Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-10 / 109. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1W. május 16., szombat Több segítséget várnak a hivatali pártalapszervezetek Amikor a Sarkadi Járása Ta­Az SZKP Központi Bizottságának határozata a szovjet vegyipar gyorsított fejlesztéséről rácsnál a párt hivatala alapszer­vezetének munkájáról érdeklőd­tem, még nem gondoltam arra, hogy a községi pórtélét gyenge pontját tapogatom. Medgyes-i Pál elviére, az alap- ízenvezet titkárának szavad nyo­mán azonban mindjobban érez­tem, baj van ebben az alapseer- vezetben és sürgősen segítségre van szükség. Kezdjük az elején, ott, ahol Med gyesi elv társ is kezdte, a taggyűléseknél. Mint mondta, igaz, hogy tartanak tag­gyűléseket, azonban hosszú hóna­pok óta csupán általános elméleti kérdésekkel foglalkoztak. A tanácsapparátus belső életé­ről, a hivatali dolgozókra háruló feladatokról nem tanácskoztak. Megvallom őszintén — folytatta Medgyesd elvtárs — a vezetőségi üléséket sem tartjuk meg rend­szeresen. Ez évben összesen talán négyszer ültünk össze Pártcsoportjaink vannak ugyan, dé ez évben még egyszer sem tartottak csoportülést, pedig van nevelésd feladat bőven. — A hiva­tali vezetők nem igénylik a párt- szervezet segítségét, nem tartják fontosnak — mondta olyan han­gon, mint akinek már ezerszer visszautasították őszinte segíteni- ékarását. ----—■ — , Sá ndor József elv társ, a szak­szervezeti alapszervezet ’' elnöke, aki mellettünk munkájába mé- lyedve Írogatott, felkapta a fejét és közbevetve' megjegyezte; Ungor Sándor elvtárs, a tanács elnökhe­lyettese, nemrég még azért is szólt, hogy a hivatal egyetlen tanácsko­zásra alkalmas és arra berende­zett helyiségében az elnöki szobá­ban tartsuk a taggyűlést. Nálunk * * A Békés megyei nőtanács országosan a hatodik helyen van a Gyermekvárosért indított téglajegyek eladásában. Eddig 239 ezer forintot fizettek be. A békéscsabai nőtanács az emlí­tett összeghez 57 630 forinttal járult hozzá. * Május 8-án, a kondorosi nő­tanács a termelőszövetkezeti és egyéni parasztasszonyok részé­re ankétot rendez, ahol a párt mezőgazdasági téziseit és az ab­ból adódó feladatokat beszélik meg. * Gyulán, május 17-én, a Né­pek Barátsági Hónapján kínai himzőművészek kiállítását ren­dezik meg. A kiállítás után a uőtanáes rendezésében ankéton beszélik meg a látottakat, ahol a kínai nép életéről is sző lesz. * A békéscsabai városi nőtanács kezdeményezésére áprilisban megrendezték a gyermekek a gyermekekért hónapot. Ez idő alatt az óvodások, az általános és középiskolások, valamint üzemi gyermekrendezvények bevételét lebecsülik a párt alapszervezetet — mondotta végső következtetéskép­pen és ismét iratai fölé hajolt. Ismét Medgyesd elvtárs vette át a beszélgetés fonalát és arról szólt, hogy Ungor Sándor elvtárs magatartásával más formában is gátolja a párttagság aktivitását. Egy esetet mondott el, mely égjük taggyűlésien történt. Amikor Un­gor elvtárs, mint felszólaló, szinte mindenkinek a felszólalását érté­kelte, összefoglalta és jórészben megválaszolta kivel ért egyet és kivel nem, hangnemével szinte az egész taggyűlés fölé helyezte ma­gát. Ezután Medgyesi elvtárs — mint aki érzi, hogy felelős az alapszer­vezet dolgaiért — ismét saját munkájukról beszélt, hogy nem munfcaterv szerint dolgoznak, és az alapszervezetben a huszonhét párttag közül alig van olyan elv­társ, akinek pártmegbizatásf ad­taik. Jelenleg pártalapszervezetünk olyan helyzetben van — mondot­ta —, hogy nálunk sokan azt gon­dolják; a hivatali pártszervezet feláüata nem több, mint a tagdí­jak beszedése és a havonkénti tag­gyűlések megtartása. No és mi a megoldás? A megoldás? — ismételte a kér­dést Medgyesi elvtárs, majd kis megfontolás, után. válaszolt, — Az első lépés az lehetne, hogy a tag­gyűlésen alaposan megbeszélnénk, hogy nálunk mi a kommunisták feladata, és a tanácskozás alapján bírálatot, önbírálatot gyakorol­nánk. Persze úgy, hogy foganatja legyein, a mindennapi életben — tétté hozzá gyorsan, nehogy fél­reértsem. — Azután hasznos len­ne, ha a pártbizottság a jövőben jobbán segítene. Az elgondolás nem rossz és re­— amely 18 