Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-05 / 4. szám
NÉPÚJSÁG 1961. január 5., csütörtök AMIKOR AZ ALMA MESSZE ESIK A FÁMTÓL A községi tanácselnök in®j‘ volt. Ösztönösen megéreztük, hogy újságírói mivoltunk hozta ki a sodrából. Érdeklődésünkre szó nélkül elébünk tett egy képes újságot. — Önöket jól megbírálták — jegyeztem meg a cikk elolvasása után. — Ha még egyszer idejön az a pesti újságíró, nem tudja, hogy menjen vissza — villámlott az elnök szeme. — Legalább azt írta volna, amit hallott tőlünk, de kiforgatta. Még engem is le akart fényképezni. Mondtam neki; csak üljön nyugodtan, ne ugráljon. Ügy viselkedett, mint valami vizsgálóbíró... Ezek után nem csodálkoztunk, hogy haragszik az elnök az újságírókra. Elvégre nem szokatlan mifelénk az ilyesmi. Ha megcsíp valakit a méhecske, hát szidja a méhkas összes lakóját, ha udvariatlan egy rendőr, vagy egy portás, akkor minden rendőr és minden portás egyszeribe ellenszenvessé válik az illető szemében. Ezt a jelenséget néha szubjektivizmusnak is szoktuk mondani. No, ezt nem azért mondom, mintha megharagudtunk volna az elnök elvtársra. Erről szó sincs, hiszen nem sokkal később már a legbarátibb beszélgetést folytattuk. Csak hát sokan vagyunk így a dolgok megítélésével és nem árt, ha figyelmeztetjük egymást, hátha hamarabb leszokunk róla. vél a fiókjában. A szülőkről kérnek tájékoztatót, a fiukat az egyik technikumba tanárnak akarnák alkalmazni. Az apa tsz-gazda, de az ellenforradalom alatt nagyon hőzöngött. Elítélték a tevékenységéért . .. — No és a fia? A fia milyen ember? — vetettem közbe. — A fia családos. Eeredménye- sen dolgozik a hivatásában — mondotta az elnök elvtárs és még azt is hozzátette, hogy az illető az apjával már vagy 11 óve nincs kapcsolatban, úgy beszélik, kitagadták. — Az alma messze esett a fájától — jegyeztem meg és úgy néztem az elnök elvtársra, melyből megértette, hogy beleharaptunk a vitánk magjába. — De kérik a véleményt a szülőkről, és ha róluk kérik, nem írhatja az ember a gyerek körülményeit — tárta szét a kezét, jelezve, hogy nem tudja, mit csinál, jön. A szülők után nem lehet valami lelkesítő javaslatot tenni... beszélgettünk erről így vitatkoztunk, Az említett cikkben egyéb________________________ ként az t írták, hogy a községből egy fiatalember a Mezőgazdasági Akadémiára jelentkezett. Az iskolából véleményezést kértek az illető szüleiről. A tanács és párt- szervezet vezetői a szülőket — ma már tsz-gazdák — mint egykori cselédtartókat jellemezték és a múltjuk alapján nem javasolták az ifjú felvételét. Miközben túlzottan bírálták a szülők múltbeli helyzetét is, nem vették figyelembe a fiatalember magatartását, aki érdemeit tekintve többek között jó eredményeket ért el a mezőgazdasági technikumok országos versenyében, azaz állás- foglalásával a népi demokráciához való hűségét bizonyította. — Az alma nem esik messze a fájától — idézte az elnök elvtárs a jó öreg közmondást, arra a megjegyzésemre, hogy ha a gyermek őszintén és becsületesen kíván tanulni és dolgozni, nem helyes őt a szülei miatt hátráltatni. — Általában igaz, hogy az alma nem esik messze a fájától, de egy jó erős vihar esetleg mégis messze sodorhatja az almát a fától, azaz, ami igaz általában, nem bizonyos, hogy igaz az egyes esetekben is — szálltam vitába az elnök elvtárssal. — Előfordul az életben, és különösen most a szocialista viszonyok kialakításának idején, hogy egyes fiatalok szembehelyezkednek szüleikkel és ők már másként nézik a világot. Ha ezt elfelejtjük, esetleg becsületes szándékú embereket sértünk meg... — Van ebben valami — bólintott az elnök és elgondolkodva, bé- külékenyebb hangon folytatta a vitát. Elmondótt egy régi esetet, amely vele történt meg. 1945-ben beírta az önéletrajzába, hogy Amerikában rokonai élnek. Ezeket a rokonokat soha nem látta, csak tud róluk, hogy ott vannak. A dolog rendben is volt: 1945-ben felvették a pártba. 