Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-14 / 165. szám
4 # képűja Ae WOO. július t4„ csütörtök * — Miért jöttek táborba, miért nem készülnek odahaza a felvételre? — kérdeztük. ■— Bajban van az, akii csak most tanul az egyetemi felvételre — szólt valamelyik, Majd egy szőke fiú hozzátette: — Meg aztán mi vállaltuk ezt a munkát és becsületbeli dolognak tartjuk teljesíteni vállalásunkat... S e mondat mindent megmagyaráz. A szeghalmi, a mezőkovácsházi, a sarkad! gimnazisták nemcsak az egyetemi felvételhez akarnak jó pontokat szerezni, hanem becsülettel teljesítik is, amit vállaltak. Mint a lapunk első oldalán látható Szász Károly, aki holnap áll az egyetemen a felvételi vizsgabizottság elé. ö állatorvos akar lenni. De a táborban is megtette ,a magáét. A tábor legjobbja volt. A 11-es brigádnak, melyben dolgozott, 165 köbméter földet kellett megmozgatni. Ebből ő egyedül 45 köbmétert ásott és lapátolt ki. Vagyis naponta 4 köbméternél többet. Es a legtöbben ilyenek voltak a tábor lakód, akik nemrég még a bélmegyeri erdő sátortáborában laktak. Becsülettel helytálltak a mező- kovácsiházi gimnazisták is. ök tízen — Lipták András, Tóth András, Műhelyi István, Tornáczki István, Mahler József, Balázs Béla, Verbei József» Punyd László, Varga György, Oláh Lajos — fejezték be elsőnek a részükre kimért 50 méter szelvényen a belvízlevezető csatorna kiásását; Mit mutat a versenytábla? hány percre a versenytábla előtt, hogy szemügyre vegyék: melyik brigád, hol tart, kik járnak az élen és kik maradtak le? Mert ami különösen említésreméltó, nemcsak versenytábla van itt, hanem verseny is, méghozzá nem is akármilyen..: Majd ismét elnéptelenedett a sátrak környéke. A versenytábla előtt még néhány perccel azelőtt vitatkozó fiatalok is továbbálltak. Valamennyien a vízcsapok és tusok alatt kerestek menedéket a meleg elől. Meg aztán közeledett az ebédelés ideje, s a 200 fiatalember közül egy sem akart porosán, izzadtan az asztal mellé ülni. Fábián elvtárs az egyik csoportra mutatott, alkik még a mosakodásnál is együtt tartanak. — Nézzék meg ezeket a fiúkat. Ök a verseny első helyezettjei. A szeghalmi gimnázium érettségizettjei. ök valamennyien — Novak Pál, Szívós Sándor, Borús József, Zsiri Sándor, Bögre Gábor, Hajdú Tibor, Kovács Imre, Szabó János, Szűcs István és Esz- tergáli Örs — becsülettel helytállnak. Pedig, amint látják, ez nem könnyű munka..: Közülük többen elmondták, hogy egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Már csaknem valamennyien megebédeltek, mire Fábián elv- társtól, s a tábor lakóitól búcsúzutáni műszakot kezdte — a sportolást, a sakkozást vagy éppen a pihenést —, hogy erőt gyűjtsenek a holnap délelőttre. « Már a kövesúton robogtunk gépkocsinkkal, magunk mögött hagyva a tábort, de minduntalan az a — Szüleim néhány holdas kisemberek voltak, tehát semmiképpen nem valami jómódúak. De engem — lehet, hogy azért, mert ketten voltunk testvérek — mindennel elláttak, nyugodtan tanulhattam. Én soha nem ástam, nem lapátoltam. Amikor kubikos embereket láttam izzadni, s kezükön az erek kiduzzadtak, miközben a földet a mély árokból a partra dobták, közömbösnek és természetesnek tartottam. E két hét, jóllehet említésre sem méltó, különösen nem az életüket kubikos munkában leélő emberekhez képest, ahhoz azonban, úgy érzem; elegendő, hogy legyek mérnök vagy bármi, megtudom őket becsülni .., Nos, erre a célra gondoltunk, mint ahogyan erre gondolt a KISZ Központi Bizottsága is, amikor életre hívta az önkéntes ifjúsági táborokat. S amint e szeghalmi éretségizett fiatal szavai példázzák: hasznos volt és hasznos lesz ilyen táborozást a jövő években is létrehozni. Balkus Imre tünk. A fiuk egy része mar adelOk a mezőkov ácsháziak. Hetekkel ezelőtt bezárták kapuikat az iskolák. Az általános iskolák „nebulói”, mint minden évben, most is üdülőbe indultak vagy indulnak, esetleg tanyasi rokonaikhoz, ismerőseikhez, hogy vidám hancúrozással töltsék