Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-27 / 280. szám
KÖRÖSTÁJ _______A NÉPÚISÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE A művészeti nevelés időszerű kérdései A mióta pártunk VII. kongresszusa határozatot hozott köznevelésügyünk helyzetét felülvizsgálva, oktatási megreformálásáról, mellette igen sok szó hangzott el és számos cikk, tanulmány méltatta ennek a lépésnek a szükségességét, fontosságát. Az egész társadalom belső megmozdulásának vagyunk tanúi és részesei. Szinte mindenkire kiterjed ez az erjedés, hiszen ki az, aki gyermeke jövője mellett az érdektelen szemlélő közömbösségével tud elhaladni? Senki. Ezért helyesen egyre több azoknak a száma, akik az MSZMP és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány által vitára bocsátott reformtervezethez útkereső javaslatokat, figyelemre méltó tanácsokat tesznek. Nem kívánom ismertetni reformtervezetünk általános jellegű kérdéseit, céljait, mert ezzel naponként találkozunk és mindenki jól ismeri már. Kevesebb szó esett az eddigiek folyamán művészeti nevelésünk jelenlegi helyzetéről és az e téren mutatkozó több irányú tennivalókról. Oktatási rendszerünk életsze- rűbbé tétele mellett nagy gondot és körültekintő figyelmet kell szentelni a művészeti nevelés helyének további kijelölésére, szerepének kiszélesítésére és elmélyítésére. Az „irányelvek” tág teret szentel a szocialista kultúra kifejlesztésének. Tekintettel a növekvő fel. adatokra, egyre fontosabb számunkra, hogy ezeket a feladatokat kulturált és esztétikailag is kiművelt emberekkel hajtsuk végre. Ha pedig ez így igaz, ha a kultúrán keresztül a társadalom arculatát akarjuk megváltoztatni, akkor megfelelő helyet kell biztosítani az esztétikai nevelésnek eljövendő iskolarendszerünkben. Ez a kérdés pedig egyre égetőbb szükségletként jelentkezik napjainkban. |%/f indenki egyetért azzal, fő- leg az eddigi idevágó, bőséges tapasztalatok alapján, hogy művészeti nevelés nélkül nem tudjuk betölteni a szocialista pedagógia hivatását. Igen szép és biztató jelekkel indultunk a fel- szabadulás után, mind az énektanítás, zenetanítás, mind a képzőművészeti oktatás terén. Az általános iskolákban a tantervben megfelelő helyet kapott az énektanítás. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy igyekezett ez a tenterv pótolni valamit a rajztanítás sok hézagtól fehérlő foltján is. A gimnáziumokban is megfelelő helyet biztosított a tanterv az énektanítás számára, ami a folyamatos oktatást biztosította volna, ha 1950-ben ezt érthetetlen módon meg nem szüntetik. Majd sok bosszankodást és reménykedést jelentő év telt el, míg 1956-ban ismét helyet kapott a gimnáziumok tantervében az ének tantárgy az I., II. osztályokban, fakultative pedig a III^ IV. osztályokban is, valamint 1957-től a művészettörténet a IV. osztályban. Ügy látszott, hogy munkánk nem volt hiábavaló, mert a gimnáziumokban szép és biztató eredményeket értünk el. Jó bázisává váltak a filharmónia versenysorozatainak az általános és középiskolás diákok. De ez a lelkes munka mind több és nehezebb akadályokba ütközik, mert egyes osztályokból egyre jobban kiszorul az énektanítás és vele együtt a dalos szellem megteremtésének a lehetősége és a zenei ismeretterjesztő munka alapja. A technikumok sem mutatnak jobb képet ezen a téren. Ma már a tanulni akaró ifjúságunk igen jelentős hányada kerül technikumba. De itt úgyszólván teljesen ki vannak zárva a művészeti nevelés szinte minden