Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-21 / 44. szám
I960, február 21., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 a szarvasi öntözési és Rizstermesztési Kutatóintézetben Még a fázásről is megfeledkezünk, amint közeledünk a tudomány szarvasi székházéhoz. Fűt bennünket az a remény, hogy valamennyi kutatót idehaza találunk, és beszélgethetünk velük tudományos munkájukról. Ezt az alkalmat koratavasztól késő őszig hiába keresnénk, a kutatók ilyenkor a kísérleti parcellákon töltik az időt, s soha nem tudni, hogy Békés, Csong- rád és Szolnok megye melyik táján érdemes keresni őket. Ilyenkor, télen valószínűleg többet tartózkodnak a meleg irodában. Reményünk azonban nem vált valóra. A titkárságon azzal fogadtak bennünket, hogy Kovács Gábor igazgató szabadságon van, a kutatók jó része pdig kinn a falvakban segít a termelőszövet- kezietek tervkészítéseinél, az új kollektív gazdaságok munkaszervezet-kialakításában és egyéb fontos munkában. De nézzünk szét, talán sikerül egy-két munkatársat benn találni. Dr. Gruber Ferene Európa- szerte híres fűnemesítő ajtaja e- lőtt megállva, halk beszélgetés foszlányai jutnak el hozzánk. A deresedé hajú, de fiatalosan jó kedélyű kutatót az asztalnál találjuk. Hatalmas térkép fölé hajolva magyaráz két csizmás paraszt bácsinak. Amint a beszélgetésből kiderül, Dévaványa képviselőivel beszéli meg a község távlati tervét, ami a kutatók segítségével készült. Feltérképezték a határt, a talajmintákba megállapították, hogy melyik dűlőben milyen növényféleséget érdemes termelni, hol lehet öntözéses gazdálkodásra berendezkedni, melyik határrész vár talajjavításra, s ennek megfelelően hol érdemes a termelőszövetkezetek központi majorjait kiépíteni. Megtudtuk azt is, hogy nem ez az egyetlen távlati terv, amit a szarvasi kutatók készítettek. Délfelé „befutott” az igazgató is, hisz ha Szarvason tartózkodik, egyetlen napot sem bír ki, hogy be ne nézzen az intézetbe. Tőle tudtuk meg többek között, hogy a kutatóintézet ez évi tervében fő helyen szerepel a termelőszövetkezetek segítése. Az elmúlt évben Békés, Csong- rád és Szolnok megye tizenhat termelőszövetkezetében segítették jó tanácsokkal az öntözéses gazdálkodás kialakítását, a kísérleti parcellák munkáinak irányítását. Adtak jó vetőmagot is a Körös-vidéki termelőszövetkezeteknek. Ebben az évben 22 termelőszövetkezetben segítik a különböző új növények meghonosítását, az öntözés megszervezését és a helyszíni irányítást. Főleg a rizs, az öntözéses silókukorica és a pillangós takarmányok termesztésében nyújtanak hasznos segítséget. A közös gazdaságokat mindenekelőtt a Szarvason netermést adó silókukoricákkal é tájfajta vetőmagvakkal igyek szenek ellátni. Csupán az Sz-1 és Sz-2 silókukoricából 400 mássá vetőmagot adnak a termelőszövetkezeteknek, öntözéses szálastakarmányt pedig 1200 holdon termelnek az irányításukkal. Ennek érdekében két öntöző-brigádot szerveztek, s ezek tagjai helyszínen ismertetik meg a szövetkezetbeliekkel a jól bevált barázdás és sávos-csörgedeztető öntözési módszereket. PP Ezután az izotóplaboratóriumba látogattunk el. A védőöltönyök felöltése után Dombóvári János laboráns nem kis büszkeséggel mutatta meg jól felszerelt, korszerű laboratóriumát, amiről elismeréssel nyilatkoztak a szovjet, csehszlovák, román, német, iraki és más államok mezőgazda- sági küldöttei, illetve tudományos kutatói. A vakítóan fehér mérőműszerek és egyéb bonyolult gépi berendezések láttán legmegnyugtatóbb az, hogy messzemenően gondoskodnak az izotópokkal dolgozó munkatársak