Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-29 / 152. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fülét * Világ proleláriai egyesüljetek' NEPUJSAG I960. JÚNIUS 29., SZERDA AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM Pillanatképek A GYOMAI SÜTŐÜZEM ÉPÍTÉSÉRŐL FENN A KÉMÉNY TETEJÉN A gyomaiak bizony nagyon várják, hogy felépüljön a községben a sütőüzem. A kíváncsiak szinte naponta megnézik, hogyan haladnak a munkával. Képeinken az építkezés néhány mozzanatát örökítettük meg. A kéményrakás nem egyszerű munka. Nagy szakértelmet és pontosságot igényel. Karcz József mestere szakmájának, s keze alatt egyre nagyobbra nő a karcsú kémény, amely mire elkészül, 23 méter magas lesz. A SÜTÖDE LÁTKÉPE Kívülről még állványok szeg élyezik az üzem tetszetős épületét, amelyen a Békés megyei Áll ami Építőipari Vállalatok munkásai dolgoznak. Igyekeznek az épít kezéssel. December 31-e helyett egy hónappal korábban szeretnék átadni a sütödét a község lakóinak, hogy azok ismét „önellátók’’ legyenek. ÉPÜL A KEMENCE, HEGESZTIK A CSÖVEKET Az építkezésen több szakma negvan a maga munkája. Itt bi hogy egymás keze alá dolgozzana kájával. Csakis a jó együttműkö táridö előtti átadását. Ennek pe gyomaiak örülnek a legjobban, a pillanatot, amikor először ízlelhe nyeret. munkása dolgozik, mindenkinek zony jól kell kooperálni ahhoz, k, mindegyikük haladjon mun- dés eredményezheti az üzem hadig természetesen elsősorban a kik türelmetlenül várják azt a tik meg az új üzemben sütött keBizakodó az aratási hangulat Körösladán yb an Beszélgetés borsócséplés közben Két cséplőgép búgott hétfőn délelőtt ott, ahol a köröstarcsai és a körösladányi határ találkozik. A körösladányi Új Barázda Tsz 50 hold szerződésre termelt cukorborsóját csépelték. Mindegyik gépbe 5—5 szekér hordja a csépelni való borsót. — — Nagyon igyekezhetnek a csépléssel, hogy ilyen nagy erővel álltak rá — jegyeztük meg, miután megismerkedtünk Nagy Béla elvtárssal, az egyik növénytermesztési brigád vezetőjével. — Sürget az idő, mert már nyakunkon az ősziárpa-aratás. Azaz, hogy már meg is kezdte aratni egy kombájn. A héten legkésőbb csütörtökig szeretnénk befejezni a borsó cséplését, mert érik a búza, s hozzá kell látni annak az aratásához is. — Mikor kezdték a borsócsép- lést? — A múlt héten pénteken hu- zatták ki a két cséplőgépet. Azonban baj volt velük, mert mindket- őnek a dobján két-két vaslécet fagytak a szerelők és ezek törték a szemet. Ügy látszik, a gépállomáson fittyet hánytak arra a kérésünkre, hogy faléccel felszerelt dobokkal húzzák ki a cséplőszekrényeket. No persze mikor észrevettük, hogy szinte őröli a borsószemet a gép, mindjárt átszerelték. Pénteken aztán ifj. Kosuk gépje 47, Bakos Jánosé (úgy tudom, így hívják a fiatal traktorost) pedig 35 mázsát csépelt el. Nem azért csépelt kevesebbet, mintha rosszabb volna a gépje, hanem azért, mert sokkal gyomo- sabb á csépelnivalója. — Hova hordják a borsószalmát, hogy nem látom a kazlat? — Amint látja, az elevátorról egyenesen vontató-pótkocsikra hull a szalma. Amint megtelik egy Utos traktor, mindjárt vontatja a hat kilométerre lévő juhásza- tunkhoz. Most sokkal könnyebb a szállítás a jó úton, ezért igyekszünk minden szükséges takarmányt a hodály környékére hordani a több mint 1200 birkának. — Ügy látom, csaknem annyi a gépi vonóerő, mint a lófogat. Talán gépállomási vontatókat is igénybe vettek. — Nem vettünk mi egyet sem. Van nekünk éppen elég, hiszen fejlődésünk. Három Utos, két GS traktorral, egy teherkocsival és egy Zetorral rendelkezünk ez idő szerint. Kellenek is gépek, hiszen 2800 holdra növekedett a körösladányi Üj Barázda Tsz területe. A Május 1 Tsz-ben kaszát ragadnak a kovácsok és a bognárok is Egy meggypiros Skoda személy- gépkocsi fordult be éppen a körösladányi Május 1 Tsz irodájának kapuján, amikor odaértünk. Azt hittük, hogy orvos jött valakihez, aki hirtelen tosszul lett. Azonban kellemesen tévedtünk, mert a kormánykerék mellől Szabó Lajos, a tsz elnöke szállt ki. — Szabó elvtársé a gépkocsi? — kérdeztük elismeréssel. — Igen, ezelőtt egy hónappal vettem. Még nincs meg rá a jogosítványom, de már a dűlőutakon közlekedek vele. Most is egy szórófejet vittem ki, mert öntözzük 30 hold cukorrépát. Aztán megnéztem, hogyan halad az aratás. Ma állt bele három aratógép a 80 hold őszi árpába. Ezek közül egy a