Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-30 / 204. szám
4 BÉKÉS MEG VEI NÉPÚJSÁG 1958. augusztus 30., szombat Emeletes iskola épüli Okányban NÉHÁNY ÉVE OKÄNYBAN sem volt rózsás az iskolák helyzete. A legtöbb tanteremben váltott tanítás folyt, ami igen megnehezítette a pedagógusok munkáját, de a gyermekek tanulmányi eredményeinek javulását sem segítette. Az oloámyi általános iskola egyik külső tantermében az elmúlt tanévben hat tanulócsoport is váltotta egymást, — most ez megszűnik, sőt: a tornaterem — ahol eddig szintén tanítottak — újból tornaterem lesz! — Hogy mindez miként lehetséges? — kérdi és válaszol is azonnal Dávid Sándor igazgató. — Ügy, hogy új iskolát kaptunk. Nem titok: hiszen mi is azért kerestük fel a napokban Okányt, hogy megnézzük, készen lesz-e az új, emeletes iskola, mire megkezdődik a tanév? — Szeptember 1-re sajnos, nem tudjuk átadni — mondja a kézfogás és bemutatkozás után Szabó Gábor építésvezető, majd Lin- deisz András művezetővel együtt sorolják az okokat, hogy miért nem sikerült elkészülni tanévnyi- tá&ig az új iskola épületével? — Április hatodikAn KEZDTÜNK, — mondják — májusban, az alapozás idején olyan esőt kaptunk, ami egy héttel visz- szavetette a munkát, aztán — és ez volt a legnagyobb baj: a Budapesti Épületelemgyár nem tartotta be az előregyártót! gerendá- eat szállítási határidejét, és amíg a tetőszerkezetet nem húztuk fel, állt a munka, nem lehetett vakolni, és más munkálatokat is akadályozott ez a kiesés. — Pedig rajtunk nem múlik — és ezt nagyon határozottan mondják — több, mint hetvenen dolgosunk, hogy behozzuk a lemaradást. Nem üres szó, amit mondanak. Valóságos „rohammunka" az, a- mit csinálnak. De nem rossz értelmű „rohammunka”, nem csapják össze, ahogy esik, úgy puffan, — hanem becsületesen, mesterien dolgoznak. Amikor ott jártunk, éppen akkor határozták el az é- pítkezés dolgozói — Szász István icsbrigád-vezető kezdeményezésére —, hogy szombaton és vasárnap is dolgoznak, mert a gyermekek várják már az új iskolát! A SZAKMA MESTEREI ezsk a munkások. Baksa Mihály kőműves-brigádját az egész megyében ismerik, ugyanúgy Reinhardt Andrást és munkatársait. Ök az é- pület belső terének gipsz-díszítéseit készítik, avatott kézzel és tudással. Nagyon szép lesz az új, emeletes okányi általános iskola, melynek építésére 828 ezer forintot a- dott államunk. A terveket a Tatarozó Vállalat tervezői készítették, Kiss János főtervező vezetésével. A terv jó, stílusos és láthatóan jó beosztású az iskola. — Nyolc tanterme, nevelői szobája, szertára, kapusszobája van, és már a tervezés is úgy készült, hogy az épület további bővítése szervesen kapcsolódhat a már felépített részhez. Hatalmas lépcsőház, világos ablakok, világos tantermek, — ez a jellemzője az új okányi iskolának, ahol — ha egynéhány nap késéssel ugyan —, de hamarosan megkezdik az új tanévet a felső tagozat tanulói, akik bizonyára na- gyon-nagyon megbecsülik ezt az új iskolát, államuk ajándékát. S. E. Lotlósorsalás Békéscsabán! HÍREK -mVzaikök - események Már lóval ö óra. Al/ííf föKH mó. • Kiváló postások Már jóval 9 óra előtt több százan várták a kapunyitást a ligeti ! szabadtéri színpadon, ahol tegnap j bonyolították le a lottó 35. játék- i hetének számhüzását, és a lottó- sorsolás előtt a Békéscsabai Állami Aruház divatbemutatóját. A divatbemutatón az áruház legszebb modelljeit láthatta a közönség, majd 10 órakor a sorsolási bizottság ismertette a lottósorsolás hivatalos menetét, kihúzták az öt belépőjegyet, melyeknek tulajdonosai — a sorsolás megkezdésével — a 22, 29, 64, 83, 90 számot vették ki a lottó-gömbből. A számok sorsolása után újabb húzással megállapították, hogy a 31. játékhét szelvényei vesznek részt az e havi tárgysorsoiáson. A békéscsabai I. számú Postahivatal dolgozói augusztus 19-éan este rendezték meg az élüzemavató ünnepséget. Az ünnepségen több postai dolgozo kapott szorgalmas munkásságáért jutalmat. A Budapest