Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-10 / 109. szám

ltt5S. május It., szombat BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Cjjző ldm aati sz&vetkezeti mözqalom HIRE A hanyagság és elbizakodottság sok balesetet szül Egyre erősödő földművesszövet- keaeteink évről-évre több és több munkaerőt foglalkoztatnak. . A földművesszövetkezeti rendszerbe® foglalkoztatott dolgozók létszáma jóval meghaladja az ötezret me­gyénkben is. Megtisztelő felada­tunk: az alkalmazottakról min­den szempontból, így a munkavé­delem terén is megfelelően gon­doskodjunk. A munkásvédelmet nemcsak Jogszabályok biztosítják, hanem a szakszervezeteknek is egyik fontos feladata, hogy érvényt szerezzen a munkásvédelmi jellegű előírások betartásának. De ahogy a vállalatoknál kötelező munkavédelmi felelős kijelölése, ugyanígy mindegyik földműves­szövetkezetnél munkásvédelmi megbízott működik, akinek fel­adata kétirányú: egyrészt — dol­gozó társai érdekében — felhívja a figyelmet a munkásvédelmi jel­legű beruházások, védőfelszerelé­sek, munkaruháik stb. beszerzésé­nek szükségességére, másrészt az egyes munkahelyeken észlelt bal­eseti veszély elhárításáról gon­doskodik. Ezen feladataink ellátá­sa érdekében a munkásvédelmi megbízott az egyes egységeknél negyedévenként, az ipari jellegű munkahelyen (például: szeszfőzde, daráló, szifcvízüzem stb.) havonta köteles biztonsági szemlét tartani, amelyen az ügyvezető, vagy helyettese is köteles részt venni. Megyénkben a szövetkezeti munkásvédelmi megbízottak háló­zatét az elmúlt év végén szervez­tük újjá. Kivétel nélkül minden földművesszövetkezet és szövetke­zeti vállalat munkásvédelmi meg­bízottját — bizottság előtt — le­vizsgáztattuk. Ma már kétharmad- részük megfelelő munkát fejt ki gyakorlatilag is. A súlyosabb balesetek száma csökkenőben van. Halálos végű baleset utoljára 1957. nyár végén fordult elő, amikor a szén tét ornyai italboltban feszmérő nélkül csapoltak sört. Hordórobbanás következtében egy személy halálos sérülést szenvedett. Természetesen ilyen esetben a fe­lelősség kérdése is felvetődik és a bíróság az italboltkezelőt egy év és tízhónapd, a közétkeztetési üzemág csoportvezetőt egy év és nyolehónapi börtönre ítélte, (az Ítélet még nem jogerős.) Sajnos, ez év első negyedévé­ben is 18 baleset következett be. A negyedév folyamán 328 munka­nap veszett el baleset következ­tében. A negyedév tében. Ez azt mutatja, hogy még mindig vannak teendőink ezen a területen. A kívizsgálásoki azt mutatják, hogy az előforduló balesetek leg- nagybbrészt egyes dolgozók gon­datlansága folytán következtek be. A fiatalabb tanulók nem min­den esetben fogadják meg idősebb munkatársaik intelmét. A bélme­gyeri földművesszövetkezet bolti tanulója — idősebb dolgozótársa figyel­meztetése ellenére, — úgy a- kart begyújtani a kályhába, hogy papírdobozba olajos ffl­részport tett, eat («-locsolta petróleummal és erre helye­zett gyújtóét. A fellobbanó láng kicsapott és arcát össze­égette. Az új'kágyósi földmüvesszövet- kezct cukrász tanuló ja fondant fi­gurák öntése közben a gipsrafor- mát nem az asztalon helyezete el, hanem azt könnyelműen kezében tartotta és túlöntés révén kezére folyt a forró cuikoroldat és össze­égette. Idősebb, sokszor több évtizedes gyakorlattal rendelkező dolgozó­kat pedig a szakmai magabiztos­ság viszi, sokszor könnyelműség­re. A kardoskúti földművesszö­vetkezet munkásvédelmi megbí­zottja balesetvédelmi oktatásban akarta részesíteni a darálóüzem kezelőjét, aki szinte durván el­küldte őt onnan azzal, hogy ..nekem ne magyarázzon, mert több, mint busz éve dolgozom ebben a munkakörben.” Ezt követően néhány nappal az említett darálókezelő az elsza­kadt felvonó-guruit úgy akarta ö6szetoldani, hogy közben — meg­magyarázhatatlan könnyelműség­gel — a motort nem állította le és munkáját a gyorsan forgó ke­rekek közt végezte. A szíj elkapta ruháját, majd karját is, azt kicsavarva, 'a magasba emelte s még az volt a szerencse, hogy leesve-.ki­szabad ült a kerekek közül. Ekkorra azonban