Békés Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-15 / 63. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG I párioktatás befejezése elé Életfogytiglani kényszermunkára változtattak Dzsamila Buhired ítéletét Néhány hét múlva véget ér az J957—58-as párt ók tatás! év. Még korai volna a munka eredményeiről beszámolni, ezért most csupán a befejezéssel kapcsolatos egy-két dologról szólunk. Elsősorban arról hogy az oktatásban résztvevők az utolsó hetekben még fokozottat) ban tanuljanak. A propagandisták a szemináriumokon, konferenciákon térjenek vissza az év közber felszínre került fontosabb konzultációs kérdésekre, és törekedjenek arra, hogy valamennyi vitatott, a- lapvető kérdés tisztázódjon. Sokat javíthat a propagandista az Oktatás eredményein azzal is, ha mélyen átgondolt, alapos értékelést készít az évi. murijáról éf személy szerint is közli a hallgatókkal az eredményeiket és az előfordult hibákat. Az értékelésné' helyes figyelembe venni, hogy az a hallgató, aki a szemináriumokon felikészülten jelent meg, bátrar vitatkozott, jó feleleteket adott, hogyan alkalmazta a tanultakat a gyakorlatban, mert egy pillanatrr sem felejthetjük el, hogy az elmélet van a gyakorlatért és nem fordítva. Az értékelésnek az alapja tehát az legyen, hogy a tanultak menynyire segítették a valóságos élet feladatainak megoldásét. A befejezéssel kapcsolatban a másik fontos dolog: megérte ni a szeminárium hallgatóival, hogy a szervezett pártoktatás vége nem jelenti az elméleti képzés befejezését. Ne tegyék félre a rnarxiztatási évre az elméleti munka tanulságaival foglalkoznának. Gondolunk itt azokra az észrevételekre, javas! Siókra, bírálatokra és önkritikákra, melyet a szemináriumokon a hallgatóik és propagandisták elmondanának magukról éf társaikról, az oktatás módjáról, a pártbizottságok és pártszervezetek segítségéről, a propagandisták tevékenységéről és egyéb ide tartozó kérdésekről. A propagandisták akkor cselekszenek helyesen, ha ezek a vélemények felszínre kerülnek és eljutnak a párt vezető szervébe. Most a legjobb mód van arra is hogy a kommunisták elméleti munkáját értékelve a propagandista útmutatást adhat, hogy véleménye szerint egy-egy hallgató milyen fokon tanulhat majd tovább. Sőt, ha a pártmegbizatások- ról is érdeklődik, javaslattal él hét, hogy milyen irányú pártmunkát kérjenek azok, akiknek nincr megbízatásuk. Hogy mennyin nem a formaságok a fontosak a befejezésnél, azt az is mutatja, hogy az idén nem lesz a régen szokásos bázonyítványoszitás. A bizonyítványt a pártonkívüliek állítják ki nekünk, miután nap mint nap meggyőződnek arról, hogy mi. a párt tagjai a gyakorlati munkánkban teszünk tanulságot arról hogy amit a párttól tanultunk és tanulunk, azzal becsülettel szolgáljuk a munkások ügyét. A bizonyítvány az lesz, ha naoról-napra jobban bíznak bennünk. Boda Zoltán Rendőrök tüntetése Párizsban A francia fővárosban szokatlan üntetés zajlott le csütörtökön. A párizsi rendőrök tűn ettek fizetésük rendezése érdekében. A rendőrfőnökség épületének udvarán már a délelőtti órákban ezrével gyűltek össze a rendőrök. A szak- szervezetek néma tüntetésnek szánták a rendőrök megmozdulását, de a prefektúra udvarára ösz- szesereglett mintegy hétezen főnyi egyenruhás tömeg hangulata mind viharosabbá vált. A rendőrök sípjaikkal füttykoncertet rendeztek, megszólaltatták az udvaron álló gépkocsik szirénáit