Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-10 / 8. szám
1961. január 10., kedd NÉPÚJSÁG 3 A tavalyi sikerek növelésére készül az újkígyósi Aranykalász Tsz Mennyi a jövedelmük ? Két .jóemberrel” beszélgettünk az újkígyósi Aranykalász Tsz irodájában: a főagronómussal és a főkönyvelővel, az ez évre elkészített üzemtervről. Az természetes, és magától értetődő, hogy vissza- vissza kanyarodtunk a 9000 holdra kerekedett Aranykalász Tsz tavalyi, vagyis első évének eredményeire... Csak most jut eszembe egy tavaly márciusban tett ígéretem: néhány új belépővel, Balogh Mihállyal, Zsóri Ferenccel, Bánfi Ferenccel és Bacsa Ferenccel abban állapodtunk meg, hogy találkozunk év végén, amikor választ kapnak latolgatásaikra, kételyeikre a jövedelmet és a belépés érdemességét illetően. A főagronómussal és a főkönyvelővel való beszélgetésem közben teljesen megfeledkeztem erről a megállapodásról. No majd a zárszámadási közgyűlésen pótolom a mulasztást. Azt hiszem, egyikőjük sem bánta meg, hogy belépett, annak ellenére, hogy sok kezdeti nehézséggel kellett megbirkózzon a falu egész lakosságát magába tömörítő Aranykalász Tsz, s mitagadás, a jövedelemből nemcsak a lány? Utánanéz, és nem tudja, hogy mit csináljon: menjen-e, vagy maradjon. Várja, hogy a lány visszamosolyogjon, vagy legalább intsen, jelezze, hogy vele érez. De az nem néz vissza, csak szalad, szalad a kaprok és mályvák között a keskeny kerti úton. Pedig a virágok is marasztalnák: bele-belekapnak a szoknyájába, de azután csüggedten elengedik. Bandi nézi, nézi, míg el nem tűnik a lány, majd lehajtja a fejét és elbaktat a kert alól. Katival pöröl az anyja: — Édes lányom, ha még egyszer meglátom, hogy azzal a gyilkosnak a fiával szóbaállsz, én bizony nem tudom, hogy mit csinálok ... De ha az apád rajtakap, biztosan kettéhasít téged ... Mit sündörög körülötted annak a boj- nyiknak a gyereke? Nem láttad, hogy majdnem agyoncsapta apádat? ... így hálálod meg, hogy felneveltünk? — Minek hozta el apám azt a fát? Ki vágta ki? Nem János bátyám? Apámat a kapzsisága vitte rá... — Hogy beszélsz te rólam? — szólal meg hátulról Fodros Fekete. — Hát itt tartunk? Hogy tolvajnak nevez a saját gyerekem? Száz szónak is egy a vége: Fodros Fekete igazságot akar, megvédi ő a jussát és a becsületét és ha Kati még egyszer szóba áll Ban-, dival, akkor olyan világ lesz, amilyet még nem látott ez a kruei- fikszes teremtő Itt van Gergely, azzal találkozhat... nagyarányú beruházás (2 700 000 forint értékben építkeztek, ebből 1 300 000 forint saját erő volt, gépekre és gazdasági felszerelésekre 3 300 000 forintot költöttek, ebből is egymillió forint saját erőből került ki), hanem a kedvezőtlen időjárás miatti munkaegység többlet is lecsípett. No de akik az első évben — amellett, hogy 6000 hold termése parcellákban volt, s a betakarítást az esős időjárás is drágította — több mint 30 forint értéket kapnak munkaegységenként, nem zúgolódhatnak, s elégedetlenségük csak abban juthat kifejezésre, hogy jövőre jobb munka- szervezéssel, még nagyobb szorgalommal többet termeljenek. Ez a törekvés jut kifejezésre az ez évi növénytermesztési és az állattenyésztési üzemtervből is. A tavalyi 10,50 mázsa búza helyett 1975 holdon 11 mázsa átlagtermést terveztek