Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-27 / 23. szám
2 KÉPÚJSÁG 1961. január 27., péntek fiiért ne szóljon szám? ' A közmondás, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a régi rendszer „demokratizmusának” szinte mellékzengésévé vált. A jogot, amely megengedte, hogy szóljon a magyar ember szája, árnyékként kísérte e közmondás, amelyről a polgár nagyon is tudta, hogy miért tartja aranyigazságnak. Aki szólt, annak betörték a fejét: kiadták a munkakönyvét, félreállították, vagy nem volt ritka az sem, hogy lelakatolták. Az évszázadok folyamán aranyigazsággá vált közmondás annyira belevésődött az emberek tudatába — a sok megtorlás, üldözés nyomán —, hogy az elmúlt 15 év kevés volt a feledtetéshez, bár még rendszerünk ellensége is tudja, hogy a kommunisták nagyon sokat biztatják az embereket: Mondd meg bátran a véleményedet, hasznára válik a népednek. A sok évi megtorlást, a sok „fejfájást” azonban nehéz elfeledni. Ezért hallani még ma is sok embertől, lemondóan legyintve: — Ugyan minek szóljak, hogy én húzzam a rövidebbet? És számtalan ember nem is szól, noha látja a bajt, a hibát, ami fékezi a munka menetét, bosszantja a dolgozókat, végső fokon pedig árt az egész ügynek. Ez a félelem nem a mi szocialista rendünkben született, hanem magunkkal hoztuk az évszázadokig tartó kizsákmányoló társadalmakból, amit aztán a Horthy-rendszer betetőzött, még félelmetesebbé tett. De hát így volt, érről most utólag már csak annyit tehetünk, hogy bátorítjuk az embereket, megértetjük velük: a mi társadalmunkban nem fájhat annak feje, aki szól, aki elmondja okos gondolatait, javasol, feltárja a hibákat — hogy ezzel hasznot hajtson szocialista hazánkban. Ezt tehetjük, és még mást is: Vajon vigyázunk-e mindig, hogy az emberekben ne tápláljuk ezt a kínzó érzést? Vigyázunk-e mindig arra, hogy az emberek, még ha nem is a legpontosabban, de merjék megmondani véleményüket? Törekszünk-e minden esetben arra, hogy üzemünkben vagy vállalatunknál minden ember hallassa véleményét, javaslatát? Vagy így is '"érdezhetnénk: néhányszor nem éreznek-e bírálatelfojtást, ami sokszor türelmetlen intézkedés, meggondolatlan beszéd miatt érlelődik meg a dolgozókban. Bizony nem mindig vigyáztunk ezekre. Számtalan levelet kapunk különböző munkahelyekről, különböző foglalkozású emberektől, melyek ilyenformán fejeződnnek be: „Nagyon kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy ha a bírálatot köz- lik, nevemet ne tegyék ki az újságba, mert nem szeretném, ha utána megtorolnák...” Mi persze bátorítjiuk a levélírót, és nem engedjük meg a megtorlást, megvédjük, ha igazat ír. De ha meggondolja az ember, valami oknak mégis lennie kell, ha a levélírónk fél. Valószínű volt már példa rá, hogy munkahelyén valakit megtorlás ért, mert meg merte mondani a hibát, felhívta rá az illetékesek figyelmét. Két éve személyesen is tapasztaltam ilyen dolgot. Az egyik állami gazdaságba inkognitóban két hétre leszerződtem kapásnak. Miután felfedtük újságírói miyoltomat és eljöttem, szinte hajszát indítottak kapástársaim között, hogy mit mondtak el nekem két hét alatt. Később levelet kaptam ezektől az emberektől, melyben nyíltan szemrehányást tettek, hogy miért kellett éppen az ő munkacsapat- jukban dolgoznom, mert piszkálgatják őket. Nemrég szerkesztőségünknek erélyesen szembe kellett szállnia az egyik vállalattal, mert azt a dolgozót, aki jelezte nekünk a hibákat, mindenáron „dobni” akarták. Igaz, hogy ennek az embernek a levelében voltak pontatlanságok is, de többségükben a felsorolt dolgok igazak voltak, s jószándékkal fedte fel a hibákat, mégpedig azért, hogy azokat megszüntessék. Vannak intrikusok is, akik nyughatatlanul keverik, bonyolít................................................................................... ME ZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK új, korszerű BIZTOSÍTÁSA az általános vagyonbiztosítás Kevesebb adminisztráció, kedvezőbb díi, nagyobb biztonság! ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ ják a munkahely életét, találgatnak, valótlanságot állítanak, alaptalanul befeketítenek embereket, pletykákból „valóságot” gyúrnak, hogy ezzel mérgezzék a hangulatot. Ezeket fülön kell csípni, és meg kell őket büntetni! De azokat, akik az ügy iránti hűségből a munkaterület vagy a rendszer féltéséből mondják el véleményüket vagy bírálnak, azokat bűn bántani. Pedig sajnos akadnak emberek, akik megpróbálják elhallgattatni a jószándékú embereket, azokat, akik éppen azért szólnak, mert segíteni akarják az üzem munkáját. Kádár elvtárs arra figyelmeztette a kommunistákat és a vezetőket a pártkongresszuson, hogy csak akkor tudjuk eredményesen csinálni dolgunkat, ha az egész néppel együtt dolgozunk. Márpedig azok az emberek, akik hallatni akarják szavukat, kimondták az „igent”, becsülettel akarják építeni az országot, eszükkel, szívükkel, szavukkal a szocializmus ügyét akarják szolgálni. Ezeket az embereket eltaszítani felelőtlenség! És néhányszor mégis különböző indokkal — hogy int- rikus, hogy fegyelmezetlen — megpróbálnak szabadulni tőlük. Még olyan eset is előfordult egyik csabai üzemben, hogy — bár közvetlen a hiba felfedése után nem szóltak az embernek — az első átszervezésnél gyorsan kezébe nyomták a munkakönyvét „létszámfeletti” címen. Aki ilyet megtesz, nem veszi komolyan egész rendszerünk lényegét sem. Az ilyen embert, felelősségre kell vonni. Igen, befejezésül néhány szót a felelősségrevonásról is. A párt- szervezetek, a kommunisták nagyon sokszor figyelmeztetik a gazdasági vezetőket, hogy a párt lényegéből fakad a bírálat és az önbírálat, hogy ez nagyon fontos eszköz, fontos fegyver a munkában. És „ütik” is azokat, akik megpróbálják elfojtani a bírálatot, vagy akik megtorolják azt. Néhány üzemben és vállalatnál azonban valahogy nem eléggé erélyes ez a harc. Nem jutnak túl a pártszervezetek azon, hogy enyhén figyelmeztetik az illetőt, kérve, hogy fogadja el a bírálatot. Ezért aztán újra és újra érezni a „tüneteket”. Valahogy szigorúbban kellene szembeszállni a bírálat elfoj- : tóival, akár — ha a figyelmeztetés nem használ — még pártbüntetéssel is! Varga Tibor Elkezdték, de ne folytassák! Megszületünk, s „elkezdjük” az életet. Az életben azután még sokszor és sok mindent „elkezdünk”. Megkóstoljuk az anyatej ízét. Járni, beszélni, játszani tanulónk. Iskolások leszünk. Elérkezik a szerelmi korszak is és így tovább, ezer meg ezer kezdettel záporoz ránk az élet. Minden becsületes kezdésnek megvan a maga nemes izgalma, érdekessége, esetleg egy egész életre emlékezetes szépsége. Ráadásul az ilyen elindulások alkalmával magunkban vagy fennhangon kívánjuk az útrakelőnek, hogy boldoguljon, mind messzebbre jusson és szerencsésen érjen célba. Jelen esetben azonbari olyan kezdetről van szó, melynél az elindulóknak azt kívánjuk, ne jussanak tovább ezen az úton és ne érjenek rajta soha célba. „Ezúton szeretném felhívni az esti órákban utcán járó nők figyelmét — s kicsit a rendőrséget is —, hogy vigyázzanak, mert a legújabb békéscsabai jelenség a „vagánykodó suhancok”, akiknek például nem költséges, de igen mulatságos szórakozása felfújt papírzacskót a mellettük elhaladó nők fején szétpukkasztani. Egy ilyen eset éppen velem történt... Kartársnőmmel munkából jövet, a csabai állomásra igyekeztünk. Hét, fél nyolc körül járt az idő. Beszélgetve értünk a Tizenkilen- cesek terére, ahol 5—6 suhancból álló csoport jött velünk szembe. Amikor mellénk értek, az egyik stüszivadászkalapos hirtelen mel- lémlépett, s egy nagy, felfújt zacskót a fejemen szétpukkasztott, s mint aki jól végezte dolgát, odébbállt. Tekintve, hogy a közelben sem rendőr, de még csak férfi járókelő sem volt, csupán néhány keresetlen szót tudtam utánuk küldeni. Ezek után joggal kérdezem az illetékesektől, hogy nem lenne-e mód az ilyen „szellemes és vicces” vagányokat egy kicsit megnevelni, s leszoktatni őket az efajta „kezdő” huligánkodásról??! G. J.” A huligánkodás veszedelmes dolog arra nézve is, aki szenvedő alanya, de arra is, aki huligánko- dik. Éppen a napokban kapott jól megérdemelten súlyos börtön- büntetést néhány pesti vagány. Az idézett levélben két különösen figyelemre méltó említés történik. „Kezdő huligánok”, ez az egyik. A szenvedő alany nevezi így támadóit. Nem általánosít, nem vonja egy kalap alá a na- ! gyón rossz tréfacsinálókat a már I „fejlett" példányokkal, a bicská- I zókkal s tolvajokká züllöttekkel. A ! zacskópukkasztók csak kezdők, i megmenthetők, hangzik a sorok közül józan biztatással felénk. A I másik figyelemre méltó fogalma- I zás a levélben, hogy írója az „ille- I tékeseket” kéri a „kezdő vagá- I nyok” megnevelésére. Feltehető- | leg a rendőrségre gondol. De vajon csak ők az illetékesek ebben? Véleményünk szerint nem. A vagányságra hajló, huligánkodó egyedek ráncbaszedése csupán végső fokon a bűnüldöző szervek ügye. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendőrség csak akkor lép közbe, ha már vér folyik és ég a ház, azonban ifjúságunk sorsa elsősorban egész társadalmunk szívügye kell, hogy legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy a huligánszellem felszámolásában, a huligánkodás megelőzésében elsősorban a szülő az illetékes, de illetékes a pedagógus, a munkahely, a döntő többségében erkölcsös, tisztességes ifjúságunk — élén a kiszesekkel —, sőt az utcai járókelő, a buszutas, a moziközönség, a szórakozóhelyek népe, mindenki és nem utolsósorban szocialista nevelőmódszerünk, minden formában. A mi társadalmunkban, miként minden egyébben, emberség dolgában is mindenki felelős mindenkiért. A „kezdő” és a „haladó” huligánoknak soha, egyetlen percig se legyen nyugtuk szülők, nevelők, dolgozótársak, sőt az utcán vagy bárhol lévő idegenek előtt sem mindaddig, míg fel nem adják közutálatnak „örvendő” magatartásukat. A huligánság felszámolásában az egész társadalom illetékes. Huszár Rezső A yhanas Evening News a kongói eseményekről Accra (TASZSZ) Az Evening News című accraá lap keményen bírálja az imperialistákat, akik oly kegyetlenül bánnak Lumumbával és híveivel. Megállapítja, hogy a kongói nép árulói sakkbábuk a gyarmattartó hatalmak kezében. Ma — folytatja az Evening News — az imperialisták krokodilkönnyeket hullatnak a kongói Egy csodafiskális számításai II. ......................................................................................................... Me ggyilkolták a Francia MRP algíri szervezetének elnökét Algír (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentése szerint meggyilkolták Pierre Poppie ügyvédet, az MRP algíri szervezetének elnökét. Holttestét egyik titkára találta meg irodájának várószobájában. Közelebbi adatok még nincsenek arról, ki követte el a gyilkosságot. (MTI) Amerikának szüksége van a tervre Capezzutat nem keserítette el a választási vereség. Amikor balsikerét megtudta, kijelentette: — Nem számít, mégis diadal- | maskodni fog az elgondolásom. Az : emberiség semmit sem hall meg, [ kivéve a pénz csörgését és az én észméim pénzt hoznak! (Ö csak tudta, hogy mit hallanak meg az emberek és mit nem!) Elgondolásának az az alapja, hogy í a bankok és az állam az állampol- I gárok betétei után ne „egyszerű ! kamatot”, hanem napról napra ! hozzáadott „kamatos kamatot” | számoljanak, eltérően a jelenlegi i évenkénti kamathozzáírási rend- ! szertől. Ennek következtében a t betevők pénze a bankokban rohamosan szaporodna. De ez még mind semmi! Az igazi meggazdagodást az újfajta lottójáték bevezetése hozná. Az állampolgárok hetenként önkéntesen megvásárolnának egy-egy 200 lírás lottó- szelvényt (kb. 10 forint értékben.) A győztes azonnal 200 milliót kapna. A többiek 9 év múlva, lottó- szelvényük bemutatása ellenében visszakapnák a 200 lírás befektetésüket, 40 líra kamattal együtt. Capezzuto professzor több vaskos kézírásos kötetben lefektetett kalkulációja szerint néhány esztendő alatt ennek a rendszernek az alkalmazása révén minden olasz állampolgár milliomossá lenne. Capezzutot azonban terve megvalósításában nem kísérte szerencse, mondhatnánk üldözték a sorscsapások. 1944-ben kiadott egy II tragédia láttán. Odáig mennek, hogy élelmiszert, gyógyszert és pénzt gyűjtenek, s közben a kongói borzalmakról rikácsolnak. Az imperialisták most azt hangoztatják, hogy fehér kezükhöz nem tapad kongói gyermekek, nők és férfiak vére. De az afrikaiak ismerik a bűnösöket, tudják, hogy kik hozták ezt a borzalmat Afrikába. oorriere finanziario (Pénzügyi Újság) című lapot, hogy tervezetét népszerűsítse. Alig jelent meg azonban a szép című hetilap nyolcadik száma, amikor a professzort beidézték ahhoz az amerikai hivatalhoz, amely akkoriban Olaszországban a sajtóengedélyek kiadásával foglalkozott. — Mit akarnak tőlem? Talán gályarabságba akarnak küldeni? Miféle bűnt követtem el? — kérdezősködött a beijedt ügyvéd. Laski amerikai őrnagy mindjárt felvilágosította. — Sajnálattal közlöm önnel, hogy elhatároztam, felfüggesztem az ön hetilapjának a további megjelenését... papírhiány miatt. — Csupán ezért? Hát akkor szerzek magamnak papírost a fekete piacon — felelte a profesz- szor. Az amerikai őrnagy elnevette magát. — Megmondom önnek az igazat ... A washingtoni Pentagonban elolvasták az ön pénzügyi tervezetét és miután nem akarják, hogy mások is kihasználják az
