Békés Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-11 / 59. szám

BÉKÉS MEGYEI m Vili« proletárjai ««r«riUJ»tekt MUNKA SOK, PARAS Z TOKPÖLÍT/KAI NAPILAPJ 1958. MÁRCIUS 11., KEDD Ara: 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM Nőnapi ünnepségek a megyében (Tudósítónktól): Megyénk minden községében megünnepelték a nemzetközi nőnapot. Ilyen nagyszámú közönség ritkán hallgatta meg az előadó beszédét Mezőhegyesen, ahol több, mint 600 nő jött össze. Orosházán kilenszázan, S irkádon háromszázötvenen ün­nepeltek együtt az asszonyok, l ínyok de valamennyi községben szinte az egész lakosság ünnepét jelentette március 8. és 9­Pénteken este az Orosházi Városi Tanács női dolgozói megalakították a nőbizottságo t. Szekeres Jánosné vezetésével öttagú vezető aktívát választót-tak. Az ünnepi esten a városi tanács vb. és a szakszervezeti bizottság kedves ajándékkal lepte meg a női dolgozókat. CSANÁD APÁCÁN Vasárnap délután mintegy kétszázötvenen gyűlted össze Jk községi kultúrházfoan, hogy megemlékezzenek a nemzetközi nő­napról. Kunos Ilona előadó ismertette a nemzetközi nőnap Jelentő­ségét, és beszélt a nők egyenjogúságáról, a szocialista országokban. A KISZ-szeevezet ajándékkal, a tanács vezetői virággal köszöntöt­ték a nőket, majd műsorral kedveskedtek nekik. Műsor után sü­teménnyel kínálták a vendégeket, este pedig bálát rendeztek. Az ünnepi nőgyűlés résztvevői táviratot küldtek a Béketoanácsnafc, melyben tiltakozásukat fejezték ki az atom- és hidrogén-bomba felhasználása ellen. PUSZTAFÖLDVÁRON Az ünnepi gyűlésen iskolások, óvodások köszöntötték at édesanyákat, majd Zsoldi Sándorné tartott ünnepi beszédet. Megemlékezett az asszonyok példaképeiről, Klara Zetkinről, Márnán Katóról és másokról. Az ünnepség után műsorral ked­veskedtek az iskolások és a helyi KISZ-szervezet. A vendége­ket tésztával, teával kínálták. A pusztaföldvári asszonyok a nőnap alkalmából megaján­dékozták Szálinét, a 81 éves öreg nénit. Tízkilós élelmiszer cső* magot és 100 forintot adtak át neki. Száliné könnyes szem­mel. hálásan köszönte az ajándékot. Egy beteg nőt, Dominkó Esztert pénzzel ajándékozta1: meg. Fodor Bálintné, Orosháza. GYULÁN A városi nőtanács rendezésében március 8-án a kultúr- otthonban emlékeztek meg a nőnapról. Üzemekből, kerületek­ből csoportosan jöttek a dolgozók az ünnepségre. Az úttörők virágcsokorral kedveskedtek és dr. Lapu Irén tartott ünnepi beszédet, majd a legjobb nőaktívákat kitün­tetésben, illetve jutalomban részesítették. A városi nőtanács asszonyai meglátogatták a szociális otthonban az idős asszonyolMt. A kórházba is elmentek, ahol virággal üdvözöltek öt szülőn nyát. Az ünnepség után a férfiak lángossal vendégelték meg az ünnepeiteket. Ilüllllllllilíll Több mint ötezer normálhold A Mező-kovácsházi Földműves- szövetkezet több mint ötezer nor­málhold gépi erőre való munkát végez az egyénileg dolgozó parasz­toknak ebben az évben. A gépál­lomással megkötött szerződés ér­telmében hat erőgépet, egy Ze- tort és egy vontatót vették át. Az őszi mélyszántása tervüket 100 százalékra teljesítették. Az 1957' 58-as gazdasági évre a szántási és szállítási