Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-05 / 235. szám

1960. OKTÓBER 5., SZERDA AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 235. SZÄM BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fillér * Világ proletárjai egyesüljetek! Indonéz ENSZ-csapaf ok érkeztek Kongóba Ezzel 18 0Ö0-re emelkedett az ENSZ- erők létszáma Leopoldville (MTI) Nyugati hírügynökségek jelen­tése szerint hétfőn újabb 1200 fő­vel gyarapodott és ezzel 18 000- re emelkedett a Kongóban állo­másozó ENSZ-erők száma: 22 na­pos utazás után megérkezett a kongói fővárosba az indonéz kü­lönítmény. Az ENSZ erőkben ed­dig 28 ország csapatai vesznek részt, s még nigériai és malájföl­di egységek érkezését várják. A „főbiztosok tanácsa”, ame­lyet a törvényes kormány ellen támadó Mobutu ezredes nevezett ki, nyilatkozatot adott ki, ebben egyrészt azzal vádolja Ghánát és Guineát, hogy beavatkoznak Kon­gó belügyeibe, másrészt azt igyek­szik bizonygatni, hogy csupán „a közigazgatás működését” akarja biztosítani, hogy a Mobutu égisze alatt létrehozandó „kerekasztal konferencián” létrejövő kormány A 650 milliós Kínai Népköztársaságnak meg kell adni a jogot, hogy részt vegyen az ENSZ munkájában Sík Endre felszólalása a kínai kérdés napirendi vitájában New York (MTI) Az MTI New York-i tudósítója jelenti: Az éjszakai ülés három és negyed órát, tehát összesen 195 percet tartott, ebből a 195 percből a szónokok 194 percen át a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ- jogainak visszaadása mellett fog­laltak állást, csupán egyetlen szó­nok támogatta az Egyesült Álla­mok ellenkező javaslatát: Anglia képviselője. Anglia képviselőjének beszéde azonban mindössze egyet­len percig tartott. A többi kilenc szónok — Afganisztán, Csehszlovákia, Bur­ma, Albánia, Bulgária, Ne­pal, Ghana, Magyarország és India — képviselője a legkülönbözőbb érvekkel bizonyí­totta be, hogy az ENSZ-nek ér­vényesítenie kell Kína törvényes jogait az ENSZ-ben való képvi­seletre. A szocialista országok részéről s,ne egy anarchiába süllyedt or- i Novotny, a Csehszlovák Szocialis­szág élére kerüljön”. • ta Köztársaság elnöke, Todor Zsiv­Munkában a Halmazsán-brigád a MIRELITÉ békéscsabai telepén A MIRELITÉ békéscsabai telepén két évvel ezelőtt kezdték meg a mélyhűtött zöldségáru-féleségek készítését. Képünkön a Halma­zsán-brigád tagjait láthatjuk munka közben. A mérlegnél Ké­kesi Zsuzsanna a műanyag zacskóba elhelyezett lecsó-alapanya­got mérlegeli. kov bolgár államminiszter, Meh­met Shehu, Albánia miniszterel­nöke és Sík Endre magyar külügy­miniszter szólt hozzá a kérdéshez. Nagy sikere volt Krisna Me- nonnak, aki India nevében izzé- porrá zúzta Wadsworth amerikai delegátus érveit. Nagy derültséget keltett, amikor kifejtette, hogy nem a Kínai Népköztársaság sérti meg az ENSZ alapokmányát — ahogyan Wadswort állítja —, ha­nem a Csang Kaj-sek klikk, mert a Csang Kaj-sek klikk csalást követ el azzal, hogy olyan területet bir­tokol, amely nem az övé. A magyar küldöttség nevében Sík Endre külügyminiszter nagy tetszéssel fogadott beszédet mon­dott. Azzal kezdte, hogy a 14. köz­gyűlés elnöke, Peru képviselője a jelen ülésszak megnyitásakor lel­kes beszédben foglalt állást amel­lett, hogy minden jelentkező új államot