Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
1360. február 28., vasárnap NÉPÜJSÁG 3 Ä tavalyinál kétszerié nagyobb területen vetünk az idén hibrid kukoricát Megyénk új és régi termelőszövetkezeteiben a tagság egyre több eredményes lépést tesz a tavaszi munkák beindítására. Ezek közül egyik ilyen fontos teendő a jó vetőmag biztosítása. A koratavaszi vetésű növények közül az árpavetőmag cseréje igen jó ütemben halad. A csereterményt legtöbb termelőszövetkezet beszállította a terményforgalmi, il letve a földművesszövetkezetek telepeire, ahol a fémzárolt vetőmagot már át is vették. A zabvetőmag kiszállítása a múlt héten szintén jól haladt. Ezt is több termelőszövetkezet átvette. A jövő héten kerül sor a hibridkukorica-vetőmag kiszállítására is A közös gazdaságok 57 vagon kalibrált és csávázott vetőmaghoz juthatnak, amit négyzetes vetéshez használnak majd fel. így a tervezett 40 ezer katasztrális holdba elegendő vetőmag áll a szövetkezetek rendelkezésére. E- gyébként 148 vagon hibridkukorica-vetőmagot biztosít a megyei tanács a tsz-ek kukoricatermesztésének színvonalasabbá tételéhez. Ez 90 ezer holdba lesz elegendő. Ezzel a vetőmag-mennyiséggel a megye kukoricatermelő területén ek mintegy 40—45 százalékába jut bő termést adó kukorica-fajta. Ez a terület kétszerese a tavalyinak. „Színvakság“, „áruhiány", „krumplifőzelék“ és egyebek, amelyek bosszantják a ruhagyári dolgozókat Leállt két szalag. Dolgozóit Orosházán is és a Békéscsabai Ruhagyárban is fizetett szabadságra küldték. Egyik varrónő így panaszkodott, amikor meghallotta a dolgot: — Miért pont most küldenek szabadságra? Idén a férjemmel együtt szerettem volna tölteni a szabadságot, valamelyik üdülőben... — Rendben van, szaktáranő. Teljesült a Dóczi lányok álma... Hazánk különböző tájain ősi szólás-mondás: „Aki az én ellenségem, az lesz az én feleségem.” Ügy tartják, hogy ha két fiatal sokat vitatkozik egymással, abból jó házasság születik. Minél tovább ellenkezett a kislány, annál hűségesebb feleség lesz belőle. Nos így járt ezzel a 18 éves Dóczi Ilona eleki kislány is, amikor szülei kedvéért belépett a termelőszövetkezetbe. Eleken nagy híre volt a zárszámadás idején, hogy a Dóczi családnak volt a legtöbb jövedelme 1959-ben. Öten dolgoztak, az apa betegeskedett is egy ideig, a 15 éves Pirikét sem lehetett még felnőtt számba venni, mégis csaknem 1200 munkaegységet szereztek. A sokat emlegetett családot otthonukban kerestük fel: A tűzhely körül termetes, őszülő hajú, de fiatalos mozgású asz- szony tevékenykedett. Egy bogárfekete szemű, szép barna lány Jó- kai-regényt olvasott, a másik a varrógépen hófehér lepedőt szegett, a harmadik vizet hozott a kútról. Äs iskolások a leckét tanulták, a legkissebb pedig hol az egyiktől, hol a másiktól kapta a könyvet, ő is „olvasni” akart. Az édesanya, amint észrevette, hogy hosz- szasan elnézzük a gyerekeket, mosolyogva megszólal: — Nyolcat neveltem. Nehéz volt. Volt idő, amikor a betevő falat sem volt meg, pedig az u- ram mindig szorgalmas ember volt, és a keresetét soha nem vitte kocsmába. De az a jó, hogy ma már nincs gondunk, mindenünk megvan. Csak az elmulasztott é- veket sajnálom. Ha korábban lépünk termelőszövetkezetbe, akkor ma előbbre vagyunk. — Egy évvel ezelőtt újságírók jártak nálunk — veszi át a szót a házigazda. — Akkor azt kérdezték, hogyan szántam rá magam a belépésre, mert