Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-23 / 198. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG <958. augusztus 23, szombat Megnyílt az ENSZ-közgyűlés csütörtök délutáni ülése Az ENSZ-közgyűlés csütörtök délutáni ülése magyar id 3 szerint 21.20 órakor megnyílt. Az ülésen Mahgub szudáni külügyminiszter, az ENSZ-ben képviselt összes arab országok nevében beterjesztette az arab határozati javaslatot, amelynek aláírói Irak, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, Szaud-Arábia, Szudán, Tunézia, az Egyesült Arab Köztársaság és Jemen. | EMLÉKÉI ŰRÖKKÉ MEGŐRIZZÜK | A szudáni külügyminiszter az arabok háláját fejezte ki mindazon küldötteknek, akik részt vetitek' a közgyűlés vitájában, elismerték az arab nacionalizmust és akik „követendő utat mutattak". A2 ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának csütörtök délutáni ülésén beterjesztett arab határozati javaslat szövege többek között kijelenti, az arab államok az arab liga szerződésében megállapodtak abban, hogy „megszilárdítják az arab államok egymáshoz fűző szoros kapcsolatokat, az arab államok függetlenségének és szuverénításának tiszteletben tartása alapján megerősítik egymáshoz fűződő kapcsolataikat és erőfeszítéseiket valamennyi a- rab ország közös javának érdekében, statusuk megjavítása, jövőjük biztosítása, törekvéseik és reményeik valóra váltása érekében fejtik ki. A nemzetközi feszültség enyhítését óhajtva felszólítja az összes tagállamokat, hogy szigorúan az egymás területi épsége és szuverenitása, a meg nem támadás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, valamint az egyenlőség és a kölcsönös előnyök elveinek megfelelően járjanak el és biztosítsák, hogy magatartásuk — mind szavaikat, mind cselekedeteiket tekintve — megfeleljen ezeknek az elveknek. Felkérik a főtitkárt, hogy az érdekelt kormányokkal tanácskozva és az alapokmánnyal összhangban haladéktalanul tegye meg a- zokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyek a jelenlegi körülmények között megfelelőképpen elősegítik az alapkomány célkitűzéseinek és elveinek megvalósulását Libanonnal és Jordániával kapcsolatban és ezzel megkönnyítik a külföldi csapatok kivonását ebből a két országból. A javaslat felszólítja a főtitkárt, hogy folytassa megkezdett tájékozódás; tevékenységét és a szükségnek megfelelően tanácskozzék a közel-keleti arab országokkal az ezen országok további gazdasági megerősödését célzó aA magyar—kínai műszaki tudományos együttműködési bizottság augusztus 1—22-e között Budapesten tartotta negyedik ülésszakát. A jegyzőkönyvben, rögzített megállapodás szerint a Kínai Népköztársaság átadja tapasztalatait a híradástechnikai berendezések és műszerek trópusvédelmi, a pamutipari gépek gyártása és üzemeltetése, a selyemhernyótenyésztés terén, továbbá lehetővé teszi magyar szakértőknek kínai aluminium- és vegyipari üzemek tanulmányozását. A Magyar Népköztársaság átadja tapasztalatait a kábelgyártás, a fénycsőgyártás, a földgézíeldolgo- zás, a mezőgazdasági gépek alkatrészgyártása és jaivítá&a, valamint rab fejlesztési intézmény esetleges támogatásáról, végül felszólítja a főtitkárt, a helyzetnek megfelelően tegyen jelentést és első jelentését legkésőbb 1958 szeptember 30-ig terjessze be. A szudáni külügyminiszter beszéde után Engen norvég külügyminiszterhelyettes „örömmel üdvözölte az arab határozati javaslatot”. Bejelentette, hogy a nyugati hatalmak által támogatott kéthatalmi határozati javaslat benyújtói nem kérnek elsőbbséget a szavazásnál. Következőnek sir Claude Corea, Ceylon képviselője szólalt fel és a határozati javaslatot elfogadásra ajánlotta. Dulles amerikai külügyminiszter hangoztatta, hogy a közgyűlés „rendkívül kényes és nehéz problémával foglalkozott. Kijelentette, hogy a külföldi csapatokat „vissza kell vonni, amikor rendszabályokat foganatosítanak Jordánia és Libanon területi épségének és függetlenségének biztosítására”, majd megígérte, hogy az Egyesült Államok támogatja az arab határozati javaslatot. Dulles után Gromiko szovjet külügyminiszter szólalt fel. Bevezetőül rámutatott