Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-10 / 291. szám

Befejezte munkáját az országgyűlés

(Folytatás az 1. oldalról) kérdezzük a dolgozókat, kell-e több termék, több iparcikk, több élelmiszer, feltétlenül azt mondják, hogy kell. Rövidítsük a munkaidőt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk. Mi is azt akarjuk — miként a szovjet dolgozók —, hogy mielőbb elérjük a hétórás munkaidőt. Akarjuk rendszeresen emelni az életszínvonalat? Akarjuk, és akarják a munkások is. De hogyan lehet rövidíteni a munkaidőt, hogyan lehet továbbemelni az életszínvonalat? Csak többterme- léssel, csak jobb és gazdaságosabb munkával!

A normának nem az a célja, hogy mi a munkásoknak kellemetlenséget okozzunk, hanem az, hogy a munkásság, a dolgozó nép élete évről évre szépüljön, gazdagabb és jobb legyen.

— A kormány, illetőleg a kormány szervei az egész nép előtt vállalják a felelősséget, amikor kijelentjük, hogy a normákat rendszeresen módosítani, tökéletesíteni kell. Mi vállaljuk a felelősséget, amikor azt mondjuk, hogy ahol a munka feltételeit sikerült javítani

— akár új technikával vagy a munka jobb megszervezésével, akár például jobb nyersanyaggal

— ott ezzel párhuzamosan a normákat is állandóan javítani kell. ■

A helyi vezetőnek ugyanakkor vállalnia kell a kezdeményezést is és a felelősséget is annak eldöntéséért, hogy a saját üzemében mikor érkezett el a normák módosításának az ideje.

Kádár János elvtárs eziután hangsúlyozta, hogy a népgazdaság általános fellendítésének számos feltétele adva van. Mindenekelőtt maga a szocialista rendszer, a párt és a nép összeforrottsága, a helyes gazdaságpolitika, valamint a tömegek öntudata, tettvágya. Ez hatalmas erő.

— A népgazdaság további gyor. sabb fejlesztése alapvetően a mezőgazdasági termelés előrehaladásától függ.

A számok azt mutatják, hogy míg az ipar termelése a felszabadulás előttinek három és félszerese, a mezőgazdasági termelés csupán 20—22 százalékkal nőtt. Ezért nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági termelés erőteljes fellendítése a népgazdaság általános fejlődésének és a nép életszínvonala gyorsabb emelkedésének alapvető feltétele.

— Losonczi és Fehér elvtársak beszéltek arról, hogy a még egyénileg termelő dolgozó parasztoknál átmeneti bizonytalanság mutatkozik. A nép, az ország és a parasztság érdeke, hogy megszűnjék a termelésre károsan ható bizonytalanság, s fejezzük be a mező- gazdaság szocialista átszervezését.

— Mindenki tudja, hogy az idén olyan esős ősz volt, amire szinte emberemlékezet óta nem volt példa. A tőkés világban a kapitalizmus korbácsa hajtja munkára az embereket. Nálunk ez már ismeretlen fogalom. Ismeretlen a tőkés világ hajszája, ismeretlen a könyörtelen taposás. Hazánkban egyre inkább előtérbe lép az új típúsú paraszt buzgalma, munkaszeretete, öntudata. Ennek köszönhetjük, hogy bár okozott kárt ez az esős Ő6z, mégis kétmillió-háromszázezer holdon elvetették az őszi gabonát!

A parasztság nagy munkagyőzelme ez, erősödő öntudatának bizonyítéka.

A még egyénileg dolgozó paraszt testvéreinkkel folytatott megbeszélés és egyetértés alapján ezen a télen befejezzük a tömeges szervezést, ez azonban nem jelenti a szocialista átszervezés befejezését is. A tömeges szervezés befejezése után egy vagy másfél esztendő kell az új termelőszövetkezetek megszilárdításához, Ha

azon is tül vagyunk, akkor elmondhatjuk, hogy hazánkban leraktuk a szocialista társadalom alapjait.

— Méltó az írók tollára a magyar faluban bekövetkezett változás.

Nemrégiben itt járt nálunk egy neves nyugati íilmszakember; egy — a harmincas években kivándorolt — magyar, aki azt mondta, hogy neki fogalma sincs arról, mi a marxizmus, de valami nagyszerű az, ami ebben az országban történik az emberek boldogulásáért. Az ő szavait idézem: „Még akik inkább panaszkodnak, mint dicsekednek, még azok is úgy élnek — mondotta —, hogy az ember nyugodtan kijelentheti, maguk csodát csináltak ebben az országban.”

— Ami viszont az osztályellenséget illeti, hát mit tud csinálni? Az imperialisták tehetetlen dühükben napirenden tartják például az ENSZ-ben az úgynevezett magyar kérdést. Attól természetesen mi létezünk, erősödünk is, boldogulunk is, nyugodtan építjük új, szocialista rendünket.