már a karján törést és súlyos roncsolást szen­vedett, úgyhogy azonnal a szegedi klinikára kellett szállítani. Nemrégiben felmértük a mun­kásvédelmi beruházások és be­szerzések igényeit. Megállapítot­tuk, hogy tervszerűbben kell igénybevenni a szövetkezetek saját erőforrásait. Ebből a szem­pontból Is üdvözölni lelhet a bel­ső ellenőrzési hálózat mostani megszervezését, amely a gazdasá­gi bűncselekmények megelőzésé­vel, a leltárhiányok csökkentésé­vel, a szövetkezetek jövedelmező gazdálkodására és a munkásvédel­mi igényeik fedezetére is ki fog hatni. P B. „Addig járt a korsó Kardoskútra. ti A Kardoskúti Földművesszövet­kezetnél az irányító szervek ész­revétele szerint laza gazdálkodás és meglehetősen zilált könyvelési helyzet uralkodott. A MÉSZÖV a földmű vesszővé !k ezefnél alapos vizsgálatot rendelt el, ami megle­pő eredménnyel zárult. Megállapí­tást nyert, hogy a föidművesszö- vetkezet egyes dolgozói valósággal családi alapon helyezték el egy­mást különböző beosztásokba. En­nek természetes következménye az, hogy egymás hibái, mulasztá­sai. visszaélései felett kölcsönösen szemet hunytak, sőt a visszaélés­ben segítették is egymást. A könyvelés hanyag, felületes vezetését kihasználva Szabó Mi­hály kocsis az Orosházára beszál­lított, levágott állatok bőrének el­lenértékét nem fizette be teljesen az ímsz pénztárába. 1956—57-ben összesen 16 375,13 forint értékű bőrt szállított be az orosházi MÉH-nék, illetve az oros­házi fmsz-nek és ebből folyamato­san. elsikkasztott 2908 forintot. Az orosházi járásibíróság az ügy ösz- szes körülményeire való figyelem­mel nyolc hónapi börtönbüntetés­re ítélte Szabó Mihályt és kötelez­te a földművesszövetkezetoek o- kozott kár teljes megtérítésére. Werhoff Adámné, a szövetkezet baromfi-felvásárlója munkáját hanyagul végezte és 937,18 forint hiánnyal számolt el. A hanyag magatartás miatt a bíróság Wer­hoff Ádámnét 3 hónapi felfüg­gesztett börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre “ítélte. • Tóth Árpád, a szövetkezet sza- badfalvásáriója 3000 forintot sik­kasztott, amiért egy évi börtön­büntetésre ítélték és kötelezték a 3000 forint okozott káir megtörtté- j sere. A Kardoskúti Földművesszövet- ' kezeinél felderített visszaélés so­rozat is arra mutat, hogy a föld- j művesszövetikezeteinknél meg kell szigorítani az ellenőrzést. Nem­csak a felülről jövő ellenőrzésnek kell szigorúbbnak lennie, hanem a földművesszövetkezetek igazga- i tósága, felügyelő bizottsága is < sokkal inkább álljon hivatása ma- | gaslaián, akadályozza meg a ro­koni kapcsolatok kialakulását, e rélyesebbel ellenőrizzen. Balogh Mihály Gépi társulások Battonyán A Battonyai Földművesszö- vetkezet mezőgazdasági üzem­ága komolyan foglalkozik a gépi társulások létrehozásával. Eddig két társulást hoztak lét­re 135 katasztrális hold földön. A társulás tagjai 40 hold gépi aratást is végeztetnek. A Batto­nyai Földművesszövetkezet ú- jabb gépi társulások megszer­vezését tűzte ki célul. Ezen gé­pi társulások irányítását a me­zőgazdasági üzemágon kívül a termeltetési tagbizottság is szorgalmazza. Az elkövetkezen­dő időben a mezőgazdasági ü- zemág és a termeltetési tagbi­zottság három új gépi társulást szervez meg, nemcsak egy-egy idényre, hanem az egész évi gépi munka igénybevételére. iWWWWWSWWWWWSSW Az áruraktár 1954-ben alakult. 1957-ben a szövetkezeti demokrá­cia betartása szükségessé tette szövetkezetté való átszervezését, hogy az a 33 szövetkezet, mely tagként részjegyet fizetett be, a nyereségrészesedésből a vásárlás arányában visszatérítést kapjon. Az áruraktár átszervezése helyes volt. Ezt bizonyítja az, hogy az el­múlt időben a szövetkezetek visz- szatérítésként 266 ezer forintot Szakcsoportelnöki értekezlet volt Gyulán A Földművesszövetkezetek Gyu­lai Járási Központja értekezletre hívta össze a szakcsoportok elnö­keit, hogy megtárgyalják a szak­csoportok feladatait, problémáit. A tanácskozáson részt vett a já­rási tanács és a járási pártbizott­ság egy-egy tagja; is. Nehezen in­dult a