e-- gészségvédelméről. örömmel számolt be Dombóvári elvtárs arról is, hogy a foszforizotópok alkalmazása már az elmúlt évben is sokat segített a növénynemesítők munkájában. Most 200 ezer forintos beruházással, mérószobával berendezett új izotóp növényházat építenek, s egész évben megszakítás nélkül kísérletezhetnek majd a mesített új rizsfajtákkal, nagy vvvwumaäa^wvä/v^vvvvwvvwwwwwvvvvwvw« foszforizotópokkal. Az izotópok segítségével többek között megfigyelik az öntözött növények gyökérfejlődését, a rizs fejlődését különböző szakaszokban, a földbe és a föld felszínére vetett módszerek előnyeit, a levéltrágyázás hatását a lucernamagfo- gásnál. Megszületett az egyezség A tél folymán, ami- ^... . „ : . .... _ kor a sarkadi dolgozó parasztok egymás után választották a termelőszövetkezeti gazdálkodást, Sós Albert a Petőfi Tsz-be lépett be. A nyilatkozatra ráírta, hogy beviszi a lovát, csikóját ás a kocsiját. Nemrégen elment hozzá az értékelő bizottság, s egyezkedni kezdtek, hogy mennyit ér a két jószág és a kocsi. Az egyezkedést csakhamar az követte, hogy Sós Albert belecsapott Fodor Jánosnak, az elnöknek a kezébe és azt mondta: ennyit számoltam érte. Ügy látszik, Sós Albert megszokta még egyéni korában, hogy az adásvételhez áldomás is jár. Az egyez ség után ki is húzott egy fiaskót a zsebéből és megkínálta az értékelő bizottság tagjait. A Szarvasi Öntözési és Rizs- i termesztési Kutatóintézet tudományos munkatársad az elmúlt ' években új növényfajták előállí- tásával, a legjobb módszerek el- 1 terjesztésével, vetőmaggal, szak- | tanácsokkal igen sokat segítettek J a magyar mezőgazdaságnak. A . mostani gondos tervezésük, a jó 1 felkészülés és a környékbeli ter- | melnszövetkezetek sokoldalú 1 megsegítésére való törekvés az | eddigieknél is komolyabb, ered- i ményesebb munkát ígér, ami fő- [ leg az új és területleg felfutót! | termelőszövetkezeteket segíti. (Ary) Az önzésről és az önzetlenségről lelkes segítőtársakat toboroztak maguknak, a felsőosztályos tamilokból. Bekapcsolódtak az ateista propagandába a kolhozparasztok is, méghozzá olyanok, akik nemrégen még nem tudtak keresztvetés nélkül elmenni a templom előtt... „Az értelmiség nemigen boldogulna a mi segítségünk nélkül, — jelentette ki egy Sztrizsak nevű kolhozparaszt. — A tanítók felnyitották a szemünket, mi pedig most segítünk nekik, hogy vallásos ismerőseinket kiszabadítsuk a babonák bilincseiből.’’ Az új élet igazsága nemcsak a hívőket formálja át, hanem sok esetben még a papokat is. Kalnyikban lakott egyszer egy Nyikulanyinec nevű pap. Azt mondják, jólelkű, becsületes ember volt. Ennek a papnak volt egy unokaöccse meg egy unokahúga. És ez a két fiatal a PaP lakásában harcos ateistává fejlődött. A komszomolista unokahúg kitüntetéssel fejezte be a középiskolát és orvosi egyetemre került. Testvére tanító és párttag. A két fiatal nagyon sokat vitatkozott az öreg pappal. Nem tudni, hogy csakugyan megingott-e a' hite, de végül is elköltözött a faluból. Egy másik pap, Gejza Sziszkaj, miután kiábrándult a vallásból, levetette a papi reverendát. Nem könnyen és nem egy év alatt ért meg benne ez az elhatározás. De látta, hogy az egyszerű emberek felismerték a vallás káros hatását és egymás után hagyják ott a templomot. Sziszkaj nagyon jól tudta, hogy nem is lehetne őket visszatéríteni. Kémesük voll hívei, de családtagjai példáján keresztül Is meggyőződött, hogy milyen gyenge lábon állnak a vallás tanításai. Gyermekei a saját útjukat járták, ketten pionírok lettek, ketten komszomolisták. A pap kilépése örömteli esemény volt a