Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
2 KEPŰJSÁG ♦ 1960. február 28., vasárnap Bonn „territoriális hadsereg" megalakítására készül Bonn (TASZSZ) A bonni hadügyminisztériumban lázasan dolgoznak a „territoriális hadsereg” felállításának tervein. „E tervek lehetővé teszik a nyugatnémet kormány számára, hogy olyan hadsereget létesítsen, amely nem a NATO-nak lenne alárendelve, hanem kizárólag S trauss hadügyminiszter parancsait teljesítené — írja a Deutsche Volkszeitung című nyugatnémet lap. — Ilymódon katonai területen is kibontakozik az az irányzat, a- mely már régóta észlelhető a nyugatnémet kormány külpolitikájában: még a nyugati szövetségesek akarata ellenére is folytatni az erőpolitikát”. Strauss január 20-án a külpolitikai viták idején arról igyekezett meggyőzni a parlamentet, hogy a NATO parancsnoksága alatt álló Bundeswehren kívül még e gy „territoriális hadsereg” is szükséges. Strauss nyíltan hivatkozott a várható csúcstalálkozóra, amelyen, szavai szerint, „ránknézve sorsdöntő határozatokat hozhatnak” — írja a lap. (MTI) Füst- és gázfelhőben, hatvan fokos hőségben folyik a hősi küzdelem a zwickaui bányakatasztrófa áldozatainak megmentésére A Monde de Gaulle dél-franciaországi körútja során elmondott beszédeiről HÍREK a világból A legősibb egyiptomi te^ uetkezési helyek egyikét »edezték fel Einabában Kairó (AFP) Egy régészeti expedíció a nubiai Einaba térségében két ősrégi temetkezési helyet fedezett fel. Négyszázötven sír mélyén körülbelül ezer múmia fekszik. A kairói egyetem expedíciója Abu Bakr professzor vezetésével megállapította, hogy a múmiák a 3. dinasztia idején, időszámításunk előtt 2400 évvel élt nubi- aiak tetemét őrzik. Igen sok sírban arany, ezüst és réz ékszereket találtak. Agyag és alabástrom vázák is napvilágra kerültek, s ősi munkaeszközöket is találtak. Abu Bakr professzor kijelentette, az Einabában feltárt két temető egyike a legősibbeknek Egyiptomban. Az „Édes Anna” sikere m .Moszkvában Moszkva (MTI) Három nagy moszkvai filmszínház játssza néhány napja az „Édes Anna" című magyar filmet. A Kosztolányi Dezső regényéből készült film nagy sikert aratott: már az első napokban sok ezren tekintették meg. Ugyanakkor sikerrel vetítik Moszkvában a „Gerolsteini kaland“ című magyar operett-filmet is. Berlin (MTI) Hétfő reggel óta folyik a hősi küzdelem a zwickaui Kari Marx szénbányában, száztíz méter mélységben, sokszor ötven-hatvan fokos hőségben füst- és gázfelhőben, hogy megmentsék a sújtólég-robbanás következeiében bennrekedt bányászokat. Csütörtökön a főaknán át homokzsákokat szállítottak a mélységbe és megkísérelték, hogy útját állják a tűznek és egy mellékvágaton át közelíthessék meg a 819-es számú felső vágotot. Ez a kísérlet péntekre virradó éjszaka a tűz gyors továbbterjedése miatt nem sikerült. Most egy másik vágaton át igyekeznek megközelíteni a 819-es felső vágatot. Bár egyre kevesebb a remény, hogy valaki is él még a bennrekedt bányászok közül, a mentő- I osztagok mégis önfeláldozóan folytatják a munkát. Hétfőn összesen 174 bányás elől zárta el a menekülés útját a bányatűz. Azóta a megfeszített munka eredményeként ötvenegy bányászt sikerült megmenteni, a halottak száma eddig 49. Hetvennégy bányász sorsa ismeretlen. (MTI) Párizs (MTI) A Monde így ír De Gaulle tábornok dél-franciaországi körútja során elhangzott beszédeiről: Algériát illetően a köztársasági elnök világosan leszögezte, hogy nem lesz semmilyen politikai tárgyalás a fegyver- szünet előtt, viszont értésre adta, hogy a harcok befejeztével minden algériai irányzat részt vesz majd a népszavazás megszervezésében. De Gaulle tábornok eddig semmilyen utalást sem tett beszédeiben a januári algíri eseményekre, sem a közelgő algériai járási választásokra, sem pedig a választásokat követően az újonnan megválasztottakkal megrendezendő „kerékasztal” konferenciára. Ahogyan de Gaulle a nemzetközi problémákkal foglalkozott, az azt