beszélgetés, azonban a problémák feltárása megoldotta az emberek nyelvét. Közös alapot kellene teremteni, keveset fizet a földművesszövetkezet az áruért, több föld kellene — vetették fel többen. A gyulai zöldségtermelő szakcsoport részéről ottlévők el­mondták: annyi földet kérnek a Hallatta mák... ? hogy a megye területéről az országosan megrendezett földmű­vesszövetkezeti szakácsversenyen — amely Makón lesz megren­dezve — Kiss Bétáné, a Békési Földművesszövetkezet főszakáesnő- je és Metál György főszakács vesz részt, akik már igen sok eset­ben szereztek elismerést kitűnően készített ételeikkel a felsőbb szervek és fogyasztók részéről egyaránt. hogy a Mezőberényí Földművesszövetkezet színjátszó csoportja nagy szorgalommal próbálja Heltai: Néma levente című drámáját, a- melyet hamarosan bemutatnak. hogy a Battonyai Földműves szövetkezet igazgatósága Tompa­pusztán, a dolgozók és szövetkéz ?ti tagok kérésére italboltot nyi­tott, mintegy 10 ezer forintos beruházással. hogy a Békési Szövetkezeti Tanács 56 tagú ének- és szalonzene­kara a MÉSZÖV-töl szép egyenruhát kapott, amit az énekkari és zenekari tagok, valamint Békés közönsége is nagy örömmel foga­dott. tanácstól, hogy a melegágyak mel­lett más mezőgazdasági terménye­ket is tudjanak termelni közösen. 1 A megbeszélés résztvevői kivé­tel nélkül egyetértettek abban, hogy szükséges a szakcsoportok közös alapjának megteremtése. Minden szakcsoport hozzálátott a közös vagyon megteremtéséhez. A méhészek méheket, pergetőt, műlépprést, a juhosok közös ho- dályt stb. létestíenek anyagi ere­jükhöz mérten. A különböző szer­vektől ott lévő elvtársak és a FJK elnök megadta a válását a felmerült problémákra. A megbe­szélés résztvevői azzal a gondolat­tal hagyták el a tanácskozás he­lyét, hogy ha így törődnek a szakcsoportokkal, akkor érdemes közösen dolgozni. kaptak. Az áruellátó szövetkezet jó és pontos munkáját látva, a visszatérítésből 243 ezer forintot ismét lejegyeztek a földművesszö­vetkezetek igazgatóságai. Negyedszer lett kiváló ez a szö-> vetkezetünk. Ez főként 72 dolgo­zójának köszönhető, akik lelkiis­meretesen, minden késedelem nélkül szállítják a megrendelt á- rukat. Gyorsan és pontosan dol­gozlak. úiehtenstein Gizella ye- gyiszám^zó a vegyicikkek árá- nakSnagy részével tisztában van, gyorsan számláz és segíti társai munkáját is. Séllei József kocsi­kísérő két éve dolgozik a vállalat­nál, munkája kifogástalan, „Ki­váló dolgozó” jelvény tulajdono­sa. Arról ismerik a vállalatnál, hogy kocsijával árut még sosem hozott vissza. A szövetkezetek áru­ellátásának pontosságához a vál­lalatnál meglévő munkafegyelem­hez hozzájárul a szakszervezeti bizottság is, élén Kunos Antal elvtárssal, aki hű és fáradhatat­lan szervezője a munkaverse­nyeknek, párosversenyeknek, a szakraktárak tisztaságának. To­vábbi munkájukban az eddig el­ért eredmények lelkesítik őket és úgy dolgoznak, hogy a SZÖVOSZ- tól és KPVDSZ-től kapott vándor­zászló a továbbiakban is náluk maradjon, Héjjá Sándor A MEZŐSZÖV is felkészült a tavaszi idényre A kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére a MEZÖSZÖV csaknem 13 millió forint értékű mezőgazda- .sági. gépet továbbított megyénk dolgozó parasztságának az első negyedévben. A termelőszövetke­zetek és a dolgozó parasztok nagy kedvvel vásárolják a szecskavá- gókat, morzsolókat, darálókat, bo­ronákat, szekereket.* S igen nagy a forgalom építőanyagból is, a- melybői 5 és félmillió forintot for­galmazott a vállalat. A vállalat igyekszik minél több árut biztosítani, azonban nem mindig tudja kielégíteni az igé­nyeket, mert előfordul, hogy a gyártó és a szállító vállaltok ex lyan árut küldenek, illetve szállí­tanak, amelyekre pillanatnyilag nincs szükség. A knsebb-nagyobb nehézségeiket azonban leküzditk a MEZÖSZÖV dolgozói és minden­ből a legjobban igyekeznek kielé­gíteni a termelőszövetkezetek és a dolgozó parasztok vásárlási Igé­nyeit. Terjeszd a Népújságát! Negyedszer lett élüzem az Orosházi Áruéi látó és Beszerző Szövetkezet

Next

/
Thumbnails
Contents