szerződések megkötésé­re dűlőfelelősöket állítottak, akik lelátogatják a dolgozó parasztokat és a szerződéseket helyben kötik meg. Eddig a szerződéses tenvü- vet már 100 százalékra teljesítet­ték, sőt van olyan, mint például a tavaszi szántás, melyet nyolc, szállítási tervüket pedig hat szá­zalékkal túlteljesítették. Zenekar alakult az orosházi Dózsa Tsz-ben Hét tagú zenekar alakult a kö­zelmúltban az orosházi Dózsa Ter­melőszövetkezetben. A zenekas tagjai valamennyin1 szövetkezeti tagok. Munka után szorgalmasan gyakorolnak, mert <t jövőben a termelőszövetkezet kultúrműso­rain ők szolgáltatják a zenét. Konfekció ütemet létesítenek Orosházán Az orosházi párt- és tanácsi szervek és a békéscsabai Ruha­gyár vezetői tárgyalásainak ered­ményeként 3 700 000 forintc« hi­tel felhasználáséval Orosházán konfekció-üzemet létesítenek. Az új fehérnemű üzem a Békéscsa­bai Ruhagyárhoz tartozik « épí­tését máf nfeg is kezdték; Közlemény a Szovjetunió Kommunista Pártja Küldöttségének az Öíasz Kommunista Pártnál tett látogatásáról A Pravda vasárnap közölte a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének az Olasz Kommunista Pártnál tett látogatásáról szóló közleményt. A küldöttség viszonozta az Olasz Kommunista Párt küldöttségének a Szovjetuni ban tett látogatását. Az SZKP küldöttsége az Olasz Kommunista Párt Központi Bi­zottságának meghívására látogatott Olaszországba, hogy viszonozza az Olasz Kommunista Párt küldöttségének 1957. július—augusztusá­ban a Szovjetunióban tett látogatását és olaszországi tartózkodása alatt több megbeszélést folytatott az Olasz Kommunista Párt kül­döttségével, amelyet Palmiro Togliatti elvtárs vezetett. A Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének lehetősége volt megismerkedni az Olasz Kommunista Párt nagy és termékeny munkájával, amely a dolgozók létérdekeinek és jogainak, a de­mokratikus szabadságjogainak a védelmére, az új háborús veszély ellen, a békéért, valamint az olasz népnek a Szovjetunió népeivel és a világ összes népével való barátságáért vívott harc megszervezé­sére irányul. A két küldöttség hangsúlyost t, a hatvannégy kommunista és munkáspárt által elfogadott béke kiáltvány nagy jelentőségét és időszerűségét. Az Olasz Kommunista Párt küldöttsége kifejezte az SZKP küldöttségének azt a mélységes szolidaritását és szeretetét, ame­lyet az olasz kommunisták és dolgozók éreznek a Szovjetunió Kom­munista Pártja, a Szovjetunió né net iránt. Mindkét párt küldöttségének meggyőződése, hogy találkozásaik és kapcsolataik a két ország népei közötti barátság és kölcsönös megértés megszilárdítását szolgál ják. Ennek az ügynek a jegyében harcolnak és dolgosnak továbbra is. (MTI) UnnepélyeseD fogadják az időszaki dolgozókat a Békés megyei állami gazdaságokban A MEDOSZ Békés megyei vá­lasztmányénak tagjai ülést tar­tottak szombaton. Értékeltéit a MEDOSZ II. kongresszusa óta végzett munkát s részletesen meg­vitatták az időszerű feladatokat. Sarnyad Ferenc megyei elnök tá­jékoztatása után többen elmon­dották. hogy gondosan félkészük te& a. tavaszi munkákra. Az álla­mi gazdaságokban ünnepélyesen fogadják az időszaki