— Agitálnak is, rádiókat is tartanak fenn. És természetes, nem riadnak vissza a rémhírek terjesztésétől sem. Ezzel is szeretnék hátráltatni szocialista fejlődésünket. Ilyesmivel foglalkoznak: baj van — mondják — a magyar gazdasági helyzettel. Aztán hozzáteszik: nem bírják gazdaságilag a szocialista átszervezést. Olyasmit is fecsegnek, hogy: lebélyegzik nálunk a százforintost, meg lefoglalják majd a disznókat. Kitalálták azt is, hogy emelik majd a közlekedési díjakat. Még olyat is hallottam: nem engedik vissza

Moszkvából Kádárt. (Derültség) Nos, hazajöttem, itt vagyak. (Derültség).

— Komolyra fordítva a szót: rengeteg üdvözletét hoztam a szovjet emberektől és más barátainktól. Nagy-nagy szeretettel és megbecsüléssel fogadták mindenütt küldöttségünket. Beszéltünk Hruscsov elvtárssal és más szovjet elvtársakkal, a kínai elvtársakkal, köztük Liu Sao-csi elvtárssal; szomszédainkkal, köztük Novotny és Dej elvtársakkal, Thorez elvtárssal és mondhatom, hogy a világ valamennyi részéből jött elvtársakkal. Egyik sem mulasztotta el, hogy kifejezze örömét a magyar nép boldogulása láttán, és lelkünkre kötötték, hogy adjuk át szívélyes, testvéri üdvözletüket és sok-sók jókívánságukat. (Hosszantartó, nagy taps.)

— Ami viszont a rémhíreket illeti, bejelenthetem, hogy a száz- forintost nem bélyegzik le, a disznókat nem foglalják le; gazdasági helyzetünk egészséges és a rémhírterjesztők összes okoskodása ellenére még egészségesebb lesz, még nagyobb lendülettel fejlődik tovább. Dolgozó népünk a jövőt tekintve további felemelkedés, a legközelebbi napokat nézve pedig rendes, nyugodt, családias karácsonyi ünnepek elé néz. Ez a helyzet most. S ami a fejlődésit illeti: töretlen lesz a jövőbem

— Szólnom kell azokhoz a honfitársainkhoz, akik időnként felülnek a rémhíreknek. Érdemes lenne összeállítaniuk egy hosz- szabb jegyzéket, hogy a felszabadulás óta hányszor és hányféle rémhírt hallottak, mert mi hajlandók vagyunk azt államköltségen is kinyomatni és terjeszteni. (Derültség).

— Mi nyíltan beszélünk a nehézségeinkről is. Népünket történelme során sokszor volt olyan kormányzata, vezetősége vagy vezetője, aki azt mondotta, hogy minden rendben van, de semmi sem volt rendben. Sajnos, ennek a gyakorlatnak némi árnyéka átvetődött a felszabadulás utáni időkre is. Bizony volt

olyan helyzet, amikor kommunisták által irányított kormány is mondott olyasmit, hogy ez vagy az rendben van, de az emberek tudták, látták, hogy nincs rendben.

— Mi most a helyes gyakorlat? Mi sokkal helyénvalóbbnak és jobbnak tartjuk, hogy ha összegyűlünk tanácskozni, akkor ne arról beszéljünk, ami rendben van, inkább továbbra is mindig azzal foglalkozzunk, ami nincs egészen rendben, ami nehézség, ami akadály, baj, amit le kell küzdeni. Ma minden honfitársunk általában tűrhetően él. Annak idején, mikor nem élt valami rózsásan, elcsodálkozott: miért mondják neki, hogy ő nagyon jól él, s lehet, hogy most meg azon csodálkozik, hogy mikor lényegében istenesen él, miért beszélnek annyit a nehézségekről. Ehhez hozzá kell szokni.

Az a helyes kommunista gyakorlat, hogy mindig az élet által napirendre tűzött nehézségekkel foglalkozzunk.

Ez azonban ne nyugtalanítsa az embereket, hiszen négyéves tapasztalatuk azt is megmutatta, hogy ha mi elhatározzuk, hogy a

pedig a háború ellen, a békés egymás mellett élésért, a szocializmus világméretű győzelméért.

Engedjék meg, hogy röviden érintsem a külpolitika egy-két kérdését. Részletesen beszéltek itt a vitában az osztrák—magyar kapcsolatokról. Valamennyi szomszédunk közül Ausztria az egyetlen kapitalista ország. A gyakorlatban kellene realizálnunk a magyar szocialista és az osztrák kapitalista állam nemcsak békés egymás mellett élését, hanem jószomszédi viszonyát is. Mi nem szűnünk meg ezért fáradozni. Nagyon egyetértek azokkal az elvvégső fokon visszacsap, és zsákutcába viszi az amerikai imperialisták politikáját.