be, 1410 hold kukoricavetésből pedig 15 mázsa májusi morzsoltnak megfelelőt holdanként. Ha figyelembe vesszük, Az anyjának még visszapön- työg a lány, de az apjának nem mer, mert annak hamar eljár a keze. — Hát te hol kujtorogsz? — kérdi Málnás Fekete a Bandi fiától. — A dolgomon... — morogja vissza a legény. Az öregnek elfeketül az arca. — A dolgodon?... Mi? Hogyan mondtad? Ha én így feleltem volna az apámnak, akkor már rég alulról szagolnám az ibolyát. — Jól van, édesapám, jól van... — nyugtatgatja Bandi. — Nincsen jól! Ha megtudom, hogy annak a gazembernek a lánya körül sertepertélsz, hát lesz még annyi erőm, hogy leüssem a derekad... Nem akarom, hogy tolvajok ivadéka kerüljön a házamba... A Málnás Fekete névhez nem tapadt még sár. Bandi fékezi magát, de ezt nem bírja válasz nélkül hagyni. — Miért lenne tolvaj a Miska bácsi? Hiszen nem a mienk volt az a fa... — — Nem a mienk? Hát ki vesz- kődött vele, ha nem én? Ki vágta ki, ha nem én ezzel a két kezemmel? És még, hogy nem tolvaj? Hát nem ő hordta be az udvarába az én fámat? Szó, szót követ, de itt is egy vége van a száz szónak. Ha még egyszer szóbaáll Bandi annak az akasztófavirágnak a lányával, akkor lesz nemulass. . — Én a jussomból, az igazságomból nem engedek, ha a fene fenét eszik, akkor sem. (Folytatjuk) hogy október 30-ig holdanként mintegy 1500 hold búza egy mázsa műtrágyával megszórt magágyba került, s tavasszal 60 kilogrammot szórnak még rá fejtrágyának, akkor nem vérmes remény 13—14 mázsa átlag búzatermésre számítani. Tavaly a kukorica nagy része tavaszi szántásba került, mégis 20 mázsa májusi morzsol tat takarítottak be holdanként. Most minden tavaszi növény mélyszántásba kerül. Eddig 4500 hold földet szántottak meg, egy- harmadát 33—40, egyharmadát 26—32, a többit 22—25 centiméter mélyen. A 400 hold cukorrépa, a 150 hold dohány és a 300 hold burgonya is jó mélyen szántott, az ősszel istállótrágyázott földbe kerül. Mikor megtudtam, hogy 80 holdon kertészkednek és 150 holdon mogyorót is termelnek, megkérdeztem, hogy nem lesz baj a munkaerővel? A főagronómius és a főkönyvelő egymás szavait kiegészítve magyarázták, hogy egy-egy tagra négy és fél hold föld jut, ez is, és az is sok munkaigényes növényt követel, hogy az újkígyósi emberek akkor érzik magukat rosszul, ha nem dolgozhatnak De a 400 hold dohányt így is géppel akarják palántálni. Egy pa- lántázógépet vettek tavaly. Egyes tagok ugyan elzavarták a földről, az elnöknek meg a főagromómus- nak kellett ráülni és bebizonyítani a gép jóságát. Ez annyira sikerült, hogy a tagok újabb két pa- lántázó vásárlását szavazták meg. A burgonyavetést is ezekkel a pa- lántázógépekkel akarják megoldani, szedéséig pedig szereznek be Zetorra szerelhető forgóvillákat. Amit lehet, gépesítenek az Aranykalász Tsz-ben. hogy az emberek ne robotoljanak, hanem gazdálkodjanak. Jelenleg 11 gépük van, többek közt 3 UTOS, 3 Zetor és két teherautó. Ezeket mind tavaly vásárolták. Amellett, hogy amit lehet, géppel végeztetnek el, a bevetett földeket többtermelésre ösztönző prémiumrendszer szerint osztják ki a tagoknak. Mikor Szilágyi Mihály, a főkönyvelő elmondta, hogy tavaly 12 millió forint értékű árut adtak el, arra gondoltam, mennyit értékesítenek az idén, amikor már