Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
KORO STA J A NÉPÚTSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Két Ksres-?la;ss liz! aialék a Rákéczi-koii hirSer Egy szegénylegény volt Esze Tamás, Magát megvonó jó Bóné András. Uruk mellett voltának ők, mint egy lelki más Jánki Péter Zöld Demeter Voltának mint darázs. (A szegénylegény éneke.) A Rákóczi-szabadságharc emlékezetes sikerének és kudarcának körülményei a XVII. század végi és a XVIII. század eleji történelemben gyökereznek. A jeles múltú főúri család gyermeke 26 éves, amikor 1703 júniuséban a Beszkidek-hegyek lábánál tarpai jobbágyad élére áll. Fejszabadító híre futótűzként rohan. Mozgalma feltartóztathatatlanul halad előre az ország határain innen, azon túl pedig megnyeri XIV. Lajos francia király megbízhatatlan és I. Péter orosz cár akadályozott szövetségét. Ezzel európai érdekűvé nőtte magát. A Körös—Maros közén is megvoltók azok a robbantó okok, amelyek más tájakon a szabadság zászlajának kitűzéséhez vezettek. E tájegység különleges helyzete magyarázza, hogy bár sokszor felzengett itt a kuruc tábori zenekar tárogatójának vérpezsdítő hangja, a nyolc évig tartó dicsőséges küzdelem igazán soha nem mondhatta magáénak a területet. Noha védekezésbe szorultak a németek Magyarország területén, két erőre mégis támaszkodhattak, a Maros— Tisza menti szerbekre és Rabutin erdélyi hadseregére. Rákóczi Erdélyért folytatott harca, valamint diplomáciai kapcsolata a Maros— Tisza vonalon túli Bánságot és Vajdaságot még birtokában tartó török portával megnövelték a tájegység jelentőségét. Ennek egységben történő bemutatása helytörténetírásunk időszerű feladatává vált. Alig néhány évvel a török kiűzése után megkezdte munkáját a kamarai újszerzeményi bizottság, amely addig csűrte-csa- varta az ügyeket, míg kiderítette, hogy a vitás birtok átszáll a kamarára, vagy a szerzett szabadságjogok „törvénytelen”-ek. A gyarmatosítás szolgaságot hozó intézkedéseiből ízelítőül idézzük: Szentes magyar örököseinek oklevelét nem ismerték el. Sarkad szabad hajdú népét összeírták az erdélyi fejedelemtől nyert jogaik ellenére. Kötegyánból 1702-ben költöztek el a Bujdosó és Hajdú nevű családok, mert kiterjedt rájuk I. Lipót császár április 12-i jogfosztó rendelete. Közben új katonai arcvonal épült 'ki. a Maros mentén. Gyula, Boldogfalva (Szabadka), Alabián (Bicere), Borosjenő, Világos, Arad, Pécska, Szemlak, Nagylak szerb menekült fegyveresek telephelyévé vált, akik német főtisztek vezetése alatt támadásra vártak a török ellen, hogy visszatérhessenek a Dráva—Száva menti falvaikba. Felépült az aradi vár (1701), s ezzel Gyula elvesztette végvári jellegét. Amikor Rákóczi Ferenc zászlót bontott, a Körös—Maros közi védelmi vonal ellene fordult egyre inkább, amint a mozgalom Debrecen. Szolnok és Szentes vidékén győzött, és kezdetét vette Várad ostroma. A Maroson túli törökök ellen egyelőre elmaradt a támadás, így a szerb nép menekült fialt a magyar nép szabadságharca ellen játszották ki. Sarkad és Gyula közt senkiföldje keletkezett, minthogy a Szabó Sándor kapitány vezette kurucok csak néhány kilométerre őrizték a szabadság- harc földjét a labanc várral szemben. A szabadságharc harmadik évében érett meg a Körös—Maros közi hadjárat gondolata a kuruc vezérkar körében, mivel az itt állomásozó szerb—német erők nagy térségben veszélyeztették a kuruc katonai sikereket. Károlyi Sándor tábornok, a tiszántúli csapatok vezénylő tábornoka az Egerben tartózkodó fejedelemtől személyesen kért engedélyt a Körös—Maros közi hadjárathoz. Rákóczi 1705. április 26-án az alábbi tartalmú levélben utasította tábornokát: „Menjen a Tiszán túl való földre, holott is szorgalmatos gondolkodásával