Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-22 / 120. szám
8 hépújsáe I960, május 22vasárnap BESSENYEI ANTAL,: VÁZLAT. Tüzek éneke Ezt éljük, ezt az égető nyugalmat, minden napunk tetőig lángban áll; kék füstjeinkben lassan halmozódik a pernye-táncos, nyugtalan bálái. — Uszök-szemünket hogyha majd lehunyjuk, s leszünk magunkat gyászoló korom, az emberek majd emlékezni fognak, hogy voltunk, s hogy kik voltunk egykoron. S mit elfagyott, jeges szíveknek adtunk, hevünktől mindig bíbor lesz az ég. Kilobbant fényünk fényesebbre szítja az eljövendő friss tüzek rügyét... Ezt égjük, ezt a nyugtalan nyugalmat, minden napunk tetőig lángban áll. Kék füstjeinkben lassan halmozódik a halhatatlan, tiszta tűz halál. SIMÁI MIHÁLY Postás Lépte alatt öreg lépcsők, ujja nyomán csengőgombok kopnak, táskájában szerelem-,halálhír, pénzeslevél, adóirat. Házamként néhámmyal köwnyebbedUk, s kocog tovább. Az utcám, játszó gyermekeik köszöntik: „Postás bácsi, nekünk, nem hozott semmit?** Felette hatalmas bori ték az ég, kósza felhő a bélyege, Nap a pecsét sarkán. BERTALAN ISTVÁN A nagy vigasz Fáj tudnom azt, ha meghalok, tovább áradnak nappalok és hömpölyögnek éjjelek: a város felett fény remeg, békésen lélegzik a táj, halálom néki nem is fáj ... ... s ha jön a jegestalpú tél, a hó tovább is hófehér — majd bekopog a víg tavasz, jaj, nélkülem is tavasz az, és mikor jön a kedves nyár, hogy hol az a barna gyerek, ki olyan szívből nevetett — s az őszbe nyargaló szelek sem emlegetik nevemet... a postás leveleket hord, a sarkon épp úgy nyit a bolt — édes gyermekem örömöm arcán is felszárad a könny, s ha néha-néha emleget, játszótársak közt elfeled. — Az élet ím tovább virul pompásan, szakadatlanul! Ha néha belegondolok, hogy majd a Föld vígan forog hülő szívemmel csak tovább, nem is lassítva iramát, hát végigkúszik testemen valami kínzó gyötrelem, agyat hasító fájdalom: — jaj, némaságba vált dalom, oda kell hagynom vesztenem mindörökre az életem! Ám valahányszor rám lehel a jeges halálfélelem, Felforrósodik itt belül a gondolat, hogy emberül álltam viharban, napheven, gépek dalával szállt nevem, s ha meghalok is önmagam minden szépségben benne van, minden jóságban benn lobog, minden harcunkban ott robog, s hol szabadságunk műve áll, az én téglám is benne már; hisz mindenben mi itt miénk, a vérem lüktet, szivem ég, s gyermekem viszi majd tovább lezárult ajkam mosolyát! DJ REZSŐ Uj utakon az üzemi népművelés TÖBB VÁLLALATUNKNÁL jártam az elmúlt időszakban. A beszélgetések során az üzemekben folyó kulturális munkáról is szó esett. Néhány üzemünkben büszkén újságolták eredményeiket, másutt viszont csupán sajnálkozásukat fejezték ki, hogy még mindig nem tudtak előbbre lépni. Az az érzés alakult ki bennem, hogy üzemeink vezetői csak akkor tudnak a kulturális munkáról, ha valami oknál fogva felhívják a figyelmüket erre. Az üzemekben folyó kulturális munkát a szakszervezet irányítja és végzi. Ez így helyes is, de a vállalati vezetés aiz esetek többségében még a jól bevált ellenőrzésről is lemondott. Több üzemünk igazgatója megelégszik csupán annyival, hogy az igazgatói alap elosztásakor vigyáz arra, hogy a törvényes rendelkezéseket betartsák, amely meghatározza, hogy kulturális célra mennyit kell fordítani. Ezzel a gondot letették magukról, most már a szakszervezeten áll, vagy bukik, hogy mi történik. A szakszervezetnek van egy könyvtárosa, van egy kultúrfelelőse, aki többé-kevésfoé el van foglalva azzal, hogy (Békéscsabán) színházi szervező is egyúttal, másrészt pedig az évek során kialakult gyakorlat alapj án: „úgy sem lehet csinálni semmit” — várja az isteni csodát, amellyel az üzemben pezsgő kulturális életet lehet teremteni. Persze kár lenne ezt az általánosítást minden üzemünkre kiterjeszteni. Van — szerencsére nem is kevés — kivétel. LEGUTÓBB