Békés Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-08 / 57. szám
BÉKÉS MEG VEI NÉPÚJSÁG 3 Áz agyag mestere Forog a korong. Légié* mozdulatokkal igazgatja, formálja az agyagot. Az előbb még élettelen agyagosoméból élettel teli parányi kávéscsészéket, toainosőkal varázsol. Megbúvói ve nézem, Talán boszorkányság van a dologban? Nine*. Egyszerű, eres kéz az, amivel lenyűgöz Tóth István bácsi. Csendben leültem mellé, hogy ellessem titkait. Jó kedve volt éppen. Játékosan fonnál:a a csöppnyi kancsókat, 6 néha-néha rámlesett szemüvege mögül. Csodálkozó arcomat 'átva, kópésan elmosolyodatt. — Tetszik? — tart elém egy most készült csészét. — Szép. — Még csak akkor lesz igazán szép, ha megfestjük. — Hol tanulta Pista bácsi? — használom fei beszédes kedvét. — Itt, Szarvason. Régen volt, amikor kezdtem, 1908-ban. Négy évig inaskodtam. 1912-ben fazekas segéd lettem, csak később, 1923-ban kaptam meg a mesterlevelet. híéhánv percre ► abbahagyja a munkát. A múltat, emlékeit idézi. — Amikor szabadultam, a ta- nonckiállításon elismerő oklevéllel tüntették ki az egyik munkám. Nagyon örültem. Később alábbhagyott a jókedvem. A vállverege- tésen kívül semmi mást nem kaptam, akár az 1924-es „Falu Országos Szövetség’“ kiállításán. Akkor is megdicsértek az urak, kezet fogtak velem. Vége lett az ünnepségnek, , hazamentek, elfelejtet.«^. Áradtam az, ami voltad fazekas mester. — De jöjjön, megmutatom az okleveleket, s a műhelyből a lakásába invitál. De nem is lakás ez. Inkább kis múzeumnak illik 'be. Akármerre fordulok, mindenütt magakészítette virágvázák, pálinkás kulacs, hamutál. A konyha falán magyaros tányérok, szarvassal’ hattyúval díszített falitálak. A szobában, az ajtó mellett, bamahátú cserépkemence terpeszkedik, ö mintázta, festette, égette ezeket a cseréplapokat. A szekrény teteje olyan, mintegy kincsesbánya. Mézesbö- g dönöket, szláv és magyar motívu- || mos virágvázákat, emberfejes do- |j hánytartót, boroskancsót — olda- g Ián Petőfi verssel, — hat szemé- g lyes szláv díszítésű vizeskészletet g szed le. becsülnek. Nemcsak itt, a szövetkezetben, hanem fenni, Pesten is. Hirtelen szólni sem tudok, Egy kicsit meg- szédí'.ett ez a *ok oklevél, a szebbnél-szebb agyagedény, — A múlt évben a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek -razágos pályázatára is küldtem néhány munkát. A miniatűr e- iénykéimet, mokkás-készletem és ■zlovák mintás pálinkás kulacsom Harmadik díjjal jutalmazták. Most is kaptam egy levelet tőlük, ro-gy vegyek részt az idei pályázaton. — Eidönöte már, hogy mit készít majd? — Sok-sok elgondolásom van. Szeretném mind elkészíteni, de kertes időm van rá. Kettőt egészen biztos, hogy megcsinálok. Egy em- beríejes vizeskorsót, rejtett töltőnyílással, meg egy pálinkás buté- Uét. Az utolsó szavakat már az udvaron mondja, miközben' kikísér. Búcsúzunk, ö jó utat, én sok sikert kívánok neki ...Már messzire járok a műhelytől, mikor eszembe ötlik, hogy még most sem tudom, mi a titka... Nem baj, majd legközelebb..