a hadakat késedelem nélkül összegyűjtvén, szállítsa táborba a Berettyó mellé, továbbvaló parancsolatunk vételéig. Amely had Várad körül vagyon, akár gyalog, akár lovas légyen: annak számát megtudván, a lovassát s gyalogjának fölösleges részét is vigye le Gyula s Jenő megszállására, tudósítván bennünket: micsoda jobb móddal lehessen ahhoz fogni, s Aradnak városát is elpusztítani?” Ennek a hadjáratnak része a békésszentandrási Körös-révnél 1705. május 24—25-én. lezajlott véres csata és a gyulai vár félsikerű felrobbantása június 24-én hajnalban. (Az előbbi régóta foglalkoztatja a megye történészeit, s Thaly Kálmán részletes leírást közölt róla a Békésmegyei Régészei Társulat 1879/80. évi évkönyvében. Az utóbbi okozta hatalmas repedések évszázadokon át látszottak a vár falán. A restaurálás éppen tavaly tüntette el!) A magyar—török háborúk óta élénk érdeklődést tanúsítottak Nyugat-Európában hazai eseményeink iránt. Pl. az itáliai Diario Ordinario d’Ungheria mellett vaskos kötetekre rágnak a német és francia nyelvű újdonságok, amelyek Európát tájékoztatták. A magyarországi olvasótábor a hetenként kétszer megjelenő bécsi Wiennerisches Diarium postai szétküldésével jutott hozzá a német birodalom területén (benne Magyarország is) lezajlott események híréhez. Ezenkívül a Nürnbergijén, Kölnben, Frankfurtban, Drezdában, a lengyelországi Varsóban és Krakkóban megjelenő lapokból elégítette ki tudásvágyát. A francia és angol hírlapok nem jutottak el csak a diplomáciai összeköttetésekkel rendelkező II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvarába. A Wiennerisches Diarium című "kerepelő szájú labanc-újság természetesen ellenséges hangon írt a ,.rebetlió”-nak titulált magyar szabadságharcról. Gúnyolta vezetőit, és ócsárolta harcosait. Eltúlozta veszteségeiket, és külföld előtt felnagyította a labancok győ- - zelmeit. A kurucok „nyomtatott hazugság”-nak hívták a bécsi lapot. A szabadságharc vezetőiben éppen ezek a hazugságok érlelték meg a gondolatot, hogy a diplomácia erőfeszítéseinek alátámasztására újságot kell szerkeszteniük, és ezúton kell a szabadságmozgalommal külföldön rokonszenvezők tábora elé tárni az igazságot a hazai eseményekről. 1705 áprilisának első felében jelent meg a magyar sajtó kezdeteit elindító latin nyelvű „Mercurius Veridicus ex Hungária” (Igazmondó Magyar Merkuriusz). Ez a 6 évfolyamon át fennállott, eleinte heti, majd havi közlöny az első magyarországi hírlap. A kurucok újságját Kassán, Lőcsén és Bártfán nyomtatták. Lovas hírvivők hordták szét szerte az országba a tábornokokhoz, és vitték ki Lengyelországon át Európába. Kitüntető számunkra, hogy a hírlap két számában Körös-Maros közi eseményekről tájékoztatta széleskörű olvasótáborát. Az 1705. május 24-i békósszent- andrási véres csata eseményeiről ezt írja az igazmondó: „A Körös melletti táborból, 1705. május 28. Károlyi Bóné és Nyíri ezredeseket két ágyúval a rácok (szerbek) ellen küld, akik Kunhegyest felgyújtották. Nyírit golyó találja. 45 halott, az ágyúk odavesztek, a győzelem a rácoké. De Károlyi gyalogsággal űzőbe veszi őket, s mikor a Körösön átkelnek, vissza, szerzi az ágyúkat, tőlük még hármat zsákmányol, más zsákmányt is ejt, és majdnem Gyuláig üldözi őket.” (A szabatos fordítással Banner József gyulai gimnáziumi tanár jött segítségünkre.) Az 1703 júniusi közlöny a Károlyi erdélyi hadserege oldalában operáló sarkadi kurucokról ad hírt, akik a legfontosabb Maros- menti várban elfogták Tököli Rankó ezredest. A szerb főtisztet nem sokkal ezelőtt tüntette ki a császári hadvezetés aranylánccal, mert 20 napon át védte Aradot Károlyi Sándor seregének ostromával szemben: „Az erdélyi Gyulafehérvárnál levő táborból, július 