Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-03 / 156. szám

NÉPÚJSÁG I960, július 8., vasúmat» Szép élet a táhoi*-élet Látogatás a bélmegyeri Kulrch Gyula önkéntes KISZ-építőtáborban Egy utazás vége egy másik kezdete... Bélmegy értől vagy négy kilométerre a kiserdő csücskétől íüstfelhöt kavar a szél. Messziről kezdődő erdőtűznek nézné az ember. Közelebb érve egy kisebb falu bontakozik ki az árnyatadó vastagtürzsü fák alól. A bejárata nái kiírva: „Kttlich Gyula önkén­tes KISZ-építőtábor”. A hosszú sátorsorok, szinte utcákat alkot­nak. Most csend van. Mindjárt a főbejáratnál dr. Újházi Péter fia­tal orvos fogad bennünket, aki a Békéscsabai Gyermekkórházból ment ki. Valami fehér fertőtlení­tő szert kavarnak az egyik tábor­lakóval. — Ott a túlsó szélén kezdjük — adja az utasítást. Rendnek, tisz­taságnak kell lenni, ahol ennyien vagyunk. — Sokan vannak a táborban? — Vagy 250-en, ha mindenkit számítunk. — Külön orvosra is szükség van? — Van bizony, hiszen olyan munkát végeznek a fiúk, ami köz­ben gyorsan történhet baleset. Ásóval, lapáttal, csákánnyal bán­nak. — Na és történt már valami, ami orvosi beavatkozást kívánt? — Különösebb még nem. Egy­két feltörés a tenyéren, lábon, egy kis izomláz meg mindenütt elő­fordult a 3—4 nap alatt. Most van egy betegünk, de ott is de­rékrándulás és izomláz van. Nem komoly. De tessék menézni a tá­bort. Itt a parancsnoki sátor, azon túl a lakosú trak, jobboldalt a konyha, ott lenn az egészségügyi sátor, ott meg a sport- és „'kultúr, centrum”. — Szóval minden itt van? A tábor vezetőségét hol lehet meg­találni? — Jelenleg nincs itthon közü­lük senki, de azért úgy megy minden, ahogyan elő van írva. — A „munkásokat” hol lehet megtalálni? — Ilyenkor délelőtt dolgoznak. Egy kilométerre innen kezdték a csatornázást. Az ember azt hinné, hogy a 16—17 éves fiúk csak vi- kendszerüen dolgozgatnak. Szinte elcsodálkoztunk, amikor meglát­tuk a kilométer hosszan kígyózó csatorna oldalában kihányt ren­geteg földet. Na de ez csalás, hi­szen azt mondták, hogy középis­kolás kiszesek építik meg ezt az öt és fél kilométer hosszú belvíz- levezető csatornát és mégis kato­nák dolgoznak itt. Olyan egyfor­ma katonai csizmában, ruhában vannak, mintha csak egy alaku­lathoz tartoznának. Itt-ott ugyan volt egy-két civil is. Aggályunkat elmondtuk a vízügyi igazgatóság mérnökének és Cinege István III. éves mérnökhallgatónak, akik a munkák műszaki részét irányít­ják. Ök bizony csak mosolyogtak ezen a feltevésen. Nem katonák ezek, csak a honvédségtől kaptáik a kiselejtezett ruhákat és abban dolgoznak. Középiskolások ezek valamennyien. Kivéve a brigád- vezetőket, akik tanárok és ott lapátolják a Eöldet a diá­kokkal és a csatornaőröket, akik szintén a munka irányításában segítenek és a mérnököt, valamint a mérnöjelöltet. Ha az így van, akkor ez valóban férfimunka. Húsz brigád versenyez az egy kilométeres szakaszon. — Mi különösen nagyon örü­lünk ennek az építőtábornak — mondja a mérnök elvtárs. — Bél- megyer évtizedek óta belvízve­széllyel küzd. A lapos földeken ősszel, tavasszal nagy kárt okozott a belvíz. Átlagban 120—150 forint kárt jelentett évente egy-egy hold földön. S