Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-05 / 4. szám

MSI. Január 5.. csütörtök PÉPÚJSA g 5 SPORT * SPORT•SPORT faek a mai fdnMíek Képes beszámoló a Gül babáról i..szárnyán a szép mesének... és a közönség Huszka Jenő szép muzsikáját élvezve gyönyörködik a Jókai Színház jól sikerült ope- reltb emu ta táj án. Negyvenhat csapat neveseit a Népújság teremkézilabda kupára Kedden este nagy sürgés-forgás fogadta a belépőt a kézilabda szö­vetség helyiségében. Meghívókat címeztek, a nevezéseket nézeget­ték, bajnoki érmeket csomagoltak. Nagy készülődés folyt a szombati kézilabda® értekezletre és az azt követő bálra. A báli rendező bizottság tagjait, Giczey, Furák, Eperjesi sporttár­sakat éppen szervezés közben, az ajtóban állítottuk meg néhány szóra. — Nagy az érdeklődés a bál iránt — mondja Giczey Lajos. Az asztalfoglalás igen nagy problé­mát okoz, mert ma már több az igénylő, mint a télikert befogadó- képessége. Reméljük, jól fognak szórakozni vendégeink, hiszen a dr. Garay—Hardy-duó, Buss Gyu­la, Somi Sándor fellépte, a Mol­nár- és Káté-zenekar jó szórako­zást biztosít majd. Veres Gyula, a szövetség elnöke az írógép fölé hajolt. Az értekez­let beszámolóját készíti. — Az 1960-as év tapasztalatai­ról, a jövő terveiről számolunk be, a bajnoki érmeket osztjuk ki, majd a küszöbön álló teremkupá­ról lesz szó. A sportág legnagyobb téü ese­ményére, a január 15-én kezdődő Népújság Kupára már eddig is 46 csapat nevezett. Ezek a követke­zők: Férfi I. osztály: HV Textil, O. Kinizsi, Szarvas, Mezőhegyes, Bé­kés, Szeghalom, Bcs. Pamut, Di­mitrov, Bcs. MÁV IL, Bcs. Sport­iskola. Férfi II. osztály: O, Kinizsi II., MÁV—HM TE, Bcsabai Vörös Me­teor, O. Mg. Technikum, Férfi IÍI. osztály: Bcs. Sportis­kola H., Bcs. Sportiskola III, Szarvas, O. Kinizsi III., Mezőhe- gyesi ITSK, O. Mg. Technikum 11-, Gádoros, Geszt Női I. osztály: HV Textil, HV Spartakusz, Csorvás, Békés, Szeg­halom, Szarvas, Bcs. Kötöttáru, Bcs. Sportiskola, Bcs. Ruhagyár, Bcs. MÁV. Női II. osztály: HV Textil II., A SPORT ÉS TUDOMÁNY a Békés megyei sportemiékkönyvről A Testenevelési Tudományos Tanács folyóirata 1961. januári számában a következő megjegyzé­seket fűzi a Békés megyei sport­emlékkönyv — Adatok Békés me­gye sporttörténetéhez I. című ki­adásához: Ezt a munkát Virágh Ferenc állította össze a Viharsa­rok utolsó évtizedeinek sport­emlékeiből. A kezdeményezés jó. örvendetes lenne, ha az ország más vidékeinek testnevelő tanárai és történészei követnék a szerző példáját. A magyar sporttörténet­írásnak még nagyon sok hasonló munkára lenne szüksége! BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3, Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, előfizetési da 1 hóra 11,— Ft Gyula, Sarkad, HV Spartakusz II., Bcs. Kötöttáru, Bcs. Sportiskola, Bcs. Pamut, Bcs. Nyomda. Női III. osztály: O. Faipar, Gádoros, O. Mg. Technikum, Bcs. Sportiskola, Bcs. Ruhuagyár, Bcs. MÁV. — írásban még nem neveztek — folytatja a főtitkár —, de szóban már értesítettek bennünket rész­vételükről a következő csapatok: Tótkomlós, Kardoskút, Nagy­szénás, Sarkadd Kinizsi, Orosházi Ságvári, Bcs. Szőnyegház, Kiscsá- kó, Nagyszénás. Sajnos, a mezőberényi és end- rődi férfi-női együttestől még nem kaptunk értesítést. Mindenesetre ezekre a csapatokra a szombat esti csoportbeosztásig várunk. Amennyiben ezek a csapatok ne­veznek, akkor a férfi-női első osz­tályt, valamint a férfi-női Harmad- osztályt két-két csoportban ren­dezzük meg, s majd a csoport- győztesek mérkőznek a Népújság Kupáért. Nagyon sok kérés érke­zett be a nevezésekkel együtt, s ezek teljesítése