Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-10 / 109. szám
ót58. mil jus !#., szombat BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Csorvási borúlátók Nemrégiben benyiEöttam- a csorvási tanácsházára. Mint a’^ y fiz szokás, mégRéMtefeWf a tanács vezetőitől: mi újság? Azt mondták, nincs semmi különös,, legfeljebb az, hogy hosszú idő u- tán ismét látnak egy újságírót és végre talán Olvashatnak- valamit községükről is. Tudomás«! vettem a finom bírálatot, aztán kértem, hogy mondjanak valami megírnivalót. Mondtak aztán mindenféle időszerű éí idejét múlta dolgot, fiiig végül elmondták, hogy hárőméves köz- ségfejlesztési tervet dolgoztak ki. A tervet elfogadta a tanácsülés, a járás is és már hozzá is kezdtek megvalósításához. Ebben az évben két tantermet és egy tornatermet építenek több, mint kétszázezer forint költséggel. Elkészül a fürdő kétszázezer forint, költséggel. Három év alatt 200 ezret fordítanak a villanyhálózat bővítésére, hatszázezret artézi kútra és strandfürdőre. És így tovább, részesen egy és háromnegyed milliót különböző szükséges dolgokra. — Nem mondom, jól belemarkoltak. Honnan szednek össze ennyi pénzt?-— Jó részét a lakosság fizeti be községfejlesztési hozzájárulás- ,ként. •— Nem sokallják? — A töboség nem, pedig az adóalap tizenhat százalékát szavazta meg a tanácsülés erre a célra. Sokan még társadalmi mu nkát is vállaltak. Ami épül, készül, az övóké lesz mind. Mint mindenütt, itt is vannak akadékos, krajcároskodó emberek, aki'k nem azt nézik, hogy minél kényelmesebb legyen a lakosság élete, egyre szebb a falu, hanem a saját zsebüket. — Ha magától megkérdeznék, hogy mi lesz a községfejlesztés] tervvel. ha mindenki belép a tsz-be, mit válaszolna? — fordult felém egyikőjük. Nagyon váratlanul jött a kérdés, már csak azért is, mert leginkább én kérdezősködöm mindig * mások válaszolnak Nó, de mindegy, erre felelni kell. Igen ám, de mit? Ahogy én ismerem a tanács vezetőit, biztosan vizsgáztatni a- karnak. Egy ideig vakartam a fülem tövét s gondolkoztam minden idegszélámmaL Végül ki'böktem: Hát csak lépjen be mindenki nyugodtan a tsz-be. — Mi is ezit válaszoltuk — jelentették ki. Ügy okoskodtunk, hogy nagyon kell a községfejlesztés, de a mezőgazdaság átszervezése még jobban. S ha mindenki belépne a nagyüzembe, nagyobb lenne a termés, jobb az állattenyésztés, több a nemzeti jövedelem s akkor, ha pénzt kérnénk valamire, nem mondanák a felsőbb szérvek, hogy nincs keret. Bárcsak ott tartanánk már, hogy mindenki nagyüzemben lenne, mert akkor három év alatt legalább 2—3 mázsával növekedne a termésátlag, több lenne a tej, a hús, s legalább 20—30 százalékkal tudnánk növelni a mezőgazdasági termékek exportját, a- mi jelenleg bizony nagyon alacsony. Az egyénileg dolgozó parasztok az előállított termékek 80—90 százalékát felélik. A termelőszövetkezetek viszont már az i elmúlt évben is eladták termeivé-! öveiknek egyharmadát, idővel elL 1 adják 40—50 százalékát. j Mondani sem kell, hogy a kividéi mennyire növelj a népgazdaság anyagi erejét, S ami a község- fejlesztési hozzájárulást Illeti fizetik ef tsz-tagok is házuk vagy háztáji földjük után. S nézzék csak meg a csorvásiak például az orosházi Vörös Csillag Tsz-tí Olyan iuilíurofthont és mozit építettek maguknak, hogy sók községben sincs különb. S ha Csodás határa 4—5 tsz tulajdonában lenne, akkor nemcsak egy és hárdbinegyedmülió forintot tudnának három év alatt község- fejlesztére adni, hanem jóval többet is, és akkor nem külön-külön építkeznének a tsz-ek, hanem e- gyütt, és úgy, hogy a tagok meg sem éreznék. A kaszaperi Lenin Tsz május elsejére egy három- százezer forint értékű kultúrházat épített, pedig kétszázan sincsenek. S Csorváson egyesek sokallják az összlakosságtól az évi ötszáz egynéhányezer forint fejlesztési hozzájárulást. Száz szónak is egy a vége: bár minden egyénileg dolgozó paraszt most is és ezután is annyit tudna adni a köznek, amennyit egy-egy tsz-tag ad, mert akkor nem lenne a községi tanácsnak községfejlesztési, az államnak