Békés Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
famtár 17., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG FOKOZOTT ÓVATOSSÁGGAL! Az igazi tél úgy látszik, tartós lesz. A megye területén az erős havazás következtében a közutakon a közlekedés megnehezedett, de a keletkezett hóakadályokat a Békéscsabai Útfenntartó Vállalat már 13-án megszüntette. A közutakon kisebb járművekkel, például szóló és oldalkocsis motorkerékpárokkal, valamint taposó kerékpárokkal közlekedni nem lehet. A gépkocsikkal is csak nagy körültekintéssel és fokozott óvatossággal lehet közlekedni. Éppen a fokozott óvatosság hiánya miatt fordult elő több községben és több helyen közlekedési baleset. így Kötegyán községben 12-én egy tehergépkocsi egy fogatolt járművet akart megelőzni. Előzés közben a gépkocsi vezetője lábféket használt, a gépkocsi a síkos úton megcsúszott és az útszéli telefonoszlopnak vágódott. Az ütés következtében a telefon- oszlop ketté tört, s a gépkocsiban tetemes kár lett. Mezőhegyes községben egy fogatolt jármű és egy személygépkocsi egymással szemben közlekedett a menetirány szerint, baloldalt. A keskeny, kitaposott nyomsávon egymás elől kitérni nem tudtak, így a fogatolt jármű a személygépkocsival összeütközött. Súlyos veszélyt rejt magában az is és komoly baleset oka lehet, hogy a havas idő belálltával a gyerekek a közutakon szánkóznak, hógolyóznak, csúszkálnak, így történt, hogy Gyula belterületén a Csaba utcában az úttesten több gyermek szánkózott, és egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi egymással szetnben közlekedve, nem tudott kitérni, a szeFontos közlemény A TERMELŐSZÖVETKEZETEK, TSZ-TAGOK ÉS EGYÉNI TERMELŐK JÖVEDELMÉT BIZTOSÍTJA AZ ALLATFORG ALMI VÁLLALAT <teUéd(UUa,lá4i ttKtbbfi-détM díiCÍO-iCL RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST A KÖZSÉGI FELVÁSÁRLÓK, A JÁRÁSI KIRENDELTSÉGEK ÉS A VÁLLALAT SZERZŐDÉSES OSZTÁLYA AD. Békés megyei Ollatforgalmi Vállalat, Békéscsaba. Széchenyi u. 6. lel.: 10-34 mélygépkocsi erősen fékezett és a síkos úton nekivágódott a szembe jövő tehergépkocsinak. A véletlenen múlt, hogy az ott játszó gyermekekben, de a gépkocsikban ülőknek sem lett semmi baja. Tehát: fokozott óvatosággal közlekedjünk! Az E. M. 45. sz. All. Építőipari V., Bp. VI., Szív u. 60. — kőműves-és Ac.-stanulókat vesz fel. Jelentkezhet az a 14—17 életév közötti fiatal, aki a Vin. általános iskolát elvégezte. Teljes ellátás és szállás biztosítva, sport- és kulturális lehetőséggel. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, a fenti cím a- latt. Bőyebb felvilágosítást a jelentkezéskor adunk; Napraforgótermelők figyelem! Az idén is lehet napraforgóra értékesítési szerződést kötni. Az állami terményfelvásárló helyeken az értékesítési szerződéssel lekötött minden mázsa után: 1. 80.— forint kamatmentes előleget, ’ 2. 275.— forint szerződéses áratA 3. és kedvezményes áron nemesített vetőmagot kap hitelbe a termelő, 4. KRASZNODÁR: (VNIIMK 1646-os) fajta szerződéses átvételi ára 305.*— forint. A szerződéskötés ideje január 15—május 31-ig tart, részletes felvilágosítással a terményfelvásárl ó helyeken szolgálnak. Termelőszövetkezetek! Érdemes napraforgót termeim! A termelőszövetkezetek mázsánként 20.