Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-11 / 110. szám
W60. május 11., szerda népújsáa Termelőszövetkezeteinkben megkedvelték a házi építkezést Két évvel ezelőtt hangzott el i használják a múlt években szer- az a gondolat: miért nem épít- zett tapasztalatokat, így már az keznek termelőszövetkezeteink idén is egyre tökéletesebb és job- olcsóbban, miért építenek valósá- j ban téliesíthető gazdasági épüle- gos betonpalotákat az állatok el-: teket készítenek. Ezeknek az elhelyezésére? Az azóta eltelt időben közös gazdaságainkban igen sokat gondolkoztak az építkezések olcsóbbá tételén, amit az is mutat, hogy ma már egyre több termelőszövetkezet szerfából készíti el a sertésfiaztatókat, a marhaszállásokat. A Szöllősi Állami Gazdaság Ravasz-tanyai üzemegységében, ahol néhány hete népes küldöttség járt az orosházi járás termelőszövetkezeteiből, láthatták, hogy a korábban épített beton fiaztatót átalakították sül- dőszállásá, a kocák fialtatására pedig vályogfalas, nádtefős épületeket készítettek. A tapasztalat azt bizonyította, hogy ezekben a fiaztatókban szebb és egészségesebb malacokat nevelnek, mint a korábbiakban. Az idén termelőszövetkezeteinkben csaknem kivétel nélkül é- pítenek szerfából növendékmarha- szállásokat, sertésfiaztatókat, sülgondolásoknak valóra váltására szervezett a Földművelésügyi Minisztérium Mezőtúron a Bercsényi Tsz-ben május 11-én — ma — egy tájjellegű tapasztalatcsereértekezletet. Békés megyéből 40 termelőszövetkezeti elnök és több mezőgazdasági szakember utazik a szomszédos városba, hogy a szerfás építkezésről kicseréljék véleményeiket. A moszkvai kiállításon is bemutatják a Békéscsabai Ruhagyár készítményeit A Békéscsabai Ruhagyár dolgozói jó eredményt értek el felszabadulásunk tiszteletére. Teljesítették a tett felajánlásokat, javult a minőség, s negyedéves tervüket 4 százalékkal túlteljesítették. Különösen a laboratórium dolgozói értek el szép eredményt, akik elnyerték a szocialista brigád címet is. Az első negyedévben csaknem 100 új gyártmányt készítettek elő, melyből tizenhetet a második negyedévben fognak gyártani. Az új gyártmányok készítését már meg is kezdték, s ebben a negyedben 34 újfajta férfi alsóneművel bővül a ruhagyár ter-| méke. A laboratórium dolgozóinak új modelljeiből négyet Budapesten is bemutattak, melyből három értékes helyezést ért el. A moszkvai kiállításra pedig 8 modellt készítettek, melyből hetet elfogadtak. így tehát a Békéscsabai Ruhagyár készítményei nemcsak a május 20-án nyíló Budapesti Ipari Vásáron lesznek láthatók, hanem a moszkvai kiállításon is hirdetik a gyár dolgozóinak jó munkáját. 'ZCeiedliedetm mniaudiM Gyulát kereskedelmi mintavárossá alakítják, hogy bebizonyítsák: társadalmi erők segítségével, aránylag nem sok költséggel megoldható egy egésiz város bolthálózatának korszerűsítése. reskedelmi dolgozók, s a lakosság egy részének támogatásával az irányításában lévő üzleteit: tizenöt élelmiszer- és csemege-, valamint tizenöt iparcikkárusító boltot a, mai megnövedekett igényeknek, higiéniának megfelelően korszerűsítik, önkiszolA Békés megyei Tanács kereskedelmi osztálya, a Gyulai J gáló vagy önkiválasztó bolttá dőnevelőket. Ezek építésénél fel- í Városi Tanács és az érdekelt ke-1 alakítja néhány hónapon belül A SZARVASI FELSŐFOKÚ ÓVÓNŐKÉPZŐ INTÉZET HANGVERSENYE E hónap 7-én, szombaton