el a nyarat. Nem így megyénk középiskolásai, akik a KISZ Központi Bizottság, s a KISZ megyei bizottság felhívására önként jelentkeztek, egy részük az osztályvizsgák, más részük az érettségi után és az egyetemi felvételi vizsgák előtt a bélmegyei Kulich Gyula önkéntes ifjúsági építőtáborba. Igen: építő- és nem üdülőtáborba. A megye mindegyik gimnáziumából eljönnek ide az önként jelentkező diák KlSZ-fiatalok, még azok is, akik a gimnázium első osztályát hagyták csak maguk mögött. De azok is, akik már mosolyogva gondolnak vissza az érettségi előtti „drukk”-ra. Itt találtuk az egyetemi felvételi vizsgák előtt álló fiatalokat is. Nagy és nehéz munkára vállalkoztak ezek a fiatalok. Olyan munkára — s ezt a munkavezetőktől hallottuk —, ami a gyakorlott kubikosoknak is „fogós” lenne. S a nagy és nehéz jelző mellett hadd szóljunk itt e munka jelentőségéről is, amit különösen a bélmegyeri emberek tudnak a legjobban felmérni. A több kilométer hosszú és másfél—két méter mély belvízlevezető csatorna — omit a megye gimnazistái vállaltak kéthetenkénti váltással a Vízügyi Igazgatóság tíz munkavezetőjének irányításával megépíteni — oldja majd meg Bélmegyer község belvizének levezetését. A napokban fényképezőgéppel indultunk. el a bélmegyeri Kulich Gyula1 önkéntes ifjúsági építőtáborba, hogy lássuk, hogyan él és dolgozik e szép és megtisztelő feladatra vállalkozott kétszáz fiatal, a----------=- X ------------------------Jó lesik a friss viz a félnapos lapátolás után. gondolat járt az eszünkben: ezek a fiatalok aligha mosolyognak a talicskát toló vagy lapátoló embereken, az izzadt homlokú munkásokon. S ha ezt a célt elérik az önkéntes építőtáborok —* amit mindenképpen elérnek —, akkor ezzel is nagy szolgálatot tett a KISZ az egész társadalomnak. Igen, nagy szolgálatot tett a KISZ ezzel. Ennek állítását az egyik szeghalmi gimnazista is megerősítette bennünk. O így fogalmazta meg véleményét, amikor már jó ideje beszélgettünk vele az élet ezernyi oldaláról? Planirozzák a földet a sarkadi gimnázAm elsősei. tünk. A vörös és nemzetiszínű zászlókkal díszített bejárati kapun belépve máris a sátortábor között találtuk magunkat. Mindenütt csend honolt, aza> mégsem. A konyha asszonyai, lányai fürgén 6Ürögtek-forogtak az üstök körül, hogy a kifáradt fiúkat jó ebéddel várják. Még nézelődtünk volna, de mellénk lépett Fábián Mihály elvtárs, a tábor helyettes parancsnoka. Sürgetett bennünket az idő, s máris indultunk a tábortól jó két kilométerre, a tűző napon izzadó fiatalokhoz. ták csaknem egyszerre többen is. — Mindjárt dél lesz és bevonulunk — vigasztalta a sarkadi elsősöket Fábián elvtárs, akik l&zül egynémelyiknek bizony még nem volt ásóhoz, lapáthoz illő izmos keze. Elmúlt 12 óra néhány perccel, amikor végigértünk az egy kilométernél már jóval hosszabban kiásott csaitomaparton. Amikor visszafelé indultunk, a fiatalok ásóval, lapáttal a vállukon, fütyö- részve, dfidorászva, vagy éppen beszélgetve igyekeztek a táborba. Szerencsénk volt látni, hogy Nem menekülhet a postás!.. Már elmúlt 11 óra, amikor a italokhoz értünk. A kora reggellapátoló fiúk egy részén — ilönösen a sarkadi gimnázium itt is nagy öröm a postás megérkezése. Bár valamennyien porosak voltak, de a legtöbben mégsem a Nem mértük, hogy hány fok meleget árasztott az öreg Nap.de hogy amolyan „csillagos” idő volt, azt viszont éreztük a homlokunk gyöngyözéséről és a hátunk izza- dásáról, amikor a tábor elé érI. osztályosain, bizony meglehetősen látszott a fáradtság. — Meleg van. fiúk? — kérdezte tőlük Fábián elvtárs. — Meleg... Meg aztán nehezek ezek az ásók, lapátok — válaszolmosdóhoz siettek, hanem a postást vették körül. — Van levelem? — Hát nékem? — Pénzem nincs? Megannyi kérdés, mert ugyebár két hét az csak „nagy idő”... S akik megkapták. levelüket, félreálltak és addig nem mozdultak, míg el nem olvasták. Mások a kapott pénzt szortírozták. Akik viszont se levelet, se pénzt nem kaptak, megálltak né
