helyseiről Moszkva (TASZSZ) A szovjet fővárosban közzétet­ték Nyikita Hruscsov és Pham Van Dong üzenetváltását a laoszi helyzettel kapcsolatban. Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság mi­niszterelnöke a szovjet kormány­főhöz intézett táviratában aggo­dalommal nyilatkozott az Egye­sült Államok katonai intézkedé­seiről és azokról az amerikai mesterkedésekről, amelyek a la­oszi intervenció fokozását hiva­tottak előmozdítani. Pham Van Dong táviratában ismét javasol­ta, hogy sürgősen hívják össze az 1954-es genfi tanácskozások rész­vevőinek értekezletét és újítsák fel a laoszi nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság tevékeny­ségét. Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vála­szában rámutatott, hogy a szov­jet kormány, akárcsak a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság kormánya erélyesen követeli: az Egyesü’t Államok és néhány NA- TO-beli szövetségese szüntesse be az alkotmányos Souvanna Phou- ma-kormány ellen fellépő zendü- lők törvénytelen katonai és egyéb segítését. Hruscsov közölte Pham Van Donggal: a szovjet kormány min­den erőfeszítést megtesz, hogy ha­ladéktalanul összehívjanak egy, az 1954-es genfi tanácskozáshoz hasonló értekezletet. A szovjet kormány, akárcsak a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mánya — hangsúlyozta Hruscsov — támogatja Norodon Szihanuk hercegnek az értekezlet összetéte­lére vonatkozó javaslatát. A Szov­jetunió kormánya ezen túlmenően állást foglal a laoszi nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság tevékenységének felújítása mel­lett. A szovjet kormányfő végezetül tolmácsolta azt a meggyőződését, hogy a laoszi hazafiak igazságos harcát siker koronázza. E nemes harcban a szovjet emberek ro- konszenve és támogatása teljesen a laoszi nép oldalán van — jelen­tette ki Hruscsov. A Vöröskereszt Békés megyei elnökségének kérésére tegnap Gyulán, a Harisnyag^ár kultúrter­mében ankétot rendezett a lap ter­jesztői részvételével a Vöröske­reszt Családi Lapja. A vitaindítót a lap felelős szerkesztője tartotta, majd utána igen sokan elmondot­A Biztonsági Tanács tegnap délután folytatta a vitát a Kongó elleni belga agresszióról New York (MTI) A Biztonsági Tanács pénteken, magyar idő szerint délután 5 óra­kor folytatta a Kongói Köztársa­ság ellen kifejtett belga agresszió kérdésének vitáját. Hammarskjöld ENSZ-főtitkár félbeszakította háromhetes afrikai látogató körútját és csütörtök este Johannesburgból elindult New Yorkba, hogy részt vehessen a Biztonsági Tanács pénteki ülésén; ták javaslataikat, véleményüket a lap szerkesztésével kapcsolatosan. Különösen igényelték az ankét részvevői, hogy a Családi Lap töb­bet foglalkozzon olyan betegsé­gekkel, amelyek az emberek több­ségét veszélyeztetik. így többek között kérték a szerkesztőséget, hogy orvosok tollából közöljön cikket a rákos megbetegedések tü­neteiről, a védőoltások jelentősé­géről, a csecsemő-nevelésről, a he­lyes étkezésről és a testápolásról. Különösen jogos volt az a kérés, hogy nyár folyamán több cikket vagy riportot közöljön a lap a mezőgazdasági munkával járó megbetegedésekről. Az ankétot Cserei Pálné elv­társnő, a Vöröskereszt Békés me­gyei titkára zárta be, sok sikert kívánva az aktivistáknak a lap terjesztéséhez. Virágzik az ibolya Magyar bánhegyesen Kellemes meglepetést hozott a tavaszias időjárás Magyarbánhe- gyes termelőszövetkezeti község­ben: a tagok kertjében kinyílt az ibolya. A szerény kis kék virágok virágszőnyegként takarják a ker­teket, udvarokat. Az idősebbek emlékezete szerint legutóbb 40 évvel ezelőtt viráazott január kö­zepén az ibolya Magyarbánhegye- sen. Tanuló felnőttek Évről évre többen járnak a dolgozók esti iskoláiba Gyulán, Képün­kön a gimnázium esti tagozatának harmadik osztályában Skultéti András matematika-fizika szakos tanár a logar-táblázat használa­tára oktatja Mátyás Jánost. Az SZKP Központi Bizottsága plénumának vitája Moszkva (TASZSZ) Jakov Zarobjan, az Örmény Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára — mint a TASZSZ jelenti — az SZKP Központi Bizottságának plénumán pénteken kifejtette, hogy az idén Örményországban megkezdődik a körzetek és kolhozok szakosítása, valamely mezőgazdasági termelési ágra. Ez lehetővé teszi majd pél­dául, hogy egy év alatt 36 százalékkal növeljék a hústermelést és majdnem ugyanennyivel a tejtermelést. Ennek érdekében bővítik a takarmányfélék vetésterületét és művelés alá vesznek negyven­ezer hektár eddig mezőgazdaságilag nem hasznosított földterületet, A felszólaló helyeselte azt a javaslatot, hogy létesítsenek külön tár­sulatokat a kolhozok és a szovhozok anyagi és technikai ellátására. Zarobjan felszólalását követően az utolsó két beszámoló Turkménia és Észtország Kommunista Pártjai Központi Bizottságainak első tit­kárai részéről hangzott el. Az SZKP Központi Bizottságának plénumában ezután megkez­dődött a vita azokról a beszámolókról, amelyeket a 15 szövetséges köztársaság párt- és állami szerveinek vezetői, valamint a Kazahsz­tán északi részében nemrég megalakított szűzföld-körzet képviselői terjesztettek elő. A Vöröskereszt Családi Lapja ankétot rendezett Gyulán

Next

/
Thumbnails
Contents