este | Mit emeljünk ki a gazdag mü- tartotta első nyilvános hangver- sorból? senyét megyénk felsőfokú tanin- ] A kórus teljesítményét talán, a- tézete: a Szarvasi Óvónőképző, mely Marenzio, Liszt, Bartók, Ko- Először lépett nyilvánosság elé az poszov műveiből, továbbá lengyel intézet kórusa és éneket-zenét ta- j dalocskákat és tömegdalt énelcelt? nitó taiiári kara. j Vagy a hallgatók szóló- és együlA megjelent műértők és az igé- tes játékát, énekét? Avagy a mű- nyes közönség érdeklődéssel vár- i vésztanárok bravúros hangszer- ták a mindössze néhány hónap játékát? Az intézet vonósötftse Moz art Kis éjizenéjét adta éld óta működő intézet első szereplését. A hallgatóság nem csalódott, mert a teljesítmény meglepően magas színvonalú képzésről, Jelkészültségről, lelkiismeretes munkáról nyújtott tanúbizonyságot. A hangverseny megkezdése e- lőtt Tóth Lajos, az intézet igazgatója meghitt és barátságos hangulatot teremtett az intézet és az érdeklődők között. Megnyitójában röviden ismertette az új rendszerű óvónőképzést, ahol a sok irányú Nehéz sorrendbe szedni a hal- j lottakat, de talán mégis kezdjük a kórussal. \ Meglepően tiszta hangvétel, pontos ritmus, a dinamikai követelmények érvényre juttatása, értelmes szövegkiejtés az erényei a kórus éneklésének. A helyes tempóvétellel kifejezésre juttatják a szerző mondanivalóját. A kórus műsora egy régebbi tömegdallal zárult. A kórust Oláh Ernőd, az intézet fiatal és lelkes tanára vezeti. ismeretanyag mellett az ének. és I Kórusa mérsékeltebb vezénylő- zenetanítás is egyik legfontosabb,^ mozdulatokkal is szépen énekelne, tantárgy. Ennek eredményeit vi- I Bemutatkozásuk igazi örömteli szik most első Ízben nyilvánosság meglepetés volt. elé az intézet hallgatói, tanárai. I Beszámolónk igen hosszúra Talpas betoncsövek 10-es, 15-ös, 20-as, 25-ös, 30-as méretekben beszerezhetők a Tüzép Vállalat békéscsabai 1303-as, jaminai és az orosházi 1309-es telepe'«. Kútgyűrű-elöjegyzést felveszünk, fteton kéraényajtó minden TtlZÉP-telepen vásárolható! 13002 nyúlna, ha az előadott hangszeres műsorokat külön-külön ismertetnénk. A műsor összeállítása változatos: klasszikus és romantikus szerzők művei keltek életre az előadók interpretálásában. Az e- gyes számok elhangzása előtt Fodor József, az intézet igazgató- helyettese mondott tömör ismertetést mértéktartó rövidséggel, de találóan jellemző vonásokkal. Jákó Ilona l. é. hallgató szólóhegedűjátékával, Jusztin Margit énekével gyönyörködtette a megjelentekét. Mindketten sok tapsot és megérdemelt sikert arattak. A vonósegyüttes erejét meghaladó feladatra vállalkozott: Mozart Kis éji zenéjének előadása nagyobb felkészültséget igényel. Vállalkozásukat mégis meg kell dicsérnünk, mert az előadók magasabb zenei igényük kielégítésére törekednek. Ha pedig a rövid tanulmányi időt tekintjük, teljesítményüket jóval átlagon felettinek kell minősítenünk. Az intézeti zenetanárok igényes műsorszámokkal szerepeltek, András Tiborné Chopin Desz-dur prelüdjét, Desz-dur keringőjét és i Beethoven C-moll szonátáját ját- | szotta. Fölényes, szélsőségektől ] mentes, nagy technikai tudásról tanúskodó játékához elmélyülés, a műhöz hű és helyes egyéni felfogás is párosul. Megérdemelt, ő- szinte sikere volt. Baka János tanár Mozart Sa- rastro áriáját a Varázsfuvolából, Erkel Keserű bordalát és Sztija- novits Bordalát