hallották, hogy én voltam az egyik legmakacsabb. Ha jöttek hozzám látogatóba, mindenről szívesen elbeszélgettem az emberekkel, de ha már a szövetkezetei előhozták, rájuk szóltam. Hagyjátok abba, úgysem lépek be. Olyan jó végre magam gazdájának lenni. Az újságíróknak elmondtam, hogy beteg lettem, a feleségem itt maradt egyedül a földdel, főleg a kényszer vitt bennünket a közösbe, mert a szövetkezet segített ki a bajból. Akkor azt mondtam nekik, hogy jöjjenek el egy év múlva, megmondom: érdemes volt-e? Ma már szégyellem, hogy valamikor így gondolkodtam. Ezután szinte egymás szavába vágva felváltva mesélik el, hogy a felszabadulás előtt Békéscsaasztalossegéd két fiának gyermekkori álmait megvalósította az a földrengés, mely 1945-ben a Békés megyei ezer és tízezer holdak kastélyainak ablakait izzé-porrá zúzta... Ez a földrengés verte le az évszázados acéllakatokat is a főiskolák kapuiról, ahová azelőtt munkásember gyermeked nemigen léphettek be, s ha néha igen, azok fehér holló számba mentek— Édesapjuk feje felől is eltűnt a munkátlanság azelőtt annyiszor lesújtó Damoklész kardja. Amiről ő is csak álmodozott 1945 előtt, az az egyszobós-konyhás kis családi ház is készen áll már Gyulán. Az asztalossegéd az idén nyudíjba vonul. Ez is álom volt — ebből is valóság lett, hogy egy asztalossegédhez, ha eléri a 60. évét, minden hónapban bekopogtasson a pénzes postás a tisztességes nyugdíjjal... JZovács Ferenc technikumi tanulását vállalatának, a nép államának köszönheti, mert ez alatt az idő alatt is minden hónapban megkapta a fizetését. Ez négy év alatt 46 ezer forint volt. Ma pedig feleségével együtt, aki Gyulán gépírónő, mintegy négyezer forintot keres havonta. Boldog, megelégedett ember. Ezek után természetesnek hang- Bik, hogy megkérdezzük Kovács Ferenc építésvezetőtől: — Mondja el, mit köszönhet a népi demokráciának, az elmúlt tizenöt évnek? — Egyszóval felelhetnénk: mindent. Bátyámmal együtt nyugodtan tanúihattunk. Szüléink válláról a taníttatás gondját teljesen levette az állam. Én azt hiszem, hogy hálám egyik legjobb kifejezője, ha nem állok meg a tanulásban, hanem arra törekszem, hogy a kenyérkereset mellett megszerezzem a mérnöki diplomát is. Azért, hogy még eredményesebben dolgozhassak. — Jól emlékszem arra, talán 10 —12 éves lehettem, most 28 vagyok, hogy apám hányszor tért haza fáradtam. Nem a munkától, hanem a munka utáni lo- holástól. Szakmunkás létére hányszor kellett elmenjen silány alkal. mi munkára, hogy nekünk betevő falatunk legyen. Gyerekésszel már akkor arra gondoltam, s a- mikor nagyapámat hallgattam beszélni tanácsköztársasági élményeiről, hogy a dolgozó embernek ebben az országban csak akkor lesz becsülete, ha sorsát kezébe veszi és maga intézi. Megértük. Tudja, milyen jő érzés ez, hogy kilenc hónapos gyermekünkkel nem ismerve egy percig sem a munkanélküliség ijesztő rémét, nyugodtan, békében élünk? Mindenünk megvan, ami kell. n—a) bán laktak. Az apa hol cselédes- kedésből, hol alkalmi munkából igyekezett előteremteni a legszükségesebbre valót. Amikor újgazdák lettek, minden erejüket a berendezkedésre fordították. Az államnak soha nem akartak tartozni, ezért mindig a ruhanemű és egyéb vásárlás szorult háttérbe. Sok pénzt elvitt az apa kétszeri betegsége is. — Nincs nekünk most semmiből hiányunk — folytatta a tájékoztatást az édesanya. — Csak cukorból több mázsát szállítottak