e pillanatban em­berfelettinek tűnik. Mindenesetre igyekszünk mindent megtenni csapataink érdekében. Motoroskör alakul a Békéscsabai Ruhagyárban A Békéscsabai Ruhagyár MHS alapszervezete decemberben tar­totta az év utolsó ülését, ahol az új munkatervet tárgyalták meg. Különösen figyelembevették, a központi és az országos konferen­cia által kitűzött feladatokat. Az ülésen elhatározták, hogy mintegy 20 taggal egy motoroskört indíta­nak be. Ezenkívül vegyes ifjúsági lövészkört is szerveznek. Ebben az évben felszerelik az MHS képes faliújságját, amit az üzem egyik folyosóján helyeznek él. Ezenkí­vül szeretnék beindítani az autós- kórt is. A tervek szerint a nyár folyamán a honvédséggel közösen Szanazugba kirándulást szervez­nek. Késő este utaztunk. A vonaton már csak­nem mindenki fáradt volt. Egyik fülkéből valaki kilépett. — Az étkezőbe me­gyek — szólt vissza. A folyosón egy idős asszony álldogált, és mellette a férje. Előt­tük 5—6 éves gyerek, valószínű az unoká­juk, a csomagoknak támaszkodva me­re szigetté szemeit. Az asszony benézett a fülkébe. Érdeklő­dött, van-e hely. Tes­sékelték, hogy csak üljön le nyugodtan. Nem ült le. Visszalé­pett és rászólt a gye­rekre: — Pistike, ülj le szépen a néni mel­lé! Pistike lábacská­ját akaratoson a pad­lóhoz feszítette, és nem mozdult. — No, ülj már he Pistike! — biztatta a nagymama, de a gye­rek csak nem moz­dult. — Szégyelled ma­gad? Nem kell szé­gyenkezni. Ülj le szé­pen a néni mellé! — folytatta az asszonya rábeszélést, de min­den eredmény nélkül. — Pistike, ha nem ülsz le, megverlek — vált szigorúvá az idős asszony hangja. A gyermek maka­csul összeszorítottá az ajkát, és még jobban nekitámaszkodott a bőröndnek. Az asz- szony ingerülten meg­rángatta, de Pistit mintha a csomagok­hoz ragasztották vol­na, nem lehetett a fülke felé lendíteni. Érdeklődve figyel­tem a küzdelmet, s örömmel vettem tu­domásul a kis legény győzelmét. A nagy­mama megadóan le­ült az árván hagyott helyre. Felsóhajtott, testét fáradtan eler­nyesztette. Láthatóan jólesett neki a pihe­nés. Pistike pedig a folyosó ablaka felé fordult, és nézte a gyorsan tovatűnő fé­nyeket. Okos gyerek — gon­doltam magamban, aztán ismét a nagy­mamára pillantottam. Megbékélten szunyó­kált. Feje előrebillent. Ijedten felnyitotta a szemét. Aztán az ar­cára újra ráborult a nyugodt álmosság, iá­mét elaludt. Talán eszébe sem jutott, hogy az imént, amikor Pistikét ké­nyeztette, rossz fát tett a tűzre. Bod a Zoltán A Gül babá-t alakító Basa György vitája a kegyetlen Ali basával, akit Zeke László formál meg sikerrel. Mindkettőjük bemutatkozá­sa operettszerepükben jól sikerült. Várjuk tőlülk a továbbiakat^. CSÜTÖRTÖK. WM., JANUAR 5. KOSSUTH RADIO: 8.10 Operarészle­tek. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00 Sán­dor Mátyás. 10.00 Hírek. 10.10 Zenés ajándékműsor export-brigádok dolgo­zóinak. 11.00 Rádió szabadegyetem. 11.30 Zenekari muzsika. 12.00 Hfrek. 12.10 Operettrészletek. 12.55 Napiren­den. 13.00 Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. 13.20 Lakatos Antal népi zene­kara játszik, Kiss Károly énekel. 13.50 Dömötör meg a két csacsi. 14.00 Hang­szerszólók. 14.20 A technológia-fejlesz­tési térv és az üzemvezetés. 14.30 Csak vidáman! 15.00 Hírek. 15.10 Három ke­ringő. 15.35 Magyar századok. 1G.00 Egy falu — egy nóta. 16.45 Lányok, asszo­nyok... 17.00 Hírek. 17.15 Különös régi muzsikák. 17.40 Falusi hétköznapok. 18.05 Jan Walasek és együttese ját­szik. 18.40 Ifjú Figyelő. 10.55 Bizet: Carmen. A szünetben: 19.53 Jóéjszakát gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 21.05 Ta­nítóknak, tanároknak. 