Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-22 / 146. szám

6 BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJSAG 1938. június tZ., vasárnap A „sportkapitány“ Az Nehcz egy állami gazdaságban eleven sportéletet teremteni. A csabacsüdi gazdaságban ez még­ás sikerült. Ifjú Zsombó Antal, a KISZ sportfelelőse olyan fut- balcsapatot hozott össze, hogy egy falusi sportkör is megiri­gyelhetné. Igaz, hogy a' gazda­ság vezetősége úgy vélekedik: Anti még nem tett meg mindent, A neheze még hátra van.-A la­tt jókat le kell szoktatnia a szé- gyenlősségről. Ugyanis azért nem alakult még meg a röplabda- csapat. orosházi gimnázium nyári terveiről A Táncsics gimnázium KISZ- fiataljai is részt vesznek a nyári társadalmi munkában, a Hanság lecsapolásában. örvendetes do­log, hogy a jelentkezettek között négyen vannak, akik az idén érettségiznek: Antal Dezső, Kiss Sándor, Révész István és Vass György. Mindannyian a IV. b. osztály tanulói voltak, a többiek: Bakos Ferenc, Horváth Sz. Mi­hály, Raj ki Antal és Vetési Im­re, volt III. a. osztályos tanulók. Kemény munka lesz ez, nem aranyélet. Augusztus 10-től 23- ig dolgoznak a Táncsics gimná­zium fiataljai, KlSZ-tágságuk- hoz és a gimnázium hírnevéhez méltóan.-o­Nagyszabású kirándulást szer­vez a Táncsics gimnázium a nyári szünidőre. Július 27-től augusztus 10-ig 150-es létszámú csoport a Bükkbe megy Dénes Béla tanár vezetésével. Több, mint 50 diák részesül ingyenes ju^alomkirándulásfoan, köztük szép számmal volt IV. évesek is. A jutalmazottak, akik az iskolai és közösségi munkában lelkese­déssel és eredménnyel dolgoz­tak, akik a jianulmányi és sport- versenyeken kiváló eredményt érték él, akik a KISZ-szervezet szervezésében és munkájában eredményesen tevékenykedtek, végül a színjátszó csoport min­den tagja. Újabb KISZ-alapszervezetek alakultak Orosházán Az elmúlt hét folyamán két tí­zemben és a Kiskereskedelmi Vál­lalatnál alakult meg önálló KISZ alapszervezet, A Faipari Vállalat szépen feldíszített kultúrhelyisé- gében jöttek össze a fiatalok, hogy az eddig is jól működő KISZ-cso- portjukból önálló KISZ alapszer­vezetet alakítsanak. A vállalat párttitkárának, üb-elnökének, Igazgatójának és a városi KISZ V3 kiküldőkének jelenlétében ün­nepélyes keretek között zajlott le az alakuló taggyűlés, melyen fo­gadalomtétel és vezetőségválasz­tás is napirenden szerepelt. A II. sz. Téglagyárban 23 KISZ- tag részvételével alakították meg az önálló alapszervezetet, ahol u- gyancsak öttagú vezetőség fogja irányítani a szervezet munkáját. Kiskereskedelmi Vállalatnál új szervezet alakult 18 taggal, a- hol az alakuló taggyűlésen történt meg aa ünnepélyes tagfelvétel, mely után újabb 8 fiatal jelentet­te be, hogy a következő taggyűlé­sen kéri magát a KISZ tagjai só- fába Mindhárom alakuló taggyűlésen ígéretet tettek a fiatalok arra, hogy tevékenyen kiveszik részüket a szervezeti életből és példamuta­tó magatartást tanúsítanak a szer­vezeten kívül álló fiatalok előtti Egyben mindhárom szervezetnél elhatározták, hogy részt vesznek a június 22-én, Gyulán megrende­zésre kerülő ifjúsági béketalálko- gón, il’etve nemzetközi táncfeszti­válon! Takarékos fiatalok KI A LEGSZORGALMASABB, ki a legtakarékosabb a Békéscsa­bai Ruhagyárban, azt nehéz