ezer forintot tett ki — a Gyermekváros javára küld­ték el. * Bécsben, június 1-től 5-ig tar­tandó kongresszusra a megye asszonyai is készülnek; A szép a- jándékok mellé a kis tiketteken üzeneteiket és címüket is elkül­dik a világ asszonyainak. A szeg­halmi járásból 3 ezer, Dévaványá- ról 200, Orosházáról 600 és a töb­bi városokból, községekből az asszonyok ezrei küldik el üzene­teiket. * "A megvet nőtanács a Népek Ba­rátsági Hónapja keretében több községben a szovjet asszonyok, valamint az afrikai asszonyok é- letéről tartanak előadásokat. * Az újkígyós! nőtanács rendezé­sében május 9-én orvosi előadást tartottak, ahol Dr. Kabdebó Ottó nőgyógyászati szakorvos a női be­tegségekről beszélt. * Az eleki asszonyok a tisztasági hónapban nemcsak saját házai­kat teszik rendbe, hanem kime­szelik a termelőszövetkezeti épü­leteket, valamint parkírozzák az utcákat; mélhető, hogy a pártbizottság a jövőben nagyobb gondot fordít a hivatali pártszervezetekre, külö­nösen ott, ahol a még rosszul ér­telmezett hivatali szellem érvé­nyesül és akadályozza a pártszer­vezetek egészséges munkájának kibontakozását. Boda Zoltán ütés! tartott a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1958 május 6-án és 7-én ülést tartott. Az ülésen meghallgatták és megvitatták Hruscsov előadói jelentését a vegyipar fejleszté­sének és különösen a szintéti- kus anyagok és az ezekből gyártott készítmények termelé­sének meggyorsításáról, a la­kosság és a népgazdaság szük­ségleteinek kielégítése végett. A Központi Bizottság megfe­lelő határozatot hozott. (MTI) alá Szófiában. Ebben a nyilatkozatban a két fél kijelenti, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben minden­nél fontosabb feladata a két népnek az, hogy tevékeny erő­feszítésekkel törekedjék a nem­zetközt feszültség enyhítésére és a béke megszilárdítására. Az atomfegyver veszélyének meg­szüntetése — az ilyen fegyve­rek alkalmazását és termelését megtiltó egyezmény, valamint az e felé irányuló első lépésként az atomfegyverkísérletek betil­tása — elsőrendűen fontos az emberiség szempontjából. A két fél fenntartás nélkül támogatja a Szovjetunió Legfelső Tanár esának azt az elhatározását, hogy a Szovjetunió egyoldalúan megszünteti az atomfegyverkí­sérleteket. A nyilatkozat megállapítja, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság atomfegyverekkel va­ló felszerelése hátrányos a nem­zetközi feszültség enyhítésére irányuló törekvések szempont­jából. Annál szükségesebb, hogy tárgyalások kezdődjenek egy középeurópai atomfegyver­mentes övezet létrehozásáról. Ugyancsak szükséges, hogy a Balkán-félsziget népei között jó­szomszédi kapcsolatok jöjjenek létre és olyan együttműködés, amely az egyenlőség, a kölcsö­nös előnyök és az egymás bel- ü gyeibe való be nem avatkozás elvén alapszik. Az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott a szovjet vegy­ipar gyorsított fejlesztéséről, kü­lönösen a különböző műrostok, műanyagok, az ezekből készült közszükségleti és ipari rendelteté­sű cikkek gyártásának fokozásá­ról. A határozat, amelyet május 7- én Nyikita Hruscsov beszámolója alapján hoztak, rámutat arra, hogy az 1959—1965. években a legfontosabb . vegyipari termékek gyártását legalább két—háromszo­rosára, a műrost- ás a műanyag- gyártást 4,5—8-szorosára kell nö­velni. A párt Központi Bizottsága meg­bízta az ületékes szerveket, irá­nyozzák elő a Szovjetunió 1959— 1965. évi népgazdaságfejlesztési tervében a szükséges vegyipari beruházásokat, az összes erőforrá­sok maradéktalan kihasználását, a korszerű gépek, készülékek és műszerek gyártásának rohamos növelését, átfogó tudományos ku­tató munkát, tervező és kísérleti munkákat, a vegyipari szakember­képzés megjavítását; A Bolgár Kommunista Párt és a Lengyel Egyesült Munkás­párt, a 12 kommunista és mun­káspárt nyilatkozatával, vala­mint a moszkvai békekiáltvány- nyal összhangban úgy véli, hogy a szocializmusért és a békéért vívott harc végső sorsa a test­véri kapcsolatok megerősítésén múlik. A két párt tovább szán­dékszik fejleszteni együttmű­ködéséi a szocializmus építé­sének érdekében, a szocialista országok szolidaritásának meg- szilárdítására