-, Szabó A számok már önmagukban is beszédesek. S mennyivel többet Jelentenek azok számára, akik maguk hozták létre a számok ábrázolta tényeket, így vagyunk a munkánkról, a terveink megvalósításáról szóló hírekkel, közleményekkel. Nemigen akad ember a Dévaványai Rizshántoló dolgozói közül sem, aki ne jegyezhetné meg büszkén egy-egy számadat láttára, hogy „nekem is részem van benne!" A közös akarat és közös erő nyomán szebbnéi-szebb eredmények születtek. Közösen, együtt dolgozva, egymást segítve érték el sikereiket. Lelkiismeretes munkájukkal ők Is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt 13 év alatt erős ipart teremtettünk. Építettünk új gyáraikat, üzemrészeket. S ez nemcsak az állam gazdasági erősödését jelentette, hanem a munkalehetőséget, emberibb életkörülményt, kulturális fejlődést is. Mit mondanak a munkások De beszéljenek inkább a számok, beszéljenek a munkások. 1950-ben építették Dévaványán az ország egyik legkorszerűbb rizshántolóját. Azóta napról-nap- •a, évről-évre bővítik, korszerűsí-1 tik. Körzetenként szerződtetik gépi munkára az egyéni gazdákat Kondoroson Kondoros község határában a 13gOjtt holdból jelenleg nyolcezrén egyénileg dolgozó parasztok gazdálkodnak. A földművesszövetkezet nagy gondot fordít arra, hogy minél több kis parcellán alkalmazzák a magasabb termést1 biztosító gépi munkát. Ezért csűrj rt ökon összehívták a traktorosokat, a dűlőÉelelősöket és a szerződéskötésekkel foglalkozó föld- művesszövetíkezeti aktívákat. Ti- már János mezőgazdász vezetésével alaposan megvitatták a gépi arankákra való szerződéskötés teendőit. A nyolcezer holdat hat körzetre osztották. Körzeti szántás-felelősöket választottak olyan középparasztokból, mint például Völgyes András 12 holdas gazda, aki mintaszerűen műveli saját földjét s eddig is szívesen segített másoknak. A szerződéskötésbe bevonják a traktorosokat és a dűlő- felelősöket is. Kondorooson tavaly az egyéni gazdák össz földterületének kilencvennyolc százalékán végezték el az őszi mélyszántást, amihez igen sokat segítettek a gépek. A jó tapasztalatok hasznosításával, gondos felvilágosító munkával edőretálhatólag több mint hatezer normálholdnyi gépi munkát végeznek Kondoroson a kis parcellákon. Szaszák Mihály főmolnárra] járjuk az üzemet. Tőle tudjuk meg, hogy egy műszak alatt mindössze nyolc ember dolgozik az tízemben. S ez a nyolc ember naponta több ezer kilogramm első osztályú rizst ereget zsákokba. A második emelet egyetlen munkása Bere Imre. — 1951 óta dolgozom az üzemben — mondja — jelenleg kő-őr vagyok. Figyelem, hogy azok ö&z- sze ne törjék a szemet. Elmondja, hogy szépen keres. Minden hónapban 1200—1300 forintot kap. —■ Inkább mástól kérdezzenek — mondja szerényen — és már megy is, nézi az örlőköveket, figyeld, s állítja összébb, vagy szé- jélebb azokat. Bere Imréről már ismeretségünk előtt is csak Jót hallottunk. Szemébe ugyan nem mondták meg, de rr»06t itt az újság hasábjain elolvashatja. A vezetői meg vannak elégedve munkájával. Mint mondták „nem tanult szakember, de az üzem büszke rá." Nem fárasztó a munka, íi gép dolgozik Becsületes munkások dolgoznak itt. Fiatalok, idősek egyaránt. Faragó János ifjúmunkás, KISZ-tag. négy éve dolgozik az üzemiben, de a négy év elegendő volt ahhoz, hogy kiváló szakmunkás váljék belőle: — Megszerettem ezt az üzemet — így ő. Amikor vége