Táncegyüttes Békés megyében Megyénkben min- kerrel vendégszere- volt rajkó-zenekar den község, minden pel a Budapest Tánc- prímása vezeti, város lakossága szereti a népitánc-kultú- rát, az idősebb gene- ráció szívesen jár el ismert népitánc-cso* portjaink, együtteseink előadásaira, a fiatalok pedig mel táncolnak együttes. Augusztus 25-én Orosházán kezdték, 27-én Nagykamaráson, 25-án Mezőhegyesen, 29-én Újkígyóson és 30-án Kaszaperen lépnek öröm- fel. ezeks Az együttes mfívéA 20 tagú tánckar műsorszámai közül megyénk községeiben különösen a régi magyar katona-tánccal, a dobozi csárdással, az ostortánccal és a 7 képből álló magyar képeskönyvvel arattak nagy sikert. A Budapest Táncegyüttes augusztus 30-i kaHóllós András kézbesítőt „Kiváló dolgozó" jelvénnyel és 'kéíhe.i fizetéssel örvendeztették meg.-----------K elemen János kézbesítő is örömmel vette át az élüzemavató ünnepségen a pénzjutalmat ben a csoportokban, szeti veztője és ko- Ezrek köszöntötték reográfusa Molnár megyénkben a szov- István érdemes műjét Nyírfácska-együt- vész, zenei vezetője szaperl szereplése u- test és most újból Vavrínecz Béla VIT- tán Csongrád megyé hirt adhatunk arról, díjas. A 14 tagú né- hogy megyénk öt pi zenekart Jónás községében nagy si- Mátyás, a világhírű ben, majd a Dunántúlon folytatja turnéját. ÉRTEKEZTEK A JÁRÁSI TSZ-EK CSOPORTVEZETŐI Augusztus 29-én Békéscsabán az Irodaházban értekezletet tartottak a járási termelőszövetkezetek csoportvezetői. Az értekezleten a tsz-mozgalom fejlődésének időszerű kérdéseit vitatták meg.-oBÉKÉSCSABAN IS SZEREPEL A SZEGEDI NEMZETI SZlNHÄZ Ma érkezik 130-as létszámmal Békéscsabára a Szegedi Nemzeti Színház művészcsoportja. Az e- gyüttes ma este 8 órakor a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a Jókai Színházban Erkel: Hunyadi László című operáját mutatja be. Visszaszerzik a nagymultú tétkomlósi énekkar régi jó hírnevét Tótkomlóson a párt és a tanács ösztönzésére csaknem három évi szünet után, az idei tavaszon ismét feléledt a nyolcvanhárom éves, egykor híres vegyes dalárda. A magyar és szlovák nemzetiségű dolgozók által újjáalakított, harminc tagú énekkar jól szerepelt a tiszántúli dalosak szarvasi találkozóján a nyáron. Most elhatározták, hogy főként fiatalokból és nőkből a Jelenlegihez képest csaknem kétszeresére növelik a nagymultú énekkar létszámát. A műsorban magyar és szlovák népdalokkal, munkásmozgalmi indulókkal decemberben lépnek fel újra. KORSZERŰSÍTIK AZ ENDRŐDI MOZIT Régi vágyukat teljesítik ebben az évben az endrődi mozilátogatóknak. Mintegy 800 ezer forintos beruházással korszerűsítik a régi mozit. A 270 férőhelyes nézőtér és a modern gépház építését rövidesen befejezik. Termelőszövetkezeteit! Dolgozó parasztok!-..... Termelők! 1 Teljes ütemmel beindult az 1959. évi SERTÍSHIZLBUSI akciö MEGYEI KULTÜRTÖRTÉNE- TI KIÁLLÍTÁS nyílik Gyulán szeptember 14-én. A kiállításon Békés megye kulturális fejlődését, az iskolák, irodalom, színház, nyomda, újság, mozi történetét mutatják be fénykép és dokumentációs anyagokon keresztül, -oA BÉKÉSCSABAI Alt. Gimnázium Levelező Tagozata 1958 szeptember 5-én du. 2 órakor t tja az évnyitót. Tanulmányi vezető. 1-oORVOSI ÜGYELETES SZOLGALAT Békéscsabán augusztus 30-ú.tt 12 órától szeptember 1-én 8 óráig dr. Bácskai Béla, Lenin u. 20. a* V. kerületben dr. Szikszai István, Kolozsvári u. 24 Az orvosi ügyeletes szolgálat kizárólag életveszély, elsősegélynyújtás és sürgős orvosi beavatkozás esetén vehető igénybe. r Az akció keretében szerződés köthető minden meglevő jó csontozató, hizlalásra alkalmas 20 kg- nál magasabb súlyú süldőre. A szerződések megkötése esetén tsz-eknek 600 Ft, egyéni termelőknek 400 Ft kamatmentes előleget folyósít az Állatforgalmi Vállalat minden darab sertés után. A szerződés alapján átvett sertésért az alábbi vételárat fizeti a vállalat közvetlenül 15 50 Ft—hfl 14 80 Ft—ko 14 50 Ft—kg 14 80 FI—kg Kalapból húzták ki Éppen a gyulai