Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-06 / 263. szám
KÖRÖSTAJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Szekercés József: A TOJÁS Szomszéd faluból jöttek a rokonok. Nem hívták őket, nem is várták. Búsné azonnyomban kiugrott a vasárnap reggeli piacra, két csirkét vett, hogy megvendégelhesse őket. Ritkán járnak et egymáshoz, hát ilyenkor aztán ki kell tenni magukért. Vett krumplit is, zöldségfélét, meg miegymást, tojást azonban nem. Minek, amikor van egy tyúkjuk, kendermagos és csalhatatlan; olyan pontosan megtojja az naponta a maga egy tojását, mint ahogy reggelenként felkél a nap. Az asz- szony, mielőtt piacra indult, meggyőződött a szelid jószág napi hozamának biztossága felől. Minden rendben volt. A tyúk bejárt a konyhába, az asztal meg a kanapé alatt bujkált, a sublótra is fel-fel- ugrált és összeszedegette a mindenféle morzsákat és ételhulladékot. Szerette is az öreg nyugdíjas házaspár, kik a sorsr- tól egy életen át nem kaphattak gyermeket, minek érthető következményeként kedveskedésük és nyájasságuk Pugyinak elnevezett tyúkjukat illette meg. Pugyi meg élte a maga hozzátartozó-számba menő világát; a mosókonyhában gubbasztotta át az éjszakát, riadt kottyantá- sokkal jelezte a vendégek érkezését és tojásai világrahozá- sának színhelye is a mosókonyha volt. Ha rájött a termelés láza, jelentkezett Búsnénál, mint afféle jólnevelt gyermek ügyes-bajos dolgainak az elvégzése előtt. Az asszony ilyenkor hálás fénnyel az arcán, be- cézgető szavakat motyogott és bebocsájtotta Pugyit a mosókonyhába, ki igen nagy buzgalommal fogott hozzá a hasznos tevékenység elvégzéséhez. Délelőtt adódott ez mindig, s tizenegy órára rendszerint el is végezte nagyfontosságú feladatát. Éppen így történt most is, a vendégek érkezésének vasárnapján. Pugyi kívánkozott, Búsné pedig beengedte a mosókonyhába, megvárta, míg a tyúk elfoglalta helyét a sarokban. — Tojikálj büszkeségem, to- jikálj! — biztatta '’búcsúzóul, aztán nagy lobbal fogott az ebéd elkészítéséhez. A csirkehús kellemes illata beszűrődött a hűvös szobába, hol a házigazda szóval tartotta rokonait. Búsné gyakran kilibbent a mosókonyhába és édes mosollyal övezte Pugyi csendes pihegését. Ám nem jött a tojás. Az asszony nem tudta kézzelfogható okát lelni ennek a még soha elő nem fordult üzemzavarnak. A rokonok vonata kettőkor indul, igyekezni kellene ... Mind gyakrabban jelent meg a mosókonyha ajtajában arcán izgatott szorongással, melyhez ugyan a tyúknak nem akadt semmi hozzáfűznivalója. Olykor félrecsapta búbos fejét, a mennyezetre pislogott, lázasan fészkelődni kezdett, de mindebből nem lett tojás... Az ebéd meg készült. Búsné már kiszedte a húst, feltette a paprikást, s gyúrta volna a tésztát. Az idő már tizenkettőre járt, a harangszó is jelezte ezt... Pugyi csak ül... ül... s nincsen tojás. Piacra menni késő. A szomszédokkal rossz a viszony.sí Arról szó sem lehet! Ott a leves tészta nélkül. A rokonok arcán látszik, hogy már ebédhez-hívásra várnak. A házigazda kifogyott minden szóból. Amazok egy mukkra se hajlandók. Mindenki érzi, hogy valami nincs rendjén. Busné bemegy a szobába, szabadkozik, hogy hamarjában kész az ebéd. A rokonok men- tegetődznek, hogy nem sürgős, pedig meglágyult arcukon az éhség árulkodik. Búsné büszkesége meg csak fészkelődik a mosókonyha sarkában, s bizony, ha fel tudná értelemmel fogni a világ folyását, most nagyot mulatna magában. De hát neki tyúkesze van, ő ilyesmin nem mulathat. Telik az idő. Búsné csaknem sír haragjában, idegesek a mozdulatai. Fogadkozik, hogy nem és nem megy ki többé a mosókonyhába, hanem elsírja rokb- nainak a helyzetet. De az is biztos, hogy másik vasárnap levágja ezt a hálátlan tyúkot..: Kezét ráteszi a szoba ajtajának kilincsére. Nem mer benyitni. Nagy szégyen ez, annyi bizonyos! Pedig már egy órára jár az idő. Nem is tudja, mit gondolhatnak odabenn. A férje se jön ki, itt hagyja őt egyedül a slamasztikában. Pedig, ha tudná, hogy férjének a hűvös szobában milyen meleg a helyzete! Ö állja a tekinteteket, miközben értelmetlen kérdéseket tesz föl és kifürkészhetetlen események felsorolásába bonyolódik. Nincs tojás és nincs, Pugyi cserben hagyta a házat! A paprikás is elkészült már. A leves ott párolog a tűzhely szélén. Üresen. i ? A mosókonyhából kotkodácsolás hallatszik. Búsné vénsé- gét meghazudtoló fürgeséggel ugrik ki a konyhaajtón. Pugyi is kint van már az udvaron. És most lohol ki a mosókonyhából Verebes szomszédék kutyája, az alacsony palánk felé tartva. Öblös szája széléről Pugyi tojásának kikiricsszínű sárgája csorog. ÚJ KÖNYV Balázs Anna: Az ájtatos anyós Balázs Anna új könyve