Békés Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-18 / 220. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. saepttmber 18., csütörtök Tanácskozott a párt gyulai bizottsága A pórt gyulai városi bízott- j lyekröl azonban a kapitalista or- S&ga szeptember 16-án kibővített. szágok munkásai álmodni 6em mernek. T árgyalóasztalnál illést tartott. Az első napirendi pont megtárgyalása során a tömegek közötti felvilágosító munkáról tanácskozott. A beszámolóban és a hozzászólások során többek között arról beszéltek, hogy az ellenforradalmárok, amikor a Magyar Népköztársaság megdöntésén tevékenykedtek, a fegyveres megfélemlítés mellett arra törekedtek, hogy tömeget nyerjenek céljuk elérésére. Kezdetben az ifjúság között értek te el bizonyos eredményeket, akik nem éltek, vagy még gyerekek voltak a kapitalista viszonyok között és nem ismerhették a nyomort, a munkanélküliséget, a jogtalanságot és mindazt, ami az akkori idők felnőtt embereinek szinte elviselhetetlen volt. A tömegek között villogó csendőrszuronyokat csak filmről láthatták és nem voltak ott szüleik mellett akkor sem, amikor azok nem egyszer élet-halál harcot folytattak az úri rendszerben a puszta létért. A felnőttek között is sokan voltak, akik gyorsan elfelejtették a múlt gyötrelmeit s csak a pillanatnyi sérelmeiket látták. Nem értették meg, hogy a Jelenlegi jobb életkörülményeik nem az általános fejlődés velejárója, hanem annak köszönhető, hogy egy olyan nép, mint Szovjetunió — ahol a munkásosztály van hatalmon — felszabadította hazánkat, teremtett lehetőséget számunkra, hogy a magyar dolgozó nép a párt által vezetve jobb helyzetbe kerülhessen, kezébe vehesse sorsának irányítását^ §zó e- sett, arról is, hogy. az ellenforradalmárok és a nyugati rádiók mennyire hamis képet festettek: á nyugati életformáról, azt híresz- telték, hogy ott van jog, szabadság Nekünk ma már természetes, hogy a munkásoké a gyár, a parasztoké a föld. Természetesnek vesszük, hogy az országot a munkások vezetik és nem a grófok, bárók, földbirtokosok, gyárosok és egyéb múltbeli nagyságok. zött az üdülési jogot, az évenkénti szabadságolást, a munkaruhát, a munkásivédelmet, hogy nincs munkanélküliség, a nők egyenjogúságát és sorolhatnánk még. hogy mi mindent. Ez Így helyes, mert a mi rendszerünkben, népi demokráciánkban ez természetes is, hiszen a nép van hatalmon. Azonban aki abban a hitben ringatja magát, hogy hazánkban ilyen élet lenne akkor is, ha a kapitalizmust nem váltja fel a szocialista fejlődés, ha a Szovjetunió nem szabadít fel bennünket és nem segíti fejlődésünket, ha nem a munkásosztály pártja vezetné a harcot a régi rendszer maradványai ellen, akkor is így élnénk, aki ezt hiszi, azt tévedéséről világosítsuk fel. Van miről beszélni az emberekkel, s a városban a lakosság a kommunistáktól várja, hogy a legkülönbözőbb kérdésekben mindenkor egyenes, nyílt magyarázatot adjanak. A beszélgetések során soha ne feledjék elmondani és emlékeztetni az embereket, hogy minden nehézség és gond dacára társadalmi, politikai, kulturális életünk fejlesztésében o- lyan eredményeink vannak, amelyeket*, világon* egyetlen. kapitalista államban sem tudnak és nem tudhatnak felmutatni. A kapitalizmusban az általános nép jólét érdekében a rendszer jellegéből fakadóan soha nem jöhetnek létre ilyen eredmények. Ott minden a kapitalisták szűk osztályának érdekében történik. A vita során