Békés Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-25 / 72. szám
6 KÉPÚJSÁG 1M8. márów SGL, péntek Ugyan lányom, minek jöttél... Azaiig pár hónapos Gyusaikake- mór több éve van itt, segítőtársa nagy része várandós. A legtöbb Kovácsáénak. Kis Anikó és PriHÍREK. Divat az divat Békéscsabám * Sztálin úton két kislány sétált karöltve. A csillogó kirakatok előtt ■megálltak és nézegették a sok árut. Amint odaértek a ci- pőbbtt elé, az egyik rámutatott a kirakatra. —■ Latod Évi — néad meg jól azt a piros szandált. Anyu azt mondta, azt veszi ■meg nekem tavaszra. Hiába mondtam, hogy nekem az nem tetszik, tudod, nem cM jól. A másik buzgón bólogatott, majd 6 is bi-----------*----------z onyitoUa barátnője igazát. — Igazad vám. Nézd csak azt a csauszmiit, ■mondd, hogy azt vegyétek meg, te szőke vagy s illik is hozzád. Anyukád pedig értse meg, nem vagy már kislány, s a divat mz dwtpt. serves sírásra fakadt. A nagymama egyedül volt. Egy ideig babusgatta, csitífcgafcta, hiába, a kisfiú még jobban megeresztette hangját. Már tisztáiba is tette, az oda- kéezített üvegből ennivalót adott neki, de csak nem hagyta alább. Ekkor rémes dolgok jutattak eszébe. Babonás emlékek lassan, alattomosan lopakodtak elő az idős asszonyban. — Megverték szerraned eet a gyereket, nem tud aludni — gondolta, s máris eszébe jutott a „csodaszer” is. Vizespoharat, kávéskanalat vett elő, s a kannából kilenc kanál vizet merített a pohárba, aztán meg vissza. A babona ugyanis azt tartotta, hogy ha a visszamerésmél marad a pohárban víz és azzal megitatják a síró gyereket, megszűnik felette a boszorkányság. ügye furcsa most ilyesmit hallani? No de nen» is ma történt ez, hanem ezelőtt jö néhány évvel és még egyéb furcsaságok is. Baibonaságról akartam írni, arról, hogy ma milyen babonákkal találkoznak a védőnők, s hogyan küzdenek ez ellen. Erről akartam írni, de be kellett érnem régi emlékekkel Kovács Györgyöt' csaknem tíz éve védőnő Nagyszénáson, s az első évek emlékeiből fel-felvillain néhány kép, ezeket meséli el. Az első látogatás és a babonák A Bajcsi-Zsilinszky utcában az egyik családnál idős, 75 év körüli asszonyt talál otthon. A bemutatkozás után megszólal a néni: — Ugyan lányom, minek jöttél ide? Én hét gyereket szültem, egyik sem látott védőnőt. — Az iskolából alig pár hete kikerült fiatal védőnő megdöbbent. Hát így fogadják? Mi vár még akkor rá ezután? De azért erőt vett gondolatain, s megkérdezte: — Hány gyereket nevelt fel a néni? — Bizony lányom csak hármat, a többi korán meghalt. Ennek az első látogatásnak emléke még sokáig szorongást váltott ki benne, amikor bekopogtatott egy-egy család ajtaján. Sokszor találkozott babonás előítéletekkel. Előfordult, hogy a nyitott sebet ecetes, meszes, pókhálós kenőccsel kezelték, vagy ráolvasással védekeztek a szemmelverés ellen. A maradi gondolkodásnak meg is voltak a tragikus következményei. Kovácsné sohasem felejti el annak a pár hónapos kislánynak láztól piros arcát, bágyadt szemét, akit szülei a többszörös figyelmeztetés ellenére sem vittek orvoshoz. Amikor pedig engedtek a védőnő kérésének, már az orvosok sem segíthettek a kis betegen. Ez a példa aztán sok szülőt óvatosságra intett. Sokat lehetne írni a látogatásokról, amikor 18 kilométerre is elment — jármű híján, gyalog — vagy arról, amikor hiába beszélt, hiába adott tanácsokat, nem fogadták meg, s továbbra is a régi „gyógymóddal” próbálták ápolni a kicsinyeket. Mindez már a múlté — mondja Kovácsné s hogy meggyőzzön erről, invitált: — Látogasson el néhány családhoz! Szoó Lajosné, a másik védőnő éppen most indul. Takaros kis ház az áj utcasoron. A lakásban ragyogó tisztaság. A fiatal édesanya barátságosan fogad bennünket. — Régen volt már nálunk a védőnéni — mondja a védőnőnek. Szoone is belszki Judit gyakorló védőnők is segítenek, de még így sem jutnak el minden családhoz, csak kéthevárjáfc a védőnőket, s nem kérdik, miért jöttek. A kis szobában, rácsos kiságyban két kis lány hempereg. Ikrek. Csak az édesanya szólítja őket nevükön, ő tudja, melyik a Zsuzsi és mit csinál a Marika. Telt arcocskájuk boldog megelégedettséget tükröz. Ruhájuk hófehér, meglátszik rajtuk az ápoltság, a gondoskodás. Zsuzsi nevet a belépőkre, de Mariika, mintha bágyadt volna. A védőnéni észreveszi. — Ügy látom, lázas a kicsi. Hozza be kérem az orvoshoz — mondja. Az édesanya kicsit ijedten néz a kislányra — valóban néha köhög és nem akar enni — mondja s márts vinné az orvoshoz. De csak másnap lehet, ma már nincs rendelés. Amikor elhagyjuk a házat, mintha a ki nem mondott kérdésre válaszolna, kísérőm megszólal: — Nem fordult még elő az utóbbi években, hogyha behívtunk valakit, ne jött volna el. Sokszor harminc-negyven fiatal mama jön a tanácsadásra, s ha orvoshoz küldjük, azonnal megy. ( « Alig egy hetes kismama fekszik a pehelypaplan alatt. Örömmel üdvözöl, amikor belépünk és boldogan mutat a közelben lévő rácsos kiságyra, ahol az igazak álmát alussza első gyermekük. — Négy kiló hatvan dekával született — mondja, s szemeiben büszkeség ragyog. — Ez igen! Ugy-e, mégis csak jó volt, hogy bement a kórházba? A kismama boldogan helyesel, hogyne, hiszen ő nem számított arra, hogy nehéz szülés lesz, s csak az itteni szülőotthonba akart menni. A védőnők azonban — a szülésznővel egyetértve — kórházba javasolták. — Ha nem megyek be, nincs kisfiam — mondja. — Alig tudták az orvosok magához téríteni, el volt áléivá a nagy kínlódástól. Aztán az ápolásról, sőt a névadásról is szó esik. Itt egy kis vita is támad. A nagymama a haladóbb gondolkodású — tsz-tag, régi mozgalmi munkás. — ö névadóünnepséget akar. A fiatalasz- szony keresztelőt. Ebbe mi is bekapcsolódunk, s a vége az lesz, hogy a fiatalasszony azzal fejezi be: „Majd meglátjuk, még ráérünk erre.” Nem tudom, hogy döntöttek végül, de ha névadó ünnepet tartanak, bizonyára szép emléke marad az ifjú anyának kisfia első hónapjairól. A látogatások alkalmával meggyőződtem arról, hogy a védőnők tanácsait megfogadták mindenütt. Az édesanyák sokat kérdeztek és sokat is mondtak el gyermekük fejlődéséről. A védőnőik ma már úgy tudják gondo- zottairól, kinek jön a foga, melyik volt beteg és hol van szükség még felvilágosító szóra, mintha a saját gyermekük volna. Szakorvosi rendelés az egészségházban Mire visszaérünk az új, friss mész-szagú egészségházba, az előszobában már negyvenöt-ötven asszony várakozik. Dr. Barna János, az orosházi kórház nőgyógyász szakorvosa jött el, s a havonként megismétlődő szakorvosi rendelést tartja. Az asszonyok fiatal. 