éppúgy, mint Az öregember szerelme című kötete elsősorban aprólékos, finom lélekrajzok sorozata. Nem az események elmondása, hanem a belső lelki történések nyomonkö- vetése válik egyre inkább írói törekvésévé. Modern eszköz segítségével a jellem-alakulások mikéntjeit kutatja-ábrázolja — a nagy szenvedélyek vagy lelki torzulások bontakoznak ki előttünk írásaiban. Első három novellája a múltbéli parasztvilágba viszi olvasóját. A földszerzés és vagyoni ci- vódásokból keletkező, nagy családi tragédiákról ad pontos, nyomasztóan komor képet. Későbbi írásai, mint Az ájtatos anyós, Tarló virágok, Ellenfelek, Akinek sikerült a mai élet egy- egy típusát, a mai élet egy-egy konfliktusát mutatja be. Ő küldlz (Ui£Í A tanteremben fáradt, őszi fények bujkálnak. Harminc gyerek ül csendben, figyelmesen. Csoda, de a csend mégis mély, nyugodt. A tanítónéni hangja kedves, lágy rezdülés a percek sima tükrén. — Szép volt az a reggel, de milyen szép! Tudjátok, nem is lehet azt olyan könnyen elmesélni. Október első hete hű- vösödött a reggeli fényben, egy kicsit élesen, kicsit hasítón, és a sok tízezer kilométer messzeségből először érkező ébredő lángocskák akkor még bizony nem melegítettek. De a szívünk, az meleg volt, forró véráramai az érzelemnek valami új, egészen új és csodálatos ízét- savát lódították az igyunk felé: — TJj világ született! No, persze nem ilyen harsonában, nem is kürtök riadója mellett, dehogy! Harcban, csatazajban és pusztulás-orkánban. Mert — tudjátok — az új világ mindenütt úgy lép erre a földre, hogy megvív a régivel, mint ahogyan a hajnal is küzd az éjszakával, és — láttátok már, ugy-e — a halódó éjszaka vére piros színűre harma- tozza az égbolt peremét... Es hősök születtek azon a reggelen, élő és halott hősök is, akik felett az őszi szél zúgta a gyászszimfóniát, de ugyanaz a virgonc őszi szél a győzelem gyönyörű dalát is a hátára kapta és vitte, vitte, erdők, mezők, folyamok felett nyugatra, oda, ahol még éjszaka uralkodott és jajszót nyelt el a mélység és a magasság... Ti még akkor meg sem születtetek, de édesanyátok, édesapátok és nagyobb testvéreitek öröm-pirossal arcukon kitárták szívüket á keleti szélnek és örök időkre szóló testvéri kézfogással köszöntötték a hajnal hordozóit: a vöröscsillagos katonákat. — Pisti, te jelentkezel? Ugye, azt akarod kérdezni, honnan jöttek ők? Ki küldte őket? Hát jól figyeljetek! Az Auróra sortüze küldte őket, egy nép küldte hozzánk fiait, hogy leroppantsák kezünkről és szívünkről az évszázadok rozsdájától durva bilincseket. ... És látjátok: ö küldte őket ide, hozzánk, azon az októberi reggelen, amikor harcban, csatazajban annyi hős született, és az őszi szélben győzelmi dal hömpölygőit át a Körösön, Tiszán, Dunán, ahol még akkor csak várták azt a percet, melyet nekünk már elhozott a történelem... Az egész osztály megfordul. A túlsó falon Lenin arcképe néz szembe harminc gyerekkel. Pisti önkéntelenül megszólal: — Tanítóriéni, ugye, Ö nagyon-nagyon jó ember volt... Hiszen itt is..., mosolyog... Sass Ervin Kollórik János '• Portré Öreg fáradt szem néz szemembe.— Kezemben reszket az ecset. — Sohasem láttam ily öregnek Pedig nézhettem eleget. Dús szemöldök, homlokán ráncok. Az arca sápadt, beesett. Fejére dús hajat varázsolt, Simogat most már az ecset. Megállók, nézem, elmerengek. — A fáradt szempár rámnevet — Apám... én csaltam. Mert e képen, loptam pár évet neked; Tóth Lajos: Nagyapám tanyája Szomorúan nézel a világba, alig lépik át keskeny küszöböd, s boldog vagy, ha vendégül látod a szégyent takaró őszi ködöt. Ne röstelld, hogy szép öregség után arcod veri az évek múlása, ki becsülettel megállta helyét, nem lehet annak arcpirulása. De végigszánt rajtad már az idő, erősebb utód kéri a helyet, századokon ást elaggott világ hunyja le szemét örökre veled. Elpihensz most, de szétszórt hamvaidból akácok rendje fakasztja rügyét, s a változó szülőföldbe mossa szép emléked a tiszta vizű ég. Simái Mihály: A mindenség sötét bordái közt Színek árvája, fények elhagyottja, szépség szegénye, ö te vak leány! — Füstölgő szürke fellegekkel, nehéz napok angyalhajával hogy teleaggat téged is, ... hogy teleaggat az égbolt! Szívedben szárnyatlan a szerelem: hasztalan verdes a mindenség sötét bordái között, — kifosztva tündökléseidből, ünnepi lángok hiányában égve idegenül és szótlanul jársz ... magas tüzek sudara mellett... ... botod beszél csak szüntelenül fehér és belenyugvó liliom igéket mormol a kövezetnek hogy jaj! fekete tükör a világ, mást nem mutat számodra, csak sötétet, s hogy ízekben, hangokban, illatokban s ujjaid rózsaszín rügyében mégis mégiscsak virágzik az élet!..