vegyenek fel az ENSZ-be. A magyar küldöttség azonban nem érthet egyet Belaunde perui kül­döttei, hogy az ENSZ-ben majd­nem elértük az egyetemességet. Sík Endre rámutatott, hogy föl­dünk lakossága 2905 millió. A je­len ülésszak megnyitásán részt vevő 81 tagállam (a Kínai Nép- köztársaságot nem képviseli sen­ki), lakosságának száma 1900 mil­lió, vagyis körülbelül a 2905 mil­lió hatvannyolc százaléka. A szervezetbe újonnan felvett ti­zennégy ország lakosainak száma 40 millió, vagyis a Föld lakossá­gának 30 százaléka még nincs kép­viselve az ENSZ szervezetében. Ebből a 30 százalékból körülbelül 23 százalék jut a Kínai Népköz- társaságra. Más szóval — folytatta Sík Endre — világosan látható, hogy a szer­vezetben az egyetemesség fenn­állásának vagy hiányának kér­dése egyenlő azzal, vajon megad­ják-e vagy sem a 650 milliós Kí­nai Népköztársaságnak azt a jo gát, hogy részt vegyen az ENSZ munkájában. A magyar külügyminiszter ez­után kifejtette, hogy az ENSZ közgyűlés előtt álló nagy problé­mák megoldása lehetetlen a Kínai Népköztársaság részvétele nélkül. Ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok politikája, ami­kor nem hajlandó elismerni a Kí­nai Népköztársaságot, egyáltalán nem új. Az Egyesült Államok 17 évig nem akarta elismerni a Szov jetuniót sem. A történelem beiga­zolta — folytatta Sík Endre —, hogy az első szocialista ország, a Szovjetunió esetében, amely egye­dül állt a világon, kudarcot val­lott ez a hajthatatlan amerikai po­litika. A Kínai Népköztársaság azonban nincs egyedül. A világ egyik legnagyobb hatal­ma, a Szovjetunió és tucatnyi más szocialista állam szövetsé­gese, és több tucat ázsiai és afri­kai ország baráti kapcsolatokat tart fenn vele. A Kínai Népköztársaság jól megvan és virágzik az Egyesült Államok vagy más országok kor­mányának elismerése nélkül is. .Tói megvan, virágzik és építi ha­talmas szocialista társadalmát anélkül, hogy tagja-Jenne ennek a világszervezetnek. Nem a Kínai Népköztársaságnak van szüksége az ENSZ-tagságra, hanem az ENSZ-nek a Kínai Népköztársa­ságra. Sík Endre nem értett egyet az amerikai delegátus érveivel és azt mondotta, hogy az Egyesült Álla­mok delegátusa szerint a Kínai Népköztársaságot azért nem kell felvenni az ENSZ-be, mert kor­mánya elítéli az Egyesült Államok politikáját. Ügy látszik, Wadsworth úr abban az illúzióban szenved, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetek Szervezete egy ugyanaz. Mindegy. Wadswort úr hamarosan ki fog gyógyulni eb­ből az illúzióból, erről biztosít­hatom Önöket — mondotta Sík Endre. Beszédének befejezéseképpen a magyar külügyminiszter hangoz­tatta, hogy a legutóbbi öt év alatt immár hetedszer ismétlődik, hogy a világ legnagyobb országa, a Kí­nai Népköztársaság és a kis orszá­gok egyike, a Magyar Népköztár­saság az Egyesült Államok kormá­nyának rosszakaratából együtt néz szembe az ENSZ-ből való ki­rekesztésére irányuló kísérlettel. Á történelem azonban nem áll meg. Nincs messze az idő, amikor ennek a kísérletezésnek véget fog­nak vetni. A hatalmas Kínai Népköztársa­ság és a kis Magyar Népköztár­saság egymás mellett haladva, tovább fog erősödni és fejlődni a szocialista országok nagy csa­ládjában és a magyar nép min­dig büszkén fog emlékezni arra a