— Vannak ott is progresszív, józan gondolkozás!) emberek, akik hívei a békés, normális egymás mellett élésnek, és elég tiszteletreméltó bátorsággal képviselik is álláspontjukat. Nekem szerencsém van ismerni a Cyrus Eaton-házas- párt. Én tisztelem ezt a házaspárt, annak ellenére, hogy millimos. Bevallottan tőkés, nagykapitalista. De a háború ellen van, a korlátozás nélküli kereskedelem és érintkezés, a békés és normális egymás mellett élés híve a különböző tártársakkal, akik azt mondják: nem sadalmi rendszerű országok között.

mi vagyunk a felelősek azért, hogy ez jelenleg nem így van.

A határon túl, Ausztriában nagyon jól tudják, hogy mi békés, jószomszédi viszonyt akarunk. Szent meggyőződésem, hogy mi Ausztriával nemcsak békésen

Nixon már megbukott, Allan Dulles is meg fog bukni. De Cyrus Eaton, ha az ő vonala győz, sajnos, még jó ideig nem fog „megbukni”. (Derültség.). Az ő vonalával kell majd birkóznunk. S feltétlenül el kell érnünk — ehhez

fogunk egymás mellett élni, ha-' viszont jó pár évig keli nyomnunk

nem végül is nagyon jó szomszédi viszonyt tudunk kialakítani minden gáncsoskodás és közbeeső zavaró epizód ellenére is.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ilyen epizódokért felelős

nép széles rétegeit érintő kérdé- személyeket nem nálunk, hanem a

sekről akarunk dönteni — váltson ki az a döntés tapsvihart, vagy némi kis fejcsóválást —, mindenben mindig a tömegekkel együtt politizálunk. S ettől nem fogunk eltérni, mert ez a helyes kommunista gyakorlat!

— Vannak a fejlődés közben akadályok is. A leküzdésükre rendelkezésre álló erőkről beszélve engedjék meg, hogy mindenekelőtt a kommunisták és a párton- kívüliek szövetségét említsem. Ez a mi egyik fő erőnk, az Elnöki Tanácsban, a kormányban éppúgy, mint itt az országgyűlésben és valamennyi fontos társadalmi intézményünkben. Szerencsére

mindinkább kialakul nálunk az a szokás, hogy azt szidjuk, aki szunyókál, vagy rosszul dolgozik, anélkül, hogy tekintettel lennénk arra, hogy párttag-e, vagy pártonkívüli.

— A mindennapi munkában éppúgy, mint a összeforrnak nálunk az emberek, párttagok, pártonkivüliek, s ez társadalmunk igen nagy ereje. A szakszervezetekben például körülbelül 250 000 funkcionárius tevékenykedik, beleértve az egyszerű bizalmiakat is, akik a munkapad mellett dolgoznak. A 250 000 emberből körülbelül 70 százalék pártonkívüli és elmondhatjuk: segítik a párt politikáját. Vagy vegyük a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Félmillió tagja közül körülbelül 10 százalék párttag. Velük együtt a pártonkívüli fiatalok százezrei képviselik és hajtják végre a párt politikáját. Hasonló a helyzet a nőmozgalomban. A Hazafias Népfront bizottságaiban 110 000 ember dolgozik. Ezenkívül van körülbelül 200 000 népfronthatáron túl, Ausztriában kell keresni.

— Volna azonban még egy megjegyzésem a magyar—osztrák viszonyt zavaró epizódokkal kapa gombot —, hogy az egy főre eső termelésben és fogyasztásban majdan túlhaladjuk a legfejlettebb kapitalista országokat, köztük az Egyesült Államokat is.

Kádár János beszéde további részében a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásával foglalkozott.

— Elmondhatjuk, hogy a tanácskozás heteiben Moszkvában dobogott a nemzetközi munkás- osztály szíve. Ez a tanácskozás a

csolatosan. Valamelyik képviselő- világ legfontosabb eseménye volt,

tánsunk említette, hogy amikor a nőszövetség egyik megbízottja Ausztriába akart utazni, előbb — hogy úgy mondjam — hitvallást kellett tennie, mivel akarja tölteni aiz idejét, kikkel és miről akar beszélni. Nos, ez rendben van. Ehhez joguk van. Megértem, hogy az osztrákok féltik semlegességüket a nőtamács egy képviselőjétől. (Derültség). De kérdem: miért nem adnafk hasonló kérdőívet az olyan hivatásos kémnek is, mint például Allan Dulles, aki elég gyakran jár Ausztriában, s akinek nem is titkolt hivatása a kémkedés. Büszke arra, hogy „nem tudom hány éve” kémkedéssel foglalkozik. Tőle miért nem kérdezik meg: kivel óhajt ön érintkezni, mi célvé^'totületekten «*.<*«3?“ ü^et akar megtárgyalni? Ezzel pedig jo szolgálatot tennének Ausztria belső békességének, általában a béke ügyének, és nem utolsósorban a magyar— osztrák viszonynak is.