túl vannak a kezdeti nehézségeken, amikor jobban munkált, táblásított földekbe kerül minden növény, s az emberek nem kételkednek, látják a tavalyi eredményekből, hogy érdemes dolgozni. Tavaly mindössze 800 hízott sertést és 120 hízott marhát adtak el. Erre az évre 1562 hízott sertés és 255 hízott marha eladását tervezik. Ez óvatos szám, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg 88 bika és ezer sertés hízik, s hogy a tsz jelenlegi állománya 545 szarvasmarha és 1622 sertés. Ezt az évet az üzemterv szerint 768 szarvasmarha- és 2128 darab sertésállománnyal akarják zárni. A tavaly épült száz férőhelyes tehénistálló, ezer férőhelyes hizlalda. 240 férőhelyes süldőszállás, 80 férőhelyes sertésfiaztató mellé már nem sokat kell az idén építeni, hogy a tervezett állományt elhelyezzék. Mindent összevetve, felesleges dicsérni az újkígyósi Aranykalász Tsz első évi eredményét, és az ez évi terveit, mert a szavaknál is jobban dicsérik azok önmagukat. Már szinte hallani az első év közelgő zárszámadási közgyűlésén Balog Mihály. Zsóri Ferenc és a többiek elégedett hangját. Kukk Imre A szövetkezeti parasztság jövedelmét helytelenül úgy szokták lemérni, hogy egy munkaegység értékét megszorozzák a teljesített munkaegységgel. Ez a bevétel igen jelentős a parasztság jövedelmében, így lényeges, hogy mit ér egy munkaegység, hogy 18, vagy negyven forintot osztanak zárszámadás után. Ez a bevétel a szövetkezeti parasztság jövedelmének — bár jelentős, de mégis — csak egy része. A szövetkezeti parasztság életszínvonalának megállapításánál azonban ez félrevezet bennünket. Vizsgáljuk csak meg miből is ál! a szövetkezeti tagok jövedelme? Legelőször is a teljesített munkaegységre kifizetett természetbeni és forint értéket kell számításba venni. Azonban a háztáji gazdaság bevételei, amit szintén a szövetkezet ad, igen jelentősek. Aprójószág, csirke, kacsa, libából 3—4 ezer forint évi bevételt számítunk, akkor nem számoltunk sokat. A tyúkállomány is meghozza a napi 10 tojást, ami (1,50 forintos áron) közel 4 ezer forintot jövedelmez. 2—3 hízott sertés szűkösen száMedgyesegyházán kedden és; csütörtökön este termelőszövetke- j zeti gazdák részére ezüstkalászos j gazda t an föl y amot tartanak. A köz- 1 ségbeli és a környező falvak kertészei ide járnak tanulni, hogy az idén a tavalyinál lényegesen jobb kertészeti eredményeket érhessenek el. Jelenleg 30—35 tsz-tag képezi magát, hogy néhány éven belül Medgyesegyháza és környéke adottságát a zöldségtermesztésre mindjobban ki tudják használni. A mezőkovácsházi járásban Medgyesegyháza lesz a központja annak a zöldségtermesztő bázisnak, amely kiépítésén megyénk szakemberei fáradoznál?. A Medgyes- egyházi Béke Tsz például az idén 60 holdon termel paprikát, 70 holdon pedig dinnyét, zöldborsót, korai zöldségfélét vetnek. Példáját követik a pusztaottlakai, a medmolva is 5 ezer forintot jelent. Tejből (napi 8 litert számítva) évi 10 ezer forintot jövedelmez a háztáji gazdaság. Ne számít- gassunk tovább. Ez már közel 25 ezer forintos évi bevételt jelent, pedig sem a sertés, sem a marha-szaporulat, sem a háztáji terményeket nem érintettük. Mindezekhez még hozzájön a földjáradék és egyéb, a még nem érintett bevételek. Ezek az összetevői a szövetkezeti