Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-16 / 193. szám

BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG

%

1959. augusztus 16., szombat

MEGTALÁLTÁK ” t>ol<l,>^,,1Aw &<i*«

"A múlt héten még csak egy döfi «nyK? ári tó-szín állt a kaszaperi Lenin Tsz központi tanyáján, ma pedig új, ötven méteres pajta tetejét fedik az emberek, s ettől kissé távolabb egy másik, új szín égnek meredő oszlopai hirdetik, hogy szűk már a régi épület, kinőtték, mint gyermek a ruhát. Szűkek áz istállók, a föld, « magtárak, szűk a világ, mert a kászaperi Lenin Tsz emberei, kommunistáik és pórtonkívüliek már tavaly szakítottak a régebbi vezetők rossz gyakorlatával, a közönynyel, a tespedtséggel, a közös gazdaság iránti nemtörődömséggel és most egy akarattal, megsokszorozott erővel — ha itt-ott még gonddal-bajjal is — a boldogabb élet felé meneteinek és a menetelőik közé nap mint nap újabb sorsikö- aősséget vállaló emberek csatlakoznak. Tavaly tavasszal még csak ötvenegynéhány ember vetette össze vállát az új életre kel

cW ic

rekvés azonban nem ment c5*k j időtől kezdve még lüktetőbb, úgy símán, a maga módján. A ha- j biztatóbb lett az élet a termelő- tározatok adva voltak ugyan, de szövetkezetben. Az igyekezetre, a

ezek nem váltak egy csapásra a- nyagi erővé, rögtön elfogadott dolgokká az emberekben. Hányszor felülkerekedett néhány emberben a mindent osszunk gondolat s ezt nemcsak magában hordozta, hanem mások előtt is hajtogatta. A másik pénzt, előleget követelt, mert semmivel, vagy szűkös kenyér mellett vállalt közös utat a szövetkezetiekkel. Ez az ellentmondásos helyzet pedig egyre jobban sarkallta a pártszervezet, a tsz vezetőségét és az élet sürgős megoldásra váró gondot tett a szövetkezet asztalára: el kell dönteni, hogyan tovább? A pártszervezet és a tsz vezetősége gondos körültekintés után tervet tárt a párttaggyűlés elé. Ötvenöt forint az egy munkaegységre tervezett jövedelem az 58-as esztendőre. A tagok közül sokan előleget kérnek, de miből adjunk, ha mások

tett szövetkezetben. Ma pedig ar- | me8 természetben követelik járói adnak számot, hogy az őszi zárszámadás óta 128 parasztember állt melléjük. Legutóbb újabb 11 embert vettek maguk közé és most újabb nyolc jelentkező kér bebocsátást a termelőszövetkezetbe.

Eddig a rövid summázá>s és most nézzük meg,

miért e lüktető tempó,

ni építkezés lázas üteme,

miért jegyzi el magát szinte nap mint nap egy-egy tegnap még maga útján göröngyölő parasztcsalád « termelőszövetkezettel? Az ok egyszerű és az e redmények- -magzata akkor fogant, amikor a kommunisták és a szövetkezéshez hű pártonkívüll dolgozó parasztok, a korábbi évek hibáin okulva, így tették fel a kérdést: Tengődjünk vagy boldoguljunk? Lecke már volt elég. Kaszáltunk gazos kukoricát szégyenkezve, zörgettünk eleget reggelenként a tagok ablakán, amikor munkába könyörögtük Őket és ettünk néha szűkös kenyeret. E szavak keményen kop- pantak tavaly tavasszal az emlékezetes pánttaggy ülésein és ugyanígy szántott bele az emberi agyakba a közgyűlésen és ez zsong még ma is számtalan ember fülében, mint egy figyelmeztető, hogy az «kikori fogadalomból, a boldogulni akarásból egy jottányit sem. A Lenin Tsz kommunistái, tagjai hűek maradtak ígéretükhöz. Tavaly is sok volt a föld és kevés a tag, de mégsem kellett korholó szavakkal végigzörgetni reggelenként a tagok ablakát.