törekszik és min­den tevékenységével a szocializ­mus fejlődésének, a haladásnak ügyét akarja szolgálni. A két párt kijelenti, hogy az ideológiai egység a sikeres szo­cialista építés feltétele. Ennek az egységnek megszilárdítása feltétlenül megköveteli ‘ az elvi harcot a marxizmus—leniniz- mus minden eltorzítása, minden elhajlás ellen. Ez egyaránt vo­natkozik a revizionizmus, a nemzetközi munkásmozgalmat fenyegető legfőbb veszély elleni harcra, — mert ez az irányzat a marxizmus—leninizmus alap­jának aláaknázására törekszik, valamint arra, hogy sorra le kell küzdeni a szektásság és a dogmatizmus minden megnyil­vánulását, amelyek akadályoz­zák a párt és a tömegek kapcso­latának kialakulását és adott körülmények között a marxista elmélet alkotó alkalmazását. IMT1) A vegyipar gyorsított fejlesztés sével összefüggő feladatok sike­res megoldása — hangsúlyozza a határozat — óriási jelentőségű a szovjet népgazdaság valamennyi ágának további technikai haladá­sa, a termelőerők fejlesztése a ter_ mészeti kincsek hatékonyabb ki­használása, a lakosság szövet, ru­hanemű, ciposzükségie lének bősé­ges kielégítése szempontjából. Az SZKP Központi Bizottsága elha­tározta, hogy a szintétikus rostok felhasználáséval készülő gyapjú­szövetféleségek termelése 1965-ig az 1957-es színvonal 2,3-szeresére emelkedjék és elérje a 450 millió métert. A selyemszövet-gyártás emelkedjék 1,75-szörösére, vagyis egymilliárd 237 millió méterre, a pamutszövetgyártás hatszorosára, a kötöttáru gyártás több, mint ki- lenszeresére, a mesterséges ka- rakülszorme gyártás 14-szeresére, vagyis ötmillió négyzetméterre, a műbőr-cipőgyártás 2,3-szeresére. Az SZKP Központi Bizottságá­nak határozata utal arra, hogy a Szovjetunió, amely a nehézipar, N a tudomány és a technika fejlett­ségének igen magas színvonalát éTte el, most lényegesen gyorsabb ütemben növelheti a közszükso^k leti cikkek gyártását, s nem is nehézipar további elsődleges fej­lesztésének és az ország védelmi képessége tokozásának rovására. A cél az, hogy a legközelebbi öt­hat évben bőségesen kielégítsék a lakosság szükségletét szövetekben, ruhaneműben, cipőiben és más cikkekben. Bér a globális terme­lést tekintve, a Szojvetunió vegy­ipara jelenleg a második helyet foglalja el világviszonylatban, a vegyipar fejlettségének színvona­la és fejlődésének üteme, különö­sen ami a műanyaggyártást illeti, még nem elégíti ki a szovjet nép­gazdaság megnövekedett követel­ményeit. •Az SZKP Központi Bizottságé^— nak határozata említést tesz szovjet gazdasági élet kimagasló sikereiről. A Szovjetunió az 1917- es két—három százalékkal szem­ben ma az egész világ ipari ter- melésésnek egyötödét adja. A szovjet ipar mosf egy év alatt any« nyit termel, mint a szovjet hata­lom első 15—29 évében. Az ipari termelés átlagos évi növekedése az 1929—1957-ig terjedő időszak­ban (a második világháború idő­szakát kivéve), a Szovjetunióban több, mint 16 százalék, az Egyesült Államokban viszont alig 3 száza­lék volt. A Szovjetunió megelőzi az Egyesült Államokat a vasérc, szén, kőolaj, nyemsvas, acél, gyap­júszövet gyártásában, illetve ter­melésében a növekedés arányait tekintve. Koszorúzás! ünnepség Csehszlovákia nemzeti, ünnepe alkalmából ACsehszlovák Köztársaság nem- zeti ünnepe alkalmából — fehza- badulásának 13. évfordulóján —i pénteken dr Julis Viktory, a Cseh­szlovák Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a nagykö­vetség és a budapesti csehszlovák Kolónia tagjai, megkoszorúzták a Szabadság-téri szovjet hősi emlék­művet. Nőtanácsok életéből Bolgár-lengyel közös közlemény A Bolgár Kommunista Pár Központi Bizottságának és a Bol­gár Népköztársaság kormányának meghívására május 5-től 9-ig baráti látogatáson Bulgáriában tartózkodott a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a lengyel kormány küldöttsége, Wladyslaw Gomül- kának, a LEMP Központi Bizottsága első titkárának és Jozef Cy- rankiewicz miniszterelnöknek á Vezetésével. A lengyel és a bolgár küldöttek a testvéri egyetértés és a kölcsönös megértés légkörében folytatott tanácskozások után május 8-án közös nyilatkozatot írtak

Next

/
Thumbnails
Contents