mutatja, hogy a tábornok inkább, mint bármikor, el van szánva annak a vonalnak a folytatására, amelyet a hatalomra visszatértekor szabott meg a francia diplomáciának: az országot vissza kell helyezni az őt megillető helyre és szövetségesekre szüksége van, de legalább annyira szüksége van olyan eszközökre, amelyek birtokában „protektorai” nélkül is létezhet. Űj dolog, ahogyan a köztársasági elnök hangsúlyozta, a „szabadság táborához” való tartozását. Ez a megállapítása különös jelentőséget nyer Hruscsov látogatásának és a csúcs- konferenciának küszöbén. Azt bizonyítja, hogy a szovjet tömb és az angolszász világ közötti „harmadik hatalom” elgondolás, amelyet de Gaulle tábornok emlékiratainak harmadik köte- j tőben vetett fel, a köztársasági j elnök szerint csak egy távoli ! jövőre vonatkozhat. Minden ötödik képviselő no — Beszéde» számok az asszonyok megváltozott életéről, helyzetéről — A nemzetközi nőnap alkalmából a Magyar Nők Országos Tanácsa összeállította, hogyan változott a magyar asszonyok, lányok élete a felszabadulás óta. milyen eredményekkel járt a nők egyenjogúságáért vívott harc. Megálapították például, hogy a parlamenti képviselők között minden ötödik nő, s a megyei, járási, városi, kerületi, községi tanácstagok között több mint tizenháromezer női taWilliam Foster 79 éves New York (TASZSZ) A Worker című lap tudósítója felkereste William Z. Fostert, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának tiszteletbeli elnökét, aki a napokban töltötte be 79. évét. A tudósítónak arra a kérdésére, hogyan érzi magát, Foster így válaszolt: — Miért érezném magam rosz- szul, amikor látom, mi történik a világban? Elérkezett a derűlátás ideje, a béke erői győzedelmeskednek. Már látható a kapitalista világ vége. A szocializmus világszerte lenyűgöző előrehaladást ért el és ezt nem lehet megállítani, közeleg a győzelem, a- mclyért egész életemben küzdöttem. (MTI) ' Szovjet tudósok Indonézia örténetéről Az Indonéz Köztársaság augusztusban ünnepli függetlensége kikiáltásának 15. évfordulóját. A szovjet történészek, a Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének munkatársai e nevezetes évfordulóra több munka kiadását készítik elő. Műveik az Indonéziában végbemenő gazdasági és politikai átalakulást elemzik. Az „Ifjúság a szocializmusért“ próbát teszik le a gyulai harisnyagyár fiataljai Gyulán, a KISZ harisnyagyári szervezetének kezdeményezésére az üzemben hetven fiatal vesz részt hazánk felszabadításának évfordulójára indított „Ifjúság a szocializmusért”- mozgalomban. A próbázó fiatalok részt vesznek az üzemi munkaversenyben, s a mozgalom időszaka alatt legalább húsz órát társadalmi munkával töltenek el. Az időjárási viszonyok miatt, jelenleg még az üzemen kívüli társadalmi munkáknak akadályai vannak, ezért benti munkát kerestek és elhatározták, hogy a kiselejtezett, régi gépeket munkaidő után és vasárnapokon délelőtt szétszedik* összetörik, hogy az üzem vezetősége átadhassa a MÉH-nek. A fiúk a nehezebb munkákat végzik, míg a lányok a szétszerelésnél segédkeznek. A munkájukért a vállalattól kb. 3500 forint tiszteletdíjat kapnak, melyből utazási, vagy egyéb kiadásaikat fedezik. Teljesítik a további feltételeket is. Tanulmányozzák a VII. pártkongresszus anyagát, tanulnak és szorgalmasan tevékenykednek a kultúrmozgalom- ban. A próbák e feltételeinek teljesítésébe beleszámítják József Attila olvasómozgalmukat is, melyben harmincötén vesznek részt. A könyvek témájából ankétokat rendeznek. A fiatalok zöme kultúrcsoportokban szerepel és rendszeresen sportol. nácstag intézi a lakosság ügyes-bajos dolgait. Beszédes számok bizonyítják, hogy aszonyaink, lányaink előtt minden út nyitva áll a tanuláshoz, művelődéshez. Az általános és középiskolák, továbbá a technikumok esti tagozatain az idei tanévben harmincezer dolgozó nő tanul, s közülük több mint tízezer üzemi, gyári munkásnő. A középiskolás lányok aránya 26,2 százalékról 