énekelte. Énekét átélés, izzó lendület, kulturált, fegyelmezett hang jellemzi, továbbá valami láthatatlan kapcsolat a közönséggel. Kirobbanó tapsvihar jutalmazta. Oláh Ernődről mint karvezetőről már megemlékeztünk, ezúttal hegedűjátékát méltatjuk. Ismert és népszerű (Tibich Drolla, Tosel- li) művek mellett megszólaltatta Beethovent és Csajkovszkijt is. Nagyigényű műsora felejthetetlenné tette szólójátékát. Techni. kai tudása nagyszerű, fegyelmezetten kezeli hangszerét, de művész a szívében is. A hallgatóság lelkesen és megérdemelten tapsolta. A zongorán András Tiborné és Baka János kísértek. A műsor után a közönség „ fa- \ nárí karral enuütt maradt, s vitám hangulatú hnr"+kn?ás*al toly. tafták a jól sikerült estet. Gyulán. Minden üzletet új köntösbe öltöztetnek, a legtöbbnek a belsejét is fénycső világítással látják el, s nagyvárosi külsőt adnak a főutcai boltoknak. A Körös-közi termelőszövetkezeti város boltjainak szépítésére példás társadalmi mozgalom kezdődött: a kereskedelmi dolgozók 11 000 munkaórát ajánlottak fel rendes munkaidejükön felül az üzletek csinosítására, az átalakítást a Békés megyei Élelmiszer- és Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat karbantartó részlege saját erőből végzi, több kerületben pedig a lakosság is — így például kisiparosok — segít a korszerűsítési munkában. A február végén kezdődött korszerűsítések során eddig 11 élelmiszer- és csemege-, valamint kilenc tanácsi iparcikket árusító boltot alakítottak át, s a többiek átalakítását is befejezik június végéig. A korszerűsítő munka, az új kereskedelmi formák elterjesztésének tapasztalatait országos kereskedelmi tanácskozáson vitatják meg a nyáron. Új etetési módszer a halászati szövetkezetben A gyomai Viharsarok Halászati Termelőszövetkezetbe tömörült körösi halászok zsadányi és köröstarcsai ivadéknevelő telepükön gondoskodnak az utánpótlásól. Az eredményes munka érdekében a szövetkezet vezetői gyakran ellátogatnak Szarvasra, a kísérleti halastavak vezetőjétől, Szalai Mihály tudományos kutatótól tanult módszereket a gyakorlatban alkalmazzák. Legutóbb egy új szovjet módszerrel ismerkedtek meg Szarvason, amit Szalaiék mar alkalmaznak. Az ivadékok részére rozslisztből pépes masszát készítenek, ehhez apróra vágott z' Mlucernát kevernek. A parányi halak igen szeretik ezt az eledelt s a Szovjetunióban más- félszeres súlygyarapodást értek el a korábbi etetési móddal szemben. A Viharsarok Halászati Tsz ivadéknevelő telepén is hamarosan megkezdik e jól bevált módszer alkalmazását. Tanácskozásra készülnek a fiatal mezőgazdasági szakemberek A Magyar Kommunista Ifjúság! Szövetség Békés megyéi vérgehaj- tó bizottsága mellett működő fiatal mezőgazdasági szakemberek tanácsa május 14-én délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a Szabadság Filmszínházban első tanácskozását tartja. A tanácskozáson Karakó Imre, a KISZ megyei v. b. tagja mond megnyitó beszédet, majd mezőgazdaságunk időszerű tennivalóiról Allé Pál, a Földművelés- ügyi Minisztérium szövetkezet-politikai főosztály üzemszervezési osztályvezetője beszél. Ezt vita követi. Szerepel a programban Szovjetunió mezőgazdasági küldöttsége Amerikában című film megtekintése is. >wxwwxvwvvwwwwwww^<vwwvwvw^» fliűkuqyűHi yiaqudr * u<t & > ’'Ük.* * fi&i?ecle£e0t hizlalással! Kössön SERTÉSÉLAI.ÁSI SZERZŐDÉSI Á Vállwlattai a. s.