A felkelő nap már a határban találta az embereket,

viaskodtak gyommal, esővel, sárral és a tsz vezetői, a párttagok sokszor-éjszakába nyúló értekezéseken fundálták ki, hogyan, miként haladhatnak előre. Ez a törandóságukat? A legtöbb ember az új tagok közül kisparaszt volt, vagy földnélküli, ezeknek gyorsan kell a segítség. Pénz pedig csak a közös árutermelés fokozása útján teremthető elő — hangzott el a vezetőség megállapítása. Szó szót követett ezen a taggyűlésen és parázs vita alakult ki, amikor a vezetőség javaslatából az derült ki, hogy a tervezett ötvenöt Ft-os munkaegységenkénti jövedelemből csak öt forintnyit osztanak ki természetben, a többit pedig pénzben. Vita volt, de azért valami reményt sejtető mégis volt, ami megálljt parancsolt az ellenzékieknek. A vezetőség terveiből u- gyanis az is kiderült, hogy ha jól fogják még a munkát, ha egyre több jószágot hizlalnak, nevelnek, és szerződött növényeket: zöldségféléket termelnek, akkor jól forgathatnák a közös pénzt és minden hónapban rendszeresen fizethetnének a munkaegységekre előlegeket. A terv így egészében most már más belátásra, legalábbis megnyugvásra bírta a kétkedőket és határozattá emelkedett. De hátra volt még a neheze! Meg kellett értetni, el kellett fogadtatni valamennyi emberrel a taggyűlés határozatát s bizony, sokszor kellett ennek jóságát Csá- nyl Mátyásnak és a többi kétkedőnek elmondogatni, a lucerna- kaszálás szusszanója közben, amig megértették.

Az idő azonban jó gazda, »a gyakorlat pedig jó tanítómester és néhány hónap múltán a Lenin Tsz tagja; előtt egyre világosabban rajzolódott ki a kép:

nem is olyan rossz dolog ez az előlegosztás,

ez a közös pénzgazdálkodás. Amikor az első előlegeket leszámolták, már egyöntetűen megelégedéssel fogadták a tagok a 8—900 forint havi előleget. Aki kevesebbet kapott, nem szólt, hanem magában vetett számítást, és másnap a kora reggel már kint találta a határban, kapált, kaszált, hogy a következő havi előlegosztásnál már ne érje szégyen. És ettől az

Éifordulót ünnepelnek

Endrődön, a Búzakalász Termelőszövetkezet tagsága augusztus 23-án közös gazdaságuk fenn állásának tízéves évfordulóját ünnepli.

Hasonló ünnepségre kerül sor augusztus 30-án Gyomán, az Alkotmány Termelőszövetkezetben. Az évfordulók méltó megünneplésére az előkészületek mindkét termelőszövetkezetben javában folynak.

A környéken működő olvasókörökből is hívnak meg vendégeket, egyéni gazdákat,

tempós, gondos munkára és az előlegekben is kifejezésre jutó várható jövedelemre a falu számtalan egyéni gazdája felfigyelt. Erről beszélgettek az asszonyok a kúton, a földművesszövetkezetben, a férfiemberek pedig esti vagy vasárnapi poharazgatás közben. A tsz kommunistái, tagjai pedig nem hivalkodva, hanem baráti eszmecserék során mondták el — és mondják ma is —, hogyan, miként élnek, dolgoznak a termelő- szövetkezetben. Beszélnek új terveikről, elgondolásaikról, a közös gazdaság gyarapításáról, arról, hogy milyen lehetőséget ad számukra a gazdaságosabb termeléshez a 3004-es kormányrendelet. Ilyenkor papír, ceruza is előkerül és készül a mérleg, ki, hol jár jobban. Juhász Mihályt is a tények gondolkoztatták el, hogy jobb. gondnélkülibb az élet a termelőszövetkezetekben. S erről épp az édesapja, a hajlott derekú ember győzte meg.

Az öregnek ugyanis hétezer forinttal volt több a jövedelme a termelőszövetkezetben, mint a fiának egyénileg. És most a fiú, Mihály, hasonlóan számolgat a gondolkodás útján járó egyéni parasztokkal és úgy számolgatnak mások, a többiek, s az eredmények, a tettekben megnyilvánuló' akarat láttán egyre többen adják át egymásnak a termelőszövetkezet ka- púkilincsét a felvételt kérelmező emberek.