parasztság jövedelmének. Ez a szövetkezeti parasztság „fizetése” — ahogy sokan mondják —, az évi munkáért és „nemcsak" a munkaegység. Ha így mérjük le a szövetkezeti parasztság reáljövedelmét, bizony egészen más képet kapunk és ez a reális kép, ez a szövetkezeti parasztságunk reális jövedelme. Ezt a jövedelmet még fokozni lehet és kell is az elkövetkezendő években. A háztáji állatállomány nemcsak a parasztságunk jövedelmét emeli, hanem segít a munkások, a városi dolgozók ellátásában. gyesbodzási és a kamarási tsz-ek is. Ezeken a helyeken az idén a tavalyinál lényegesen nagyobb területen termelnek konyhakerti növényeket. Új tűzoltószertár épült Lőkösházán (Tudósítónktól) A napokban készült el egy új tűzoltószertár Lőkösházán. Az új tűzoltószertár mintegy 144 ezer forintos költséggel épült, kői szerű szertárhelyiségből és egy parkettázott, modern pihenő szobából áll. A Megyei Tanács Építőipari és Tatarozó Vállalatának dolgozói építették és a különböző szakemberek január 6-án adták át a községi tanácsnak az új épületet. A KÖTELEZŐ gépjármű- szavatossági biztosítás évi díja január 1-én esedékes Felhívjuk a belföldi rendszámmal ellátott magán- és szövetkezeti tulajdonban levő gépjárművek (személy- gépkocsi, motorkerékpár, tehergépkocsi, háromkerekű gépjármű, vontató, autóbusz) üzembentartóit, hogy a biztosítási díjait fizessék be. A díj megfizetésének igazolására G&PJÁRMOSZAVATOSSÁGI BIZTOSÍTÁSI IGAZOLÁS-t keH az Állami Biztosítónak attól a fiókjától beszerezni, amelynek területén az üzembentartónak lakóhelye (telephelye) van. Egyidejűleg igazolni kell, hogy az előző évre eső díjat megfizették, vagy. hogy a gépjármű az előző évben nem volt forgalomban. A biztosítási díj átutalásához az Állami Biztosító fiókja befizetési lapot bocsát rendelkezésre. A biztosítási díj január 31-ig késedelmi pótlék nélkül, egyösszegben fizethető b- Kivételt képeznek az egyéni tulajdonban levő személy- gépkocsik, melyek biztosítási díja januárban és júliusban, két egyenlő részletben fizethető. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Zárszámadás előtt a szeghalmi Rákóczi Tsz-ben (Tudósítónktól) A szeghalmi Rákóczi Termelőszövetkezetben január 15-én tartják a zárszámadási közgyűlést. A termelőszövetkezet tagsága jó munkája igen szép eredményeket hozott. Többek között Árpád Lajos vontatós 724 munkaegységet ért el, melyért 21 mázsa búzát, 11 mázsa árpát, 160 kilogram cukrot,110 kilogram hántolt rizst és mintegy 8 ezer forint készpénzt kap többek között. Almási Sándor 64 éves tsz-tag 540 munkaegységet teljesített. Munkájáért 15 mázsa búzát, 7,5 mázsa árpát, 130 kiló cukrot, 80 kiló rizst és 5 500 forint készpénzt kap. A jó eredményeket látva az egyéni gazdálkodók közül igen so. kan kérték felvételüket a Rákóczi Termelőszövetkezetbe. A január 1-én tartott közgyűlésen 95 új tagot vettek fel, köztük van Sándor Mihály 7 holdas, Vasvári Lajos 12 holdas, H. Kovács Gyula 15 holdas egyéni gazda is. A 95 újonnan belépett tag 1181 hold földdel gyarapította a termelőszövetkezet gazdaságát. A tsz az elmúlt hetekben az 1600 hold földről az új belépők által behozott földdel 3400 holdra növekedett, a tagok száma pedig 100-ról 352-re. (N. J.) (K) Ezüstkalászos tanfolyam kertészek részére