közdelemre, amelyet évről év­re szilárdan és rendíthetetlenül vívott meg ilyen jó társaságban — fejezte be szavait Sík Endre. New York dolgozói iidvözlik Hruscsov elvtársat A New York-i szovjet ENSZ- képviselet épületénél — amely je­lenleg Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő rezidenciájául szolgál — hétfőn rokonszenv-tüntetést rendeztek a New York-i dolgozók. A tüntetők között ott voltak konfekcióipari munkások, cipő- és textilipari dolgozók, valamint más iparágak dolgozóinak képviselői. Sokan táblákat vittek, ilyen fel­írásokkal: „A New York-i szak- szervezetek üdvözlik Hruscsovot”. „New York szakszervezetei síkra- szállnak a békéért és a leszerelé­sért”, „A New York-i szakszerve­zetek támogat ják a gyarmati rend­szer felszámolására irányuló ja­vaslatot”. A tüntetők tömege percről- perc­re nőtt. Egyenesen a munkából siettek ide, nem törődtek a meg­erősített rendőrkordonokkal. A dolgozók ki akarták nyilvánítani, hogy egyetértenek azzal az állás­ponttal, amelyet Hruscsov, a szov. jet delegáció vezetője az ENSZ- ben-képvisel, hangot akartak adni annak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok baráti kapcsola­tainak fejlesztése mellett állnak. A felvonulók ütemesen kiabálták jelszavaikat: „Nem akarunk töb­bé háborút!” „Békét akarunk!” „Leszerelést akarunk!” A tüntetés azzal fejeződött be, hogy néhány részvevője megláto­gatta a Szovjetunió ENSZ-képvi- seletét és egy csokor virágot adott át Hruscsov számára. Ugyanakkor átadták Hruscsov részére a New York-i szakszervezeti béketanács levelét is, amely többek között így hangzik: „Mi, akik a világbéke megőrzésére törekszünk, üdvözöl­jük Hruscsov szovjet miniszterel­nök javaslatait és azoknak a prob­lémáknak felvetését, amelyeket a béke érdekében meg kell oldani. A munkásoknak létérdeke a hi­degháború megszüntetése, a Kelet és Nyugat kereskedelmi forgalmú­nak fejlődése és a leszerelés. A béke eléréséhez a gyarmati népe­ket fel kell szabadítani, Kínát pe­dig fel kell venni az Egyesült Nemzetek Szervezetébe”. Évente 600 kétszobás lakáshoz elegendő faanyagot takaríthatnak meg az új építőipari szabványok alkalmazásával A Magyar Szabványügyi Hivatalban az idén egész sor olyan nagyjelentőségű új szabvány készül, amely elősegíti az egyes ipar­ágak gyors műszaki fejlődését és csökkenti a gyártási költségeket. Az építőipar, illetve a faipar gyártmányainak jelenleg mindössze tíz százaléka szabványszerű. A Szabványügyi Hivatal most, hogy ezt megszüntesse, új, igen gazdaságos szabványokat készít. Az új kö­vetelmények szerint gyártott ablakok, ajtók nem lesznek sablono­sak, de anyagszükségletük jóval kevesebb, mintha egyedi tervek szerint készülnek. Kiszámították, hogy csupán egy szabványos ab­lak elkészítésénél 50 forintot takaríthat meg az építőipar. Az új szabványok alkalmazásával, figyelembe véve az építkezések üte­mét, évente annyi faanyagot takaríthatnak meg, amelyből 600 két­szobás lakás összes ajtaja és ablaka elkészíthető. A gazdaságosság figyelembevételével szabványosítják az épí­tőiparban egyre szélesebb körben alkalmazott, előregyártott vasbe­ton épületelemeket is. A műanyagok széleskörű alkalmazását az építőiparban ugyancsak új szabványok biztosítják.

Next

/
Thumbnails
Contents