dolgozókat, kényelmes otthont nyújtanak szá­mukra, s így jogosan megkövetel­hetik a jó minőségi munkát. Lakatos Ferenc, a Töviake&i Ál­lami Gazdaság ÜB elnöke beszá­molt arról, hogy a helyi pártszer­vezettel és az üzemi tanáccsal karöltve elhatározták: a gazdaság nyereséggel zárja ezt az évet. A nemes cél érdekében munäcavesr- senyt szervez a szakszervezet, megjutalmazzák az élenjáró dol­gozókat. Fő követelmény a jó mi­nőségű munka és az önköltség csökkentése lesz.. Varga János, a Saókadl Gépállomás ÜB elnöke Ezerötszáz csomó retket szállítanak naponta Gyuláról Budapestre A gyulai termelőszövetkezetek és egyéni kertészek évről évre nagyobb mennyiségű primőrárut termelnek. Jelenleg naponta 1000—1500 csomó retket szállítanak a fővárosba, s fe­jes salátából is elküldték az első háromszázat. Hamarosan megindul Gyuláról az exportszállítás is. Egészségünk őrei között - Békésen A BÉKÉSI EGKSZSÉGHAZ A ,.nagy székben ülő fiatalasszonynak dr. Lulay László orvos a fogát köszörüli. — Mindjárt megleszünk, csak tessék nagyon szorítani a szék kar­ját — biztatta az örökké derűs Lulay László. Mellette dr. Szabó Mlklósné a.<swisztens A II-es rendelőbe dr. Wallin- ger József orvos Baki László nevű 7-t éves betegét vizsgál­ja asszisztensével, dr. Ladies Tamásnéval hangsúlyozta, hogy gondosan ki­javított gépekkel várják a jó időt. A gépállomás a tavaszi gépi munkára már 98 százalékban .meg­kötötte a szerződést. A megyei el­sőséget — amit fél év óta tarta­nak — egész éven ét nem engedik ki kezükből. Sok sző esett a jó minőségű munkáról, a termelés s* meiésóiől s az önköltség csökken­téséről. A tanácskozáson megje­lent és felszólalt Halász József, a MEDOSZ központ első titkára ’ia. Hz iskolai nevelésről és a tőmegpo!i;;i:i munkáról lanácskozolt a Hazafias Népfront román nemzetiségi csoportja A közelmúltban Gyulán rendest te meg összejövetelét a Hazafias Népfront -megyei bizottsága méh lett működő román nemzetiségi csoport. A tanácskozás során több orvoslásra váró kérdés szerepelt napirenden. Többek között a ro* mán nyelvet tanító iskolák hely* zete. a vita során -megállapították, hogy a legtöbb iskolában meg le- hetősen hivatalos jellege van a Un nításnak és nem mutatkozik mag megfelelő elhivatottság a neve* lök munkájában. Sok helyen « pedagógusok, a tanárok a hivatás lot tanórák után nem beszélget- nek anyanyelvükön a gyerekek* kel, de a nevelők egymás között sem. Az órák közötti szünidőkben) a tanárok magyarnyelven társa­lognak egymással és ez a mód­szer a gyermeket Sem ösztönzi a román nyelvű társalgásra. A ta­nácskozáson azt is észrevételezték, hogy Kétegyházán és Eleken sok­kal eredményesebb lenne a taní­tás, ha már az óvodában is román nyelven beszélgetnének a gyere­kekkel. Az ülésen a tömegnevelés prob­lémáival is foglalkoztak és terv­bevették, hogy Gyulán, Kétegy­házán és Eleken a párt mezőgaz­dasági politikájáról, valamint fontos bel- és külpolitikái kérdé­sekről anyanyelven tartanak elő­adást a dolgozó parasztoknak. A nyáir folyamán pedig kétnapos nemzetiségi kultúrfesztiválon mé­rik össze erejűket, maliiét Fü ’ - - rendeznek meg

Next

/
Thumbnails
Contents