OROSHÁZÁN, a Barneválnál beszélgettünk az üzem kulturális helyzetéről. Orosházán az elmúlt őszön a városi népművelési felügyelőből, a művelődési ház igazgatójából és más művelődési szakemberekből alakult bizottság felmérte a termelő- szövetkezetek, vállalatok, ktsz-ek kulturális helyzetét. Ez a felmérés bizonyította, hogy bizony Orosházán is a termelő üzemeknél a kulturális munka „szükséges rossz” és gyermekcipőben jár. Most fél év után nehéz lenne még pontos statisztikát felállítani arról, hogy azóta hányán kapcsolódtak be a kulturális munkába, hány új olvasó iratkozott be egy-egy üzemi könyvtárba. De talán elég egy vállalat példája ahhoz, hogy lássuk, milyen eredményhez vezetett ez a felmérés. A Barneválnál, mint minden üzemben, felhívták a vállalat figyelmét arra, hogy bizony rosszul állnak, kevesen tagjai a könyvtárnak, kevesen járnak színházba s kevés azoknak a száma, 'akik részt vesznek valamilyen kulturális munkában. Azóta már megalakult az üzemen belül a tánccsoport, amely legutóbbi felszabadulási fesztiválon szép sikerrel szerepelt, alakult színjátszó csoport és az énekkar megalakulásának sincs már különösebb akadálya. A munkát nehezíti az, hogy a vállalat kultúrfelelőse egy személyben végzi az összes ágazatok irányítását. Ez addig, amíg kulturális munka nincs, „rendjén” is van. De amikor már különböző szakcsoportok megindultak, különböző szaktanfolyamok kezdődnek, akkor célszerűnek látszik egy-egy üzemen belül létrehozni a kulturális bizottságot. A BIZOTTSÁG létrehozása mellett szól az is, hogy így a kultúr- felelősnek nem forgácsolódna el ereje számtalan feladat között, hanem valóban irányítaná a munkát. Mert jelenleg például a Barneválnál is a tánccsoporttal, a színjátszó-csoporttal egy személy foglalkozik és ez arra vezet, hogy bizonyos idő után belefárad a munkába s ekkor ennek ismét az üzem látja kárát. A most meginduló kulturális munka jó talajra épült, hisz a vállalat állandó létszáma kezd törzs- gárdává alakulni s ez a törzsgárda biztosítékot nyújt arra is, hogy a közöttük végzett kulturális munka gyümölcsöző lesz. Most indítottak az üzemen belül egy művezető tanfolyamot 18 fővel, nyolcán különböző technikumokba járnak, többen az általános iskola utolsó osztályait végzik. Az üzem igazgatói alapjából tavaly egy televíziós készüléket vásároltak, aminek egy-egy előadását ma már hatvanan-nyolcvanan látogatják. A munkások második otthonuknak tekintik a gyárat és ha itt culturális igényeiket is ki tudják elégíteni, még jobban ragasz&od- hak majd üzemükhöz. Az itt megindult kulturális munka azzal is sokat nyer, hogy az üzem igazgatója, párttitkára sűrűn meglátogatja a kultúrcsoportot, további eredmények elérésére biztatja őket. Az üzem vezetői nemcsak esetenként foglalkoznak most már az üzem kulturális helyzetével, hanem rendszeresen. És Orosházán az elmúft őszhöz viszonyítva a legnagyobb eredmény talán az, hogy a művelődési ház kilépett abból az elszigetelt környezetből, amiben éveken keresztül volt. A művelődési ház vezetői több alkalommal felkeresik — például a Bamevál kultúrfele- lősét is —, több alkalommal segítenek munkájában, a kultúrcsoport rendelkezésére bocsátják próbatermeiket, szakembert biztosítanak egy-egy csoport vezetéséhez és ez már az eredményeken is meglátszik. • AZT HISZEM, az üzemekben végzett kulturális munka új útja ez, amelyen tovább kell lépnünk nemcsak Orosházán, de más városainkban is. Egy-egy üzemen belül végzett kulturális munka annál nagyobb eredményt tud felmutatni, minél többen vesznek abban részt s annál többen vesznek benne részt, minél jobban választ ad korunk kérdéseire. Mert az ismeretterjesztés, a népművelés, a tánccsoport és színjátszó- csopórt elválaszthatatlan egymástól. Bizonyítékul elég csupán any- nyi, hogy itt, Orosházán, a Barneválnál is a jövő szezonban