több érdekes felszólalás hangzott el. Sokan idézték fiatalkori életük szenvedéseit clalista építés korszakának kézzelfogható eredményeiről beszéltek. A második napirendi pontban a pártbizottság mellett működő 11 tagú Ipari Tanácsadó Bizottság munkájáról szóló beszámolót Ko- lumbán elvtárs, a Gyulai Húsipari Vállalat igazgatója, a pártbizottság tagja ismertette. B. Z Megválasztották az ENSZ-közgyűlés bizottságainak elnökeit Malik libanoni külügyminiszter megválasztása után rövid beszédet mondott, amelyben annak a reménységének adott kifejezést, hogy a megnyílt ülésszak „a nemzetközi kapcsolatok gyümölcsöző és eredményes eseményének fog bizonyulni”. Valamennyi bizottságban csupán egy-egy elnökről folyt a szavazás és mindannyian egyhangúlag, hözfelkiáltással választották meg. A- bizottság einökeHefi megválasztás* után a közgyűlés folytatifi ■ / 'cia . > ta plenáris ülését, nogy megválassza a közgyűlés alelnökeit. Hétfőn délben Varsóban, a Mis- liwlecki palotában megkezdődtek a kínai—amerikai nagyköveti megbeszélések, melyeknek célja a Tajvani tengerszoros térségében előállott feszültség csökkentése. Korábban Genfben már voltak Kína és Amerika képviselői közt tárgyalások, melyek a nagykövetek 73- találkozója után éppen a tajvani kérdés miatt szakadtak meg az amerikai fél merev magatartása következtében.. Washington legszívesebben sosem venné fel a békés tárgyalások fonalát, azonban, hogy némileg is takarja a takarhatatlánt, azt, hogy alkalomadtán lelkiismeret- furdalás nélkül szabadítaná a háború veszedelmét a világra, kénytelen volt Peklngnek a világközvélemény színe előtt feléje nyújtott békejobbját elfogadni és tárgyalásba bocsátkozni. Lehet, hogy Amerika imperialistái, annak ellenére, hogy nagykövetük szájával szólva: reménykednek abban, hogy a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, titokban felborulásában bizakodnak. Másként mivel maggyarázható, hogy eszük ágában sincs megszüntetni a Tajvani-szorosban provokációikat a népi Kína ellen? Mégis, a varsói megbeszélések a világbéke fenntartása szempontjából nagy jelentőségűek. Már az a tény, hogy a nekivadult amerikai agresszorokat tárgyalóasztalhoz lehetett kényszeríteni, a 618 milliós kínai nép és a mögötte álló szocialista tábor hatalmas erkölcsi, anyagi erejének, megfontolt, bölcs vezetésének a bizonyítéka. A népek nem akarnak háborút Fés különösen nukleáris fegyverekkel vívott háborút nem. De a drágán kiharcolt szabadságot sem hajlandók felcserélni semmiféle ;gával, semmiféle amerikai évszázaddal, gyarmati elnyomással. Érthető tehát, hogy különösen az ázsiai népek nagy együttérzéssel figyelik a kínai nép rettenthetetlen kiállását hazája s a béke védelmében. Mao Ce-tung és Csu En-laj, a kínai dolgozók millióinak lelkes helyeslése közben jelentették ki ország-világ előtt, hogy a csankajsekisták és amerikai gazdáik által megszállva tartott kínai területek felszabadítása bekövetkezik. E területek Kína elidegeníthetetlen részét képezik. Azonban a szocialista országok vezetését jellemző módon a Kínai Népköztársaság a kérdés megoldására minden békés eszközt és lehetőséget megragad. Ezért került sor a kínai—amerikai nagyköveti tárgyalások újrafelvételére is, melynek eredményes kimenetele egyedül az amerikai vezető körök magatartásán múlik. Am, ha ezek a körök figyelmen kívül hagyva az agresszorokra oly gyászos kimenetelű történelmi példákat, Varsóban