és ütemesen kiáltozták jelszavaikat. A rendőrök tüntető tömege nem mozdult helyéről. A kora délutáni órákban a párizsi rendőrség egyik vezetője Igyekezett szétoszlatni a tömeget, de újabb füttykoncert és hangos „mondjon le!” kiáltások fogadták megjelenését. A tüntető rendőrök küldöttségét a francia ’'óváros prefektusa nem volt hajlandó fogadni. A rendőrök a délutáni órákban, több, mint ötórás tüntetés után szétoszlottak, majd a rendőrfőnökség épülete előtt felsorakoztak, és megbénították a forgalmat. Mintegy kétezer főnyi tüntető a Bourbon-palota, a francia nemzetgyűlés épülete felé vette útját. A menet hangos kiáltások ban adott kifejezést elégedetlenségének. A nemzetgyűlés épülete előtt Is ütemesen kiáltozták béremelést követelő jelszavaikat. A francia főváros bérharcokban gazdag történetében szinte páratlan a rendőrök e nagyszabású megmozdulása. Párizsban pénteken délután terjedt el a hír, hogy Dzsamila Buhircdnek, a halálraítélt algériai leánynak a köztársaság elnöke megkegyelmezett. A kegyelmi döntés várható volt, mivel a világközvélemény egységes állásfoglalásának láttán még a jobboldali párizsi sajtó is hangoztatta, hogy nem szabad a fiatal lány kivégzésével tápot adni a franciaellenes hangulatnak. A francia bíróságok legfelső tanácsának szerdai ülésén született meg a döntés. Az ülésen Coty köztársasági elnök elnökölt. Huszonnégy órát vágtak mégis a döntés nyilvánosságra hozatalával. Párizsi baloldali körökben rámutatnak, hogy a világ baladó erőinek állásfoglalása kényszerítette ki a kegyelmi döntést. A vHágközvélemény Londontól a Távol-Keletig és Moszkvától Afrikáig egységesen Dzsamila Buhired megmentése érdekében mozdult meg. Özönlőitek a táviratok, levelek a francia köztársaság! elnökhöz, keg veimet kérve a halálraítélt algériai leánynak. Dzsamila Buhired csaknem 8 hónapon át volt a slralomház- ban. Az algíri haditörvényszék 1957. júliusában ítélte halálra, olyan tárgyaláson, amelyről a francia haladó sajtó annak idején azt írta, hogy azaz igazságszolgáltatás komédiája volt. Párizsi jogászok egy csoportja is kijelentette a tárgyalás anyagának Ismeretében: nem volt döntő bizonyíték amellett, hogy Dzsamila Buhired bűnös lett volna a terhére rótt vádban, tudniillik, hogy résztvett volna két bombamerénylet megszervezésében, amelyek egy évvel ezelőtt algíri kávéházakban egy emberéletet követeltek és negyven sebesülést okoztak. Hónapokkal az Ítélet meghozatala u- tán a francia hatóságok is elismerték, hogy időközben elfogott algériaiak voltak a két merénylet tettesei 's az elfogoUak bizonyították Dzsamila Bulüred ártatlanságát. Dzsamila Buhireddel együtt a Francia Köztársaság el őke megkegyelmezett még két halálraítélt algériai nőnek, Dzsamila Bouazzának és egy francia származású nőnek, Jacqueline Netternek. Az utóbbinak a fér- ját Is halálraitélték. A férj kegyelmi kérvénye ügyében még nincs döntés. A nyugtalan béke veszedelmei A Star Írja vezércikkében imus—Imin izmus tankönyvet, hanem tartsák azokat kéznél, ezen túl pedig vegyenek részt az elméleti pártnapolkon, előadásokon mert a nap, mint nap felszínre kerülő elvi kérdések több oldalról való megértése és tisztázása nélkül sem most, sem később nem oldhatjuk meg gyakorlati feladatainkat. A mostani pártoktatási év csak kezdete volt annak, hogy az ellen- forradalom ideológiai mételyeitől megtisztítsuk a fejeket, „rendet” csináljunk