— forintos nagyüzemi feláron kívül 20 kilogramm darát is igényelhetnek hatósági áron. 4522 Felhívás! Az Állami Biztosító felhívja a lakosság figyelmét az 1960. évre esedékes biztosítási díjak befizetésére. Kérjük, hogy az esedékes biztosítási díjakat — a kiküldött csekken — I960, jan. 30-ig fizessék he, mer! ellenkező esetben 30 napon túl a kockázatviselése a Kössön termelési szerződést mákra és mákgubóra! Termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti tagok és az egyéni termelők figyelmét felhívjuk, hogy a vetési idő közels égé miatt mielőbb kössék meg szerződésüket. Szántásra, vetőmagra kamatmentes hitelt, védekezéshez méhekre ártalmatlan MELIPAX növényvédőszert biz tosítunk. Magas vételárat mázsánként 2300 forintot fizetünk Termelőszövetkezeteknek termelési előleget és nagyüzemi felárat adunk. Részletes felvilágosítást a helyi földművesszövetkezetek adnak 29 Apróhirdetések ADÁS-VÉTEL Saját érdekében cselekszik tehát, ha díjfizetési kötelezettségének minél előbb eleget tesz, mert ha ezt nem teljesíti, ki van téve annak, hogy díj nem fizetés miatt esetleges károsadása nem térül meg. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Békés megyei Igazgatósága 7 \ A Pósteleki Konzervgyárban bontásból kikerült vályog, kevésbé használt és alapozásnak megfelelő erősen használt tégla kapható. Érdeklődni a helyszínen lehet, reggel 7-től délután 3 óráig, ugyanott megtekinthető. Két darab 170—180 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Batthyányi u. 6. 752 160 kg-os hússertés eladó. Békéscsaba IV., Garat u. 19. 231 Két darab fiatal, ISO kg-os hízott sertés eladó. Békéscsaba, Áchim u. 6. 229 Három db 110 kg-os és 1 db 170 kg-os hízó eladó. Békéscsaba V., Egység u. 41. 293 Két db 160 kg-os hízó eladó. Békéscsaba I., Partizán u. 52. 232 150 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Békési u. 5- I "79í BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az M$ZMP Békés megyei Bizottságának lapja. tOlelős szerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoezky Mihály, Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál é6 e kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hóra 11.— Ft. HELYREIGAZÍTÁS Lapuink 1960. január 16-i számában a Békés megyei Állatforgalmi Vállalat hirdetésében a nyomdai korrektor hibájából a 40—60 kg hús- húsjellegű és mangalica süldő ára helytelenül jelent meg. A helyes ár: 14,50 Ft/kg. 160 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Felsőkörössor 37. 750 Kombinált szoba szekrénnyel és hálószobabútor eladó. Békéscsaba, Szív ti. 4. 749 Három 120—160 kilós hí- zó eladó. Békéscsaba, Szerit Imre u. 10. 747 Szalma és kóró eladó. Békéscsaba, Szent László út 25. 746 240 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Oncsa-te- lep, Kulich Gyula u. 32. 745 180 kg-os hízó eladó. Békéscsaba I., Partizán u. 41. 234 INGATLAN Alig használt, új hintószán eladó. Szentannai- né, Körösládány. 744 Jó hízó eladó. Békéscsaba, Békési út 2. 743 Sürgősen eladó Gyulán, Móricz Zsigmond u. 15. számú ház. Érdeklődni: Karácsony J. u. 34., délután. 13396 Orosháza, Pacsirta utca 20. szám alatti házban beköltözhetően eladó egy szoba-konyhás, és két szoba-összkomfortos utcai lakások. Érdeklődni: Nagy Sándor, Állatkórház. 6793 Békéscsaba III., Trefort u. 51. számú ház eladó. 216 Békéscsaba III., Kézai u. 1. számú, azonnal beköltözhető ház eladó. 224 A Felsonyomási Állami Gazdaság azonnali belépésre keres soros motorszerelőket. Fizetés ó- rabér, szakképzettségi besorolás szerint, és természetbeni juttatások. Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. is A Budapesti 34. ez. É- pítőipari Tanulóintézetben április elsejével új tanév indul a kőműves szakmában. Jelentkezhetnek kőműves tanulónak az iskola címére (Budapest VIII., Üllői út 76.) azok a 14—17 éves fiúk,akik az általános iskola VIII. osztályát sikerrel elvégezték. 5528----:— ---------------— J ó munkás férfifodrász segédet állandó munkára felvesz: Kerekes^ Békéscsaba, Bartók u. 71. 