Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-19 / 195. szám
BÉKÉS MEGYEI ™* «”*“»**> MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. *958. AUGUSZTUS 19., KEDD Ara 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM Megyénk tízezrei készülnek a viharsarki nagygyűlésre Szerdán délelőtt a békéscsabai Puskin téren tízezrek találkoznak és vonulnak fél a Viharsarok minden részéből, hogy meghallgassák Dobi István és Apró Antal nagy érdeklődéssel várt beszédét. Népes küldöttséggel képviseltetik magukat még a legtávolabbi községek és állami gazdaságok, A körösújfalusiak 250-en, a mezőhegyesiek pedig több ezren látogatnak el a megye székhelyére. A nagygyűlés után gazdag szórakozási lehetőségben válogathat majd a közönség, a vidám vásáron és többféle kiállításon kivül érdekes sport- és kulturális események is lesznék: repülőnap, Magyarország B—Békés megye válogatott labdarúgó mérkőzés, röplabda, kézilabda villámtorma; tenisz és országos úszóverseny. A délután és az est fénypontja a Mátészalkai Cigányegyüttes szereplése lesz a kulturális műsorban a ligeti szabadtéri színpadon. Az alkotmány napján ünnepli meg több tsz fennállásának tízéves évfordulóját. A békéscsabai Kossuth és Előre Tsz ünnepségére meghívták Dobi Istvánt és Apró Antalt is. Hasznos tanácskozást Ma kezdődik Budapesten a III. Országos Bizalmi Tanácskozás. Erre a megbeszélésre — amelyet ■országszerte nagy várakozás előzött meg — a szervezett dolgozók a legjobb bizalmikat választották meg küldöttnek. Azokat tüntették ki ismételten bizalmukkal, akiknek segítségére mindenkor számíthatnak. A bizalmiak a szakszervezeti mozgalom élharcosai, a szakszervezeti munka alappillérei. Az ő közvetítésükkel jutnak el a határozatok a munkásokhoz, az ó közbenjárásuk nyomán szereznek tudomást a szakszervezeti bizottságok és gazdasági vezetők mindarról, ami a munkásokat foglalkoztatja. Ök továbbítják a különféle jogos panaszokat, kéléseiket. Emberekkel foglalkoznak nap mint nap, ott forgolódnak közöttük. „ Munkájuk nemcsak egyszerű időtöltés, hanem sokkal több annál. Hivatás, amit a munkások bizalmából töltenek be. Ahhoz azonban, hogy ezt jól ellássák, szükséges, hogy rendszeresen tájékoztassák, munkával és feladattal ellássák őket. Ez még ma is sok kívánni Valót hagy maga után, mert sok helyütt a bizalmaikat csak tagdíjbeszedőnek tekintik. Hogy a bizalmiakat rendszeresen tájékoztassák, arról a szakszervezeti bizottságoknak kell gondoskodniok. Eredményes munkát csakis akkor várhatnak a szakszervezeti mozgalom élharcosaitól, ha ezt a feladatukat nem hanyagolják el. Ahhoz, hogy a szakszervezeti bizalmi k eredményesem munkáik Oldhassanak, arra is szükség van, hogy' a gazdasági vezetők is bevonják őket a munkába. Nem feledkeznek meg arról, hogy az e- gyes bér. és munkaügyi kérdések intézésénél a bizalminak is ott a helye. Ehhez kapnak segítséget, útmutatót a mai és holnapi megbeszélésen. A III. Országos Bizalmi Tanácskozás jó fórum lesz ahhoz, hogy a küldöttek kicseréljék tapasztalataikat, elmondják mindazt, ami még mindig gátolja a munkájukat. A tanácskozás — biztosak vagyunk benne — jelentősen hozzájárul majd a szakszervezeti mozgalom előtt álló feladatok sikeres végrehajtásához. Ezért nagy jelentőségű a szakszervezeti