1949-ben már egyesek hümmögtek a „fekete folt” miatt. 1951-ben pedig vizsgál gatták is az ügyet. Aztán érezte egy darabig a bizalmatlanságot és az kihatott életére... ilyesmit beszélt az elnök, majd visszatérve a vitánk okára, megjegyezte, hogy most is van egy „olyan” lea kérdésről órákig, de megérte. Elgondolkoztató dolgok ezek. Mert mi az érdekes? A szülők múltbeli és jelenlegi magatartása, helyzete, vagy a leszármazottjuk élete gondolkodása, magatartása, jelleme? Találkozhatunk léha gondolkodású, jellemtelen viselkedésű emberrel, akinek kitűnőek a családi „káderlapjai”, de ő maga ebben az esetben sajnálatosan negatív értelemben esett messze a fájától. Helyesen valljuk, hogy minden körülmények között a munkás- osztály és a dolgozó parasztság érdekeit tartjuk szem előtt. Ez törvényszerű. De vajon, ha a fiatal egyén munkáját, jellemét, gondolkodását a szocializmushoz és a környezetéhez való viszonyát kísérjük figyelemmel és ezek alapján határozunk az ilyen kérdésekben, nem jobban elkerülhetnénk a tévedéseket? Ha a dologban elsősorban érdekelt egyént, kádert tesszük a „mérlegre” és nagy gonddal, szinte tudományos alapossággal, körültekintéssel bíráljuk el, segítjük fejlődését, bizonyára az osztályszármazás így még tökéletesebben tükröződne a statisztikákban. Kevésbé fordulhatna elő, hogy olyanokat, akik pozitív irányban estek messze a fától, erőszakkal visszük vissza a fa alá, melytől már elidegenedtek. Másrészt nem délelgetnénk olyanokat, akik a munkásosztálytól vagy a dolgozó parasztságtól távolodtak el, jóllehet szüleik kiváló munkások és parasztok. Figyelembe szükséges venni, hogy forradalmi korszakot élünk, amikor viharos gyorsasággal változik, fejlődik az új felé, a kommunizmus felé a világ. A fiatalok a legérzékenyebbek ezekre a változásokra. Elsősorban tehát a fiatalokat nézzük, személy szerint az egyént, akiről szó van és ne a dédnagyanyjáról ítéljük meg, ér- demesek-e a bizalomra vagy nem. Az igaz, hogy az ilyen kárderpoli- tikához, sokkal körültekintőbb munkára van szükség már az iskolákban ... Ilyesmikről beszélgettünk a _______________ tanácselnökkel me g az új párttitkárral. Az első titkár a már említett bírálat miatt rettenetesen megsértődött és gyakorlatilag — enyhén szólva — visszavonult a pártmunkától. Pedig úgy hírlik, a szüleiről nem volt rossz a véleményezés. Boda Zoltán Új iskolát és új óvodát adtak át December 22-én Dévaványán, a Bogya-telepen új ötven férőhelyes típusóvodát adtak át a községnek. Az óvoda mellé egy két szoba, összkomfortos óvónői lakást is építettek. Ez az óvoda a megye első olyan újonnan épült óvodája, amely már napközit is biztosít a gyermekek számára. A község lakóinak régi álma valósult meg ezzel, mivel ez a terület a község legnépesebb része. Az óvoda konyhája a legmodernebb kivitelben készült el és megépült a zuhanyozó fürdővel ellátott helyiség is. Medgyesegyházán január 3-án a községnek ünnepélyes keretek között adták át az új négytantermes, emeletes típusiskolát. Az iskola egymillió 800 ezer forint költséggel épült. A négy tanterem mellé megépült egy fizikai előadó és úttörő-szoba is. A tanulók politechnika képzését segíti a berendezett politechnikai műhely. Az új iskola első a megyében, amely ilyen