már saját filmvetítőgépet szeretnének belállítani, hogy az ismeretterjesztő előadások még vonzóbbak, még érdekesebbek legyenek. A kulturális munka nem választható el a termelés mindennapi feladatától sem. A kettő kölcsönösen kiegészíti egymást. Az a munkás, aki kulturális igényekkel lép fel, munkájában is igényesebb lesz. Éppen ezért hasznos üzemeinken belül a gazdasági és társadalmi vezetőknek kulturális kérdésekkel is foglalkozniuk, mert ha a termelés növekedése nem is tünteti fel egy- egy ember olvasottságát, de hozzájárul ahhoz, hogy holnap többet termeljen, mint ma. (Dóczi) Emlékezés egy régi nyárra E, Kovács Kálmán elbeszélése egyetlenül sütött a nap. Künn a mezőn a földek már nem győzték elnyelni a nagy forróságot és visszalehelték. A kitágult levegő, mint a tó vize, hullámzott a táblák fölött, kisértésbe hozva embert és állatot. Amerre a szem ellátott, mindenütt arattak. A nagy melegtől életunt gabona álig-alig sziszszent a kaszapallosok suhintására; csak hasravágódott és egykedvűen tűrte a marokszedő asz- szonyok kötözését. Egy épen maradt búzatábla kellős közepén ketten gubbasztottunk: Mária és én. Mindketten most végeztük a hatodik elemit, legjobb tanulók voltvmk az iskolában. összetartozókvak éreztük magunkat és tanácskoztunk a jövendőnkről. Én világot . akartam látni: elindulni másnap hajnalban, vagy még aznap éjszaka, és menni-menni mindaddig, míg megismerjük az emberek minden csudáját. Szűknek éreztem a pusztát, mint a kinőtt csizmát. Mária nem lelkesedett túlságosan a tervemért, sőt határozottan ellenezte. — Csavargó lenne belőlünk, világ csúfja, útszétí koldus. Vagy még tus se, mert a harmadik határból visszahoznának a csendőrök, s rajtunk kacagna a pusztamenti hét falu, —- Hát te nem szeretnél világot látni? — Előbb tanulnunk kell, hogy legyen belőlünk valami. A tanító úr megmondta, hogy a faluban felvesznek bennünket a harmadik polgáriba. Bejárunk, mint a Szűrszabóék Sadija meg a Galambos Teca. Mi az a hat kilométer? — Nem is a kilométer, hanem az a töméntelen pénz, ami a könyvekre meg a tandíjra kell. Vedd számba, apám is hogy van, mióta megemelte magát Kupec Balogék üstházával. — Dolgozunk és megkeressük az iskolára valót. Ha tanulunk, könnyebben boldogulunk. Csak akkor megyek hozzád feleségül, ha mindkettőnk kezében kenyér lesz. ^ hogy elhallgatott, furcsa csipogásra lettünk figyelmesek s kisvártatva egy megriasztott fürjcsapat érkezett hozzánk. A kotló gyanúsan pislogott felénk, de a kicsinyek felszaladtak kezünkre, lábunkra, ruhánkra, nyilván békés madánjesztőknek néztek bennünket. Mi a lélegzetünket is visszafojtottuk, hogy el ne riasszuk őket. Nem szóltam egy szót se, de Mária a szememből kiolvasta, hogy elfogadom a tervét. így kerültünk pár nap múlva Mezítlábos Varga Jani bácsi bandájába, aki anyai nagybátyja Máriának. A kislány félrészesnek szegődött, de én kitartottam az egész rész mellett. Az alig idősebbek már így dolgoztak ennél a gépnél, miért lennének ők különbek, mint én. Jani bácsi tudta rólunk, hogy nem tartozunk az úrhatnámok közé, mégis azt vettem ki a szava, ból, hogy nemigen bízik bennünk. Velünk is aláíratta, ugyan a szerződést — szegődött bér, osztott konc —, de úgy láttam, tréfának veszi az egészet: majd abbahagyjuk, ha megunjuk. Nem bízott annak a munkájában, aki sokat koptatta az iskolapadot: hat elemi pedig már sokat számított Sziken. Ez a bizalmatlanság bántott bennünket, és megesküdtünk egymásnak, hogy akkor sem hátrálunk meg, ha belegebedünk. Mikor elérkezett a nagy nap, még pirkadni se kezdett, már ott őrködtünk a széles Ökörhajtó út mentén, amerről jönni kellett a gépnek. Az emberek bizakodva köszöntötték egymást és a várható keresetről beszélgettek: vajon hogy fizet a búza. (^sak mi ketten álltunk szótlanul, árván, számkivetve a többiek közül. Senki sem kérdez-
