Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-31 / 127. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG 1958. május 31., szombat franciaországi helyzet Az Humanitét, a Francia Kommunista Párt lapját pénteken hajnalban a rendőrség elkobozta. A lap elkobzására az az Állásfoglalás adhatott okot, amellyel a párt tiltakozott a „köztársasággal szemben elkövetett kettős kihívás ellen”, elítélve p köztársasági elnöknek a parlamenthez intézett „tűrhetetlen üzenetét”. És egyidejűén Massu tábornok és az algériai felkelők fenyegetéseit, amelyekkel az anyaországban puccsot helyeztek kilátásba. Londonban a franciaországi helyzet megvitatására hétfőn összeül a Szocialista Internacionálé — közük a párizsi lapok. A párint politikai megfigyelők véleménye szerint a Szocialista Internacio- pálé állásfoglalása döntő lehet abban, hogy milyen magatartást alakit ki a Francia Szocialista Párt de Gaulle kormányalkitási kísérlete irányában. A szocialisták kezében a helyzet kulcsa — éz az általános vélemény Pá- izsban. A szocialisták magatartá- t a változékony. Míg kedden este a : árt képviselőcsoportja és országos vezetőbizottsága szinte egyhangúan mindennemű de Gaulle- dsérlet ellen nyilatkozott meg és még csütörtökön délután is tartot- i magát az a kombináció, hogy a öztársasági elnök lemondása útin le Troquer, a nemzetgyűlés i zoeialista elnöke látná el a köz- ursasági elnök feladatait, s a párt dós harcosát, Ramadiert javasolok volna miniszterelnöknek, csülökön estére a szocialista kép- cselük többsége már nem zárkózott el mereven de Gaulle kísérli te elől, feltéve, hogy a tábornok • jítéli az algíriai és ajaccioi párt- ütést és kormánya megalakításáén ragaszkodik a köztársasági t irvényességhez. A Szocialista Párt várható állás- iglalásáról a Populair vezérctKKe öbbek között ezeket írja: „A pártól azt követelik: vita nélkül hajt- ■ ä meg fejét és egyedül vállalja felelősséget a másók által ka- isztrófálissá bonyolított helyze- órt azon áron, hogy teljes engedményt tegyen mindannak a te- intetében, amit mindenkor meg- édett.” A Populaire mindezt ke- vyetlen játéknak minősíti. A Paris Journal értesülése s^e- ; int Cpty elnökkel lefolyt megbeszélésen de Gaulle meghatározta ! ormányrakerülésének menetrendjét. A lap értesülése szerint a parlament miután a teljhatalmat és az alkotményreformra vonatkozó felhatalmazást megadná de Gaulle-nak, utána „szabadságra menne” és csupán október végén ülne össze újra a költségvetés megvitatására. A párizsi jobboldali és polgári lapok leplezetlen diadallal könyvelik el de Gaulle tábornok miniszterelnöki megbízatását, a Figaro azonban némileg aggályoskodik,amikor azt írja, hogy a pénteki nap döntő lesz. Megállapítja, hogy a veszélyt még nem hárították el. A parlament régi rítusai szerint még mindent el lehet veszíteni. Franciaország vidéki városaiban csütörtökön igen sokhelyütt voltak tüntetésekkel és munka- beszüntetésekkel egybekötött nagyszabású tömegmegmozdulások. A vidéki ipari gócok dol- gozóinaK nz- es tízezrei auiak ki a köztársasági gondolat niellett és tiltakoztak a diktatúra ellen. Boulogne - ban csütörtökön már harmadik napja volt nagy tüntetés. Lyonban 30 ezren vonultak fel és vettek részt a nagyszabású tömeggyűlésen. A bordeauxi kikötőben a dolgozók 85 százaléka munkabeszüntetéssel