meg­állapítani. Az azonban bizonyos, hogy minden fiatal ahol csak tud, segít a takarékossági mozgalom­ban. A napokban az egyik kislány, Vincze Irén ezzel állított be a KISZ-titkárhoz: Marikám, én ösz- szegyűjtöm minden nap a spulni- kat a varrodánkban. Tudod mi­lyen drága, 40—50 fillér egy da­rab és mi ezt eddig összetapostuk, kidobtuk. Ha mások is segítené­nek, az egész üzemben összeszed­nénk és amikor nagyon sok ösz- szegyűlik, visszaküldenénk a gyárnak. Takarékoskodhatunk ez­zel is. Igaz? Marika csak bólintott, ezek a lányok még ott is takarékoskod­nak, ahol az ember nem is gon­dolja. Mások meg az apró kis gu­mikat is összeszedik, hogy az se menjen kárba. Bizony rászólnak a kiszesek arra, aki hosszú cérnát' hagy az anyagon: „Talán te nem takarékoskodsz, otthon is így do­bálod a cérnát?" Azt is megszólít­ják, aki égve hagyja a villanyt. MUNKAIDŐ UTÁN a kiszesek egy-két órával tovább maradnak az üzemben és a hulladékanyagok- ból kicsi ingecskéket, pizsamákat készítenek. Ez bizony két okból is hasznos. Egyrészt növelik a KISZ takarék számláját, másrészt szak­mailag is több irányban képezik nu/gukat., Mások . címkéket áraz? nak. Több, mint ötezer méter cím­két bélyegeznek. Bizony az üzem­ben ez elfekvő áru volt és a fia­talok felfedezték. Egy-egy méter­ben 20 kis címke is van, amely darabonként 25—30 fillér. „Sok kicsi sokra megy", ez a jelző ná­luk. Sok-sok apró dolgot kell még tenni, míg százezer forint össze­gyűlik. A ruhagyári KlSZ-fiata- lok ugyanils ennyit vállaltak, hogy befizetnek év végére a KISZ ta­karék számlájára. GONDJUK VAN ARRA IS, hogy milyen minőségű árut kap­nak más üzemektől. A Hazai Pa­mutipari Vállalattól bizony sok­szor rosszul csomagolt méterárut kapnak, volt úgy is, hogy bélelet­len ládákban voltak, s így elszeny- nyeződött az anyag. A fiatalok ezt nem nézték el és levelet írtak az ottani KISZ-szervezetnek, hogy fi­gyeljen fel erre és jobb minőségű A tehetségkutatók figyelmébe Ha az 1871. évben először meg­épült békési kollégium, akkori építői és tantestülete ma láthat­nák a 3-as számú általános isko­lát s a tantermekben felsorakozó iskolai szakkörök kiállítását, hi­tetlenkedve csodálkoznának a mai nevelők és tanítványaik sokoldalú és alapos munkáján. Láttam a biológiai szakkör fa­lán a természeti naptárt, a tanulók időjárás észleleteivel, a gyógynö­vény-táblázatot. A terem közepén terepasztal — a falakon országo­kat ismertető illusztrációk. — Más! Néprajzi és iskolatörténeti kiállítás, 18 db népviseleti baba — muzeális cserépedény-gyűjtemény, mind az iskola tulajdona, A nevelők munkáját nehéz lenne külön-külön értékelni, mert közös erővel, egy célért törekednek, de Olvasd fl NÉPÚJSÁGOT árut küldjenek. A Hazai Pamut­ipar fiataljai megfogadták a taná­csot és azóta nagyobb gonddal csomagolnak. A textilfestő üzem munlcájával sem voltak megelégedve. Ugyanis itt a megengedettnél szélesebb volt a tűszúrás, amely akadályoz­ta a szabászok munkáját. A szél­nél fél centitől egészen 2,5 centi­ig nem lehetett használni egyes anyagokat. Ha egyszer a szabó ollót egy rendesszélű anyaghoz ál­lították be, akkor nem forgathat­ják minden anyagnál. Ha pedig úgy szabtak, akkor selejt lett s így sok-sok anyag ment veszendő­be. Az elmúlt napokban a Textil­festő