területéről. Vajon ez a körülmény megnyugtathat bennünket? Valószínűnek látszik, hogy nem! Miután a fentebb említett iskolatípusok — melyek a legáltalánosabbak — a művészeti nevelést kis részben valósítják meg, de legtöbb esetben sehogyan sem, így leghivatottabb fóruma lehetne ennek a feladatnak a megoldására az Állami Zeneiskola. Ez az intézmény többrendbeli sajátosságánál fogva elsősorban lenne hivatott az esztétikai nevelést megvalósítani, vagyis a zenei nevelést a legszínvonalasabban biztosítani. Azonban itt is egyre nehezebben megoldható nehézségekkel kell szembenézni. Az egyik oldalon a közismereti pedagógusok egy részének a művészeti neveléssel szemben tanúsított érdektelensége, amely körülmény érezteti nem kívánatos hatását a zeneileg művelődni vágyó tanulóknál. Ezek a kartársak a reformmal kapcsolatosan felmerült túlterheltség csökkentésének egyedüli üdvözítő útját abban. látják, hogy beszéljék a gyermekeket a zeneiskolában való részvételről, s ézzel szinte teljesen meg akarják szüntetni a gyerekek zenei nevelését, amit máshol viszont nem tud pótolni. Pedig az érdeklődés egyre nagyobb és szélesebb körű. Ma már a zenetanulás nem kiváltság, nem monopólium. Sok tehetséges gyerek tanul nálunk és igen elszomorító, hogy ilyen nehézségekkel kell napról napra megküz- denünk. Szóba kerülhet az iskolán kívüli sportfoglalkozások helytelen gyakorlata, a napközi otthonok segítségének hiánya, a gyakorlati foglalkozásra elvitt tanulók hiányzása stb. Szeretném, ha senki nem értene félre. Nem vagyok ellensége sem a sportnak, sem az ügyességet és sok más készséget kialakító szakköri munkának, sőt ezekben magam is szívesen részt veszek. Azzal azonban nem tudok egyetérteni, hogy egyes testnevelő kartársak úgy kényszerítik a gyerekeket a tanterven kívül megrendezett sportfoglalkozásokon való résztvételre, hogy leszállítják az osztályzatát azoknak, akik ezekben nem vesznek részt. j£zt az eljárási módot, úgy érzem, senki nem helyeselheti, csak elítélheti. Mindnyájunknak célja az, hogy a gyermekeinket legkörültekintőbben készítsük fel az életre, már az iskolában. De ebben a művészetinevelésnek is szerves résszé kell válnia. Zenei nevelésügyünk helyzete tehát nem a legrózsásabb képet mutatja, ha hozzávesszük, hogy egyes iskolatípusokban egyáltalán nem is kap helyet. Az az őszinte szándék vezet, hogy jóindulatú, egymás munkáját megbecsülő közelségből megtárgyaljuk és megvitassuk ezeket a kérdéseket, és végre kiegyensúlyozottá tegyük a jövőben oktatási rendszerünket. Eddig is sok javaslat hangzott el, melyek tisztázni kívánják zeneoktatásunk további útját, a zenei általános iskolák és a zeneiskolák szerepét. Azonban ezek a javaslatok csak tapogatózó jellegűek még, de kétségkívül jó szándéktól vezettetvé születtek meg. zenepedagógusainktól várjuk, hogy ezeket a kérdéseket ellkiismeretesen megvizsgálva, egységes javaslatokkal gazdagítsuk oktatásügyünk reformtörekvéseit. Az a körülmény, hogy nagyobb megbecsülésben kívánjuk részesíteni az egyre fejlődő „fizikai” munkát, mély már mindjobban gépesítve van és lesz egyre jobban a jövőben, az, hogy közelebb akarjuk hozni pedagógiai munkánk értelmét, a szocialista ember kialakításának a nehéz munkáját az iskolák eddig kissé el- vontabb oktatási rendszeréhez, feltétlenül azt is magában foglalja, hogy gondoskodjunk ennek a munkának az esztétikai feltételeiről! Ez pedig igen' széles nyilvánosságot érintő kérdés, ezért írásom vitaindító