arra, hogy az államok túlnyomó többsége az angol és az amerikai csapatok Jordániából és Libanonból történő kivonása mellett foglalt állást; A szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy az arab határozati javaslat nem említi ugyan a külföldi haderők haladéktalan kivonását, de megfelel a közgyűlésben kialakult álláspontnak, a- mennyiben a csapatok „mielőbbi” kivonására utal. Gromiko hangsúlyozta, reméli, hogy az amerikai és az angol kormány hallgat a kormányok túlnyomó többségének hangjára, amely a külföldi csapatok kivonását sürgeti. Reméli továbbá, hogy különféle ü- rügyekkel... nem kísérlik majd meg az angol és az amerikai haderők kivonásának halogatását a közgyűlés döntésével ellentétben, ha az arab határozati javaslat elnyeri a közgyűlés jóváhagyását; ülésszaka a mezőgazdasági növények termesztése terén. A két ország műszaki fejlődése szempontjából nagy jelentőségű a bizottságnak a tudományos kutatató intézmények közötti közvetlen kapcsolat létesítésére vonatkozó határozat, amely alapján a magyar- és a kínai híradástechnikai, műszerkábelipari, papír, bőr, textil, dohány és építőipari, geológiai, valamint mezőgazdasági kutatóintézmények közvetlenül egymással folytathatnak műszaki tudományos tapasztalatcserét. Az igen szívélyes és őszinte baráti légkörben lefolyt tárgyalás nagymértékben hozzájárult a két ország műszaki és tudományos e- gyüttműködésének további elmélyítéséhez. hogy a szovjet küldöttség nem ragaszkodik saját határozati javaslatának elsőbbségéhez. Fuzsijama japán külügyminiszter után Selwyn Lloyd angol külügyminiszter szólalt fel. Hangoztatta, hogy minél előbb lehet ENSZ-akcióval „biztosítani Jordániát", annál hamarabb lehet onnan kivonni az angol csapatokat. Az angol külügyminiszter kijelentette, tudja, hogy a jordániai kormány teljes mértékben támogatja az arab határozati javaslatot és Nagy-Britannia a javaslat mellett fog szavazni; Schurmann, Hollandia képviselője felszólalásában bejelentette, hogy az arab határozati javaslat mellett fog szavazni. Mint a Reuter jelentette, az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése egyhangúlag megszavazta a tíz arab ország által a közép-keleti kérdésben beterjesztett határozati javaslatot. Ezzel egyidejűleg visszavonták a közgyűlés elé terjesztett szovjet és a nyugati hatalmak által támogatott héthatalmi határozati javaslatot. A közép-keleti amerikai—angol intervenció nemcsak az imperialisták kalandor politikájára irányította rá a világ népeinek figyelmét. hanem megmutatta azt is, hogy Nyugat-Németország az Imperialisták egyik legfőbb felvonulási területe. Bonn mentegetni próbálja részvételét az arab országok elleni agresszióban. Azzal próbálja magyarázni a megcáfolhatatlan tényeket, hogy az angol—amerikai agresszió mentegetésével kísérletezik. Azt próbálják bizonygatni, hogy az arab országok ellen folyó angol— amerikai beavatkozás tulajdonképpen nem agresszió, így tehát nem is lehet szó agresszió támogatásáról. Vérszegény magyarázkodás ez, akkor, amikor a világ népei világosan látják, hogy az angol és amerikai imperialisták milyen kalandor politikát folytatnak az arab országokat illetően. Hogy milyen fontos szerepet játszott a bonni állam az imperialisták terveiben azt bizonyítják, hogy Taylor tábornok, az amerikai szárazföldi erők vezérkari főnöke Strauss-szal, a nyugatnémet hadügyminiszterrel folytatott beszélgetése során kijelentette: „E- zek a napok megmutatták, hogy a Német Szövetségi Köztársaság az VSA és Anglia odaadó és hű szövetségese, amely gondolkodás és fenntartás nélkül együtt haladt velünk a közös úton...'’ Mivel érdemelte ki a bonni állam ezt a dicséretet? Bizonyítékul szolgáljanak a tények. „Hazugság minden olyan nyilatkozat, amely szerint a bonni kormánynak semmi köze sincs a libanoni nép elleni támadáshoz!” — írta a Süddeutsche Zeitung című lap és közölte tudósítójának beszámolóját: , „...A Fürstenfeldbruck-i repiilőMint derült égből a villám- csapás, úgy érkezett négy nappal ezelőtt a szörnyű hír: meghalt Jónás János elvtárs, a Vi- zesfási Állami Gazdaság igazgatója. Valamennyien hihetetlennek tartottuk e lesújtó hírt. De — sajnos — végül mégis el kellett hinnünk, hogy a most 33 éves János elvtárs, akit hat évvel ezelőtt — mint 27 éves fiatal kommunistát — küldött a párt a Vizesfási Állami Gazdaságba, az akkor még csaknem teljes pusztaságba, hogy teremtsen ott életet — elhunyt. A fiatal Jónás János teljes erejét, minden szaktudását lathavetet- te, hogy bebizonyítsa a párt előtt — mely őt is nevelte és emberré tette — méltó a bizalomra és egész szívével tud küzdeni a nép boldogulásáért. A párt első hívószavára fegyvert fogott 1956. novemberében a néphatalomra támadók ellen, mint karhatalmista. A párt újjászervezésekor a kommunisták beválasztották a járási pártbizottság tagjai sorába. Ezzel egy időben ő lett a járási revíziós ellenőrző bizottság elnöke Is. Ezenkívül még sok más feladat megoldása, jóné- hány más megbízatás várt reá S amikor a karhatalomból hazatéren, München mellett, a legszigorúbb katonai ellenőrző rendszert hozták létre. Az ellenőrzés elsőrendű célja: megakadályozni a sajtó képviselőit abban, hogy eljussanak a repülőtérre, illetőleg, hogy az ott történő eseményeket megfigyelhessék. Ennek ellenére sok mindent láttunk. Láttuk a repülőtérre vezető úton haladó fegyverekkel és utánpótlási anyagokkal megrakott autók végtelen sorát. A repülőtér felé vezető utakon amerikai jeepeken a német titkosrendőrség és az amerikai katonai rendőrség fegyveresei álladó őrjáratot végeznek. Messze a repülőtértől feltartóztatják az utasokat és visszafordulásra kényszerítik. A légitámaszpont felett állandóan német lökhajtásos repülőgépek zúgnak, keringenek. Minden a teljes háborús készültség állapotát juttatja eszünkbe...” A bonni kormány tudtával és közreműködésével szállították a Közép-Keletre az Augsburg környékén állomásozott 24. amerikai gyaloghadosztály, a Bad-Kreuz- nacht közelében állomásozott 8. amerikai gyalogos hadosztály, a tért, ott volt ő a párt legfiatalabb hadseregének, a munkásőrségnek a megszervezésénél Is mint munkásőr. Egész szívével, minden erejével a párt katonája volt, akire minden Időben bizton lehetett számítani. Ezért sújtott le bennünket annyira halálának híre. A belső szervezetében lappangó betegsége néhány nap alatt levette lábáról és gyomorműtéten esett át, amit szervezete nem bírt elviselni. Mélységesen sajnáljuk őt és sajnálják a gazdaság munkásai, akiket szeretett és akik őt Is szerették. Sok-sok tennivaló várt még rá: kisfia és kislánya felnevelése, és szocializmust építő hazánk építése, szépítése. Csütörtök délelőtt Jónás János elvtárs sírjánál levett kalappal, meghajtott fejjel fogadták meg a párt, a tanács, a munkásőrség tagjai és vezetői, a gazdaság dolgozói, hogy emlékét örökké megőrzik, hogy O- lyan szerények lesznek, mint ő volt, hogy úgy szeretik a verejtékező munkásokat, mint ahogyan ő szerette és ha szükség lesz rá, úgy sietnek a párt éf a munkás-paraszt hatalom védelmére, mint ahogyan ő sietett. Hessen tartományban állomásozott 3. gyalogoshadosztály egységeit, valamint nagyobb csapategységeket Kaiserslautern vidékéről, ahol a legnagyobb amerikai rakéta-egységek állomásoznak. A csapategységek szállítására állandó légihidat alkottak Nyugat- Németország és Törökország között s a csapatok szállítására a Rhen-Main-i, a Ramstein-Land- stuhl-i és a fürstenfeldbrucki repülőtereket használták fel. Bonn nemcsak a repülőtámaszpontok tökéletes kiszolgálásáról gondoskodott, hanem a Luftwaffe vadászgépei fegyveres fedezetet is nyújtottak az amerikai csapatszállító gépeknek, amelyek megsértve A- usztria légiterét a közép-keleti térségbe repültek. Bonn tehát hiába próbálja tagadni közreműködését az imperialisták közép-keleti agressziójában. A tények megcáfolhatatlanul bizonyítják, hogy Adenauer kormánya segédkezet nyújtott az e- gész világ népei által elítélt imperialista kalandor-terv végrehajtásához. Kovács Jenő Gromiko végül bejelentette, - .....--------------------------------------B efejeződött a magyar-kínai műszaki tudományos együttműködési bizottság Nyugat-Hémetország a közép-keleti imperialista agresszió fö felvonulási területe