Békés Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-25 / 304. szám
BÉKÉS MEGYÉI NÉPCJSÁG 1958 Külpolitikai krónika helyett... Milyen jó Is lenne egy két évtizeddel feljebb hágni a végtelen Idő létráján, onnan a magasból milyen pompásan kirajzolódnának a búcsúzó 1958-as esztendő legjellegzetesebb vonásai. De hát ez a könnyebbség — hogy az idő szűrőjén váljék el a lényeges a lényegtelentől — csupán a történészeknek adatik meg. A világpolitikai események krónikásának meg kell kísérelnie, hogy a történések sodrában érzékelje a fő áramlatokat. A rohanó, egymást kergető események közepette nehéz lenne megmondani, hogy a majdani történelemkönyv az 1958-as év rubrikájában melyik eseménynek biztosítja a legelőkelőbb helyet. Talán az Iraki forradalom győzelmének és az amerikai flotta zsarolás kudarcának? Esetleg a Fekete-Afrika megmozdulása viszi el az 58-as események pálmáját? Vagy de Gaulle sikere és a nyugatnémet atomfelfegyverzés megindulása szánt mélyeb nyomot a történelem lapjaira? Lehet, hogy a tajvani kérdést, vagy a berlini helyzet napirendre tűzését illeti majd a főhely? Re- mélhetjük-e, hogy a genfi tárgyalásokon megfogan és alakot ölt az atomleszerelés és a nemzetközi biztonság átfogó terve? Vagy tán a gigászi „utolérni és elhagyni!” szovjet program meghirdetése és Kína hatalmas ugrása nyomja majd rá bélyegét a most távozó esztendőre? De meglehet az is, hogy az utánunk jövő nemzedék naptárában az 1958-as év az univerzum első esztendejeként fog szerepelni, hiszen a szputnyikok villámló útja új korszak határmezsgyéjét szabta meg. Egy esztendő torlódó eseményei között kell válogatni, régebben, lassúbb folyású korokban egy egész nemzedéknek elegendő lett volna! S talán éppen ez a legjellegzetesebb vonása ennek az esztendőnek: a világpolitikai történések páratlan felgyorsulása, ami a múltban is az új korszakok előhírnöke volt. Manapság valamiképpen benne van a levegőben, az ideges, nyugtalan világhangulatban, hogy az emberiség a válaszúihoz közeledik. Ha a felszabadított gigantikus természeti erőket kezessé szelídíthetjük, ha nem engedjük, hogy az atomeröt a népek ellen fordítsák — felvirradhat a rég megálmodott aranykor, a jólét, a határtalan virágzás kora. De ha ma vagy holnap elvétjük a helyes utat — és az imperializmus erői újra és újra megkísérlik, hogy tévútra sodorják a világot — ez a tévút az atomkatasztrófa felé vezet. Aranykor «agy atomkatasztrófa... Aranykor, vagy atomkatasziró- fa, a két társadalmi rendszer békés versengése, vagy a háború peremén táncolás dullesi akrobatikája — ez napjaink nagy sorskérdése. Erről kell a népeknek tevőlegesen dönteniük, s ez volt a szocialista, illetve az imperialista világ diplomáciai mérkőzésének nagy tétje az 1958-áS eszten- ct5Sé'n“ls.‘i0in 4/M- A béke híveinek minden okuk megv»n a bizakodásra, mert a dolgok menetét többé már nem az idejéímúlta amerikai „erőpolitika” szabja meg. Az év eseményei tapinthatóan érzékeltették azt az új történelmi helyzetet, amelyben a világrendszerré vált szocializmus döntően befolyásolja a világ sorsának alakulását. Az Arab-Kelet izmosodó egysége, a Bagdad nélkül maradt bagdadi paktum messze mutató jelképe, a felszabadulásért küzdő Fekete-Afrika hangjának erőteljes felcsattanása, az indonéziai lázadás kudarca, Algéria és Ciprus népének meg nem alkuvó harca — mindmegannyi bizonyítéka