a megzavart gondolatok között. Ez az elméleti munka viszont nem ért véget, és hosszabb ideig tart. Éppen ezért haszna1 lenne, ha a tanulóKollektívákban a befejező szemináriumokon, elsősorban nem az ünnepélyes külsőségeket tartanák legfontosabbnak, hanem gondolva a következő okSzovjet kormánynyilatkozat a vietnami kérdésről A szovjet kormány nyilatkozatot adott ki azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke március 7-én intézett a délvietnami hatóságokhoz. A szovjet kormány — hangzik a nyilatkozatban — maradéktalanul támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormán nyának újabb kezdeményezését, amelynek alapján javasolta a délvietnami hatóságoknak, szervezzék meg az észak- és délvietnami hatóságok képviselőinek mielőbbi találkozóját és ezen vitassák meg a jelek jegyvereserőlnek csökkentését. A szovjet kormány a fenti kezdeményezést komoly lépésnek tekinti a vietnami jelek között a ükséges bizalom megteremtésére és így az ország egységének bzkés helyreállítására. Nyilatkozata végén a szovjet kormány kifejezi reményét, hogy a szóbanjorgó javaslatok kedvező visszhangra találnak a délvietnami hatóságoknál, az indokinai kérdésben megtartott genfi értekezleten részt vett országok, köztük az Egyesült Államok kormányánál, valamint az összes érdekelt államok kormányainál. (MTI) — Az Anglia fölött cirkáló a- merikai repülőgépek hidrogénbombákat visznek: Ez a repülés nem gyakorlat, hanem elrettentő eszköz. Azt jelem, hogy ami megtörtént Dél-Karolinában, az megtörténhetik Angliában is. A2 orvosszer: megszüntetni a feszültséget s a gépeket a földön tartani. Meg kell tartani a csúcstalálkozót. A konzervatív Scotsman vezércikke szembeszáll azokkal a meg- nyugtatási kísérletekkel, amelyek a délkarolinaj atombombabalesetből azt a következtetést igyekeznek levonni, hogy a bomba lezuhanása kellő óvintézkedésekkel nem okoz elháríthatatlan katasztrófát. Még ha nem is voltak utóhatások — ami még nem bizonyos — a bombához közel levő személyek | csodálatos módon menekültek meg. Meg kell kérdezni az angol) kormánytól, vajon az Anglia fölött cirkáló repülőgépeken levő szerkezet ugyanolyan-^ mint amilyen Dél-Karolina fölött elromlott, mert hasonló baleset a sűrűn lakott Angliában sokkal súlyosabb lenne. Kisi japán miniszterelnök csütörtökön kijelentette; ha Okinava visszatér Japánhoz, nem fogják megengedni Amerikának, hogy nukleáris fegyvereket hozzon a szigetre. Egy szocialista kcDviselő kérdésére válaszolva Kisi hangoztatta: „Janán felett nem teljesítettek járőrszolgálatot nukleáris fegyverekkel megrakott a- merikai repülőgének. Minden esetre, ha felénk vetődne egy ilyen repülőgép, az üt vet fel- I vetjük az amerikai—janán közös biztonsági bizottságban. ’ í (MTI) SASS ERVIN: JHáieim rJp izennyolc, húsz évvel e/.c.oit, amikor még a gyerekkor »láp-paripáján lovagoltam pajtásaimmal, sokszor bekopogtunk egy öreg parasztbácsihoz, akinél aztán szájtáiva és fülhe- gytzve hal gátiunk csuda történeteket Szűcs Istvánról, Damja- xr.es tábornok orosházi katonájáról. Ha visszagondolok rá, újra lepereg előttem minden, a- miit úgy mesélt el, hogy mindig hozzátette: „Ezt ő maga mondta neköpi, amikor én vótam kis gubanc...” Btzrmy, -óz emlékezet megfakul idővel és hogy mégse vesz- szen el az a sok csuda-történet, Vjigytuteitr-cgyut, ód úgy mesélem most el, mintha Szűcs István hangja csendülne egy évszázad