vagy bárhol másutt mégis felborítják a tárgyaló- asztalt, és a hidegháború forróvá tételére vetemednek, akkor nemcsak a Kínai Népköztársasággal, hanem a Szovjetunió vezette szocialista tábor egészével találják magúkat szemben. H. R. Hruscsov fogadta a Kínai Népköztársaság nagykövetét Hruscsov, a Szovjetunió Minlsz- tertanácsának elnöke kedden fogadta Liu Hsziaot, a Ktnai 'Nép- köztársaság szovjetunióbeli nagykövetét és baráti megbeszélést folytatott vele. Természetesnek vesszük többek kö- és a nép jelenlegi életéről, a szóéi; lehetőség, ugyanakkor a magyar nép vívmányairól egy szót sem szóltak és hibáinkat sokszorosan felnagyították. A nyugatra disszidált és hazajött emberek most személyes tapasztalataik alapján cáfolják meg ezeket a hamis állításokat. Elmondották a pártbizottság tagjai: nap, mint nap beszéljünk az emberekkel, elevenítsük fel a kapitalista rendszerben szerzett élettapasztalatainkat és ismertessük velük a népi demokratikus államhatalmunk idején létrehozott eredményeket, Nagyon sok olyan eredményünk van, melyet manapság mi a legtermészetesebbnek tartunk, meMegyei nötanács hírei A megyei nőtanács jogügyi bizottsága szeptember 18-án, csütörtökön délelőtt 8 órától 12 óráig jogügyi tanácsadást tart Békéscsaba, Szent István tér 10 szám alatti helyiségében.-oA megyei nőtanács MSZMP csoportja csütörtökön délelőtt ülésezik, ahol megvitatják a megyei nőtanácsülés beszámolóját. Szeptember 23-án ül össze a megyei nőtanács, ahol a négy hónap éta végzett munkát, valamint a korábbi feladatokat beszélik meg. A nőtanács beszámolóját Boros Gábomé, a megyei nőtanács titkára tartja. WWHWHSVHWMWWHWHVHWWWWWWWWWWW WWWMVWWWWWWWWVWWt Félóra a végegyházi kanadai magyayéal Összesen félórát társaloghattunk. Arra igazán nem volt idő, hogy sokat magyarázkodjak: ezért jöttem, meg azért jöttem; csak újságírás a célom, amit akarok tudni, nem valamiféle hírszerzés, vagy egyéb... Mert ezt mind meg kellett volna mondanom. Azt hiszem, jobban értettük volna egymást. Zavarban voltam. Sőt mind a ketten zavarban voltunk. A Kanadából Magyarországra jött magyar is, az újságíró is. Miért? Mezőhegyesen találtam meg a végegyházi Paulik István bácsit, a 30 éve kivándorolt magyar napszámost. Disznótoron volt Mezőhegyesen, rokonánál. Engedelmet, akartam tudni és közreadni véleményét, hát megkerestem. Jó, ízes magyarsággal vagdosta éppen a húst. Kemény csapásokkal szelte a boncasztalon szétterített disznót. Voltak ott néhányan, nem tudhattam, ki az a „kanadai magyar". De a ház ura megmutatta: ö az, most jött Ontarioból... Idősebb bácsi. Azt hiszem, van már 65 éves. Magas, erős ember, de az arcán már ott vannak az élet barázdái. Eddig nem vettem észre, csak most: valamivel szélesebb karimájú kalapot visel. Magyar ember minden ízében, csak a kalap kanadai. — Beszélgetni szeretnék, régen látta Magyarországot, kíváncsiak az olvasók a véleményére. Meg nem árt, ha a kanadai magyarokról is tudunk egy cseppnyit. — Lehet, yes, hogyne, hogyne... — nevetett, s örömmel törölte le zsíros kezét. Az udvaron „henteskedtek”, onnan intett a lakásba... S ekkor jöttünk zavarba... — Apjuk! — szólt utána felesége. Én is hátrafordultam, ő is. Az asszony, a kanadai magyar asszony ujjával intett. István bácsi visszalépett. Nem tudom, miről volt szó... Bocsánat, hazudnék: tudom, mit mondott, csak nem hallottam. Azt, hogy óvatos legyen, ne nagyon beszéljen... — Ugyan, nem