Békés Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 14. szám

I január 17., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata a területi átszervezésről Prága (MTI) A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bi­zottsága január 13—14-én tartott ülésén határozatot hozott a Cseh­szlovák Köztársaság területi rend­szerének átszervezéséről. A hatá­rozat rámutat, hogy az átszerve­zést a Csehszlovákiában végbe­ment társadalmi és gazdasági fej. lődés teszi szükségessé. Ezért a Központi Bizottság megbízta a kormányt, dolgozza ki és térj esz- sze a nemzetgyűlés elé a területi rendszer és a nemzeti bizottságok átszervezésére vonatkozó javasla­tát, s egyben meghatározta az átszervezésinél követendő elveket. Eszerint a jelenlegi kerületek megszűnnek és a helyükbe lépő nagyobb kerületeket a már kiala­kult vagy kialakuló gazdasági övezeteknek megfelelően kell megállapítani. Csehszlovákia területe az át­szervezés után a jelenlegi 19 ke­rület helyett 10 kerületre oszlik. Ezenkívül Prága főváros külön kerületnek számít. A járások szá­ma 270-ről 108-ra csökken. Az egymáshoz közel fekvő vagy összeépült községeket a lakosság egyetértésével ugyancsak össze­vonják. összehívták a Csehszlovák Kommunista Párt országos új antibío'ilium Angliában Angliában Cophalospoi in-C né­ven új antibiotikumot gyártottak, amely sok tekintetben hasonló a penicillinhez, de bizonyos jelentős vonatkozásokban, így . iáidéul összetételét és a biológiai tulaj­donságait illetően különbözik at­tól. A Cephalosporin-C ellenáll az enzym penicillinaso rombolásai­nak, amely hatástalanná teszi a penicillint. értekezletét Prága (MTI) A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bi­zottsága január 13—14-én tartott ülésén elhatározta, hogy 1960. jú­lius 5-re összehívja a párt orszá­gos értekezletét. A pártértekezlet napirendjén két kérdés szerepel: a népgazdaság fejlesztésének 1961 —65. évekre szóló harmadik öt­éves terve és a Csehszlovák Köz­társaság új alkotmánya.'(MTI)-------------- ■■ B onn érdemkereszttel tünteti ki a zsidók gyilkosát BONN (ADN) A bonni kormány érdemkereszttel tüntette ki dr. Ot­to Bräutigamot, Nyugat-Németor- szág volt hongkongi nagykövetét, akire nagy felelősség hárul a fa­siszta zsidőírtásért. Bräutigam ösz- szekötöként működött Rosenberg, „a megszállott területek miniszte­re” és Hitler főhadiszállása között. Az érdemkeresztet tüntetőén éppen a jelenlegi antiszemita incidensek időszakában nyújtották át. Bräuitgam adatokkal bizonyított bűnei közé tartozik 110 000 bukovi­nai és beszarábiai román zsidó megyilkoltatása. Az ő utasítására „likvidáltak” Lettországban 85 000 zsidót. (MTI) Fokozódó felháborodás az Oberlander-féle szerecsen-mosdalási kísérlet miatt Mint már jelentettük, a bonni kormány felkérésére úgynevezett „nemzetközi vizsgálóbizottság” igyekszik a hírhedt Oberländer bonni áttelepítésUgyi minisztert a legsúlyosabb háborús bűncselek­mények vádja alól tisztára mos­ni. Világszerte fokozódik a fel­háborodás emiatt az arcátlan sze- recsen-mosdatási kísérlet miatt. Prága A Csehszlovák Antifasiszta Har­cosok Szövetségének nyilatkoza­ta felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a „nemzetközi vizs­gálóbizottság” tagjai maguk is