mienk, saját erőből vettük. Igaz, hogy lóvontatású, de ezzel is kíméljük az emberi erőt. Annál is inkább, mert van elfoglaltságuk bőven. A 30 hold cukorrépa mellett, ha csak elegendő esőt nem kapunk, megöntözzük a 114 hold kukoricát is, amit mellesleg már kétszer megkapáltunk. Aztán van 200 hold rizsünk is. A rizsre éppen a napokban szórtunk ki holdanként egy mázsa pétisót, fejtrágyának, s most megint kaptunk egy vagonnal, s azt is kiszórjuk majd később a gyengébb területekre. Egyébként a rizsgyomlá- lást mintegy 28—30 tizenkét—tizenöt éves gyerekre bíztuk. Jól haladnak vele, már meggyomláltak vagy 170 holdat. — Ezek szerint a búza aratásáig elvégeznek minden növényápolási munkát. — Ez minden célunk. Ügy határoztunk, hogy a búza aratására ráállítunk minden erőt: a kovácsokat, a bognárokat is. Én is megyek aratni a feleségemmel együtt, bár ő nem nagyon szereti a markot szedni. Azonban muszáj, mert a gépállomással csak egy aratógépre van szerződésünk, s nem sezretnénk, ha a 315 hold búzánk terméséből elperegne. Egyébként nagyon szép minden vetésünk, jöjjenek, nézzék meg, kiviszem magúkat a kocsimon. Be is ültünk a meggyszínű Skodába, de ahogy kiértünk a kapun, visszafordított bennünket a hirtelen kerekedett kiadós zápor, így aztán volt idő beszélgetni arról, hogy Körösfadányban még csak a két orvosnak van személy- gépkocsija és Szabó Lajosnak, a Május 1 Tsz elnökének. De gyűjti már a pénzt, és zárszámadás után vásárol egyet a tsz fiatal agronó- musa, Petrovics Sándor is. S amint hírlik, a Dózsa Tsz is elhatározta, hogy vásárol egy kocsit, ne kelljen a hivatalos utazásoknál a zsúfolt autóbuszra várni és — lemaradni. Már a búzát is aratják a Zalka Tsz-ben A szűnni nem akaró zápor lát- .án megszomjaztunk, s betértünk egy pohár sörre a Május 1 Tsz haTsz elnöke is. Beszélgetni kezdtünk. Mi más lehetett volna a beszélgetés tárgya, mint az aratás. — Van bőven aratni valónk, összesen 640 hold — kezdte Békési János. — Ä 109 hold őszi árpából ezideig 52 hold van learatva. Ahogy ezzel végzünk, még a búza előtt learatjuk a már csaknem érett 60 hold tavaszi árpát is. Helyesebben a búzaaratás zöme előtt, mert most délelőtt 11 órakor három aratógép már fordult vagy hármat egy 50 holdas érett búzatáblán. Vágták volna továbbra is, de ez a nagyon várt záporeső leállította őket. — Mivel aratják az őszi árpát, ha a három aratógép már a búzát vágja? — Bár nincs szerződésünk a gépállomással kombájnra, szombaton mégis kihuzotott két kombájn és az vágja az árpát, amíg a szerződést kötött termelőszövetke. zetekben megérik a gabona. Egyébként én az idén nagyon meg vagyok elégedve a gépállomás frissaségével. Szombaton eltört a gépállomás egyik aratógépet vontató traktorának a főtengelye. Hogy ne álljon az aratógép, megegyeztünk az igazgatóval, hogy amíg a törött főtengelyt kicserélik, a mi G—35-ös traktorunkkal vontatjuk az aratógépet. Ez az eset szombaton a déli órákban történt, s vasárnap reggelre kijavították, s a traktoros hozzálátott aratni, hogy pótolja, amit szombaton elmulasztott. — A gépek számából ítélve, a Zalka Tsz tagjainak is kell kis kaszát ragadniok. — Ha számításunk nem csal, akkor nemigen kerül sor kéziaratásra — válaszolta erre Békési János. — De minden eshetőségre számítva szerveztünk egy húsz kaszásból és 20 marokszedőből álló arató-brigádot. Ha szükség lesz rá, akkor még ennél nagyobb erővel is aratunk kézzel, hogy minél előbb a legkevesebb veszteséggel takarítsuk be a gabonát. Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de olyan szép búza nincs másik Körösla- dány határában, mint a mienk. Nekem az államig ér. A nyomaték kedvéért, és hogy fogalmunk legyen a búza szépségéről, Békési János felállt az asztal mellől és úgy mutatta, hogy meddig ér neki a kalászrengeteg. — Csak attól félek — nézett ki a még mindig zuhogó esőre —, hogy ez a szeles zápor lefekteti a búzát és nehezebben tudjuk learatni. No de viszont amennyit nehezít az aratáson, annál jóval többet javít a kapásnövényeink terméseredmé. nyein... Kukk Imre Többfelé eső Felhőátvonulások, többfelé eső, zivatar. Mérsékelt északnyugati, nyugati, később délnyugatira forduló szél. Leg- 1 ászcsárdájába, ahova többen hú- alacsonyabb éjszakai hőmérséklet iszod tak be az eső élői. többek kö- 1 te, legmagasabb nappali hőmérséklet zott Békési János elvtárs, a Zalka] 23—26 fok között,