beszélünk md titkos dolgokat. — Ezt mondta az ember. Jólesett. Éreztem, hogy felesége fél tőlem, s a félelmet talán 1936-ban éppen Magyarországról vitte, de lehet, hogy Kanadából hozta 1958-ban. Nem tudom. De jólesett István bácsi bizalma. Csak nem gondolja valaki, hogy titkos dolgokról beszélünk? — Kérem, újságíró vagyok, csak véleményt szeretnék... A megyeiek kíváncsiak egy kanadai magyar véleményére... — próbáltam megnyugtatni az asz- szonyt. Azt hiszem, nem sikerült, mert jött velünk és ha Paulik Istvánt kérdeztem, ő válaszolt. Óh, nem neheztelek a magyar anyára, mégha kanadai, akkor sem. És a célzást sem vettem a mostani magyar újságírásra. Nem sértődtem meg. De ha egy kanadai újságíró mellettem lett volna, feltétlenül szemébe kacagok: — Ez kolléga, nektek szól. Hogy egy asszony félti a férjét az újságírótól, nektek köszönheti, mert biztosan sokszor becsaptátok az embert.;. ...Az is lehet, hogy az Ame- rikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság embereit kellene megkérdezni: — Mivel bocsátották el Paulik Istvánékat, amikor New Yorkba hajóra száltak? Mindegy. Ott, Mezőhegyesen nem akartam sokat időzni, s éppen disznóölésen fenntartani a családot? így, most engedjen meg egy mondatot kedves kanadai magyar asszony: Tiszta, és egyenes célom volt: megtudni véleményüket rólunk, magyarokról, s megtudni az önök kanadai életét. Higgye el, bennünket, itthoniakat érdekel a tengerentúli magyarok élete. E- gyéb? Semmi! Negyvenöt óta Magyarországon nagyon egyenes és tiszta a munka. Nem, nem... nem kémkedés..; ... Persze, igaz, mindez csak mellékes dolog. Legfontosabb, hogy Paulik Istvánék hosszú évek óta újra láthatták a magyar falut, a magyar mezőt és tájakat, hallják a magyar szót, szívják a magyar haza levegőjét. Szép és jó. De csak az tudja, aki 1928 óta nem láthatta, nem érezhette a magyar hont Paulik István 1928-ban fogta meg vándorbotját, mm nem találta azt, amit szeretett volna. Tud ő dolgozni, de fizessék azt meg! S itt ki fizette volna meg? Purgli János, Horthy földesura? Kellett neki a pénz dőzsölésre, hogy jutott volna Paulik Istvánnak? Elköszönt kenyerespajtásaitól, búcsút intett nemcsak szülőfalujának, Végegyházának, hanem szülőhazájának, Magyar- országnak is. Azt hitte, a haza hűtlen hozzá. Md tudjuk, nem a haza volt szívtelen, egyik és sok paraszt fiához, hanem az ország urai. Elment. 1936-ban visszajött? Nem volt akikor sem jobb. — Nem, én krumplilevesért nem dolgozok az uraknak! — S vitte feleségét is, két lányát is. Ma ott élnek, s most az asz- szonnyal itt vannak, hogy elbúcsúzzanak hazájuktól. Könnyes a szeme, remeg a szája. Fél kimondani, amiben biztos. Akadozva kezdi: — Többet nem látom... ezt..? Hazát... Messze van... nagy a tenger..? Míg érzelmeivel van, a- zokat dajkálja, eszembe jut, mit mondtak a végegyháziak, azaz mit idéztek Paulik Pista bácsitól, mivel pirongatta őket, amikor megjött, s örömük mellett a bajokról is beszéltek: — Ti panaszkodtok — nevetett, — olyan pocakotok van, mint egy úrnak... Mi bajotok? Naponta vagytok a kocsmában, esztek, isztok. Jobban megy, mint nekem... Pedig neki is van földje jócskán. Igaz, nem is panaszkodik. Megvannak jól. Dolgoznak és élnek. De itt, nádunk igazán más világ van, mint azelőtt. — Nem hittem a szememnek, olyan szép minden, gazdag, gondos kéz van mindenfelé. Csodálkoztam. Az emberek jól öltöznek, jól élnek... — Egy kis