aktív nácik vagy együttműködők fasiszta múltú személyek „vizs­gálják ki”. Ez eleve kizárja a bi­zottság illetékességét, tárgyilagos és elfogulatlan magatartását. A nyilatkozat a nácizmus cseh­szlovák áldozatainak nevében a legerélyesebben tiltakozik a bonni kormány ama kísérlete el­len, hogy ilyen átlátszó módon ta­kargassa Oberländer bűncselek­ményeit. Mainz A mainzi szociáldemokrata die Freiheit hangsúlyozza, hogy a „nemzetközi bizottság” „kéz kezet mos” jelszóval folytatja a szere- csen-mosdatást az Oberländer­voltak, tehát Oberländer bűneit I ügyben. (MTI) Oooooooooooooooooooooocoooooopoooooocooccooioooooooooooooooooooooooooooo A szovjet tudósok és konstruk- írök a tudományos űrkutatási rográm keretében január 15 és :bruár 15 között óriásrakétákat, gynevezett „nehéz szputnyiko- at” bocsátanak fel. A kísérleti rakéták a tervek serint a Csendes-óceán középső rezeiének sűrű hajóforgalomtól 5 légiútvonalaktól, halászati köz- ontoktól távoleső térségbe hulla­A mintegy 110 ezer négyzetkilo­méternyi nagyságú feltételezett Északi szélesség 9 fok 06 perc Északi szélesség 10 fok 22 perc Északi szélesség 6 fok 16 perc Északi szélesség 5 fok 03 perc A több száz kilométer távolság­ra lakatlan térség az emberéletek biztonsága, valamint tudományos követelmények szempontjából a legalkalmasabbnak Ígérkező terü- 1 lett. becsapódási körzetet az alábbi földrajzi pontok határolják: Nyugati hosszúság 170 fok 47 perc Nyugati hosszúság 168 fok 22 perc Nyugati hosszúság 166 fok 16 perc Nyugati hosszúság 168 fok 40 perc A kísérleti zóna földrajzi hely­zetéből kitűnik, hogy a környező szigeteken elhelyezett amerikai, illetőleg brit katonai bázisoknak módjukban áll a szovjet kísérleti i rakétákat megfigyelni. i Egy rémhír margójára őszinte derűvel olvastam a Népszabadság január 10-i számá­ban Mikes György „Panasz” cí­mű tréfás karcoltát, amelyben „kifogásolja”, hogy évek óta hiá­ba járja le a lábát, nem találko­zik valamirevaló rémhírrel. Apt mondja többek között e derűs í- rás: „Ma nem kapható rémhír, se pult fölött, se pult alatt. Banán, az van, csukaorrú készcipő, az van, francia parfüm is van, pa­nelház is van, formabontó ma­gyar dráma is van, de rémhír? Ha van is immel-ámmal egy, az is micsoda ócska minőség!” A minap a megyét járván, érdekes dolgokat tapasztaltam. Mindenki tudja, hogy élénk ü- temben folyik a tsz-fejlesztés. Ez érdekes is, hasznos is, és — úgy látszik — ok a rémhírre. Mert ilyennel is találkoztam. Ez már viszont nem is érdekes, nem is hasznos. Mégis felje­gyeztem — az utókor számára, hátha kései unokáink még de­rülni is tudnak majd rajta... Na­gyon kérem a nyájas olvasói, ne nehezteljen rám. mert■ e rém­hír tényleg olyan gyenge minő­ségű, hogy alig merek vele a közvélemény elé lépni. Több községben — így többek között Medgyesegyházán, Újkí­gyóson, Vésztőn — olyan hí­reszteléssel találkoztam, amely szerifit ha a tsz-be belépő pa­rasztnak .takarékbetétje van, annak 20^-25 százalékát be kell vinni a közösbe... Ejha! —gon­doltam az első pillanatban, vég­re „megcáfolhatom” Mikes György fentebb idézett írását. De egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy törököt fogtam. Eszembe jutott az Elnöki Ta­nács 1952. évi 9. sz. törvényere­jű rendelete, amely a betétesek jogairól intézkedik. Ez a betéttörvény többek között ar­ról szól, hogy bárki, bármilyen név alatt vagy név nélkül nyit- hat takarékbetétet, hogy a ta­karékbetétek titkosak, hogy be­tétje fölött a tulajdonos — mert a takarékbetét szigorúan szemé­lyi tulajdon! — bármikor, min­den korlátozás nélkül, szabadon rendelkezik, hogy a takarékbe­tét örökölhető és illetékmentes, hogy a takarékbetétek le nem foglalhatók és visszafizetésükért az állam szavatol, hogy a taka­rékbetét nem évül el, hogy... —* de minek folytassam? Csupa ki­vételes jog a betéttulajdonosok szárpára és semmilyen kötele­zettség. Megyénkben mindezek­ről a jogokról sok-sok tízezer betéttulajdonos meggyőződött, olyannyira, hogy azóta a me­gyében több mint négyszeresére növekedett a takarékbetétesek száma, s megtakarításaik össze­ge tneghaladja a 125 millió fo-' rintot. Ez viszont nem rémhír, de feltétlenül derűt fakasztó tény! Ő, ti régi nagyhírű „rémhír­kiagyalók”! Hol van már „di­cső” patinátok? Hát már csak selejtet tudtok gyártani? Halva született rémhíreteken még sír­ni sem lehet, annyira torzszü­lemény. Nagyobb körültekin­téssel kell ezt csinálni. Olyat a- gyaljatok ki, amelyen legalább nevetni tud majd megyénk száz­ezres bankbetét-tulajdonos tá­bora. S ha már csődöt mondott e „tudománytok”, vagy kifogy­tatok a témából, szokjatok le a rémhírterjesztésről és nyittasa­tok takarékbetétet az OTP-nél ,,Hazudj igazat!” jeligével... K. M. TIT-hiradó A TIT és a KPVDSZ szabad­akadémiája képzőművészeti ta­gozatán a gimnáziumban 1960. január 18-án, hétfőn 18 órakor, A reneszánsz műalkotásai cím­mel előadást tart Nyíri Sándor gimnáziumi tanár. * A TIT és a KPVDSZ szabad­akadémiája földrajzi tagozatán 1960. január 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor „Déli szom­szédaink” címmel Béres István tanár tart előadást. Az előadás után Tél a Duna deltájában. Ki­rándulás a hegyekben, Kétezer mérföld a tengeren, Rodope építészete című színes kisfilme- ket vetítik. * A TIT tagjai január 19-én közös színházlátogatáson vesz­nek részt, amikor megtekintik Kállai István Kötéltánc cimű színművét. Az előadás után a színészklubban az előadás rész­vevői a színészekkel közösen elbeszélgetnek a színműről. Inkurrencia-a j ánlat 1 Állami vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és gépállomások figyelmébe! A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula, megvételre felajánlja az alant felsorolt készletét: Alagcső (égetett) 5x35 90 000 drb Opel sebességváltó rúd 1 drb Opel gk. féltengely l drb Opel sebességváltó tengely 1 drb Opel fékkötél 3 drb Opel sebességváltó villa 1 drb Opel gk. gumibak alsó 7 drb Fogaskerék Z—50-es 1 drb Opel gk. gumibak első 4 drb Festék, porfesték zöld 120 kg Opel kardánke reszt 4 drb Fatalpú bakancs, új 20 pár Opel kormánymű 1 drb Gumiékszíj 1450xl7-es 4 drb Opel kerék csavar 30 drb Gumiékszíj 1650xl7-es 4 drb Opel kapcsolórúd 2 drb Gumiékszíj 3150xl7-es 6 drb Opel kadét sebességváltó 2 drb / Porcelán szigetelő K—1-es 2000 drb Érdeklődni lehet az igazgatóság központjában, Gyula, Város­ház u. 26. Telefon: 2—40. Az áru megtekinthető és átvehető a Vízügyi Igazgatóság Naerwáradi'úti telepén. 20

Next

/
Thumbnails
Contents