18—25 éves. Csupán egy idősebb asszonyt látunk. Negyven éves, nagyon szeretne gyereket. Ez már nem első terhessége, de a volt. Most az orvos javaslatára Szegedre megy klinikára s a leg- fokozottabb és leggondosabb orvosi kezelés mellett talán mér sikerül megszülnie gyermekét. így jönnek sorra az asszonyok telve bizalommal az orvos, a védőnők iránt. A-, B- és C-vitaimi- nokat, orvosi gyógykezelést, kórházi beutalást, diétát javasolnak nekik, kinek mire van szüksége. Babonával itt sem találkoztam. Az asszonyok már felvilágosultak, inkább az orvoshoz fordulnak, mint a javasasszonyhoz. Csak az egyik fiatalasszony kérdezte meg, hogy kihuzathatja-e a fogát terhesség alatt? Nevetés, kuncogás volt a visszhangja. De az orvos komolyan válaszolt és megnyugtatta: „Ez csak előnyös lehet.” Babonát kerestem Nagyszénáson, de csak hült helyét találtam. Felváltotta azt az orvos, a gyógyszer, s aki valamikor hitt benne, ma már szégyelli. Az idős néni is, akivel a védőnő első látogatásakor találkozott. Ma is él s habár az unoka már iskolás, mindig várja a védőnőt, ha meglátja, behívja, kéri, látogassa meg őket, szívesen látják a családban. Nem volt hiábavaló a tíz év, a sok-sok beszélgetés, a sok gyaloglás esőben, hóban, a távoli tanyákra sem. Elűzte, elkergette a babonát a felvilági06itó szó, a tudomány. Kasnyik Judit Apróhirdetések Betonéira, betoníkerítés, cementlapok, nie ©rendelhetők: Barát betonárukészá- tőnnéü, Gyuüa, Zrínyi tér Is 13415 A Szarvasi Felsőfokú óvónőképző Intézet (Szarvas, Szabadság út 4.) 1960. április hó 1—i felvételire szakácsnőt (szakácsot) keres. Pályázhatnak képesített szakácsok. Bővebb tájékoztatást az intézet igazgatója nyújt; 177 Söprűnyelet megrendelésre azonnal számítok. Tóth György Miskolc-Tapolca, Görömbölyi u. 36. sz. 13926 Értesítem Gyula varo6 lakosságát, hogy Kossuth téri bádogos műhelyemet Munkácsy M. u. 10. szám állá helyeztem át. Szíves pártfogást kér Méhes György bádogos kisiparos, Gyula. 13424 VAAAWAAA^A/WVWW Kövező-szakmunkásokat keresünk egész évi folyamatos munkára. Szállást, munkaruhát, napi háromszori étkezést biztosítunk. Teljesítménybér! Komlói Útépítő V. Komló, Kenderföld. 170 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. á., L em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály, Telefon: W—21; Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszd a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél; Előfizetési dij 1 hóra rt,— Ft, — Elnökségi ülést tart március 25-én Békéscsabán a Hazafias Népfront városi bizottsága. — Közel kétszáz KlSZ-fiatal kapta meg szombaton este az end- rődi művelődési házban az „Ifjúság a szocializmusért’‘ próbára kibocsátóét jelvényt és emléklapot. Az ünnepélyes taggyűlésen idős veteránok, az MSZMP, a tanács és más szervek képviselői is részt vettek. A gyűlés utóm, tánc volt. — A körösladányi Oj Élet Termelőszövetkezet KISZ-fiataljai közül öten jelentkeztek a József Attila olvasómozgaiomfoa. — KISZ-fiatalok és a Békés megyei Jókai Színház művészei találkoznak március 28-án Kun- ágotáH. “ Az irodalom hivatása cmvmel előadás lesz március 29-én délután 5 órakor Békéscsabán a Tiszti Klubban. Az előadást a TFT előadója tartja. Megbeszélést tartottak március 24-én Gyomén a járási művelődési házban a járási vörös- kereszt elnökség tagjai, a járási tömegszervezetek és aktívák. A Megkezdték az új Kossuth cigaretta gyártását a Lágymányosi Dohánygyárban Április 4-re kerül forgalomba A Lágymányosi Dohánygyárban szerdán három gépen megkezdték az új Kossuth cigaretta folyamatos gyártását. Az új cigaretta dohányösz- szetétele azonos a már ismert Kos- suthéval. ez is mintegy százféle dohányból