Szaporodnak, gyarapodnak. Ma többen vannak és egyre jobban dolgoznak, mint tegnap. Igaz, hogy az új emberek új gondokat is hpznak magukkal. Egynémelyek még magával hozza az egyéni gazdasággal járó kötelékeket, de ezt az élet mihamarabb szétszaggatja, mert Itt van az erő, önbizalom, megfontolt előrelátás, körültekintő vezetés és minden embernek kijáró, hommunlsta nevelőszó. Fejlődnek és gyarapodnak ők. Ma új dohányszárító színeket építenek. S holnap, holnapután, újabb istállókat, ólakat, mert az ilyen jól összehangolt vezetés egyre nagyobb tettekre senikenti az embereket.

Deák Gyula

| JOLIÖT-CURIE

Augusztus 11-én váratlan és fájdalmas hir járta be a világot: Joliot-Curie tanárt, a Nobel-dí- jas francia fizikust kórházba kellett szállítani. Állapota nagyon komoly. Nyugtalanságra ad okot.

— Minden földrész tudósa és a békét vágyó emberek százmilliói, köztük megyénk dolgozói is megdöbbenéssel fogadták a hírt.

Ki ne ismerné korunk egyik legnagyobb atomfizikusát, aki a rádium halhatatlan felfedezőjének és kutatójának, Curie asz- szonynak munkatársa volt, majd annak leányát, Irene-t véve feleségül, úttörő jelentőségű munkájukkal, az atommag felbontásával, az atomerő felszabadításával korunk legjelentősebb tudományos felfedezéséhez jutatták az emberiséget.

Ki ne ismerné Joliot-Curie-t, a nagy francia hazafit, aki népével együtt küzdött a hitlerista fasiszta megszállók ellen és aki az ellenállási harc legválságosabb napjaiban azzal az indokolással kérte felvételét a Francia Kommunista Pártba, hogy most tudja csak, mennyire szereti hazáját.

Ki ne ismerné »z ízzólelkű békeharcost, akit az tett az atomháború ellen küzdők fáradhatatlan zászlóhordozójává, hogy első lévén azok közt, akik belepillanthattak a felszabadított atomerő roppant lehetőségeibe, első volt abban is, hogy felfogja, micsoda halálos veszedelem zúdulna az emberiségre, ha ezt a gigászi energiát a világ békéjét veszélyeztető imperialista ha talmak őrült terveik szolgálatába állítanák. A helsinki béke- találkozón, az emberiség akkori fórumán, 2500 küldött tapsvihara közben kiáltotta világgá: „Az emberiségnek ki kell kényszerítenie a tömegpusztító fegyverek eltiltását, az atomerő békés célokra való felhasználását.."

Érthető szivszorongással lestük a nagy tudós és békeharcos állapotáról szóló híreket. Szerdán a l’Humanité jelentés* szerint a nagybeteg állapota változatlan volt. Nehéz operáción e99

Régen, vagy talán még nem Is voltunk az örökös-nyilasi olvasókörben. Én odamegyek — mondotta Putnoki Gyula elvtárs, a párt gyomai bizottságának titkára, miután a tanács és a Hazafias Népfront helyi vezetőivel közösen elhatározták, hogy szombaton este. felkeresik a tanyaközpontok kaszinóit és beszélgetnek az emberekkel. Eldöntötték, ki hova megy, aztán üzenetet küldtek az ottaniaknak és amikor eljött a kijelölt nap estéje, nyakukba vették a szürkülő határt.

Putnoki elvtársat vagy hu- szonketten várták vidám hangulatban olyanformán, hogy majd most jól kiforgatják a kabátból, csak győzze szusszal. Mert ebben az örökös-nyilasi olvasókörben régen vitatkoztak jól képzett kommunistával. Szomjazták ezt a beszélgetést, mint a kiszáradt föld repedései az esőt.

Aztán végre ott ült közöttük Putnoki Gyula. Mosolygós szemével kereste az emberek tekintetét. ö is készült már nasett át, többször hajtottak végre vérátömlesztést. Az emberiség reménykedni kezdett, hogy minden jóra fordul. Tegnap reggel azonban döbbenten hallottuk a rádióból, hogy az atomerő megszelidítőjének, a nagy hazafinak, a párt hű fiának, az emberiség egyik leglelkesebb békeharcosának a szíve megszűnt dobogni.