46,3 százalékra, az egyetemi hallgató nők aránya pedig 10,4 százalékról 27,8 százalékra emelkedett. Évről évre több korszerű, jól felszerelt szociális és gyermekintézmény könnyíti a dolgozó nők helyzetét. Erről tanúskodik az, hogy két évtizeddel ezelőtt még mindössze ezer bölcsődei férőhely volt országunkban, s ma már több mint 27 000 apróságot tudnak bölcsődéink ellátni, gondozni. Hasonló a helyzet az óvodák terén is: az utolsó előtti békeévben, 1938-ban 1140 óvoda volt, ma ez a szám jóval két és fél ezer fölé emelkedett. (MTI) Az építésvezető RÉSZLEGEINK: kovác katos, műszerész, villan Dévaványai Vas és Fémipari Kisipari Termelőszövetkezet a lakosság szolgálatában s, bognár, asztalos, bádogos. 1»- yszerelő és építőipari. Részlegeik mindennemű javítási munkálatokkal a legnagyobb készséggel állnak a lakosság rendelkezésére Bizalommal keresse fel szövetkezetünket! Előzékeny kiszolgálás! 108 A múlt év yszén indult meg a gyulai gyógyfürdő építkezése. Akkor történt, hogy egy mű- I szaki bizottság, amelynek mérnökök voltak a tagjai, végigjárta i a munkaterületet a Kastély-kert- j ben. Fiatal építésvezető vezette a ! bizottságot, s amikor néhány percre elhívták őt a telefonhoz, | az egyik idős mérnök ezt mondta az 5. sz. Mélyépítő Vállalat ott lévő osztályveztőjének: — Ez az építkezés nagy munka. Négy éves program, 30 millió forintos értékben. Ez a fiatal építésvezető meg tud-e birkózni ezzel a feladattal? — Kovács Feri? Ügyes ember. Hatodik éve dolgozik a vállalat1 nál. Rátermettsége alapján esett rá a választás. Eddig is jelentős feladatokat oldott meg. Bízunk benne. I ndokolt volt-e az érdeklődés a fiatal építésvezető iránt, akit eddig mérnök nem ismert? Teljességgel. őszintén meg kell mondani: Kovács Ferenc technikus-építésvezető nem tartozik azok közé, akik külső megjelenésükben is elárulják azt, hogy mi van „bennük”. Senki sem nézné ki, hogy mire képes. Ahogy mondani szokták: filigrán fiatalember, de hogy vállalata évről évre nem ok nélkül emeli a műszaki ranglétrán, az bizonyos. Van benne erély, határozottság és szaktudás. Mindaz, amit az építőipar — lévén ez a nem éppen a szelídebb iparágak közül való —. megkövetel a műszaki vezetőtől. Tizenöt év előtt is voltak ilyen rátermett emberek. A munkáslakások szegénységében is szép számmal akadtak, akiknek álmavágya az volt: tanulni, végzett embernek lenni, alkotni, produkálni. De 15 év előtt nem éppen ez volt a döntő, hanem az, hogy hazulról hogy volt „elbocsátva” valaki... Kovács Ferenc ebben az értelmezésben „rosszul volt elbocsátva”, mert apja teljesen vagyontalan asztalossegéd volt, akitől már az is vakmerőségnek számított, hogy két fia közül Ferencet a gimnáziumba, a bátyját pedig kereskedelmibe „merte” Íratni. Szüleinek bizony meg kellett koplal- niük azt a „vakmerőségüket”, hogy két fiúkat taníttatni „merészelték”. 1945 után nem fenyegette munkanélküliség réme az asztalpsse- gédet és mindkét fia szépen elvégezte a középiskolát. A kisebbik pedig az érettségi után belépett a Gyulai Útfenntartó Vállalathoz, mint műszaki adminisztrátor. Néhány hónap múlva pedig már hivatta a személyzetis: „Van-e kedve tovább tanulni?” Hogyne let volna. És már abban az évbe vállalata felküldte a Budapes Mélyépítőipari Technikumba, b hol négy évig szorgalmasan fc. nult és végzett technikus lett. A technikum után a Közlekc dés- és Postaügyi Minisztérium a akkor hozzá tartozó 5. sz. Mélyépítő Vállalathoz küldte, aho előbb mint a technikus, majc 1958-ig mint beosztott építésveze tő Békéscsabán és a megyébei különböző munkahelyeken ered ményesen dolgozott. |.^ nnek a fiatal, tehetséges mű szaki dolgozónak egész élet útja a tanulás és a munka. F’ végezte a technikumot, azói hogy ismét munkába lépett, be iratkozott mint levelező hailgal a Budapesti Műszaki Egyete." mélyépítési fakultására. Semm kétség — a mérnöki diplomát is megszerzi. Bátyja is tovább tanult és ma Gyulán az MTH főkönyvelője. Az