változatban épült meg. Miért olyan kevesen? Két termelőszövetkezeti fiatallal beszélgettünk a közelmúltban a mezőkovácsházi járásban. Beszéd közben arról is esett szó, hogy hol tanulnak, mivel töltik a hosszú téli estéket. A válasz szinte a vártnál is gyorsabb volt: A KISZ politikai tanfolyamára járunk. Aztán folytatták: A mi szövetkezetünk fiataljainak többsége itt tanul. Önkéntelenül is jött a kérdés. — Hányán tanulnak általános vagy középiskolában? — A mi szövetkezetünkből senki nem tanul általános iskolában, sem középiskolában. Vannak egy páran, akik az ezüstkalászos tanfolyamon vesznek részt. Vajon itt mindenki elvégezte az általános iskola nyolc osztályát? Nem, erről nincs szó. Amikor tovább fűztük a gondolatot, kitűnt, hogy az említett tsz-ben a fiataloknak 65 százaléka végezte el az általános iskola Vili. osztályát. A járási tanács segítségével ezután egy rövid statisztikát állítottunk fel a termelőszövetkezetek fiataljainak tanulásáról. A 30 termelőszövetkezet több száz fiatalja közül mindössze 24—25- en tanulnak a dolgozók esti iskolájában, pedig a járás legtöbb községében működik a dolgozók iskolája, ahol esti tanfolyamon vagy levelezés útján mindnyájan elvégezhetnék a hiányzó osztályokat, akik annak idején nem fejezték be saját hibájukból, vagy más okok miatt. A mezőkovácsházi járásban mintegy 450—500 fővel indultak be az általános iskolák esti tagozatai. S a 450—500 fő mindössze 5—6 százalékát teszik ki a fiatalok. Levelező vagy magánúton való oktatásban 18—20 fiatal tanul. Ez a szám is igen kicsi. Több termelőszövetkezetet lehetne sorolni, ahonnan egyetlen fiatal sem jár általános vagy középiskolába. Ezek közé tartozik a dombiratosi Béke Tsz is. Kisdombegyházán az egész községből szinte egyetlen fiatal sem tanul. A két végegyházi termelő- szövetkezetből egy fiatal tanul a mezőgazdasági technikum levelező szakán. A Battonyai Damjanich és Viharsarok Tsz-ből egy sem tanul. Jogos kérdés, hogy miért ilyen kevesen. Talán csak a fiatalok hibájának tudható ez be, hogy nem tanulnak? Felelősek ezért a termelőszövetkezet vezetői is, amiért nem szorgalmazták megfelelően az állami oktatást. Ott, ahol az ősszel a vezetők beszéltek erről, van eredmény. Bizonyítja ezt az is, hogy egyes szövetkezetekben a szakmai képzést tartották elsőrendűnek, s így az ezüstkalászos tanfolyamra több fiatal jelentkezett. Almáskamaráson 11, a kaszaperi Lenin Tsz-ből 8-an, a mezőhegyesi József Attila Tsz- ből szintén 8-an járnak ezüstkalászos tanfolyamra. De lehetne sorolni tovább. Van tanulási vágy a fiatalokban, ezt bizonyítják a KISZ politikai iskolák. A KISZ-vezetők időben foglalkoztak a fiatalokkal, és sikerült is szép eredményeket elérni. A 30 termelőszövetkezet 750 KISZ-tagjából 580 vesz részt a KISZ politikai oktatáson, sőt közülük 30-an pártoktatáson is tanulnak. Joggal vetődik fel: miért olyan kevesen tanulnak állami oktatásban? A felelet egyszerű: azért, mert a vezetők sem foglalkoztak úgy ezzel, mint ahogyan erre szükség volna. Csepkó Eta Vöröskeresztes szervezeteiét átálltánál Szarvason Az eddigiektől eltérően egy-egy kerület helyett most minden orvos körzetében alakítanak vörös- kereszt szervezetet Szarvason. A vezetőségválasztó gyűlések egy része már lezajlott, s a tagság mindenütt szép számmal jelent meg a gyűléseken. A községben eddig négy kerületben volt alapszervezet, most az új módszer szerint a szervezetek száma hétre emelkedett. Eddig négy helyen tartottak vezetőségválasztó gyűlést, s a további hármat a napok- tartják meg. A z unokák körülülték nagyapát. Voltak elegen