28-án. Miután báró Károlyi Sándor vezénylő tábornok úr hadrendbe állított seregét a mezőre kivezette — előbb ugyanis Kolozsvárt vette ostrom alá —, seregének egy részét ott hagyta hátra, a többivel pedig táborba vonult; s bár innen eddig szakadatlanul küldött csapatokat az ellenség ellen, mégsem tudott semmit végezni, mivel jelentős császári katonaság tartózkodik az erődített falak közt, kivéve, hogy amikor tegnap Nyúzó ezredes Madarász falunál' megtámadott egy ellenséges csapatot, szerencsésen szétszórta azt, kétszázat megölt közülük, a többit elfogta. A sarkadi parancsnok azt írja, hogy sikeres portyát vezetett az aradi rácok ellen, s Tököli nevű hírhedt fővezérüket elfogta.” A fenti két adalékunk tanúsága a Körös—Maros közi események tágabb sugarú kivetítődésének, amelyek emlékét szeretettel ápolja a kurucok harcának késői gyümölcséből élő nemzedékünk. Mostani megemlékezésünk köszönti ■az 1961. évet, amely II. Rákóczi Ferenc születésének 285. évfordulója. VIRÁGH FERENC jjUl? ■ /, ! Wp ' VA m - * ir*' * * Xp' Wífl itejpii * * (■■■iff ■■A ■m- tr- z & > \ss % % 'mm ■ ■ il 'Y“’ 1 H * , : V . : u ' mm Wf V VAUKA (Dénes János szénrajza.) Ugyanannak a becsületnek nevében V A Les Lettres franca ises 1957. februárjában egy egész ■ oldalon Idézte vissza a francia ellenálló költők hangját, a náci megszállá^ alatt titokban megjelent kötetükből („A költők becsülete” 1943). Emlékező Jés emlékeztető ez, „ugyanannak a becsületnek nevében”, mert — mint az o-ldal mottója figyelmeztet: — „Még mindig Speidel kora ez"... Speidelé, akt. Jacques De- cour. a Les Lettres írancaises alapítójának agyonlövetése idején is a franciaországi német hadsereg főnöke volt; Speidelé, akit 15 év ütőn ismét kijelöltek, hogy francia földön, azok fiainak parancsnokoljon, kikét az ő katonái gyilkoltak meg. s Most mi is „ugyanazzal a becsülettel”, a francia költők közfül egynek néhány szavával akarunk szólni olvasóinkhoz. Emlékezve és emlékeztetőül. I Mert a karácsony mindig és megint a gyermekeké™ Es ez a kor még mindig Speidel kora io.„ Jean Marcenac: v 1 ■s Karácsony, amely a holtak gyermekeié Ö szép Karácsony Királyi Bölcsek csillagra Elveszett emlék-árnyaink a sötét tegnapok A hajótörés partjain életünk újratámadt És halottaink fiai Üj gyermek-J ezusok Nekik tartjuk meg általuk az új ígéretet \ Távolabb már végzetünk gyászos azúrján túl j Haloványan földereng a fényes horizonton > Ö szép Karácsony Királyi Bölcsek csillaga És halottaink fiai Üj gyermek-Jézusok A múlt ígéreteit számukra fogjuk óvni Napok ti megöltétek akkor a felejtést is A világ vissza tud zuhanni ősi éjjelébe De kék az ő szemük Símo&atások szelídsége \ Ha nem az övék most lehet-e övék egyszer Halottak árva gyermekei Üj gyermek-Jézusok Ahogy mindenki felé emberek mennek most felétek. Emberek mint a többi ember Olyanok csak Királyi Bölcsek nem több mint bármely ember Vezérlő csillaguk véres harmatban kelt föl Katonák alszanak a párás istállóban ( ökör és szamár is van mint akkor Az apa zsidó volt Halott Fájdalmak anyja Mária Németországban haldokol Az alvók homállyal takaróznak / De szívükben hajnal színeződik ( A napé amelyért ébren élnek Halottak árva gyermekei Üj gyermek Tézusok Egyedül vagytok mind a szalmán l Nyílik az ajtó Mi jövünk most ; A kezek vagyunk ragyogás nélkül i A könnytelen szem mi vagyunk a tiszta szív Soha nem felejtem el Philippe gyermekei ők ) És d’Yves fiát és Feldman lánykáját soha (1944) J Fordította: NAGYFALUSI TIBOR \ \ (Jegyzet: A vers utolsó két sorában Jacques Chapou professzorral, a ..makik” egyik alakulatának vezetőkről. d’Yves Ouvrierről és Valentin Feldman filozófusról van szó. Mindhármukat a németek végezték ki .1942— 44-ben.) í