KISZ-szervezetének is írtak, hogy jobban vigyázzanak az a- nyagra. A válasz nemsokára meg­érkezett, amelyben közölték, hogy jobban ügyelnek az említett hi- bá kra. Cs. E. INNEN ONNAN A SZARVASI JÁRÁSBAN eddig három ifjúsági cséplőcsa­pat alakult. Egy az örménykúti területi KISZ-szervezetnél, az örménykúti Állami Gazdaság­ban és a Rózsási Állami Gazda­ságban. Most van alakulóban » Csabacsüdi Állami Gazdaság­ban is. Kétnapos balatoni kirándulást szervezett a békésszentandrási te­rületi KISZ-szervezet. A SZARVASI járásból mintegy 600 fiatal vesz részt ma a gyulai, megyei ifjúsági találkozón. A csabacsüdi KISZ-fiatalok sza­badidejükben, szombaton délután és vasárnap az állami gazdaság­ban dolgoznak, hogy pénzt gyűjt­senek és közösen kiránduljanak, -o­A MEGYÉBEN a szarvasi járás áll a legutolsó helyen a Magyar Ifjúság előfizetésében, snrdlu etaoih cmfwyp i'bvbbggö engedtessék meg, hogy a csatár­kerti iskola kiállítását külön is megemlítsem. A félig tanyai isko­lának számító csatárkertiek sem­miben sem maradtak le — sőt, a téhetségkutatóknak bő aratása lenne. Hálás szívvel köszönjük a nevelőknek a kötelességükön túl­menő, egész embert és életet áldo­zó nagy munkájukat, melyet csak ilyen ritka alkalmakkor tudunk teljesen áttekinteni. Kocsis Istvánná IZGALMAS ÓRÁK Különösen az tud ? aki átélte, hogy milyen izgalmasak votak az u- tolsó tanítási napok. Igaz-e gyerekek? A vizs­ga, az összefoglaló, ez bizony nem gyerekjáték, még a Szarvas község­hez tartozó Orosházi úti iskola tanulóinak sen). A VI-os lányok nagy fi­gyelemmel kísérik Ko­vács Erzsi felelését s va­jon hányast ad rá a ta­nárnéni? Most már a/ a jó, hogy vége a tanítási évnek. Ennek a gyere­kek örülnek legjobban. . Nem. most nem az óvoda udvarán játszanak a gyerekek. Ez a I párna-tánc hónapok kemény munkájának az eredménye. Június 18-án az óvodák bemutatót tartottak. Képünkön a békéscsabai Köl- jcsey utcai óvodások párna-táncát láthatjuk. Emlékezetes marad Mrena Misa, a bé- késszentandrási KISZ titkár 8 éves ifjúsági veztői munkásságáért megérdemelten vettt részt a megyei ifjú­sági küldöttséggel Bulgáriában. Hogy mennyi sok emléke marad erről a két hétről, bizony hirte­len el sem tudja so­rolni. Nagyon-mgyon tetszett neki a fogad­tatástól kezdve a bú­csúzásig minden. A gyönyörű kultúrpalo­ták szinte minden i- gényét kielégíti a fia* taloknak, a mozitól kezdve a könyvtárig, mindent meg lehe találni egy helyen. Még mindig előtte vannak azok a hatal­mas termelőszövetke­zetek, amelyekben jártak. Négy-öt köz­ség dolgozó parasztja tömörült egy hatal­mas termelőszövet­kezetbe. Itt az ifjú­sági titkárt maguk a fiatalok „függetlení­tik”. Ugyanis egy- egy tsz-ben 3—íOO fi­atal is van, és önkén­tesen valamennyien egy-egy napot aján­lottak fel a titkár ja­vára. Bulgária a történe­tiemben nemcsak me­zőgazdaságáról volt híres, hanem gyö­nyörű rózsáiról is. Ezek a szép virágok most is egyik büszke­sége Bulgáriának Nemcsak a kertek­ben ,utcákon vannak rózsafák, de virágok díszítik az épületek falát is. Emlékezetes marad Mrena Misá­nak míg él, ez a két hét, melyet a bolgár fiatalokkal töltött. A közeli napokban fa­lugyűlésen, idősek­nek, fiataloknak mondja el, hogy mit látott abban a szépen fejlődő kis országban.

Next

/
Thumbnails
Contents