családban. Az egykori pap ma már tevékenyen részt vesz az ateista propaganda-munkában. * 1944 őszén a hadsereggel Verhovinában meneteltem. A nyomorúságos falvakban kiszaladtak elénk a gyermekek. Mezítláb futottak a hóban. Az ungvári papneveldét akkor kórháznak alakították át. Katonáink kíváncsian nézegették a szenteket ábrázoló képeket. Egy jólöltözött, szikár férfi névjegylcártyát nyújtott át nekem, a- melyen ez állt: „Rácz professzor, a hittudományok doktora.” A professzor abban a meggyőződésben élt, hogy a kónház majd csak elköltözik, és újra a fekete-reverendás papoké lesz az épület. Azonban tévedett. Nemrégiben, amikor Kárpát-Ukrajnában jártam, megálltam a volt papnevelde előtt, amelyben most az egyetem két fakultása működik. Az ősi épületben otthonosan jönnek-mennek a kárpát-ukrajnai, kijevi, Ivovi és verhovinai fiatalok — ugyanazok, akik 15 évvel ezelőtt mezítláb szaladtak a hóban. Kárpát-Ukrajna biztos léptekkel halad előre a boldogság és a jólét útján, úgy, ahogyan nemrégen Nyikita Szergejevics Hruscsov mondta: „Az első sorokban küzd a hétéves terv teljesítéséért, így tehát a kommunizmus építőinek első soraiba: menetel.” Nemrég beszélgettem egy parasztemberrel. Azóta valószínű már belépett valamelyik termelőszövetkezetbe, de akkor még egyre azt hajtogatta, hogy az állam adjon az egyéni gazdáknak is pont annyi kedvezményt és anyagi támogatást, mint a termelőszövetkezetnek, és akkor minden rendben lesz. Mondtam neki, hogy annak idején földet és azóta sok-sok segítséget kapott a nép államától. Azonban a parasztember szövetkezetbe tömörülve, nagyüzemi termelési viszonyok között sokkalta több és olcsóbb árut képes adni a népgazdaságnak, mint egyéni termeléssel, így hát a tsz-ek jobban megérdemlik a segítséget. Kicsit epésen megjegyeztem még, hogy nem rendes dolog az, ha minél többet szeretne kicsikarni a közösségtől és annál kevesebbet adni... — Hát elvtárs, önző az ember, nagyon önző — mondta olyan hangsúllyal, mintha ennél mi sem lenne természetesebb a világon. — Minden szentnek maga felé hajlik a keze — tette még hozzá középkori bölcsességgel. Gondolkoztam a beszédjén és minél többet foglalkoztam vele, annál jobban mélyült a meggyőződésem, hogy a véleménye ma már nemigen állja a helyét. Régebbi események jutottak eszembe. A II. világháború. A szovjet nép és a partizánok önzetlen harca. A szovjet katona, aki bajtársait védve a fasiszta gépfegyver tüzet okádó csövére dobta magát. Képzeletemben homályosulatla- nul, filmként peregtek le Budapest felszabításának napjai. A szovjet harcosok, háztól házig életük árán szabadították fel, bár megvolt a lehetőségük, hogy na- yobb erejű tüzérségi és bomba- tűzzel zúzzák szét a várost, s bénáé a fasisztákat, de így sok ártatlan ember is vesztette volna éledét. A szovjet harcosak önzetlenül hoztak áldozatot népünkért. Az önzetlenségnek /.amtalan megnyilvánulása jutott ■szembe a mi népünk, pártunk örténetéből is. Rózsa Ferenc, Ság- ári Endre, Somogyi Béla, Bacsó Imre, Kulich Gyula és a többi hő- ú halált halt elvtársaink az önzetlenség legszebb példáit adták, melyért örök megbecsülés övezi nevüket, tettüket. És nézzük a jelent. Az önzetlenség tömeges megnyilvánulását láthatjuk ma, amikor munkások, tsz-tagok, értelmiségiek a legkülönbözőbb társadalmi szervezetekben, bizottságokban és vezető testületekben min len díjzaás nélkül dolgoznak, tevékenykednek. Amíg egyesek odahaza lesik, hogyan alakul a termelőszövetkezetük sorsa, addig mások leltározási és egyéb brigádokban önzetlenül áldozzák idejüket és erejüket az új élet