annak, hogy az új történelmi helyzetben új távlatok nyíltak a gyarmati rendszer viszonylag gyors felszámolására. A most záruló év tanúja volt annak, hogy a gyarmati uralom fenntartásának hagyományos módszerei sorra-rendre kudarcot vallottak. A „szputnyik-testvé- rek” fémjelezte tudományos technikai és katonai eiőretolődás következtében egyre kevésbé alkalmazható a flotta zsarolás politikája. „Az amerikai elsőbbség szakasza, amint ezt most már megállapíthatjuk, átmeneti időszak volt" — írja Walter Lipp- mann a New York Herald Tribune augusztus 16-i számában. „Az elsőbbség ábrándjához való ragaszkodás minden bizonnyal hozzájárul külpolitikai baklövéseinkhez... Ez a politika erős az' Ígéretekben, de gyenge a végrehajtásban...” — ekképpen vontaié a tanulságot Lippmann az ameri-! kai fegyveres erők libanoni be-1 avatkozásának kudarcából. A valóságérzéket vesztett hiva-j talos Amerika azonban kevésbé! okult a "vanoni kudarcból. Alig | csitult valamelyest a közép-keleti válság, máris új válsággóc keletkezett a Távol-Keleten. Washington isimét nehéz helyzetbe került, mert azzal kellett számolnia, hogy Tajvan és a part- menti szigetek' kérdésében a kínai nép oldalán van nemcsak a világközvélemény rokonszenve, hanem az egész szocialista tábor e- reje is. Hruscsov emlékezetes figyelmeztetése — hogy „támadás Kína ellen, támadás a Szovjetunió ellen :s" — megtette hatását., ^ tajvani válság ‘ közepette Kína BNSZitágságárói lehajtott' közgyük iési vita egyszersmind azt is megmutatta, mennyire elszigetelődött az Egyesült Államok irreális kínai politikája. Kérdésessé vált, hogy a következő ülésszakon sikerül-e ismét elgáncsolni Kína ENSZ-jo- gainak helyreállítását. A bölcseség mindenesetre azt diktálná, hogy annyi kudarc után Washington végre vegye tudomásul a való világ tényeit, és ezek közül is a legnyilvánvalóbbat: a nagy nemzetközi kérdéseket — különösen a távol-keletieket — nem lehet rendezni a Kínai Népköztársaság nélkül, s még kevésbé ellenére. Paris — Bonn tengely Nyugtalanító események zajlottak a háború és béke erőinek európai küzdőterén is. De Gaulle, s az őt támogató francia szélső jobboldal hatalomra kerülése súlyos csapós Európa kapitalista részének demokratikus erőire. A francia demokratikus erők átmeneti veresége magábanrejti ugyan a jövő győzelmének lehetőségét, de máris megmutatkozik, hogy a gauileista győzelem nemzetközi hatásai semmi jóval sem biztatnak. De Gaulle és Adenauer kézfogása — a Párizs-Bonn tengely kirajzolódása — csak aláhúzza azt a történelmi tapasztalatot, hogy a demokratikus erőkre mért csapások mindig a nemzetközi helyzet súlyosbodását és a fokozódó háborús veszélyt jelzik. A tekintélyuralmi rendszer franciaországi hatalomrakerulése bátorítja a nyugat-német revansista fasiszta törekvéseket. Nyugat-Németországban ma már — amerikai segédlettel — nyíltan folyik a Bundeswehr atomfegyver kiképzése. Az Elba oldalán mind fü'sér- tőbb kijelentések hangzanak el a határok „revíziójáról" s a „drang nach Osten!" jelszava ismét divatozik. Az ilyenfajta törekvéseknek az új világhelyzetben természetesen nincs semmiféle reális lehetőségük, de ez semmit sem von le veszélyességükből. . A francia és a nyugat-német mi- litarizmus aktivizálódása — különösképpen a nyugat-német atom- fegyverkezés megindulása parancsol óvá tette a béke erőinek átcsorgott osít-ását az európai