nem 5—600 hold földről van szó, hanem 3600 holdról. Ez évente több sziU26*er forint érté­kű terménykiesést jelentett. A csatornázással, amely közel öt és fél kilométeres szakaszon épül, nemcsak Bélmegyert, hanem Vésztő egyik részét is belvízmen­tesítjük. Nagy munka lesz ez. Több mint 21130 köbméter földet kell megmozgatni, s ennek a ki­ásását vállalták a kiszesek. Két­hetenként váltják egymást a diá­kok, s mire az új iskolai tanév megkezdődik, a csatornázás is készen lesz. — Mennyi földét tudnak kiter­melni a fiúk egy műszak alatt? — Itt nagyon kemény a felső földréteg. Negyven centimétert is csákányozni kell, s csak azután tudnak ásóval és lapáttal dolgoz­ni. Ennek ellenére is hatórás mű­szak alatt — mert ennyit dolgoz­nak naponta — 2 és fél köbméter termelnek ki átlagban. Vannak brigádok, mint a 4-es számú bri­gád, a battonyai gimnazisták, akik még 3 köbméternél is többet ki­hánynak naponta. Nagy akarással és lendülettel dolgoznak. Ver­senyben vannak. Három napon­ként értékelik, eddig még ők az elsők, de közel jár hozzájuk a sarkad í gimnázium egyik brigád­ja is. — Szóval nem gyerekjáték. De nézzük meg, a csatornaásóknak mi a véleményük. Egy barnára sült szőke fiatalembert kérdezünk meg, hogy mi a véleménye a munkáról, a táborról. — önként vállaltuk és tudjuk, hogy nem üdülni jö­vünk. Nekem nem nagyon fá­rasztó, még a tenyeremet sem tör­te fel. Otthon is sokat segítettem. Korán tavasztól kinn kapáltam a szüleimmel. Nagyon tetszik a tá­bor. Itt van egy kis romantika is. Az éjjel például olyan eső volt, hogy benyomta a fejünk felett a sátort, beomlott a rengeteg víz. Megcsináltuk, kikötöttük a sátra­kat, és aludtunk tovább. A koszt is jp, nagyon ízletes, csak egy ki­csit lehetne több is. Na de ezen O- O- O -O- -O -O- O- -O -O O -O- -< is változtatnak már, mert ma uzsonnát is kaptunk. — Én biztosan hízok vagy négy kilót a két hét alatt — szól oda egy kis alacsony göndörhajú fiú. Egyszer csak füttyszó hallat­szott, valamennyien egyszerre tet­ték le a szerszámokat. Vége a mai munkának. De amott egy brigád még dolgozik. Hogyhogy, ők nem éhesek? — tették a megjegyzése­ket. De különösen a battonyai né­gyes brigád vezetője, Fórján Sán­dor kelt ki magából. — így versenyezni nem lehet, hogy mások dolgoznak, amikor nekünk le kell tenni a szerszámot. Ha ezt lehet, akkor bennünket sem ér utol senki, mert ha más­kor nem, akkor még éjszaka is dolgozunk. Tessék mindenkinek letenni a lapátot, amikor elérke­zett az ebéd ideje. Kicsit még zsörtölődött, azután, amikor megmondták, hogy ők ké­sőbb kezdtek 10 perccel és azt hoz­zák be, megnyugodott Vidáman dalolva ipar- kodnak a tábor felé a fiúk. Az ebédnél fegyelmezettek. Többen segítenek Hegedűs Istvánnak, a főszakáesnak és a felszolgálóknak, hogy minél gyorsabban és zavar- talanabbul történjen az ebédelés. Jó étvággyal elfogyasztják a cse­resznyelevest, a borsostokányt petrezselymes burgonyával, utána a finom rizsfelíújtal. Azt mond­ják a szakácsok, ez javított bá­nyászkoszt. Minőségileg kifogás­talan, de egy kicsit lehetne több — ez a fiúk véleménye is. Napon­ta 80 deka kenyeret kapnak sze­mélyenként. Ebéd után Cs. Tóth Imre tanár táborügyeletes