totó-lottó irodában tartózkodtam, amikor bejött egy munkásember és örömmel újságolta, hogy négyes találata van a lottón. Az iroda vezetője zért, szóba elegyedtünk a boldog nyertessel. Szentesi György, az eleki hengermalom dolgozója vidáman elmondotta, hogy eddig kollektiven játszottak, heten, havaz átvételkor: 106—125 kg súlyú fehér hús tökesertésért 106 kg-on felüli hús-és húsjellegii sertésért 126—165 kg súlyú zsír- és zsírjellegü sertésért 165 kg-on telüli zsír- és zsírjellegü sertésért 170 kg-on felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, kanlott sertésért 14 00 Ft—kg Fehér hús tőkesertésként csak olyan fajtatiszta, fehérbőrű síma lefutószőrű, pigmentfolt mentes, 12 hónapnál nem idősebb, tenyésztésbe nem fogott fehér hússertés vehető át, melynek súlya 106—125 kg között van A tsz-ek és tszcs-k a fenti árakon felül mennyiségi felárat is kapnak az egy gazdaság..................................j ban egy tételben hizlalt, egyöntetű (azaz olyan azoi nos minőségű és fajtájjellegű sertésekért, melyek- n ti rorrplepf 5 Hói falkán belül a legkisebb és legnagyobb sertés Cl I cfver : között 20 kg-nál nagyobb egyedi 6Úlykülönbség : nincs) falkásított egy időben és nem késedelmesen í átadott sertésekért L II. tip. Tsz. és egyszerű társulások 20-50 dfb. falkásított egyöntetű sertés után f— Ft—kg j 50 drb-on felüli falkásított egyöntetű sertés után 1‘50 Ft—kg elkérte a szelvényt és mine szelvénnyel, A ellenőrizte. Igen, a harminchármas hú- 33-as héten a. B zási héten azonban 2540364 számú szelve- csak egyedül lottó- nyen négyes találat zott, a többiek nem mn — mondotta mo- vettek részt, Kilenc- tolygós arccal. ven papírdarabkára Amíg az irodaveze- írta a lottószámokat tő telefonált a vén- ét otthon beleszórta egy kalapba. A hat- • éves Józsi gyerek j hú2ta ki a számokat, | melyek tisztán 40 000 ; forintot hoztak a j család kasszájába. | ■ A nyereményt egy ! há-ra költik majd, \ £zen sertéshizlalási akcióban legkorábban 1959 melyre nagy szükségé j januárjában lehet a szerződött sertést átadni. van a hattagú család- ; Felkérjük a tsz-eket és a termelőket, hogy bő- nak. A Józsika pedig : vebb felvilágosításért a községi állatfelvásárlóhoz, olyan biciklit kap az Ja járási kirendeltséghez, vagy az Állatforgalmi apukától és anyuká- • Vállalatok Békéscsabai Központjához forduljanak. tói, melyen gumi van | és pumpálni is lehet. ; Mg. Tsz. I SO Ft-kg 2-Ft-gk bo — eo Békés megyei Állatforgalmi Vállalat Telefon: 10—84, MOZIK MUS0P4 brigád mozi, Békéscsaba Aug. 88—szept. 3: Betörő az albérlőm. K.: h.: fél 7, fél 9, v.: fél 5. fél 7, fél», — Utolsó előadás a kertmoziban 1 SZABADSÁG MOZI, BÉKÉSCSABA Aug. 88—szeptember S: Tájfun Naga- szaki felett. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 8. 8 órakor, TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Aug. 28—31: Szerelem, ahogy az as*- azony akarja. Kezdés: h.: 6, 8, V.: 4, 6, 8 órakor, PETŐFI MOZI, SARKAD Aug. 30—szeptember 1: Fecske küldetés*. Kezdés: h.i 8, v.í 4. • és 8 ómkor, VÖRÖS OKTOBER MOZI, mezökovAcshAza Aug. 39—szept, l: Amiről az utca máséi. K.: h: 8, v: 4, 6, 8 órakor. PETŐFI MOZI, GYULA Aug. 88—szept. 2: Az időzár. K,: h. 6, 8, v. 4, 6, 8 órakor. ERKEL MOZI, GYULA Aug. 29—szept. li A tett színhely» Berlin. K: h. fél 6, fél 8, v. fai. fél 6, fél 8j PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Aug. 28—szept. 3: Az utolsó paradicsom. Kezdés: 6, 8, v.: 4, 6 és 8 órakor. BEKÉ MOZI, OROSHÁZA Aug. 28—szept. 2: Római vakáció. K,: h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6. fé!8i TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Aug. 88—szept. I: Mexikói szerenád. Kez< is: h.: 6, 8, v,: 4, 6, 8 órakor, .ZABADSAG MOZI, GYOMA Aug 39—szept. It Éjszaka szépei. ADY MOZI. SZEGHALOM Aug, SO—«zept. 1: Vágyakozás, Kézé %: h.: 8, v.: 4, 6 és e órakor. BÄSTYA MOZI, BÉKÉS Aug. *8—szept. 8: Szállnak a darvak. K.: h : fél 6. fél 8. v.: fa 4. fél 6. fé!8.