állt ki a köztársasági gondolat mellett. Hasonló megmozdulások voltak Mar- seille-ben, és Strasbourgban is. Szilárdítsuk eredményeinket és nyáron se csökkenjen a népfront-mozgalom lendülete A Hazafias Népfront-mozgalom az ellenforradalom leverése után megyénkben is sokat fejlődött Az elmúlt fél esztendő alatt a párt segítségével több ezer gyűlésen, vitán eredményesen tudtuk tisztázni az emberekkel a népfront-mozgalom fejlődésének elvi és gyakorlati kérdéseit. Ezzel egy időben erősödtek községi, járási népfront-bizottságaink, eltávolították soraikból az oda nem való embereket, és a proletárhatalomhoz hű munkásokból, dolgozó parasztokból és értelmiségiekből egészítették ki soraikat. A népfront-mozgalom ebben az évben nagyjelentőségű feladatok megszervezésével, lebonyolításával mozgósította a dolgozókat a szocialista építőmumka, a politikai, gazdasági és kulturális élet további fellendítésére. A népfront- bizottságokban működő társadalmi bizottságok jelentős eredményt értek el. A tél folyamán a mező- gazdasági bizottságok tagjai sok dolgozó paraszttal vitatták meg pártunk parasztpolitikáját. A Hazafias Népfront irányítása, támogatása mellett dolgozó békebizottságok, az emberek tízezreivel vitatták meg az aktuális nemzetközi kérdéseket és továbbították állás- foglalásukat az Országos Béketanács felé. A Viharsarki Hónapok tudo- ményos és kulturális progralin Jri naiv tö4>bo zár értelmiségi dolgozó munkálkodik. Nagy jelentőségű, hogy népfront-bizottságaink a dolgozók szinte minden rétegére kiterjedő széleskörű agitáció® munkát végeztek és az emberek tízezreit mozgósították március 15, április 4, vagy május elseje méltó megünneplésére. A Nemzetközi Nőnap, a Gyermeknap sikeres megrendezése is azt mutatja, hogy bizottságaink a legtöbb helyen jól együtt dolgoznak a tömegszervezetekkel és közös munkával, egy akarattal szép eredményeket érnék el. Külön kell megemlíteni a Népek Barátsága Hónapjának megrendezését, amelynek során a békegyűlések mellett a megyében nagyjelentőségű találkozókat is rendeztek. Megyénk dolgozó népe a béke megvédése melletti kiállását együtt fejezhette ki ez alkalommal a hazánkba ellátogatott szovjet, csehszlovák, román, indiai és szudáni népek küldötteivel. TV ópfront-mozgalmunk egészségesen fejlődik a megyében és a fejlődést az eredményezte elsősorban, hogy a mozgalomban dolgozó kommunisták a párt irányításával helyesen álltak a különböző munkák és feladatok megoldásában a pártonkivüli dolgozók mellé és segítették nekik feladataikban. Az eltelt fél esztendő eredményei azonban kemény harcok füzében kovácsolódtak ki. Az eredmények legfőbb forrósa, hogy a kommumsták segítségével következetes elvi harcot vívtunk a moz_ gálámban megnyilvánuló revizionista, szektás nézetek ellen, és a további fejlődést is csak úgy tudjuk biztosítani, ha a párt irányítása mellett a népfront-bizottságok eredményes harcot folytatnak mindkét fronton. A népfront-mozgalom munkája sokoldalúvá vált. Minden hazáját szerető becsületes dolgozónak megvan a leffietősége ahhoz, hogy a béke megvédésére, a szocializmus építésére, a proletár hatalom segítésére irányuló munkáját a népfront-mozgalomban kifejthesse. E sokoldalú munka közül a nyári időszakra csupán néhányat kívánok megemlíteni. IV épfront-bizottságaink fontos feladata, hogy a nagy