kiosztja a postát. Van nagy öröm, amikor megkap­ják a mama levelét. Na, persze nemcsak a mamától, várnak... Délután a brigád vezetők kiérté­kelik a napi munkát, a fiúk pedig pihennek, szórakoznak. Szép élet a tábor-élet. Csepkó Eta A hét világpolitikai egyvelegében egy utazás záróakkordja. s egy má­sik nyitánya hangzott el. Eisenhower elnök ma egy hete ér­kezett haza Washingtonba távol-keleti körútjáról, pontosabban — „félskörút- járól”. Hiszen óriási félkörivben kel­lett elkerülnie igazi úticélját, legfon­tosabb távol-keleti szövetségesének fő­városát — Tokiót. Amikor Eisenhower hétfőn a televízió képernyőjén beszá­molt az amerikai népnek izgalmas fordulatokban bővelkedő útjáról, irigylésre méltó önbizalommal — vagy sajnálni való önáltatá&sal ? — „sike­resnek” mondta távol-keleti küldetését. Mindazonáltal bejelentette, hogy el­nökségének hátralévő ideje alatt több utazást már nem tervez... A legtekintélyesebb amerikai napi­lap, a New York Times szemleírója. James Resten az elnök bizonyítvány- magyalázatának másnapján keserűen panaszolta: „Eisenhower elnök tudomást sem vesz a bírálatokról és azt állítja, hogy győzelmeket aratott. Ezt tette az elnök az U—2 kémrepülések, a párizsi csúcsértekezlet meghiúsulása, legutóbb pedig a japáni események értékelésé­ben. Egyszerűen letagadta az amerikai kormánynak azokat a tévedéseit, me­lyeket vezető amerikai személyiségek már beismertek. Az elnöknek ez a magatartása zűrzavart okoz a közvé­leményben és feldühíti politikai el­lenzékét”. Ay_ elnöki tekintély leplének lehuM- tával a király most meztelen, 6 az amerikai szemleiróknak nem tetszik a látvány. De vajon miért csak ©z elnök személyét és a hivatalos amerikai kül­politika többi végrehajtójának szemé­lyi gyengéit, alkalmatlanságát boncol­gatják? Hiszen csak a vak — vagy aki annak tetteti magát — nem látja, hogy nem egyes elszigetelt tévedésekről, holmi szerencsétlen baklövésekről van szó, hanem a végelgyengülésben szen­vedő, hidegháborús „erőpolitika” lo­gikus következményeiről! Félévvel ezelőtt Eisenhower elnök még a Camp David-i nimbusztól övez­ve utazta körül a világot, s a tapsok ennek a dicsfénynek, a békés együtt­élés eszméjének szóltak. Ez a magya­rázat — mint minden igazság — olyan egyszerű, hogy még Joseph Alsop, a New York Herald Tribune szélsősége­sen reakciós szemleírója is megérti. „Az igazság az — vallja be Alsop —t hogy az elnök által meglátogatott or­■ -O* *ö O- «0* -<>■ -O -O» ‘ -O- "óó- o < szagok legtöbbjében N. Sz. Hruscsov jóindulatának köszönhette ragyogó fogadtatását.” Nos, a változás nem a tömegek, 6 nem is a szovjet kormány álláspontjá­ban következett be. A csúcsértekezlet hitszegő megtorpedózása volt az, ami megfosztotta Eisenhower elnököt a Camp David-i nimbusztól,, s minde­nekelőtt ez az oka annak, hogy az amerikai erőpolitika pőrére vetkezte­tett képviselőit ma taps helyett ismét a gyűlölet kiáltásai fogadják. És hogy nem a békés együttélés esz­méjében volt a hiba, azt mi sem bizo­nyítja fényesebben, minthogy.