22.05 Hírek. 22.50 Népdalcsokor. 23.25 Zongoramű­vek. 24.00 Hírek. 0.10 Filmzene. 0.30 Himnusz. PETŐFI RADIO: 8.00 Hfrek. M.15 Csárdások. 14.20 Zenekari hangverseny. 15.18 A külföldi sajtó hasábjairól. 16.00 Hírek. 16.05 A nagy mérkőzés. 16.30 Operaáriák. 16.50 1000 szó oroszul. 17.00 Tánczene. 17.15 Salamon király kincse. 17.30 Részletek Buttykay Ezüst sirály és Szirmai Táncos huszárok c. operett­jéből. 18.00 Hírek. 18.05 Hulló cseresz­nyevirágok. 18.20 Fábri Edit (ének) és Halász Ferenc (hegedű) hangversenye a stúdióban. 19.00 Hírek. 19.05 Verbun­kosok, népdalok, népi táncok. 19,40 Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 20.00 A váci Vox Humana énekkara hangver­senye a stúdióban. 20.00 Séta a bolgár köerdőben. 20.30 Élőszóval — muzsikával. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ: 18.00 Kicsinyek műsora. 18.40 A jövő hét műsora. 18.45 Hétköz­napi tanácsok. 18.55 TV Híradó. 19.18 „Oszkár tudja...” 20.15 Az Eiffel-to- rony árnyékában. Magyarul beszélő francia—olasz film. A szerelmesek — Leila és Gábor diák: Havas Ágnes, Bánffy Frigyes — most már jókedvvel in­dulnak a szabadság felé. Az operett egyik leg­szebb perce volt a ké­pünkön ábrázolt jelenet. Vidámság és neve­tés kísérte Székely Tamás minden moz­dulatát Mulykó szere- i pében a színpadon. Ebben jó partnerra talált Dénes Piroská- \ ban, aki Zulejka sze­repében bizonyította, hogy jó komika lesz belőle. KI a megye legjobb tekézője Az elmúlt év folyamán kisebb megszakításokkal bonyolították le a megyei tekebajnokságot. A rész­letes tabellát már közöltük, azon­kívül írtunk az egyes csapatok szerepléséről is. A napokban ké­szítette el a megyei szövetség az egyéni teljesítmény listáját. 1960 -ban Szák György, a Gyu­lai Kinizsi versenyzője bizonyult a legjobbnak Huszonkét mérkő­zésen játszott és 416-os átlagered­ményt ért el. Utána következőképpen alakult i sorrend: 3. Baukó (Bcs. MÄV) 4. Kovács I. (Gy. Ki.) 5. Gál J. (Gy. M.) 6. Kneifel A. (Gy. M.) 7. Rehák Gy. (Gy. Ki.) 8. Murányi J. (Bcs. Sp.) 9. Zentai M. (MÁV-B.) 10. Guiácsi J. (Battonya) Játszott Átlag .) 22 404,9 19 402 lő 400,9 5 400,8 19 390 23 398,7 14 397,3 22 397,1 13 398,7 SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba; J<aaiuár 5—7: Mágnás Miska. K. h.: 6, ß, v.: 4, 6, 8. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Január 5—8: Lámpaláz. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, féd 6, féd 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt 11—1-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba: Januar 5— 11: Rangon alul. K. h.: fél 6.. fél 8, v.: féd 4, fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma: Jánosa 6— 8: Légy jó mindhalálig. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. partizán MOZI, Orosháza: Január 6—8: Áru Katalóniánafk. K. h.: fél 6, féd 8, v.: fél 4, féd €, féd 8. BÉKE MOZI, Orosháza. 5—7: Meghasonááö. K. K: 5, 5» **.; PETŐFI MOZI, Gyute. 5— 8: Az ordító egér. K. h.: 5, 7, v. 3, 5, 7. ERKEL MOZI, Gyula. Január 6— 6: A kutyás hölgy. K. h.: féd 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI, Mezőko­vácshátzo. Január 6—8: Két fiú, egy kislány. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Január 5— 7: A rab madár. K. h>: 5, 7, v.: 3, 5, 7. BÁSTYA MOZI, Békés. Január 5—8: Különleges megbízatás. K. h.: 6, 8, v. 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Sarkad. Január 6— 8: Thomas Müntzer. K. h.: 8, 4, 6, 8. ADY MOZI, Szeghalom. Január 6—8: A Noszty fiú esete Tóth Marir vad. K. % v*: 3* 5, % Január 7, v. 3, Január

Next

/
Thumbnails
Contents