nyári munkák Ideje alatt se szüneteljen a dolgozók minden rétegének széleskörű tájékoztatása a nemzetközi helyzetről, a béke megvédésével kapcsolatos tennivalókról. A vasárnapi tanyázó délutánokon, Az idő megtanított Napbarnított arca szinte megfeszül a dühtől, amikor az ellenforradalmat emlegetik előtte. Nem, nem akarja még hallani sem. Hány álmatlan éjszakát vimrasztott át feleségével e- gyütt, amikor a legidősebb fiukat várták haza. Talán már meg sincs? Vajon mit csináltak vele? öt is bántják, mint a többi államvédelmi sorkatonát? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok emésztették Ádám Kiliá- nókat. Nem nagy község Almás- kamrás, elég távol esik Budapesttől, de a pesti gaztettek hírei eljutottak ide is, a két aggódó szülőhöz. Nem volt jogtalan Adámók aggodalma. Fiukat, ezt a szerény természetű sorkatonát szinte állati módra kínozták, ü- tötték. Még most is jól emlékszák arra a helyre, ahol elfogták és addig kínozták, gyaláz- ták, míg csak mozogni látták. A huligánok akkor nem találtak kötelet, amellyel felhúzzák, ott hagyták az úttesten, hadd tapossák szét a tankok. Amikor magához tért az egyik kórházban, nem tudta, hogy órák, napok, vagy hetek teltek el, amióta itt van. Azonban azt érezte, hogy teste és sebei nagyon fájnak. Nem ismert magára, a- mdkor először nézett tükörbe. Arca dagadt, fogai hiányosok. Ez idő alatt a két szülő elsiratta fiát. De titkoban az anyai szív reménykedett. Hátha egyszer majd hírt hallunk felőle. És sokára, hosszú, nehéz napok után egyszer egy boldog örömhír járta be a kis falusi házat. Ádám Kilián 6zinte mindenkinek szerette volna mondani, hogy fia él. De nem tette, nem tehette, hiszen már itt is melegedett a hangulat. A kis tszes- ben, amelyben elnök volt, talált megnyugvást. Beszélgettek, vitatkoztak a zűrzavaros időkről. Még a vihar el sem ült, amikor an-éd hallott, hogy az almása kommunisták újjászervezik a pártot. Először a volt párttagokat keresték fel. Az ottani kommunisták az első összejövetelükön új arcot fedeztek fel. Ez az arc Ádám Kiliáné volt. Ez a szerény parasztember soha sem volt tagja a pártnak. Szinte csodálkozva kérdezték: Kilián, éppen most gondoltad meg, ebben a nehéz Időben, hogy közénk jöjj? — Igaz, hogy voltak viszonylag békés napok is, de úgy gondoltam, hogy a szocializmus híve vagyok akkor is, ha nem leszek a pártnak tagja. De most az elmúlt idő megtanított, hogy nem csak támogatnom, hanem tennem is kell valamit érte. Mit gondoltok ki mentette meg a fiamat a biztos haláltól? A kommunisták. Igen, azok emberek voltak és én is olyan akarok lenni s most azért jöttem, vegyetek közétek. Azóta alig egy év telt el s Ádám Kilián elvtárs hosszú utat tett meg. Az I. típusú tszcs-ből a III .típusú tsz-be lépett, s vele együtt még kilenc tag. Ez év őszén az ő példája után a kis Béke Tszcs-nek — a kilátások szerint — legalább 50 százaléka átmegy a fejlettebb típusú tsz-be. Ádám Kilián elvtárs pedig párttitkára lett a tsz-nek. Igaz, még nincs sok gyakorlata a pártmunkában, de ösztöne, akaratereje annál nagyobb. Hányszor van az, hogy kiszólítják a répaegyelésiből azzal, hogy Adám elvtárs, keresik az irodán, vagy azzal hogy Adám elvtárs, értekezletre kell menni. Ilyenkor leteszi a kapáját és minden szó nélkül elindul a hívott helyre. Rövid néhány hónap alatt