Még csak 58 esztendős volt. Az alkotó ember akkor van szellemi ereje teljében, ö, — menynyi, mennyi rejtelme van az atomfizikának, mellyel az ő tehetsége, népe és az emberiség javára, megbirkózott volna. A béketábor hány csatája van még hátra, melyben az ő lángoló em- berszeretete, gazdag harci tapasztalata is siettette volna a győzelmet.

Mintha egy jó ismerős távozott volna hirtelen közülünk, — mondta valaki a hír hallatára itt, Csabán a buszmegállónál. Talán ez a tömegből való ismeretlen fejezte ki legmélyebbe», hogy kit vesztettünk Joliot- Curie-ben: nemcsak a világhírű Nóbel díjas atomfizikust, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, a Békevilágtanács elnökét, hanem ráadásul a szinte személy szerinti ismerőst, mondhatnánk barátunkat, édes testvérünket. Ügy megszoktuk filmről, fényképekről férfias, rokonszenves arcvonásait, hogyha az utcán találkozunk, menten felismertük volna Évekkel ezelőtt Magyarországon is járt. Akik közvetlenül látták és beszéltek vele, azt mondják, hogy közvetlenebb,,.. szeretetreméltóbb emberrel alig találkoztak még. És az Itt töltött napok alatt nagyon ottho nosan érezte magát. Érthető! Olyan nép vendége volt, melynek életcélja egy az övével: szabad, békés alkotómunka a maga és a többi nép, az egész emberiség javára.

Joliot-Curie örökre eltávozott körünkből, de halhatatlan az ügy, melynek haláláig törhetetlen harcosa volt! Harcos emléke mindnyájunk szivében él és élni fog.

H. R.

44

gyón erre a kis - eszmecserére. Nem hozott ugyan magával gépelt oldalakat, nem vágott ki kerek, előre kigondolt beszédet, csupán annyit mondott: Emberek, kérdezzenek. Mire kíváncsiak? Miről beszélgessünk? Alig hangzott el a vitára hívó szó, máris jött az első kérdés, aztán a második, majd a harmadik és így tovább. Csak úgy zuhogtak, záporoztak a kül- és belpolitikai és gazdaságpolitikai kérdések.

Kérdezz—felelek-est? Nem.

Sokkal több annál. Szenvedélyes vita. Közbeszóltak, helyeseltek, tiltakoztak, ö is kérdezett, közbeszólt, bizonygatott, érvelt: Közelharc volt ez a kistulajdonos; gondolkodásmóddal, megütközés „a kisparcellán is égig érhet a nyárfa’-elmélettel és így tovább.

Az egyik gazda azt bizonygatta, néhány helyeslő hümmö- géstől kisérve, hogy az volt a jó világ, amikor a csizmák húszasával álltak a rúdon a vásárban. Akkor lehetett gazdagulni. Most miért nem lehet földet korlátlanul adni-venni? A szegények azért lettek szegények, földönfutók, mert elverték, el- könnyelműsködték a földjüket A takarékos ember, aki vigyázott a pénzére, meg a földre és jól gazdálkodott, az tudott érvényesülni — kontrázott a másik. Mi is tudnánk gazdagodni, ha annyi támogatást kapnánk, mint a kolhozok — bizonygatta valaki.

Putnoki elvtárs jóformán nem is jegyzett minden kérdést. Nagyobbrészt ismerte valamennyit. Nem először találkozott velük.- Igaz, régen, néhány éve. Akkoriban ezerszer cáfolta meg okos ellenérvekkel, igazsággal az ilyen nézeteket. Már azt gondolta, hogy eltűntek és lám, előjöttek, élnek. Mint a hétfejű sárkány fejei, újra kinőttek, őszintén szólva azért meghökkentette néhány, neki már naivnak tűnő kérdés, de hosszabb elmélkedésre nem volt idő, és máris bizonygatta: hogyan, miként változott, vált jobbá az é- let a községben, a járásban és az országban a Szovjetunió se-