ugyanis nagybajuszú Szilágyi Sándornak 11 unokája volt. így téli estéken örömmel hallgatták a gyerekek nagyapát, mert olyan igaz meséket senki emberfia nem tudott mondani a faluban, mint ő. •— No, kedveseim — kezdte nagyapa —, ma este a kis libapásztor kislányról mesélek nektek. — Az úgy volt, kedveseim, hogy a régi világban sok úr és nagygazda élt a faluban. Ilyen volt Párái Antal is, akinek 90 hold földje volt a határban, szép, nagykapus háza a Fő utcán és két cserepes tanyája, sok jószággal. Hát ehhez a nagygazdához vitte el alig 8 éves kislányát Fehér Márton napszámos, mikor meghallotta, hogy Párái gazdáék libapásztort keresnek. Fehér Piroska jagyoskodva állt édesapja mellett vékony ruhájában, mert bizony hideg idő járt akkoriban március elején. Párái Antal nagygazda és felesége megmustrálták a kislányt, s csak úgy félvállról ennyit mondtak: cJt, Iiha p óuztűr!áti y — Felfogadjuk, a lányát, de mink szabjuk meg a bérét. C1 ehér Márton sajgó szívvel A egyezett bele az egyoldalú alkuba, hiszen jóformán kenyerük sem volt, meg aztán négy apró száj várta még Piroskán kívül az ennivalót. Piroska tehát ott maradt. Fekvőhelyül az istálló egyik szögletében lévő rossz vánkost jelölték ki neki. ö ezt is megköszönte, mert jó meleg volt az istállóban. Másnap korán reggel kenyeret, szalonnát kapott és kihajtotta a libákat a kertmegi rétre. A deres füvön átázott vászon cipője, s egész testében reszketett, de csak ment a libák után csendesen, vacogó fogakkal. Mikor délre kondult a falu harangja, összeterelte a libákat és falatozni kezdett. Ekkor már elég melegen sütött « nap, s evés után bizony elszenderedett Piroska. Alig aludt 10 percig, máris ijedten ugrott fel, s izgatottan, szívdobogva számolni kezdte a libákat. Ahogy a negyvenedikhez ért az olvasásban, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nem hiányzott egy liba se. Ennek ellenére este mégis kikapott Piroska a nagygazdánétól. mert szerinte későn hajtotta haza a libákat. — Mit gondolsz, te senkvházi! — rikácsolta a kövér asszony —, ilyenkor már az ólban kell lenni a libáknak! És ütöttq kegyetlenül Piroska meztelen lábaszárát az ostorral. Piroska nagyon sírt, de mit tehetett? Tűrnie kellett a verést. ^ Ug egy hét múltán megint kikapott Piroska, mert akkor egy gúnár sántítva ment haza. Nagyon fájt a szíjostor csapása, kihasadt a bőre több helyen szegény kislánynak. Zokogott is keservesen sokáig. — Agyoncsaplak, te utolsó, te! — ordítozott a nagygazdáné vérben forgó szemmel. így ment ez még jó néhányszor, egész egy nyári délutánig. Akkor se követett el semmi rosszat Piroska, de a nagygazdáné igen házsártos kedvében volt, s már emelte is a szíjostort Piroskára. Igen ám, de akár hiszitek, akár nem, a libák a gúnárok vezetésével egyszerre csak nekirohantak a szívtelen nagygazdánénak, s úgy megcsipdesték arcát, kezét, hogy alig lehetet ráismerni! Menekült is sopánkodva, jajgatva a kövér asszony egészen a belső udvar kapujáig, s azon belül földre huppant, mint egy teli zsák. J gy védték meg Piroskát hűséges libái, s nem is lett többé bántódása. Nyugodtan ki- tölthette hátralévő idejét. Mikor aztán ősz felé eltávozott a szolgálatból, a 40 liba gágogva búcsúztatta a kis libapásztorlányt, aki keresetéből ruhát, nagykabátot, ci :öt és tankönyvet vásárolt és szeptemberben beiratkozott az iskolába, ahol boldogan tanulta a betűvetést és számolást. — Eddig a mese, kedveseim — fejezte be nagyapa. — Láthatjátok belőle, hogy az urak világában még az oktalan libáknak is jobb szívük volt, mint a kegyetlen nagygazdánénak. Bíró Gyula Lajos