megszerették az új tsz-tagot, a párttitkárt a Sallai Tsz-ben. Szívesen segít a hozzáfordulóknak. Hányszor mondta már a fiatal agronómusnak, aki nemrég került ki az iskolából: kém dezz, ha valamit nem tudsz. S 3 fiatal agnonómus szívesen kér segítséget, mert tudja, hogy Á- dám elvtárs a legjobb tudásával segít. De nemcsak másokon segít, ha otthon vannak, fiával együtt vitatkoznak. Hiszen az apa párttitkár, a fia pedig KISZ-tit- kár. A segítség kölcsönös. Mind a ketten egy célért dolgoznak nagy-nagy akarattal. A fiú nem akarja mégegyszer vissza azt, a- mát átélt. Az apa, ha fiára néz, s látja dagadt arcát, újra és új- re eszébe jutának az ellenforradalom véres napjai, s akkor legyőzhetetlen erűt érez magában. Ereiben felforr a vér s elfelejti, hogy múlnak évei, hogy az ötvenedik felé közeledik. a hétköznapi munka ebédidejében, vagy az esti órákban találják meg a módját annak, hogy újságfelolvasások, baráti beszélgetések során tájékoztassák az embereket, hogy egyre többen hallathassák szavukat a béke megvédésének fontos kérdéseiben. T úniusban népfront-bizottsá" gaink munkatervekbe rögzítik azokat a feladatokat, melyeket községük fejlesztése, szépítése végett társadalmi munkával, a dolgozók bevonásával kívánnak elérni. Fontos, hogy a reális munkaterveikhez alkalmazkodva — melyet a helyi pártbizottságok, a helyi tanácsok segítségével készítenek el — eredményesen mozgósítsák a dolgozókat ezek megvalósítására. A nyár folyamán a helyi népfront-bizottságok tagjai, a népfront aktívái széles körben ismertessék a Népi Ellenőrző Bizottságok szerepét, a dolgozó nép érdekében tett munkájuk nagy jelentőségét. Segítsék a népi " őrzést abban, hogy a munka den területén érvényesüljön lyes gazdálkodás, a nép vág nak megőrzése. Tegyenek latokat, kezdeményezéseikki gítsék a Népi Ellenőrző Bizottságokat közös ügyet szolgáló munkájukban. épfront-bizottságaink egyik fontos feladata- a Viharsarki Hónapok ünnepségeinek előkészítése is. A Viharsarki Hónapok során a községekben helyi, Békéscsabán és a megye több nagyobb községében pedig megyei jellegű ünnepségek lesznek. Népfront-bizottságaink sokat tehetnek azért, hogy megyénk szorgos népe a termelő munka kiváló sikereivel köszöntse alkotmányunk üi az e nap alkalmából meg harsarki Hónapokat. A népfront-mozgalomh lakoztak községenként a -- /ásó- körök is. A népfront-bizottságok é- rezzék sajátjuknak ezeket és felelősségteljesen irányítsák működésüket. A közeli napokban megjelenő- népfront' olvasóköri szabályzatot megkapják az olvasókörök. A szabályzat alapján olvasókör! gyűléseken, közgyűlésen vitassák meg az olvasókörök további feladataikat és eredményesen foglalkozzanak a szocializmus építése terén rájuk váró feladatokkal. Bátkai Pál a Hazafias Népfront megyei titkára. A partéiéiról sorokban A magyar párt és kormányküldöttség tagjait a Román Népköz- társaságban tett látogatásaik alkalmával sok-sok ajándékkal lep. ték meg a román dolgozók. Az a- jándékokból Kádár elvtárs a Párt Központi Bizottságának első titkára a békés megyei pártbizottság alapszervezetének, valamint a békéscsabai városi pártbizottságnak egy-egy szép bőrkötéses albumot küldött. A békéscsabai párt- végrehaj- tóbizottság hétfői ülésén a városi kultúrotthonok helyzetéről, valamint a posta pártszervezetének munkájáról tárgyaltak.