küzdótér- irei Amikor Hruscsov előterjesztette tervét, hogy dem i 1 i ta>i*i záfják Nyugat-Berliint és nyilvánítsák szabad várossá — Európa legérzékenyebb, legkényesebb pontjára tapintott rá. A berlini „frontváros” átalakulása a két német állam közeledésének és békés e- gyüttélésének városává, kezdete lehetne a német kérdés fokozatos megoldásának. S noha a NATO minisztertanács párizsi ülésszaka megint csak adós maradt a józan következtetések levonásával, a Nyugat sokáig már nem haló. gathatja, hogy a katonai ^rendezés" helyett maga is a német kérdés politikai megoldását keresse. A NATO elutasító válasza ellenére is okunk van remélni, hogy az elkövetkezendő félév folyamán az meg fog történni A világpolitikai év mérlegének ! zárásakor tehát azt találjuk, hogy a legfontosabb nemzetközi tételeket át kell vinni a következő év tartozik oldalára A tömegpusztító fegyverek eltiltásával, az általános leszereléssel, a nemzetközi biztonság hatékony rendszerével, a gyarmatosítás maradványainak felszámolásával, a nyugati felelősök továbbra Is tartoznak a világnak; az emberiség pedig tartozik önmagának, hogy kikémyszerítse ezek megoldását. A boldogság terve A Szovjetunió előterjesztette a békés versengés impozáns programját. „A boldogság hétéves terve" — írta róla az Express című tekintélyes francia hetilap. „Ezúttal az Egyesült Államoknak szóló kihívás nem tekinthető pusztán jelképes gesztusnak. Hruscsov megdönthetetlen számadatokkal vázolta az elmúlt évek szovjet gazdasági eredményeit és elmondotta, hogy a következő hét évben miképpen akarja tovább fejleszteni a gigantikus szovjet ipar gépezetét” —állapította meg az Express. *» A jövő számainak a ma eredményei adnak súlyt és nyomatékor A szocialista tervgazdálkodás fölénye még soha nem volt ennyire nyilvánvaló, mint ebben az esztendőben. A szociálissá országok olyan magaslatra érkeztek, hogy már végigtekinthetik a nagy történelmi győzelemhez vivő célegyenes teljes hosszát. Ebben a finisben a Szovjetunió azért küzd, hogy az egy főre jutó termelésben túlszárnyalja az Egyesült Államokat, s a másik szocialista nagyhatalom, a Kínai Népköztársaság pedig Nagy-Britanniát akarja maga mögé utasítani, A két világ mérkőzésének súlypontja lassanként áttevődik arra a frontra, ahol a küzdelem végső soron eldől. „Valamikor a csatatéren hozták meg a történelmi döntéseket, ma viszont az iparban és a gyárak ban folyó harc dönti el a világban az elsőbbséget... Végülis abba kellene hagyni a struccpolitikát és a veszélyeket ott meglátni, ahol valóban felénk közelednek. A gazdasági hidegháborúban nem zuhannak a bombák, de ennek ellenére a meghozott döntések a világpolitikai helyzet forradalmi megváltozásához vezethetnek" — állapította meg a szovjet hétéves tervhez fűzött kommentárjában a Süddeutsche Zeitung című nyugat-német lap. A kapitalista világ tehát kezdi -felismerni, " hogy a 'két rendszer ) versenye már régóta nemcsak —, s nem jp elsősorban — a fegyver« gyárakban folyik, hanem az üzemekben, a szántóföldeken, a tudomány fellegváraiban, a laboratóriumokban, az iskolákban és az egyetemeken is. Ebben a versengésben pedig mind határozottabb vonásokkal rajzolódik fel a holnap horizontjára, hogy a szocializmus gazdasági, technikai és tudományos téren is képes maga mögé utasítani és végsősoron legyőzni a kapitalizmust. A béke hívei tehát bízhatnak erejükben. A világot időről-időre megrázkódtató nem. zetközi válságok nem az imperializmus erejének, hanem hanyatlásának, térvesztésének kísérő jelenségei. Az 1958- as év eseményeinek fejlői ési iránya azt mutatta, hogy a világpolitka legválságosabb pontjain döntés felé érlelődik a helyzet. Ezzel pedig elkerülhetetlenül velejár, hogy időnként kiéleződik a háború és a béke erőinek küzdelme. A béke hívei nem ernyed- hetnek, mert csak a teljes készenlét biztosíthatja, hogy a csataterek helyett a tárgyalóteremben rendezzék a vitás nemzetközi kérdéseket. És végtére is a kemény leckékből okulva előbb-utóbb talán Washington is ráébred arra, hogy ha fenn, a legmagasabb szinten, a világűr peremén egymás köreit nem zavarva békésen keringhet a szovjet szputnyik és amerikai öccse, akkor talán itt lenn, a földön is találhatnak a kormányfők egy kerékasztalt, amely mellé leülhetnek tárgyalni. Talán ez ‘lesz -az-1959-es év — az univpr- 'numniwásodik esztendejének nagy eseménye. A Pravda Alsop amerikai szemleírónak a berlini kérdéssel kapcsolatos állításairól Kraminov a Pravda szerdai számában megjegyzéseket fűz Joseph Alsop amerikai szemleíró napokban megjelent cikkéhez, a- melyben Alsop azt állította, hogy a berlini megszállási rendszer feladása a nyugati hatalmak kapitulációja lenne „a berlini kapituláció pedig végeredményben egyértelmű lenne azzal, hogy mindenütt kapitulálnak". Alsop cikkében kijelentette: a nyugati hatalmaknak nincs más kiút, mint az, hogy az atom- és hidrogénfegyver használatához folyamodjanak. Minden civilizált országban — írja Kraminov — az ideggyógyászhoz küldik az olyan embereket, mint Alsop, akin világosan látszik, hogy elvesztette lelki egyensúlyát. Az Egyesült Államokban tábornokok, miniszterek, parlamenti képviselők egyaránt, mint valami játékszerrel, hadonásznak a hidrogénbombával. Ott az Alsop-féle szörnyű fantazmagóriákat normálisnak tartják, sőt terjesztik politikai kommentár formájában. A szovjet emberek természetesen tudják, hogy az Egyesült Állatnak politikáját nem a hisztérikus Alsopok irányítják — folyta’ja Kraminov. — Mégis a szovjet dolgozók kénytelenek megállapítani, hogy Alsop felelőtlen fecsegése mennyire megegyezik az amerikai kormányban magas tisztségeket betöltő személyiségek kijelentéseivel. Ezek az emberek mind a mai napig nem tudták megérteni azt az egyszerű igazságot, hogy a Szovjetunióval nem lehet a durva erőszak hangján beszélni. A kardcsörtetés leleplezi, kiknek érdéke, hogy agresszív célból fenntartsák Berlin megszabást rendszerét — folytatja Kraminov. A szovjet kormánynak nincsenek hódító szándékai Berlinnel kapcsolatban. Többször is világosan kijelentette: legfőbb gondja, hogy megszüntesse ezt a veszélyes gócot, amely súrlódásokra adhat alkalmat a nagyhatalmak között, s lehetővé tegye, hogy a német nép maga döntsön jövőjéről. Csak a megfontolt provokátorok röppenthetik fel azt a rágalmazó fecsegést* i hogy a Szovjetunió „el akarja foglalni Berlint." Arra törekszik, hogy enyhüljön a nemzetközi feszültség. Harcol a békéért, de nem „gyengeségből” — mint a szócséplő amerikai tábornok és harcias diplomaták mondják. Az egész szocialista tábor egyöntetű támogatásával készen áll, hogy megsemmisítőén visszaverje az agresszorok minden kísérletét, amellyel rá akarnák kényszeríteni akaratukat a szocialista országokra — írja befejezésül Kraminov.