i küldöttek kétnapos megbeszélése, | amikor azt is megtanácskozzák.! hogy a hároméves terv sikeres j teljesítéséért milyen termelési és »zervezeti feladatokat szükséges megoldani. Háromszáz mázsás cukorrépatermés várható a csanádapácai Népköztársaság Tsz-beny A csanádapácai Népköztársaság Termelőszövetkezetben 42 holdon termelnek cukorrépát. A gondos talajmunka után holdanként négy és fél mázsa vegyes műtrágyát szórtak el s ötször kapálták meg a földet. A jó munka eredménye: a nagy szárazság ellenére szépen zöldellnek a térden felül érő levelek s igen sok 130—140 dekás •-------------■* □ »-------------A városfejlesztési terv teljesítéséről tárgyalt Békéscsaba Város Tanácsa Augusztus 18-án délelőtt öSfeze- ült Békéscsaba V áros Tanácsa, hogy megtartsák a kéthavonkénti rendszeres tanácsülést. Ezen a tanácsülésen megvitatták az 1958. évi városfejlesztési terv teljesítését, Paróczai Gézának, a városfejlesztési ideiglenes bizottság elnökének beszámolója alapján. A tanácsülés meghallgatta és megvitatta Kovács Pál VB-elnök referátumát, amely az erzsébethelyi és a külterületeken lakó tanácstagok tevékenységének eredményeivel és hiányosságaival foglalkozott. A tanácsülés tudomásul vette Paróczai Géza beszámolóját, Kovács Pál VB-elnök beszámolóját megvitatta és fontos határozatokat hozott a tanácstagok további munkájának jobbá tételére. Emeletes magtár épül a pitvarost H Vörös Csillag Tsz-ben A pitvarosi Vörös Csillag Tsz központi majorjában tizenöt vago- nos, emeletes magtárt, valamint külön daráló és zsáktároló helyiséget építenek 240 ezer forintos költséggel, nagyrészt állami hitel- támogatással. Az építő kiiszom- bori totsz tagjai ünnepi felajánlásként augusztus 20sra tetőt húznak az épület fölé. A magyar és szlovák nemzetiségű tagokból kilenc éve alakult szövetkeze; ezzel már a hatodik nagy gazdasági épülettel gazdagodott. répáit találni. A szakemberek véleménye szerint 200 mázsáin felüli átlagtermésre számítanak, egy tízholdas parcellának pedig legalább háromszáz mázsát ad holdja! ICH Hi is ott leszünk a nagygyűlésen *— Halló, itt a kétsopronyi ^tanácstól Seres Dániel vb.-elnök. — Eddig több mint ötszázan jelentkeztek az augusztus 20-i nagygyűlésre. A Hunyadi és a Dózsa Termelőszövetkezetek gépkocsijukkal egyéni dolgozó parasztokat is szállítanak. Persze sokan kocsival és kiskerékpárral meg motorkerékpárral is mennek, SZABADKÍGYÓS A hallgatónál Pópa Péter, községi párttitkár. — Itt eddig kétszázan jelentkeztek. Olyanok is vannak, akik nem jelentkeztek, de azért eljönnek — mondja Pópa elvtárs. Petrina János bácsi már túl van a hatvanon, mégis összejárta a környékbeli szomszédokat s elbeszélgetett velük a gyűlésről, MURONY A VB titkárnővel beszélgetünk. — Mintegy 4—500-an jelentkeztek eddig. r- Mivel jönnek be? — A Petőfi Tsz gépkocsijával, az Alkotmány Tsz pedig Zetorral szállítja tagjait és az egyénileg dolgozó parasztokat is. Az állami gazdaság gépkocsikkal mintegy 3—400 embert szállít augusztus 20-án Békéscsabára. DOBOZ Dobozon min tégy* 1000—1200 ember jelentkezett. A Petőfi Termelőszövetkezet tagjai összesen mintegy kétszázan. A tsz gépkocsija négy szer-ör szőr fordul, hogy mindenkit idejében be tudjanak szállítani. A megyében mindenütt készülnek, hogy az Alkotmány