^ Camp David szovjet főszereplőjét, Nyikita Szergejevics Hruscsovot továbbra is meleg szeretettel fogadják a megdáto- giaitott országok népei. Párizs—Bukarest—Becs. A békés együttélés gyakorlatának teljes diada­láért vívott küzdelem e fontos állo­másai világosan mutatják a békeharc most kibontakozó új szakaszának fő irányát. Párizsban a szovjet kormány képviselője megfelelő visszautasítás­ban részesítette a hidegháborús baj­keverők provokációit, felejthetetlen leckét adott nekik arról, hogy merre is vannak a Szovjetunió és a szocialis­ta országok határai. Bukarestben Hruscsov nagy meggyőző erővel tett hitet a békés együttélés politikája mellett. Bukarest új bizonyság volt a világ közvélemény színe előtt, hogy a szocialista országok nem taktikának, hanem az emberiség egyedüli járható útjának tekintik a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés együtt­élését. És immár Becsből érkeznek a hírek a Szovjetunió világjáró béke- nagykövetének ausztriai látogatásáról, a békés együttélés politikájának rea­litásáról, megáUíthatatlan térhódításá­ról. Amikor a szovjet, miniszterelnök tegnapelőtt minden rendőrkíséret nél­kül a bécsi utca forgatagában szóba elegyedett az egyszerű emberekkel, Hruscsovot a béke embereként üdvö­zölték. Kiáltó tanulság ez az ameri­kai vezető körök számára. Kiváltképp azután, hogy Eisenhower elnöknek Tokióba vivő útját még a 7. amerikai flotta és japán valamennyi rendőre ‘sem volt képes biztosítani. Vajon levonja-e újra Washington a párizsi csúeeku- dare tanulságait? Amint a két utazás összevetése is szemléletesen bizonyít­ja — a népek már levonták a tanul­ságokat.”- *0 o- «ó* 0 «O- ■ó* *ó- •ó* ♦ JCej'ekejAk Hete, XIY. Furcsa az élet. Bár meggyőző­désem, hogy rendbejön a házas­pár között minden, mégis egyik napiról a másikra, mint vészes tűz, hirtelen kicsap a meg nem értés lángja. Az emberek meg nagyon érzéke- I nyék a másik ember iránt. Rög­tön érzik, észreveszik, ha munka­társuk vagy kollegájuk lelki nyu­galma nincs rendben. A termelő­szövetkezet irodáján is látják Ka­ti munkatársai, hogy a fiatalasz- szony nem a régi. Viszont azt is tudják, hogy miért van e nagy tü­relmetlensége. Az öregebbje, mint az elnök is, nem csinál belőle nagy ügyet. Természetesnek tart­ják a nő idegességét, ha kisbabát vár. — így van ez már, amióta em­ber az ember — csitítja az elnök azokat, akik Kati idegessége miatt nyugtalankodnak. — Ilyenkor úgy kell bánni az asszonnyal, mint a galambtojáSfd. Különben az isten se boldogul velük. És nem is szólnak Katinak ezért. Megértőek és nem veszik rossz néven Kati türelmetlensé­gét. Érdekes, az üzemben a munká­sokat, Feri szaktársait már job­ban érdekli a két fiatal dolga. Ök bizony félszemüket Ferin tartják, s nagyon finoman, de próbálgat- . jak visszaállítani a rendet közöt­tük. Balogh bácsi szólt most is Fe­rinek, mint annak idején, amikor I üdvözlő lapot kapott Kati. Meg­értő, és emberszerető munkás Ba­logh bácsi. Fáj neki szaktársai­nak fájdalma.. Nem is nyugszik, amíg így vagy úgy nem tud segí­teni. Most az öltözőben vette kér­dőre Kerekes Ferit. De nem szi­gorúan, hanem inkább apáskodva. — Te gyerek — szólította meg, ahogy húzta magara az overált. Együtt voltak délutánosak, együtt mentek be már fél kettőkor a gyárkapun, így aztán együtt is öl­töztek. Ezt az időt használta ki