export-, beruházási és egyéb gondja. — ki — Tűzoltó versenyek a iiiegj Olvasd A NÉPÚJSÁGOT Újra megkezdődnek megyénkben az immár hagyományos tűzoltó versenyek, amelyeken önkéntes tűzoltóink mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat, hogy eldöntsék, melyik testület képvi- j se tje megyénk önkéntes tűzoltása- i gát az országrészt és országos versenyeken. Nagyjelentőségűek ezek a versenyek, mert önkéntes tűzoltóink itt bizonyítják be, mennyire készültek fel a mezőgazdasági termények, általában a dolgozó nép bagyonának tűzvédelmére. Május hé 11-én, vasárnap két helyen, a gyulai járásban, Eleken és a békési járásban, Köröstar- esán lesznek járási tűzoltóversenyek. A versenyekre minden érdeklődőt szívesen látnak az önkéntes tűzoltók. Több hűm csak megalapozott állattenyésztéssel biztosítható Szovjet gépekkel fejtik a cserkérget a körösmenti erdőkben A Békés megyei Állami Erdő- gazdaság erdeiben újfajta gépekkel döntik és darabolják a fát. Három új csehszlovák fatermelő géppel egyenként hatszáz köbméter fát termeltek ki az elmúlt időszakban, felénél többet annak a mennyiségnek, amelyet egész évi tervük előír. Egy héttel ezelőtt két szovjet gyártmányú „Drúzs- ba’‘ kis favágó gépet is kaptak, a- mely harminc ember munkáját végzi el naponként A kis szovjet gépekkel fejtik le a Körös menti erdőik tölgyfáinak cserkérgét is. Májusban, amikor a fákban a nedvkeringés megkezdődik, június derekáig mintegy ötszáz mázsa tannin tartalmú cser. kérget gyűjtenek, amelyet aprítógéppel feldarabolnak, nyáron megszólítják, ősszel pedig elszállítják a bőrfeldolgozó üzemekbe. A cser- kéregből tannint állítanak elő a bőrcserzéshez. A megyei teftermeiési verseny eredményei április 30-ig Állami gazdaságon verseny éhem Kis gazdaságok: Nagy gazdaságon: Mg. Technikum, tehén 1 tehén tejOrosháza 1267 1Ö7 14 384 látsz* term; zsir Rózsamajori Mezőhegyes Bánkút 2600 18? 10 924 O-mezőhegyesi fie. 230 zoes 3«! Csorvási AG.f Katnráspuszta lie. 179 2015 3.* Csorvás 2082 230 10 638 KomlósfecshéSl fle. 3 50 1909 3.9 Az egységnyi területen legtöbb A legjobb eredményt elért tsz-ek tehenészetei: Nagy gazdaságok: Vörös Csillag Orosháza Petőfi, Gádoros Dózsa, Orosháza Kis gazdaságok: Dózsa Kétsoproöy Lenin, Sarkad Dózsa, Sarkad «-«•A «1 n «4 ti ?<i 27 íme 1835 3548 mi 1821 KW 3.» 3,8 1,9 3:1 3.9 Az egységnyi területen legtöbb tejet termelő állami gazdaságok: Nagy gazüáságőh! össz. tehén 100 Jth- szántó látsz, ra jutó term. Mezőhegyes Ö1W 111» 10 918 Felsőnyomás 9 W® Í2S 10 938 tejet termelő termelőszövet Nagy gazdaságok: Vörös csillag, Orosháza Petőfi Gádoros Kossuth Békéscsaba Kis gazdaságok: Törekvő Mezőhegyes Lenin, Nagyszénás Dózsa Sarkad A legjobb eredményt elért termelőszövetkezeti fejők: Gondozott 1 tehén tejtehenek term; zsír száma Leszkö János Rétsoprohy, Dózsa 10 3119 3.7 Bajczel Pál Scsaba, Kossuth 10 2118 3.9 Csukás Mihály v Sarkad! Dózsa 10 2002 3.9 kezetek; 1005 41 9046 1001 42 7891 1328 76 7500 410 28 9744 800 47 6538 135 27 6358 B ké&csöfoán alig van. eJyan hentesüzlet, «mely előtt a fogyasztók: hosszú sort ne álltak volna az utóbbi hetekben. Nagy mélltaftlankodások közepette várták, amíg sor kerül rájuk. S amikor a pulthoz érteik, fitymálva nézték a kettéhajtott, szép kövér marhahúst. — Sertés, vagy borjúhús nincs? — kérdezték bosszúsan. — Kevés volt s már elfogyott — válaszolja a hentes és kínálja a finom levesnek, pörköltnek, rostélyosnak: való marhahúst. — A férjem rámparanesolt, hogy vagy sertéskarajt, vagy rán- tanivaüó borjúhúst vigyek — mondják az asszonyok. Töprengésükön látszok, hegy szívesen vinnék a marhahúst, mert olcsóbb, és ízletes is, ha jól el van készítve. De hát a férjek és általában mindenki hozzászokott az utóbbi időben a legjobb falatokhoz. Van miből, hiszen általában 14 százalékkal magasabb a bér, s dolgozhat, kereshet a család minden munkabíró tagja. Hol van már az az idő, amikor a munkanélküliek elküldték gyermekeiket húsz fillérrel a henteshez: — Tessék adná húsz fillérért májat a macskának — szólt a gyermek —, sie ne