készül. Az egy cigarettában lévő dohánymennyiségben és csomagolásban tér el a régitől — a régi, ellipszis keresztmetszetű Kossuth-hoz ezer darabonként ezer, a most készülő újhoz pedig 1100 gramm dohányt használnak fel. Csomagolása háromszoros, igen ízléses és korszerű. Huszas csomagolásban 2.80 forintért árusítják majd. A gyárban úgy tervezik, hogy március végéig húszmillió darabot készítenek. Azonnal csomagolják és szállítják a kereskedelemnek, hogy április 4-re forgalomba kerülhessen. Természetesen nem szűnik meg a régi Kossuth gyártása sem, (MTIJ / — Kisdobos avatási ünnepséget rendez március 27-én délután 3 órakor Békéscsabán a Téglagyár kultúrtermében az V. számú általános iskola 3970 számú Há- mán Kató úttörőcsapata. — Három új szárítószín épül az orosházi I. számú Téglagyárban. Az új épületek létrehozásával javul a tégla minősége. — Hogyan jutunk a Holdba? címmel előadás lesz március 30- án délután 3—5-ig Békéscsabán, az Építők Munkácsy Művelődési Otthonában megtartandó gyermekfoglalkozáson. Az előadás titán filmet vetítenek. Időjárás jelentés Napos feM, ftteefe fefhöűévonvIáBokfci? néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt keleti—délkeleti szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában minus# 2— ptasz 2 fok között. Legmagasabb nappali megbeszélésen a május 2-től 7-ig megrendezésre kerülő egészséghét programját tárgyalták meg. Ezek szerint többek között filmvetítéseket, egészségügyi előadásokat, találkozókat, ifjúsági anké- tokat és egészségügyi bemutatókat rendeznek a járás területén. Felhívás! A 49/1953. az. rendelet értelmében minden kukoricaszárat (levelessszárat, szárízék, csutkatő, cirokszár) május 15-ig fel kell használni, vagy ha ez nem lehetséges, ^.vermelni, illetve fél méteres szál ma réteggel betakarni és befödni. A kukoricamoly évi kártétele több mülióra rúg. A rendelet be nem tartása következtében a kukoricamoly elterjedése olyan nagy mérvű, hogy a termésből nagy kiesésre lehet számítani. Hogy ez be ne következzen, a rendelet betartását a legszigorúbban megköveteljük és a mulasztók ellen szabálysértési eljárást indítunk, súlyosbítva a kártérítés megfizetésével Felhívunk mindenkit a rendelet határidőre történő betartására, hogy a kártételét megakadályozzuk és ezzel a népgazdaság károsodását elkerüljük. Városi Tanács V. B. Mezőgazdasági Oszt., Békéscsaba lenként. Ezt az időt tartotta hosz- ( magas vérnyomás és vesebaj ed- szúnak a kismama. Lám. valóban dig még mindig gátló körülmény megváltozott a gondolkodás. Már hőmérséklet péuteke«: W—K fok között. Orsxágo» mnnkaértekemletet tmri szombaton, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége Gyulán A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége szarnámton tartja meg az első országos munkaértekezletét Gyulán a ,révkai Mór” művelődési házban. Az egész napos tanácskozáson Békés, Hajdú—Bihar ée Csondrád megye romám nemzetiségűek lakta községeinek száznál több küldötte vesz részt s jelen lesznek mz MSZMP Központi Bizottsága, m Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának vezető képviselői is. A találkozón beszámolnak a szövetség munkájáról, a román nemzetiségű lakosság politikai, gazdasági és kulturális életének fejlődéséről a felszabadulás óta eltelt tizenöt évben, s megtárgyalják mz MSZMP VII. kongresszusán megjelölt feladatokat. Egészséghetet rendes a gyomai vöröskereszt