— Nem ártana, ha az osztrákok részéről is több progresszív lépés történnék, hiszen az ő helyükben én arra gondolnék: tovább lesz nekik szomszédjuk a Magyar Népköztársaság, mint vendégük az amerikai kémszervezet főnöke. (Derültség és nagy taps.)

— Másik megjegyzésem az

Egyesült Államokkal való viszonyunkra vonatkozik. Meggyőződésem, hogy i

az Egyesült Államokkal is ki tudjuk és ki fogjuk alakítani a normális kapcsolatokat. Békésen, a békés egymás mellett élés jegyében elférhetünk egymás mellett a földtekén, annak eile-aktivista. Valamennyien dolgoznak, mozgósítják a tömegeket, tettekkel bizonyítják eltökéltségüket, nére, hogy itt szocialista társa<}a- hogy a kommunistákkal együtt te- lom van és lesz, ott pedig még vékenykednek a párt politikájáért, kapitalista rendszer van.

— Ebben az összefogásban van

a mi erőnk.

— Erre az erőre támaszkodunk, amikor most ismét a munkásosztályhoz, a parasztság és az értelmiség legjobbjaihoz fordulunk: segítsék nagy történelmi feladatunk befejezését, a mezőgazdaság szocialista átszervezését.

— Harcunkban, minden nagy feladatunk megoldásában támaszkodunk a világ haladó erőire, ez a mi nemzetközi bázisunk. A világ haladó erőivel együtt őrködünk hazánk függetlensége fölött, építjük népünk szocialista jövőjét, küzdünk itthon a szocialista építés új sikereiért, nemzetközileg

— Valamikor valóban joggal mondhatta magáról az Egyesült Államok, hogy a haladás, a demokrácia hazája. Hajdanában a feudális Európából sok ember menekült oda, és menedéket talált a reakció ellen. Ma egész más a helyzet: ellenkező „hírnevet” sikerült szerezniük az Egyesült Államok vezetőinek: a világ minden elcsapott fasiszta diktátora, hitleristája, nyilasa, bukott népnyúzója úgy tapad hozzájuk, mint a mágneshez; bennük lelnek fő patró- nusukra. Ügy gondolom, jobban kellene tőlük tartanunk, ha lemondanának erről a nagyon is kétes hírnévről. Mert a hidegháború, a reakció világméretű támogatása

mert az emberiség jövőjét a munkásosztály fogja megszabni és meghatározni.

A nyolcvanegy kommunista és munkáspárt képviselőinek, a nemzetközi munkásosztálynak

döntései az emberiség jövőjét formálják. Joggal mondhatjuk, hogy a moszkvai tanácskozás történelmi jelentőségű volt.

— A tanácskozás széleskörű elvtársi véleménycsere volt, amelynek során fő politikai vonalunk és egységünk tovább erősödött. Erősödött a Szovjetunió Kommunista Pártjának tekintélye. Erősödött a Szovjetunió Kommunista Pártja és Kína Kommunista Pártja, valamint a többi testvéri pártok ösz- szeforrottsága és egysége. Ez is nagy horderejű tény a jövendő harcok szempontjából. Az a fő irányvonal erősödött tovább, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága — Hruscsov elvtárs vezetésével — 1953-ban nyitott meg a személyi kultusz és annak minden káros kinövésével szemben, amikor is félrelökték a szocialista fejlődés útját gátló köveket. Ez a fő politikai vonal uralta a történelmi jelentőségű kongresszust, ahol sok tekintetben továbbfejlesztették a marxizmust, s amelynek hatása új, friss lendületet vitt az egész nemzetközi munkásmozgalom harcába. Ez hatotta át az 1957-es moszkvai tanácskozáson született nyilatkozatot, s így ez a fő politikai vonal a Szovjetunió Kommunista Pártjának irányvonalából a világ kommunista mozgalmának fő irányvonala lett. S most tovább erősödött.

Tovább erősödött a nemzetközi munkásmozgalom egysége, a föld valamennyi népének javára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor mi itt a mezőgazdaság fejlesztéséről, a szocialista társadalom alapjainak lerakásáról tanácskozunk, a szocialista Magyarország felépítésének kérdéseiről beszélünk, jó ha tudjuk, hogy ez a célunk egybeesik az emberi haladással — jó tudnunk, hogy népünk ma az emberi haladás élén jaró nemzetek sorában van. Nem a múlthoz, a jövőhöz kötötte sorsát a magyar nép: a világ fejlődésének fő áramlatában, a szocialista fejlődés áramlatában haladunk.

(Folytatás a 3. oldalon)