olyan büdöset, mint a múltkor, mert megint nem -lesz ebédünk. Ezzel a példával nem akarunk senkiit sem lemondásra, nadrág- szíj-szorításra felszólítani. Nagyon messze magunk mögött hagytuk már a „roájnágó” és a „nadrág- Mdjsaorftó“ világot. A maihoz hasonló bőségben és jól nem élt soha dolgozó népűnk egésze. A pillanatnyi ellátási zavar csupán abból adódik, hogy a termelés nem mindig tud lépést tartani az igényekkel. Bármennyire hihetetlenül hangzik is egyes húsért sor- banállók fülének: ez év első negyedében 54 százalékkal több hús fogyott ed hazánkban, mint 1955 hasonló időszakában. Azért, mert veit hús, és volt rávalő. Hogy mégis sorba kellett érte állni? E- setenként nem jutott mindenkinek? Egy kis gondolkodás után bárki megtalálja erre is a kellő magyarázatot. húsellátási zavarok egyik legfőbb okozója az időjárás volt. Ettek volna-e annyi húst az emberek, ha nem ilyen mostoha a tavasz, ha előbb van saláta, borsó, karalábé, spárgatök, újburgo- nya és sok minden más, ami egy hónapot késett a kedvezőtlen időjárás miatt? S az időjárás nemcsak a zöldségféléket késleltette, hanem az állatiéi vásárlást is. A felvásárlók negyed részét sem tudták megvásárolni az első negyedévre tervezett sertésamannyi- ségnek. A termelők, a dolgozó parasztok egy része soha nem azt nézi, hogy milyen a lakosság ellátottsága, hanem azt, hogy mikor kap többet a sertésért. Akik jártak a tavaszi állatvásárakan, láthatták, hogy főleg csak kis malacokat és néhány nyári hízónak való süldőt hajtottak fel a termelők. A többivel vártak azon elv alapjára, hogy a rossz időjárás miatt vagy » takarmánynak, vagy a jószágnak tesz magasabb az ára. D* van még máa is, amit figyelembe keli venni, különösen a borjúhús, elláiásnál. Aat„ hogy országszerte megnőtt az állattenyésztés, még pontosabban a szarvasanarbatenyésztés és hizlalás becsülete. Ezelőtt pár évvel a termelők még ellenszolgáltatás nélkül, ingyen is igyekeztek megszabadulni a borjaktól. Most már inkább vásárolják — hizlalná. Hovatovább pillanatnyilag az a veszély fenyeget, hogy a jó elődöktől származó, továbbtenyészt esne kiválóan alkalmas üszőket és teheneket is házéba állítják több helyütt. Jóméhániy szakember megyénkben egyebet sem csinál jelenleg, csak azt vizsgálja, hogy mólyen egyedeket állítottak hízóba a termetek, s amelyek tóvább- tenyésztésre alkalmasak, aszókat magas felárral — hogy a termelő ne károsodjon — átveszik, a tsz- efebe továbbítják. Lehetséges, hogy ez nem tetszik a „haspártiaknak”, s azt mondják erre, jobb volna meg- híztólm és levágni ezeket a növendékeket is, hogy ne kelljen sorba állni húsért. Csak hogyha az idén felfalnánk minden sertést .és borjút, akkor jövőre nem tenne se kenyér, se- zöldségféle. Nem a- zért szaporítjuk, még nagy áldozatok árán is a tenyészálfat-á)- ksmányt, mert dicsekedni akarunk vele a világinak, hogy nálunk, minden száz holdra ennyi és eny- nyi számosállat jut,, hanem töb- bék között azért, mert nincs* elegendő szervestrágya és ezért nagyon alacsony földjeink terméshozama. £sák egy kicsit kell gondolkozni ezen, egy-kettőre világossá váiák, hogy pártunk és kormányzatunk nemcsak egyes élelmiszerekből, hanem mindenből bőséget akar teremteni. Azok, a- kifcnek látását nem homályosítja el az önzés és a szűklátókörűség, akik összefüggéseiben vizsgálják pártunk és kormányunk gazdaságpolitikáját, világosan látják, hogy a lehető legjobb útón haladunk az általános bőség megteremtése felé. S közben nem kell lemondani a húsról, mert eddig is volt sertéshús is, s rövidesen piacra kerül az a temérdek baromfi, amelyhez hasonló számút még sohasem neveltek állami gazdaságaink, termeiőszövetkezteink és az egyénileg dolgozó parasztok. J^em a húsellátás csökkentéséről, korlátozásáról van szó, mint ahogy azt eitenségeink előszeretettel harsogják, hanem éppen ellenkezőleg: a húsellátás növeléséről. A gondolkodni tudó emberek megértik, hogy a tartós jólét nem terülj asztalkám varázsszóra történik, hanem sok körültekintés, előrelátás és szorgalmas munka árán. Kit lek Imre