haza, kenyerünk újig lesz, két jó hízót vágtunk. Teljesült a lányok álma is: karórát, kerékpárt, sötétkék szoknyát, nylon blúzt kívántak már rég, tavaly mindent megkaptak. Még sokkal többet is ennél. Most pedig a két nagyobbnak megígértük, hogy az 1960. évi keresetünkből bútort vásárolhatnak maguknak. Erre már Ilona is csatlakozott a beszélgetéshez, aki a legnagyobb ellensége volt a szövetkezetnek. — Én csak a szüleim kedvéért léptem be — magyarázza pironkodva. — Emlékszem, hogy amikor az első nap dolgozni mentem, este azzal állítottam haza: úgyis elmegyek innen. Nem bánom, ha 500 forintot keresek is valahol, de itt nem maradok. Másnap már csupa lány dolgozott együtt. Akkor még a Rákóczi Tsz-ben dolgoztunk (most Lenin néven egyesült valamennyi eleki tsz) és Mátyási elvtárs, az elnök engem bízott meg a munkacsapat-vezetéssel. Tavaly 250 munkaegységet szereztem, remélem, az idén még többet írnak a könyvembe. — Amikor egy évvel ezelőtt meghívtam az újságírókat, magam sem gondoltam, hogy ilyen szép eredményekről adhatunk számot — mondja búcsúzóul a megelégedettségtől és jó táplálkozástól kisímúlt arcú, boldog édes- aPa- Ary Róza Ebben nem lesz hiba. Majd kap üdülő jegyet, s fizetés nélküli szabadságot is a nyáron..; — vigasztalta az ü. b. elnök. — De miért van ez akkor? „.Sokan még most sem tudják megérteni, hogy mennyi bajt, bosszúságot és anyagi kért is okoz a termelésiben a hanyagság, restség, a bürokrácia. Mert mondjuk, ha egy dolgozó, pl. X. Y. nem végzi úgy el a munkáját, ahogyan kellene, naponta „legfeljebb” tizenöt—húsz ing készül el rosszabbul. Félreértés ne essék: ez is elítélendő és meg is magyarázzák társai az ilyen embernek: — Komám, így nem lehet csinálni. Vagy dolgozz rendesen, vagy állj o- débb... De hogyan magyarázzuk meg azoknak a szerveknek, amelyeknek biztosítaniuk kell a gyárak nyersanyagát, hogy ha kése- delmeskednek, hanyagok, köny- nyelműek stb. a szállításokban és egyebekben, annak nem egy-két ember látja a kárát, hanem egész szalagok, üzemek dolgozói. Sőt, az egész népgazdaság. A Ruhagyárban két szalagtól szabadságra mentek a dolgozók. A tervezésnél természetesen nem számított erre előre a vállalat vezetősége. Ezért a februári tervben egy hét kiesés keletkezett, ami súlyos százezrek veszteségét jelenti a népgazdaságnak. És miért? Mert az anyagszállító vállalat, a megrendelő szervek tunya habozása miatt nem tudott időben küldeni feldolgozandó nyersanyagot. Fogóddzanak meg kedves olvasóink: azon folyt a vita heteken át, hogy müven színben készíttessék az ingeket. A színt nem tudták eldönteni! Vajon számolnak-e azzal, akik heteken át a szín eldöntése felett töprengtek, hogy amíg a vita folyik, a csabai Ruhagyárban és orosházi telepén is több száz munkás „a- nyaghiány” miatt szabadságra kényszerül menni? Bizonyára nem. De van más szubjektív ok is, amely miatt ilyen helyzet állt elő ebben az üzemben. Huszonnyolc ezer méter tropikál inganyagnak szintén meg kellett volna már érkezni, és még a mai napig sem kapták meg, pedig a textilüzemek legyártották a szóbanforgó anyagot. Vajon miért nem szállították akkor Csabára? Mert az illetékes hivatalnak nem volt még annyi ideje, hogy jóváhagyja a legyártott áruk árait. A termelés nagyszerűen folyik üzemeinkben. Több kerül ki a raktárakból, mint egy évvel ezelőtt, s a feldolgozó üzemek mégsem tudják terv szerint piacra dobni az árut ilyen objektívnak egyáltalán nem nevezhető okok miatt. Persze, valótlant állítanánk, ha [ azt mondanánk: mindez rendszeres jelenség. Nem. Csak előfordul; És ilyenkor bizony egy egész ü- zem havi termelése sínyli meg, nem is beszélve azokról az erőfeszítésekről, amelyeket később kell tenni az illető üzem dolgozóinak a mások hibájából történő elmaradás pótlásáért. Vajon nem lehetne-e tervszerűbben csinálni a munkát ezeknél az anyag- szállító, ármegállapító stb. szerveknél? Nagyobb felelősséggel bizonyára lehetne. Ha sokan nem is tudják: érvényben van egy párthatározat a munkásosztály helyzetének megjavításáról. Az ezzel kapcsolatos bokros tennivalók között nem utolsó helyen szerepel az, hogy jó minőségű és olcsó étkeztetést biztosítsanak a dolgozóknak. Ezt legtöbb helyen üzemi konyhák felállításával oldották meg. De sok helyre még az üzem- élelmezési vállalat szállítja az e- bédet, többek között a Ruhagyárba is. És sajnos, nem lehet elmondani, hogy túlságosan meg lennének elégedve az étkezők ezzel az ellátással. Sokszor látni az étkezde hosszú asztalain fél- és háromnegyed tál ott hagyott ételeket, főleg sárga és fekete színben „pompázó” burgonyaadagokat. Két-háromszáz ember étkezik a Ruhagyár konyháján. De a koszt rossz minősége miatt igen sokan csak fél adagot váltanak, és annak a felét is kénytelenek számos esetben otthagyni. Sok vita folyt már emiatt azé- lelmezési vállalattal, amelynek, vezetője nemrég különböző, nagyrészt jogos okok miatt kijelentette: nem egyezik abba bele, hogy fél-jegyeket váltsanak a dolgozók, Ám ezzel nem oldódik meg a Ruhagyárban az étkeztetés minőségének javítása. S hogy egyszer s mindenkorra megoldódjék, a pártszervezet javaslatot tett az üzem vezetőségének: állítsanak fel saját kezelésű üzemi konyhát, mint annyi más üzemben van. A javaslatot örömmel fogadták, és meg is alakult egy bizottság, amely felméri a lehetőségeket, számba veszi: mi szükséges ennek a tervnek a megvalósításához? Elképzelések is vannak. A patronált termelőszövetkezetükkel, a békéscsabai Május 1-gyel szerződést kötnének az üzemi konyha „nyersanyagának” biztosítására. Valószínűnek tartjuk, hogy ebben a nyersanyag-biztosításban nem úgy járna az üzem, mint a fentebbi esetben, azaz szállítás előtt nem töprengenének annyit a tsz-tagok: vajon vajat, vagy túrót készítsenek-e a vállalatnak a kifejt tejből, mikor az a savanyú krumpli-főzelékhez tejfölt kér. Varga Dezső n Termelőszövetkezeti tagoki Egyéni termelők! Az Allatforgalmi Vállalat kocatartási és süldőnevelési akciót indít, melynek keretében vemhes kocákra köthető szerződés. . ^ szaporulatból legalább 2 darab hizlalásra alkalmas, 40 —60 kg közötti súlyú süldőt kell leadni a fialástól számított 4—6 hónapon belül. Minden leszerződött igaz oltan vemhes koca után 600.— forint előleget folyósít a vállalat, a szerződés alapján átvett süldőkért pedig a mindenkori szabadárnál 50 fillérrel többet fizet. A jelenlegi szerződéses árak: 40—60 kg tiszta fajú fehér hús süldő kg-ként 15,50 40—60 kg hús-, húsjellegű és mangalica kg-ként 14,50 Használja ki a kedvező lehetőségeket, s még ma kössön szerződést, mert a szabadpiac áralakulásának bizonytalanságával szemben a szerződéses süldőnevelés jó árat biztosít! Részletes felvilágosítást a vállalat kirendeltségei és a községi felvásárlók adnak! 25 Békés megyei Allatforgalmi Vállalat Békéscsaba. Telefon: 10—34. ll