kialakításáért, azért, hogy mindenkinek jobb legyen. Munkálok százai keresik fel az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat a jobb, kulturáltabb élet kialakításáért. Sok szép egyéni példáját lehet látni ennek az önzetlen munkának. Nem egy munkás évi szabadságát áldozta fel. Patronáló brigádok járják a termelőszövetkezeteket, munkások és szakemberek jönnek a városokból, Budapestről, a nagyüzemekből és hozzák a segítséget a parasztságnak. Semmiféle anyagi előnyt nem jelent ez számukra, de az önzetlen segítséget erkölcsi sága az embernek. A társadalmi fejlődés során a magántulajdonon alapuló osztálytársadalmak kialakulásával öltött társadalmi méreteket és az osztálytársadalmak megszűnésével tűnik el. Az önzés akkor élte gyermekkorát, amikor az emberek már nemcsak a természettel ütköztek meg az anyagi javak megszerzéséért, hhnem a kialakult magántulajdon alapján egymással is szembe kerültek. Ember ember farkasává változott. Hazánkban az önzés legkíméletlenebb formáját tömegméretekben a kizsákmányoló osztályok szűk csoportjainak tevékenysége mutatta, amikor évről évre telhetet- lenül habzsolták a munkásmilliókból kisajtolt javakat. Szívtelenül és szemtelenül élősködtek rajtuk évszázadokon keresztül. A kizsákmányoltak évtizedes harcok tapasztalatai alapján döbbentek rá, hogy felemelkedésüknek, szabadságuk kivívásának egyedüli záloga, ha szolidárisak egymással, ha szűk egyéni érdekeiket összeegyeztetik és alárendelik a közös érdeknek, a kizsákmányolás elleni harcnak, e- gyéni boldogulásukat, az egész közösség összefogására építik, így nevelődtek ki a munkások soraiból a legjobbak, akik tudatosan vállalták az önzetlen áldozatot. Harcoltak, elestek, de helyükbe újabbak léptek és vallották: „Bármi legyen egyéni sorsom, az ügy, melyért harcolok győzni fog.” Sokan áldozták életüket, szenvedtek önzetlenül a haladásért, amíg eljutottunk történelmünk jelen szakaszáig. Elmondhatjuk, szabadok vagyunk, győzött a munkások hatalma. Az önzést azonban nem lehet szuronyok hegyére tűzni, betegség sem szűnik meg azáltal, ha meghal vagy elköltözik a beteg. A kórokozóval, a termelőeszközök magántulajdonával kell végképp leszámolni. A* önzésnek nálunk még van talaja, melyen újjáéled, és itt-ott kivirul, ha nem talál ellenre. Társadalmunk vezető erejébe, a párt soraiba is beszivárog és veszélyesen bomlasztja a kollektíva erejét. Az önzés a kispolgárság kistulajdonosi természetéből táplálkozik, amely az egyéni érdekeket helyezi előtérbe, a forradalom érdekeit pedig háttérbe szorítja. Legveszélyesebb megnyilvánulása az önzésnek a liberalizmus, a megalkuvás. Az önző ember önmagával, saját hibájával szemben is megalkuvó, elnéző; a marxizmust, az önzetlenséget a harcot másoktól várja. Az önzésnek ma még sokféle megnyilvánulása van. Egy azonban bizonyos, a mi társadalmunk nem önző. Erősödik az önzetlenség, egyre szélesebben és tömegméretekben jelentkezik, míg végül a kommunista társadalmi rendszer győzelmével teljessé, természetessé válik. A rendszerünk kimeríthetetlen forrása az önzetlenségnek, ennek a nagyszerű, igazi emberi tulajdonságnak. Hogy visszatérjek ahh oz, aki e gondolatokat megindította bennem, nyugodt szívvel, biztos tudattal mondhatom, önzetlen emberré válik ő is a közös gazdaságban. Olyanná, mint az a tsz-fogatos, aki azt mondta a minap; nem kérték, nem kény- szerített senki, de adok három kocasüldőt a háztájiból, hogy erőkommunista kötelességüknek tart-; södjön a közös sertésállomány. r.vuiumuiaia nutcicrvicgun iicrtv leli. I“ j ják. Az önzés nem örök tulajdon-] Eoda Zoltán
