Békés Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-20 / 16. szám
BÉKÉS MEGYEI tAM * Ara: SO fillér « Világ proletárjai, * egyesüljetek? MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA JANUÁR 20., SZERDA V. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1960. Testvéribb egységben A MSZMP VII. kongresszusa óta máris számtalan eredmény jelzi e nagy jelentőségű tanácskozás hatását megyénkben. Megpezsdült az élet, az alkotó gondolatok ereje mind jobban kibontakozik. a kongresszuson elhangzott szavak és párttörvénnyé emelt határozatok tettekké válnak. A lendület a legszembetűnőbb a me. zőgazdaság szocialista átszervezésében, s ma már a megszilárdítá- si munkában is, mely most a legfontosabb feladat. A párt helyes politikája, és e politika alapján az előző évek gyakorlata igen kedvező feltételeket teremtett a mezőgazdaság szocialista fejlesztésére. Pártunk száműzte az MDP idején elkövetett hibákat, eltávolodtak azok az akadályok, melyek bizonyos fokig gátolták a munkás—paraszt szövetség gyors erősödését. A helyes gazdaságpolitika és a párt politikája iránti őszinte bizalom nagy erőket szabadított fel mindenütt. A pártkongresszus egész munkájával nyilvánvalóvá tette a nagyobb ütemű előrehaladás lehetőségét, nagyszerűen mozgósította erőinket a legfontosabb feladatokra. Megyénkben az elmúlt hetekben, hónapokban az üzemek, vállalatok, intézmények, állami gazdaságok és gépállomások dolgozói megértve a párt szavát, a tervek lényegét, maguk mellé vonva a parasztság legöntudatosabbj alt, segítették és segítik a parasztságot a szocialista gazdálkodás útján járni. A munkások, s mellettük a tsz-parasztok százai és ezrei nap mint nap felvilágosító szóval mentek ezrekhez és tízezrekhez, hogy segítsenek az elmaradottaknak leküzdeni az egyéni önzés maradványait, megteremteni a szocialista magyar falut. A meggyőző szó elérte célját, szövetkezeti gazdává vált megannyi magányos paraszt, a testvéri szövetség acélszálakkal erősödött. Munka közben a személyes kapcsolatok ezrei és tízezrei szövődtek, és most a megszilárdítás munkájának idején tovább mélyül a testvéri barátság a két osztály között. A termelési viszonyaikban és a rengeteg személyes kapcsolat útján is közelebb kerültek és kerülnek egymáshoz a város és a falu emberei. Mert feledheti-e a parasztember azt a lakatost, aki ölében tartva a család kisgyermekét, szeretetted becézgette és közben a parasztember életerői és a jövőjéről beszélt? Felejthetik-e a gépkocsivezetőt, aki évi szabadságát áldozta azért, hogy felkeresse a falu népét és szerető gondoskodással, felvilágosító szóval bátorította az idős, magára hagyott parasztasszonyt, hogy legyen a közösség tagja? S ieledheti-e a I munkás, hogy az asszony mellett ott állt annak fia és szemrebbenés nélkül hallgatja anyjának panaszát, hogy ő mellette éhen halhatna? Feledheti-e, hogy látta az anya mellett a fiút, akinek már kővé merevítette szívét a kistulajdonosi viszony, a farkastörvény, mely sokszor tulajdon szülőjét, vérszerinti testvérét emésztett fel az emberrel? A munkás tudja, s a paraszt- ember sejti, hogy most ennek a világnak vetünk véget a szövetkezeti tulajdon megteremtésével. A legvastagabb „éket” dobjuk el magunk közül, mely már tűrhetetlenül égette mindkettőnk oldalát. A parasztember még nem tudja, de sejti, hogy ennek az „éknek” eltávolításával mennyivel jutott közelebb a munkásosztályhoz. Az a parasztember, aki hetekkel, hónapokkal ezelőtt még kéztördelve töprengett és álmat- lankodott, hogy mit csináljon, az a gazda, aki mohón és kétségek között olvasta a kongresszus a- nyagát és a nemzetközi eseményeket, azon gondolkozva, mi lesz vele, merre halad a gazdaságának szekere, most, amikor leszállt a szekérrőí és az acélparipa kengyelébe tette lábát, már kezdi másként nézni a világot, kezd tisztábban látni, és máris közelebbi testvérének érzi és tudja vezető szövetségesét, a munkásosztályt. Az a munkás, aki esetleg irigykedve nézte a parasztot, hogy a néphatalom éveiben hogyan e- melkedik egyénileg is az életszínvonala, most azt is közelebbről tapasztalhatta, hogy ez a paraszt bármennyit is gyűjtött a ládafiában, életformájában és kultúrában messze elmaradt mögötte. Nem látta még este a Balatont, a klsparcella rabságából nem juthatott el az Operába, s nem fü- rödhetett lágyvízű, csempézett kádban és meleg zuhany alatt, s nem merte gyógyíttatni magát, nehogy megfogyjon a pénztarta- íéka. A munkás emberi közelségből tudta meg, hogy ez a paraszt soha nem feküdt le gond nélkül, mert mindig gyötörte a kétség, milyen lesz a termés, nem hullik-e el a jószágja, nem sújtja-e