az öreg lakatos. — Már megint nincs rend közietek... Feri rántott egyet a vállán, s jó­kedvet mutatott, bár eszébe sem jutott, hogy tagadjon Balogh bá­csi előtt. Sokkal jobb szeme van az öregnek, mintsem be lehetne csapni. — Majd rendbejövünk, Balogh bátyám... — Na-na Ferenc, csak addig se vigyétek túlzásba... Tudod, mit mondok neked? Fogadd meg a tanácsomat. Vidd el az asszonyt üdülőbe. Menjetek el, jót tesz ne­ki, mondom neked. Nem lesz min idegeskednie. Ilyenkor ingerlé­keny minden asszony, Meg kell érteni, segíteni kell neki. — Nem megyünk üdülőbe Ba­logh bátyám. Sző sem lebet róla' Most már csak azért sem. Min­dent engedjek meg az aszpnynak, és még én könyörögjek?! — Bolondokat beszélsz, gyerek! Szeretitek egymást, ő is szeret,... — Tudom, de ha itthon nem bé­kéi meg, akkor a Balatonon sem . — Eh — intett elutasítóan az öreg —, majd megcsinálom en, szólok a szakszervezetieknek. — Azt ne tegye, Balogh bácsi! — állította meg Feri szaktársát, aki már felvette táskáját, hogy indul a műhelybe. — No, gyere, menjünk. Vár bennünket a reszeld... Es ahogy az öreg megmondta, meg is tette. Még aznap délután szólt a szakszervezeti bizottság el­nökének, hogy két beutalót igé­nyel — a Kerekes házaspár ré­szére. A szakszervezeti bizottság elnöke nem ér-tette, hogy miért éppen az öreg Balogh szólt ezért, de egy kis magyarázattal min­dennel tisztába jött. — Ja, hogy így áll a dolog! No, akkor elkergetjük őket... — Csak minél előbb! — sürget­te az öreg lakatos. — Menjenek csak, ott majd visszamelegednek. Az ügy elindult. Mi lesz a vége. majd meglátjuk. Csak nehogy Fe. ri megmakacsolja magát. Hiszen itt van a lakásügyük is, amiben nem tud mit csinálni. Az üzem igazgatója szólt már neki, hc©y most már biztos lehet a lakásban, mert úgy tudják, hogy a gyár kap hármat. Egy kétszobásat, és kél egyszobásat. Kati nem szólt, Feri meg nem tudja, hogyan kezdje. Pedig kellene róla már beszélni, hiszen valamelyik nap kezébe nyorpják a lakáskiutalást, s máris lehet költözni. Csütörtökön mégis nekidurélta magát, szólt Katinak. Persze csak úgy félvállról, mintha nem is tar­taná jelentősnek: — Ha megkapjuk a lakást, mi­vel költözünk? — Bar nem ez a legfontosabb, de nem tudta (has­sal kezdeni a dolgot. Kati sem maradt el férjétől a közömbösség­ben: — Mivel költöznénk?! Kocsival, szerzel fuvarost,.. — Igen, persze... — zavarodott meg Feri Kati flegma és túl szá­raz hangján, s nem tudta ezek után mivel folytatni. Rosszkoi kezdte. így hát, nem haragosan, de abba hagyta a dolgot. Majd, ha kezébe adják a kiutalót, ákkor megbeszéli feleségével az egész helyzetet. Mert van bizony miről gondoskodni, hiszen az új lakás külön háztartást is jelent, Itt most meg van mindenük, edény, bú­tor, szóval minden, De ha beköl löznek saját lakásukba, akkor sok minden hiányozni fog. Főleg apróságok, amelyek azonban elen­gedhetetlenek a háztartáshoz. Mindenesetre még nem tudtak h fiatalok egymással beszélni ezekről. Az üdülőt pedig Feri meg sem említi, mert köti magát és nem akar menni sehova. Várjuk meg a jövő hetet, valószínű, töb bet fogunk már tudni mához egy hétre. Varga Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents