Békés Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-13 / 268. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1058. november 13„ csütörtök Unit és jelen Endrődön Z> (Tudósítónktól.) Csütörtökön este számos fiatal gyűlt össze az endrődi művelődési otthonban, hogy részt vegyenek 8 KISZ által rendezett ifjú választók nagygyűlésén. Az ajtóban ktezista lánvok üdvözölték az Ifjú választókat és valamennyijüknek emléklapot nyújtottak át. A klubterem teljesen megtelt, amikor Békési Mihály, a KISZ Járási titkára, megkezdte beszámolóját. Bevezetőben arról beszélt, hogy milyen volt az elmúlt társadalmi rendszerben a fiatalok élete, majd összehasonlítást tett a mai ifjúság életkörülményével. Szólt arról, hogy napjainkban még sok fiatal úgy gondolja, hogy ami van, az mind magától született. Nem látják a szép ruhák, a jó kereseti lehetőség, a szórakozás, a tanulás, egyszóval a derűs és egyre gondtalanabb élettől azokat a szenvedéseket, azokat a nélkülözéseket, amelyeket apáink, nagyapáink éltek át, a jobb és szebb élet, a boldogabb holnap reményében. Ezért a régi világ ízelítőjéül endrődi emberek alamizsnát kérő leveleiből olvasott fel részleteket. Hanyecz Imre a következő levelet írta l»37-ben a szakszervezeti újságnak: „Két gyermekem van. Négy kilenc éven aluli. Két fiam és egy lányom évek óta szolgál a nagygazdáknál. A legidősebb még nem töltötte be a 13 évet. Szomorú szívvel nézem munkában agyon- hajtott gyermekeimet, amikor kéthetenként, vasárnap délután hazajönnek tisztálkodni. Én három hónapja munka nélkül vagyok. Kilátástalan az ilyen szegényember sorsa. ” Panaszos levelek sokasága, nyomorgó munkanélküli emberek ezrei. Ez jellemezte Endrőd község nincstelenjeinek életét a múltban. És vajon mit tett a községi elöljáróság, vagy mit tettek a felsőbb hatóságok e súlyos hibák megszüntetése végett? íme egy bizonyíték: 1931 március 16-án a főszolgabíróhoz Finta községi jegyző úr a következő jelentést küldte: Közlöm, hogy a munkások mindenből kifogytak, mert ezek a hónapok a legnehezebbek (március, április). Teljesen kenyér nélkül állanak ég követelik, hogy részükre munkát adjon az elöljáróság. A főszolgabíró jelentette az ügyet a főispánhoz, aki a követezőképpen rendelkezett: „A vett jelentés szerint az Endrődön jelentkezett ínség enyhítésére 600 pengőt küldtem, hogy a legjobban rászorulóknak ossza szét, inségbi- zottság közreműködésével.” 1 Vajon mit jelentett ez az ezer és ezer nyomorban élő nincstelennek? Talán egy karaj kenyérrel, vagy egy tál kásával többet. De csoda-e, hogy ilyen Intézkedéseket hoztak a hatóságok, csoda-e, hogy egyáltalán nem viselték szivükön a község sorsát, a község lakóinak fájdalmát, baját?! Nem csoda. Hiszen kikből tevődött össze az elöljáróság? A falu „nagyjaiból", földbirtokosokból és egyéb magas funkcióban levő személyekből. Mennyivel másképp néz ki ma ebben a községben is a tanácstagjelöltek névsora, mennyivel má- sabb az összetétele! A listák, melyek már napok óta közszemlére vannak kitéve, hűen tükrözik, hogy a dolgozó nép saját soraiból választja képviselőit, olyanokat, a- kikben bízik és akikről tudja, hogy kiállnak a munkáshatalom, az egyszerű emberek boldogabb jövője mellett. Hogy csak néhány fhti uJ&cUf a HuíjfjtHÍuqííuK A Szovjetunió jegyzéke az Egyesült Államok kormányához Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Külügyminisztériuma november 1-én jegyzéket intézett az Egyesült Államok moszkvai nagy- követségéhez. A jegyzékre a nagy- követség november 7-én válaszolt. A jegyzékvéltás a meglepetésszerű támadás megakadályozásáról tartandó szakértői értekezlettel foglalkozott. A Szovjetunió KülügyminisztéAz Egy esült Államok nem hajlandó kivonni csapatait Dél-Koreából Peking (Üj Kína) Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának szóvivője hétfőn ismét kijelentette, hogy az Egyesült Államok haderői nem hagyják el Dél- Koreát. A külügyi szóvivő megismétli a régi amerikai szólamot, hogy „ha az érdekelt kínai hatóságok valóban kívánják a koreai kérdés rendezését, akkor járuljanak hozzá az ENSZ javaslataihoz, szabad választások rendezéséről az ENSZ felügyeletével“’. (MTI) rluma november 10-én válasz jegyzéket küldött az Egyesült Államok nagykövetségének, melyben közi), hogy a külügyminisztérium tudomásul veszi: az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Francia- °«íágot a korábbi jegyzékben közölt küldöttek képviselik a váratlan támadások megakadályozására összehívott, Genfben kezdődő szakértői értekezleten. Az atlanti egyezményhez, illetve a varsói szerződés szervezetéhez tartozó országok paritásos képviseleti elvének megfelelően a külügyminisztérium mévszerint felsorolja azokat a küldötteket, akik a varsói szerződéshez tartozó országok képviseletében részt vesznek az értekezleten. Az értekezlet fő feladatát illetően a szovjet kormánynak az a né* .zete, hogy gyakorlati intézkedéseket kell kidolgozni a váratlan támadások megakadályozására, ezt egybekapcsolva a leszerelési konkrét intézkedésekkel. Ilyen intézkedések nélkül a váratlan támadáséit megakadályozásval kapcsolatos kérdés megvitatása céltalan Hogyan szavazhatnak a lakóhelyüktől távollevők \ Több választópolgár azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogyan szavazhatnak azok az emberek, akik a választás napján lakóhelyüktől távol tartózkodnak és akadályoztatva lesznek a szavazásban. Az érdekeltek részére a választ az alábbiakban adjuk meg: A kormány rendeleté értelmében az a választásra jogosult személy, aki november 16-án, » Választás napján a lakóhelyétől távol van, kérheti Ideiglenes tartózkodási helyén az illetékes községi, városi tanács végrehajtó bizottságától az ottani névjegyzékbe való felvételét. Az ideiglenes lakás, illetve tartózkodási hely szerint illetékes tanács végrehajtó bizottsága a k érehnező adatait azonnal névjegyzékbe veszi, ha a választásra jogosult egyén bemutatja az állandó lakás szerint illetékes tanács végrehajtó bizottsága által kiállított Igazolást arról, hogy a név jegyző kiben szerepel. Ajánlatos, hogy azok a választásra jogosultak, akik november 16-án bármilyen okból távol lesznek az állandó lakóhelyüktől, már most beszerzik az Igazolást. A tanácsok végrehajtó bizottságai ezt a megfelelő indokolás alap fán a kérelmezők hozzátartozóinak is kiadják. ______________________----------------------------------------------T anácskoztak a vasutasok A MÁV Szeged Területi Szakszervezeti Bizottsága a közelmúltban Békéscsabán a MÁV művelődési otthonban ülést tartott, ahol az SZB-elnökön, vasútasokon kívül a Vasutas Szakszervezeti Központi küldötte is részt vett. A tanácskozásnak két napirendi pontja volt: 1. Az általános kül- és belpolitikai helyzet. 2. A békéscsabai állomás munkájának értékelése az őszi forgalom idején. Az állomás munkájával kapcsolatban szó volt a tervfeladatok végFiddok jólsikerült bálja Kondoroson A Békéscsabai Közgazdasági Technikum, IV. a. osztálya november 8-án, a kondorosi KISZ-fiatalokkal karöltve, a híres kondorosi csárdában jólsikerült bálát rendezett, amely éjfél után 2 óráig tartót. A jó hangulatot növelte a közbeiktatott szépségverseny, amelyen a babér a kondorosi lányok fejére került. A verseny sorsát a kondorosi legények szavazatai döntötték el. rehajtásáról, a MÁV és a szállító felek közti kapcsolatról, a vontatási munkálatokról, a munkafegyelemről, az egyes szakszolgálati ágak együttműködéséről, valamint a szakszervezet munkájáról. A beszámolót élénk vita követte, amikor a szolgálati főnökök, az igazgatóság vezetője, dolgozók, szakszervezeti aktivisták is felszólaltak. Sóvári tolató mozdonyvezető elmondta, hogy általában jó az állomás és a fűtőház közti viszony, mégis néha öszeütközésbe kerülnek. Van olyan munka, melyet jó együttműködéssel 20 perc alatt megcsinálhatnak, de ha vita van, még 40 perc is kevés lehet. Szóvá- tette, hogy az állomásnak jó pont, ha a kocsimozgatási idő csökken, ugyanakkor a mozdony-személyzetnek anyagi megbecsülésben nem jelent semmit. A Békéscsaba állomásról szóló beszámolónak azonban volt egy kis szépséghibája, mégpedig az, hogy többet foglalkoztak a hibákkal, keveset az eredményekkel, a hibák kijavításának módjával. Ennek ellenére a tanácskozás hasznos volt. Tótt%Károly Szeged, MÁV állomás nevet említsünk közülük: Tímár Vincéné tsz-tag, Polányi Imre cipész, Baktai Sándor napszámos, Fekécs Sándor kubikos, Csere- nyecz Mátyás alkalmi munkás, Katona Béla ktsz-tag, Szabó Zoltán néptanító, Giricz Péter egyénileg dolgozó paraszt. Vagy nézzük meg a fiatalok jelöltjeit. A KISZ-szervezet legjobb, legaktívabb tagjait ajánlották az emberek a jelöltek névsorába, olyanokat, mint Urbán Julianna és Kulik István, akik már eddig is megmutatták, hogy méltóak a bizalomra. íme, így néz ki két társadalmi rendszer két példája dióhéjban. Nyilvánvaló, hogy elgondolkodnak rajta Endrőd község választópolgárai — köztük az Ifjú választók is —, amikor I6-én urnák elé járulnak és a két társadalmi rend közötti különbséget mérlegelve szívük szerint adják le szavazataikat a nép jelöltjeire — fejezte be beszédét Békési elvtárs, a KISZ gyomai járási bizottságának titkára. Sztanyik Károly Endrőd A csendőrparancsnok szolgá- latkészen ütötte össze a bokáját és eltávozott az alispán fényesen berendezett irodájából. A- mint becsukódott mögötte a tapétázott ajtó, a méltóságos elégedetten dörzsölte össze a tenyerét, és visszaült a hatalmas íróasztal mögé. Még egy futó pillantást vetett az előtte fekvő iratokra, melyeken nevek és feljegyzések voltak, utána összehajtotta valamennyit és betette az egyik fiókbe. A kulcs szinte jelképesen kattant a zárban. — — Ezek sem kellemetlenkednek egyhamar — gondolta, miközben hátravetette magát és kényelmesen elnyúlt a párnázott székben. Aranytárcát húzott elő és rágyújtott. Kéjesen szopogatta a füstöt és kibámult a megyeház ablakán. Szemei hidegen, kegyetlenül meredtek a távolba, HÍREK Róma (TASZSZ). Kedden százezer olasz közlekedési dolgozó négyórás általános bérsztrájkot tartott. Hétfőn tízezer szicíliai kéntoényász kétnapos sztrájkot kezdett, Salerno-tartományban pedig egy textilgyár dolgozói tiltakozó tüntetésit rendeztek 1300 munkástársuk elbocsátása miatt. A rendőrség néhány tüntetőt megsebesített. Moszkva (MTI). A. N. Tupoljev akadémikust, a világhírű repülőgéptervezőt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 70. születésnapja alkalmából Lemin-rend- del tüntette ki. Berlin (MTI). Hétfőn a nürnbergi törvényszék előtt megkezdődött 13 asszony pere. Ezeknek az asszonyoknak egyedüli „bűnük", hogy szembeszálltak Nyugat-Né- metország atomfegyverkezésének tervével, egyenjogúságot követeltek a nők számára és állást foglaltak Németország demokratikus alapokon történő újraegyesítése mellett. A példátlan eljárás ellen a világ minden tájáról tiltakozó levelek százai érkeztek a nürnbergi bírósághoz. Messze, a házakon túl, a nap vörös korongja szemlátomást egyre lejjebb csúszott, mint az öreg ember feje, amikor ültében álomra szenderül. Az árnyak megnyúltak s a frissen kerekedett Ószl szél elszabadultan futkározott a határban. Útjában megzörgette a kukoricaszárak leveleit, bebújt a mezőn dolgozók vékony rongyai alá, gyorsabb mozgásra késztette őket. Az egyik kukoricásban virgonc kisfiú szaladgált a sorok között, majd egy óvatlan pillanatban kitört és mint egy elszabadult kis- cslkó futott a szántáson keresztül, a közeli kis erdő felé. Az erdő úgy vonzotta képzeletét, mint mágnes a vasat. A kukoricát törő felnőttek a ** szökést nem vették észre. Lacika zavartalanul eljutott a ritkuló sárga lombokig és beleveJV. Sz. Hruscsov bestédének franciaországi visszhangja Párizs. (TASZSZ) A francia burzsoá sajtó nem titkolja, hogy francia kormánykörökben ingerültségeit keltett N. Sz. Hruscsov nyilatkozata, amely rámutat, hogy a nyugati hatalmak megsértették a potsdami egyezményt, a Berlinre vonatkozó és nekik kedvező megállapodás kivételével. E körökben bizonygatják, hogy a Lancia csapatok nem a potsdami e- gyezmény, hanem „különböző érvényes megállapodások alapján” tartózkodnak Berlinben. A Creir Cimie katolikus lap <• ,.Berlint fenyegető szovjet vetakarózva, kijelenti: „Szó sem le. hét arról, hogy átengedjék Berlint. Ebben teljes az egyetértés Nyugaton“’. A Le Monde kénytelen beismerni, hogy Hruscsov szavai arról, hogy a nyugati hatalmak megsértették a potsdami egyezményt, valamint javaslata, hogy teremtsenek normális helyzetet Berlinben, nagy visszhangra talált. tette magát a titkokat sejtető bokrok közé. Mit keresett? Nem tudta, csak élvezte a futás örömét és azt, hogy nagyon jó az erdőben* Felkutatta a zugokat. Benézett a bokrok mögé. Átugrott a kis mélyedéseken. Figyelte az erdei madarakat, amint ijedten rebbennek tova, és szamócát is talált. Azon vette észre magát, hogy kijutott az erdő túlsó szélére. Ott kocsiút húzódott, mely elhagyva az erdőt, távolabb két fasor között tűnt eb Milyen érdekes, amott az égbolt összeér a földdel! De jó lenne addig elmenni, bizonyára ott lehet a világ széle, gondolta s mindjárt el is határozta, hogy ha nagy lesz, elmegy odáig. Hirtelen iódobogás hallatszott. Megdobbant a szíve. Már bánta, hogy nem szólt az édesapjának, amikor elfutott. A tilosban járók izgatottságával leste a lovasok feltűnését. — Csendőrök! — rémült meg, amikor az első lovast meglátta. Ijedt, lélekszakasztó futással iramodott az erdőn keresztül visszaszélyről“’ szóló ózsdi rágalmakkal