jellegű, mely azt szeretné célozni, hogy a felemlített témák megoldásának módozatait vitassuk meg és helyes, őszinte segíteni akarással az oktatási reformnak a művészeti neveléssel kapcsolatos kérdéseihez elfogadható javaslatokkal szolgáljunk. Szeretném azzal a gondolattal bezárni soraimat, melyet oly sokszor elmondtam tanítványaimnak, hogy az olyan ember, akinek életéből hiányzik a szép szeretete és megbecsülése, a muzsika szeretete, az ilyen élet rendkívül sivár, üres és szegényes. Érdemes ezen elgondolkozni. Kalotaszegi András a gyulai zeneiskola igazgatója Nagy Lajos: JHunkások éneke Mi gyújtottuk fel az eget, Hogy megforgassuk az időt A harcok tűzíogóival, S magunknak emeljünk tetőt. Szavunkra szelídült hozzánk, Aki bennünket lebecsült, Mert az Osztály kohójában Szívünk lobogva tüzesült. Mi vagyunk gép és erő együtt Mi vagyunk élet és anyag ... Mellünkön gyárak füstölögnek, S nehéz vasrudak izzanak. Simái Mihály: Chilei ballada Fekete sugár az ég, fekete virág a föld. Mindkettő túlsókat élt, mindkettő túlsókat ölt. Kéket nyit minden öböl. Kéktestű ördög a víz, akkor húz poklaira, mikor még mitse gyanítsz! . . & Öröklét részei ők, hegyléptű három elem; gázolvást rontanak át másodperc életeken... Isten már mitse tehet. Emberkéz tán ha segít. Rettegvén lépi a gond romlásunk romhegyeit. Átkokkal teljes a föld, átkokkal teljes az ég. — Lesz-e reményre erőd, tört-szemű, tört-szívű nép?! Kónya Lajos: Mint a szép asszony Mikor a várost ama vészjósló nyáron odahagytam, még mosolyogva bátorított és vígasztalt. Jaj, pedig láttam arcán a szorongás jeleit! Mennyit aggódtam érte a világ-dúló viharban! Tudtam, ha összedőlnek falai, a romok alól többé nem hajtja ki virágait ifjúságom kertje, s kiálthatok már a keserű csendbe, emlékezetem álján a puszta űr ha visszaszól. Mint sérült-agyú, ki elfelejti múltját s vak módra tapogat léte penészesfalú sikátoraiban, nyomorúságos éjben láttam magam, míg el nem vonult a szörnyű orkán... Nem döntötte romba. S bár sebhelyeit fájlalom folyton, boldog vagyok, hogy természete és lényege szerint megmaradt épen, ahogy a lélek meghitt közepében őrzik a könnyű vonalakkal rótt tündén rajzok. Hajdani barokk kapuit tárja sarkig előttem, melyeknek csöndje tudja a húsz év előtti végszókat, s a lányok kedves hangján szólongat. Feloldoznak az elmerült évek, ím, hazajöttem!... És az egymásra rctegeződött évszázadokból gót íveket és fülkéket kínál meglepetésül! Mint a szép asszony, ki újra nászra készül, felfedi rejtett kincseit, s pompás gyennekeket gondol, kiknek szívében kinunk emléke sem válik könnyé, nem ismerik az ordas esztendők jeges szeleit, egy emberibb kor falait emelik, és telhetetlen félelmeinknek nem szolgái többé. Vajnai László: A gyár fia Oldozgatom Gyors ujjakkal, öntudattal, A gép előtt, a sárga, rőt, a kék, a zöld pamutfonalakat. Fejem felett fényjelek sora S bennem a gyakorlottság Biztos mechanizmusa. Szinte a vérem — a szívverésem. Mint motor zúg, zenél... Vegyül szellemi kémiája, Míg hozzám újra visszatér. S a puritán acéltengely olyan, Mint a munkás-akarat: Súlyosan-győztes könnyűsége, Mint az Igazság ünneplése. Figyelem a lamellák táncát, A filigrán fémműveket S magamban felmérem A felnövő értett életet, Az új világ mértan át, Térbeli valóságos síkjait S értelmezem az összetartozás Emberivé vált viszonyait, Mely harcainkból született S vasbeton bölcsőből serdült fel, Általunk S a gyár felett magasba tűzte fénylő Csillagunk!