jégverés apró földjét, nem jön-e aszály, mely felemészti szerény tartalékát. A munkás közelről tudta meg, hogy ez a parasztember nem volt igazán boldog soha. Az egyéni parasztgazdaság talaján nem születhetett igazi boldogság. A mai kor legszebb és legemberibb életformája és eszménye távol maradt a kisparcel- lától. A legnemesebb emberi érzelmeket a termelőeszköz magántulajdona és e talajon keletkezett magárautaltság, egyéni önzés nap mint nap megölte. Ez az önzés éket vert ember és ember közé, testvér, szülő és gyermek közé. Amikor a munkásosztály hazánk felszabadítása után pártja vezetésével hatalomra került, azt mondtuk: romjaiból felépítjük az országot, megteremtjük a parasztsággal szövetségben az élet új formáját, felszámoljuk a kizsákmányolást, hogy megszűnjön milliók gyötrelme. Ezt mondtuk, s nagy közös erőfeszítéssel felépítettük, újjáépítettük az országot, megszűnt a kizsákmányolás, nincs többé munkanélküliség és régről olyan jól ismert számtalan gyötrelem. Azt mondtuk és mondjuk, hogy megszüntetjük a dolgozó osztályok közötti különbséget, hogy ne legyen elmaradt technikával földtúró, reggeltől késő estig izzadó paraszt, de legyen legfejlettebb termelési technikával, kulturált körülmények között munkálkodó ember, aki e technika alapján méltó pórjává válik a gépsorokat irányító munkásnak. Ezt mondtuk és mondjuk, s e- zért rengeteget dolgozunk, s az eredmények bizonyságai annak, hogy amint szóltunk, úgy cselekszünk. Igaz, az úton vannak és lesznek nehézségek, súrlódások, az új nem születik símán, de kit nem boldogít máris az a tudat, hogy megyénk parasztsága megértette, mit akarunk és hogyan akarjuk. Sokan hajlanak arra, hogy ezért köszönetét mondjanak a parasztságnak, hogy az új útra léptek. S vannak még parasztemberek is, akik úgy gondolják; a munkásosztálynak tettek szívességet. Vlaro- sán elvtárs szavai jutnak erről eszembe, amikor azt mondta: Miért köszönjem meg neked, és neked, hogy önmagadért, családodért, osztályodért a helyes utat választottad? Köszönjem meg, hogy ember akarsz lenni, hisz önmagadért cselekedted. S így igaz. Most, amikor a termelőszövetkezetek megszilárdítása közvetlen feladat, amikor a parasztság megfeszíti tudását és erejét, hogy a kezdet nehézségein a munkások segítségével túljusson, akkor önmagának, osztályának cselekszik. Az új társadalom, a szocialista társadalom adta lehetőségeket ragadták meg ezek az emberek, önmagukkal cselekedtek jót, s a parasztság nyert a legtöbbet azzal, amikor erősebben megszorította a feléje nyújtott munkáskezet. A munkásosztály a parasztságot szilárdabban maga mellett tudva, biztosabban és gyorsabban vezetheti a szocializmus építését. Megdönthetetlenné válik államunk legfőbb politikai alapja a munkás—paraszt szövetség, le- győzhetetlenné válik munkás— paraszt államunk, a Magyar Népköztársaság. ’ Nagy érdeklődés e- lőzte meg Gyulán Marosán György elv- társ, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára beszédét. Nem csoda, hiszen új útra tértek a város és a járás dolgozó parasztjai, s útmutatást, bátorítást vártak az első lépésekhez, az új élet- és gazdálkodási forma megkezdéséhez. Nem csalódtak. Marosán elvtárs apró részletességgel boncolgatta azokat a feladatokat, amelyek napjainkban foglalkoztatják a szövetkezeti parasztokat, s világosan, félreérthetetlenül magyarázta meg, mit, hogyan és . miért kell tenniük. Amint hangsúlyozta, a szövetkezés célja: többet, jobbat, olcsóbbat tudnak termelni az összefogott dolgozó parasztok önmaguknak is, az országnak is. Most már dugják össze a fejüket és hányják- vessék meg, hogyan tovább, hogyan éljenek a lehetőségekkel. A szocializmus ugyanis a jólétnek csak a feltételeit biztosítja. a Jé* létet, a bőséget maguknak a dolgozóknak, köztük a dolgozó parasztoknak kell megteremteniük. Ez a képünk a nagygyűlés résztvevőinek egy csoportjáról készült. Abban a pillanatban szinte senkinek sem rezdült meg egyetlen arcizma sem. A beszéd közben azonban többször derű és jóízű kacagás hullámzott végig, hiszen Marosán elvtárs a komoly bel- és külpolitikai mondanivalóit gyakran mosolyt, kacagást keltő, humoros hasonlatokkal fűszerezte. Marosán elvtársnak a nagygyűlésen elmondott több mint két- órahosszás beszéde után is sok közölni valója volt még a megye, a járás és a város vezetőivel, dolgozó parasztságával. Még a tiszteletére adott ebéd közben is hosszasan elbeszélgetett, többek között Nyíri Sándorral, a decemberben alakult gyulai Aranykalász Tsz elnökével. Képünkön jobbról balra: Marosán György, Klaukó Mátyás és Zalai György, s velük szemben Nyíri Sándor beszélgetés közben.