messzeségéből. ILI árcius, 1848. A tél elkotródott. Szé lhányt hórongyait feiszárította a nap. A bokrok katonái a.ján kidugta Hajtását a hóvirág, szétbontotta bimbóját és kis harangocskáival belecsilingelt a tavasziba. Húsz éves voltam. Mesterlegény, volt már egy ünnepi ruhám is és nagyon szerettem Szakóra Bórákét, és tudtam, hogy ő is szeret engem. A naeyföteű Mai urasáénál szolgált, a monori határban. Sokadalomban Ismertem meg: szép lány volt a Boriska. Fényes. barna haja fonatban him- bálódzott a hátán, olyan szép, rózsás, kerek arca volt. A szeme meg kék. De milyen kék! Mint az égbolt amikor eljön a tavasz. Az elmúlt télen ritkán láttuk egymást, és most, hogy újra itt a március, visszajött az én jókedvem is: a tavasz hozta vlsz- saa. Hátha már akkor tudom: mit hoz még az a tavasz? Néhány nap múltán esősre fordult az Idő. Egyszín szürke volt az égboltozat, sehol egy hasadás, ahol lenézhetett volna a nap a földre. Ese.t az eső komótosan, hol havasan, hol meg ólmosan, csöpögött, csurgóit. Az árkok már nem bírták az esővizet, kiöntötték. Tengelyig jártak a szekerek az úton, legtöbbje lemaradt a marasztaló sárban. Mesterlegény komámat, Son- kolos Imrét nagyon ritkán láttam. Ördög tudja, hetek is elteltek, hogy összejöttünk, legtöbbször egy icce bor mellett az öreg Jároli „gyiihis1’ kocsmájában. Sokszor csak azért mentünk oda, hogy valami hírt fogjunk az ott tanyázó fuvarosoktól. Azok járják az országot, sokat tudnak, meg látnak. Egymás után múltak az esős, ködös márciusi napok. Tizenhetedikén este aztán mégis elmentem Imréhez. Otthon leltem és később együtt indultunk az öreg Járó1 fhoz, a gyihisbe. Nagy volt a csönd odabent. Ezt furcsáitok. — Tán görcsöt kapott a Lajcsi cigány keze? — mosolygott a bajusza alatt. Imre. — Vagy tán nincs, aki gyantát vegyen a bandának? Ezt persze jóféle borra értette. Lássuk! Miért a nagy csönd? Benyitottunk. A nagy füsttől először alig láttunk valamit. Lesuhantottuk a vizet a kalapunkról, lecsapkodtuk a gúnyánkról, aztán körülnéztünk. A kocsma tele volt. Szorongásig. Tán sose voltak annyian az öreg Járóidnál, mint akikor. Végtére az egyik sarokba szorítottuk magunkat. Imre fészkelődött: Odaszólt egy nyugodtál pipázó atyafinak: — Mondja mán kend, mi van itt a gyIbisben, népgyű’és? ” A z atyafi még pöffentett ■í*' kettőt, aztán komótosan kivette szájából a szopok át és a hosszú pipaszárral a túlsarok felé bökött: — Oda fű lel jetek. Füle1 tünk is, néztünk 1s a túlsarrkba. de nem volt ott semmi kitt ön ös. Se érdekes. Csak fuvarosok, egy asztal körül. A- zok járnék ide legtöbben, azért Is gyáhis-kocsma az öreg Járóidé. öten ültek az asztal körül. Az egyik túlontúl nagy buzgalommal magyarázott valamit, a másik négy meg a fejét csóválgat- ta, amolyan „nem lőhet a” bólo- gatással. Egyszer csak, amelyik leginkább buzgólkodott a pusmogásban, olyat puffantott a kecskelábú asztalra, hogy táncoltak az üvegek. Egy pohár el is dőlt, hosszú csobogással indult neki a bor, végig az asztal lapján, le a döngölt földre. — A szolnoki révnél már mindenki errül beszél! A mellette ülő keserves káromkodással rántotta meg a gúnyája1 : — Lassabban Andorás. a jóságos...' A pocsékba ment bort sajnálta a vén fuvaros, de az Andn’ás nevű. harcsadba '’’szú ember nem haey'a amviban. — Ott voltam! A révnél' Ezzel a két fittemmel b»iiottam: odafönt, Pesten ritt1 bő var’ Akkor kezdett ráfigyeum az