218 170 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Hajnal u. 10. 754 ÁLLÁS Boltkezelőt — erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező szakembert — alkalmaz tanyasi boltjához a Békéscsabai Földművesszövetkezet. Jelentkezés: Szabadság tér 23. alatt. 222 Mozgó-kereskedelmi, vásározó részlegéhez textiles vezetőt alkalmaz (erkölcsi bizonyítvány szükséges!) Békéscsaba és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Békéscsaba, Szabadság tér 23. 227 Egy csikó eladó. Békéscsaba IH., Dugonics u. 7. 755 Jól jövedelmező nutria- tenyészet költözködés miatt páronként is eladó. Vemhes és növendék állatoki előj egy ezf- ietők: Kecskemét, Szé- csényi váro6 49. 221 Termelőszövetkezeti tagoki Egyéni termelők 1 Az Állatforgalmi Vállalat kocatartási és süldőnevelési akciót indít, melynek keretében • vemhes kocákra köthető szer ződés. A szaporulatból legalább 2 darab hizlalásra alkalmas, 40 —60 kg közötti súlyú süldőt kell leadni a fialástól számított 4—6 hónapon belül. Minden leszerződött igazoltan vemhes koca után 600.— forint előleget folyósít a vállalat, a szerződés alapján átvett süldőkért pedig a mindenkori szabadámál 50 fillérrel többet ^ze^’ A jelenlegi szerződéses árak: 40—60 kg tiszta fajú fehér hús süldő kg-ként 15,50 40—60 kg hús-, húsjellegű és mangalica kg-ként 14,50 Használja ki a kedvező le hetőségeket, s még ma kössön szerződést, mert a szabadpiac ár- ’akulásának bizonytalanságával szemben a szerződéses süldőnevelés jó árat biztosít! Részletes felvilágosítást a vállalat kirendeltsé gei és a községi felvásárlók adnak ! r Békés megyei Állal forgalmi Vállalat f 25 Békéscsaba. Telefon: 10—34. Gyermek-mélykocsi eladó. Békéscsaba, VI., Telep u. 23/1. 212 170 kg-os hízó eladó. Békéscsaba I., Csányi u. 10. 225 Három db 120* kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Jókai u. 16. 226 240 kg-os hízott sertés eladó. Békéscsaba, Tanya 68. Mezőmegyeri kövesútnál. 228 Fúvott kocsi, lószerszám, szecskavágó eladó. Békéscsaba III., Szt. László u. 2T7. 230 Az ÖRKI rózsási üzemegysége azonnali belépésre keres több éves gyakorlattal .rendelkező ellető juhászt. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen. Cím: Szarvas, ÖRKI rózsási üzemegysége. 22 A Túrke vei Vegyesipari Ktsz mérlegképes főkönyvelőt keres. Fizetési besorolás 2000 Ft. Telefon: Túrkeve, 56. • 18 Felvételre keresünk 1 fő mezőgazdasági gépészmérnöki diplomával rendelkező mérnököt munkagép-mechanikus beosztásba, továbbá egy Diesel-motorszerelőt. Gépállomás, Békés. 16 öt éven felüli gyakorlattal rendelkező tehergépjármű-vezetőt azon- nalra felvesz Bánya ES, Sztálin út 50., (Békéscsaba). 19 EGYÉB LÓISTÁLLÓKAT keres bérbe a Sütőiprri Vállalat békési telepe. Jelentkezés: Békés, Tóth utca i. szám alatt, a telepvezetőnél. 11 Saját zsiradékjából első osztályú háziszapant főzök lúgkövei. Átvétel hétfő reggel 5-től szombat délig. Szabó Péter- né szappanfőző, Med- gyesegyháza. Telefon: 23. 097 Jó megjelenésű férfi, fizikai dolgozó, 40 évesig hozzá illő lányt vagy özvegy asszonyt keres házasság céljából. „Hűség” jeligére a kiadóba. 753 Mély gyermekkocsit vennék. Békéscsaba I., Wesselényi u. U. 213 iiiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiliiiiilliilllllliiilliiiiiilimmiiillliiiiiiiiiiiillliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiliiiiiliiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiniiiMiiii Hirdessen „ . « NÉP VJ S 4 G-b«n 'iiiiiiiíiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuuiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiimiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!miiit(mim))uüHMi