ünnepét a forradalmi munkás-paraszt kormány tagjaival. Dobi és Apró elv- társsal együtt ünnepeljék, Én is megtaláltam számításomat a közösben. FiI|||IIIIINIIIIIIIIIIII!llllllllllllllllllii!IIIIIIIIH llllllllllilllllllllllillllllllllllllllllltlIIIIIHIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIilllllllllllllllilllWItlIllltl Csongrád megyei tsz-tagok látogattak a Hidasháti Állami Gazdaságba Csongrád megyéből hetven tagú tsz-küldöttség látogatott hétfőn, augusztus 18-án a Hidasháti Állami Gazdaságba. A gazdaság vezetői bemutatták a látogatóknak a kukorica terKultúrliázat avattak a békéscsabai Vörös Október Tsz-ben Szombaton az esti ónkéban a- vatták fel a békéscsabai Vörös Október Termelőszövetkezet újonnan épült kultúrházát. Erre az alkalomra meghívták a békéscsabai termelőszövetkezeteik tagjait, a Barnevál és a Pamütszövő dolgozóit, valamint a környékbeli egyénileg gazdálkodókat. A tsz szakácsai 750 vacsorát tálaltak fel. Kimértek hat hektó sört, két hektó bort, ötven liter pálinkát és likőrt s eladtak több mint hatezer forint értékű cukrászsüteményt.--------------STOS-------------A ugusztus 20-án két békéscsabai tsz ünnepli tízéves fennállását, A békéscsabai Kossuth es az Előre Termelőszövetkezetekben augusztus ,20-én ünnepük fennállásuk tízéves évfordulóját Mindkét szövetkezet tagsága részt vesz a' délelőtti alkQtmánynapd nagygyűléssn, délután pedig a szövetkezetiek központjában kultúr- és sportműsort rendeznek, majd vendégül látják a szövetkezetek létrehozásában derekasan dolgozó üzemi népnevelőket. A Kossuth Tsz-ben a szövetkezeti gazdálkodás tízéves útjáról Szarvas János agronómus mond ünnepi beszédet, majd a meghívott egyénileg gazdálkodók megnézik a közös gazdaság határát és állatállomáinyát. Az Eiőre Tsz- ben Bankó Mihály tsz-elnök méltatja majd a tsz tízéves működését mesztésben elért eredményeket, az őszi vetésű növények talajelőkészítését, a gazdaságban összeállított szervestrágya-szóró gépet, a tarlóhántások gondozását, a szarvasmarha- a sertés- és a juhtenyészetet. A határszemle után a gazdaság kultúrtermében megvitatták a látottakat és elismeréssel nyilatkoztak tapasztaltakról. Bolgár fiatalok látogatása a füzesgyarmafi / ternielőszövetkezeteta (Tudósítónktól.) Augusztus hó 13-án húsztagú bolgár ifjúsági küldöttség látogattai meg a füzesgyarmati termelőszövetkezeteket. Tőkés Mihály elvtárs, a Vörös Csillag KISZ-titkára üdvözölte a délelőtt 11 órakor érkezett ifjúsági küldöttséget, majd Barkóezi Pál elvtárs, a Vörös Csillag Tsz elnöke beszélt a termelő- szövetkezetek megalakulása ói* elért eredményekről. A bolgár ifjúsági küldöttség vezetője válaszában elmondta, hogy örömmel jöttek Füzesgyarmat községbe, miután hallottak a termelőszövetkezetek jó munkájáról, A beszédek után az ifjúsági küldöttség tagjai a helyszínen is meggyőződtek a termelőszövetkezetek munkájáról. Különösen a termelő- szövetkezetek kukoricatermesztésével voltak megelégedve. Este a füzesgyarmati KlSZ-fía- talok a bolgár vendégekkel együtt közös vacsorán vettek részt, majd utána a két nemzet fiataljai egy kis táncon szórakoztak, majdnem éjfélig. A látogatás emlékére a füzesgyarmati KISZ-fiatalok egy porcelánból készült juhászt ábrázoló szobrot nyújtottak át emlékül « vendégeknek.