a munkának, a kultúrterembe megyek szórakozni. Nem f áraszt ki a munka, hisz’ itt mindent gép csínéi. Egy marék rizshajjal a kezében odább lép és lassan morzsolva J&- nyeréből vizsgálja, hogy. van-e benne szem. Igen. A technika vívmánya felszabadította itt is az embert a nehéz fizikai munka alól. Közben leértünk a földszintre. A gépek leállnak. A monoton, egyhangú zúgás megszűnik. Vége ennek a műszaknak. A rizsportól szürkére festett ruhákban munkások mennek a kultúrterembe. Szórakozni? Nem. Szakszervezeti gyűlés lesz. Lassan lépegetve megyünk mi is arra, s beszélgetünk. Csatlakozik hozzánk Demcsák István, az üzem vezetője és most már ketten mondják el eredményeiket. Csehszlovákia, Anglia, Lengyelország 1957-ben 1296 vagon első osztályú rizst gyártottak. Éves tervüket túlteljesítve mintegy 6 millió forint nyereséggel zárták az évet. önköltségük országos viszonylatban a legjobb: 14 forint. — Dolgoztunk is — mondja Demcsák elvtárs — mindent megbeszélve, közösen. Az üzem kicsi létszáma ellenére eredményünk* jó. S mindez a közös, lelkiismeretes munka fizetsége. Majd a tervekről, az ezévi eredményről beszélnek. Az elmúlt két hónap alatt Angliába, Lengyelországba, Csehszlovákiába és más külföldi országokba szállítottak rizst. Most Németországnak hántolnak. És még mondtak sok mindent. Megemlítették kisebb-nagyobb bajaikat, mindennapi gondjaikat. Őszinték, nyílszívűek az emberek. Teli vannak bizakodással és szorgalmasak. Nagyon szorgalmasak... Majnán- József Több mini háromszorosára növekedett megyénkben a termelőszövetkezetek műtrágya szükséglete Megyénk termelőszövetkezeteinek mintegy 80 százaléka adta eddig le a tavaszi mütrágyaszük- séglet Igénylését. Az eddigi adatok összesítése után a MINÖSZER vállalat vezetői megállapították, hogy a múlt évi 735 tonna nitrogén műtrágya helyett az idén 1773 tonna, foszfor műtrágyákra a múlt évi 169 tonna helyett 935 tontna, kálium műtrágyára a múlt évi 48 tonna helyett 242 tonna igénylést nyújtottak be eddig a szövetkezetek. A megnövekedett műtrágya szükségletet a Békés megyei MINÖSZER vállalat a termelőszövetkezetek részére biztosítja. Az qgyaqedénvek után elém rakja az okleveleket = is. § — Ezzel 1935-ben, a szarvasi g ipartestület fennállásának 50 éves g évfordulóján tüntettek ki. Ezt az = arany díszoklevelet az 1942. szép- j§ temberében megrendezett Thes- g sedik Sámuel mezőgazdasági ki- gj állításon kaptam. Ez még majd- §§ nem friss. A múlt évi „Szarvas §f és környéke néprajzi kiállítás” jj emlékét őrzi. g Az oklevelek mellé egy szerény §j kis emléklapot tesz. A Szarvasi 1 Háziipari Szövetkezettől kaptam, j mint a fazekas-részleg alapító g tagja. 1 Azt gondolom, már nem érhet g semmi meglepetés, mikor egy még I kisebb papírt vesz elő. — Ez a legnagyobb elismerés, = amit valaha is kaptam. 1955-ben 1 állították ki. Fazekas népi ipar- 1 művész lettem. Azóta minden hó- § napban alkotó díjat kapok. Meg- s Tele vannak bizakodással — Gondok, eredmények Dévavónyón — A napokban elláto- tattam Szilasi Gáloméhoz, aki az O- osházi Űj Élet Termelőszövetkezet fe jőlője. Az úton azon Gondolkoztam, vajon, milyen asszony léét. A tsz-ben elis- neréssel beszéltek óla. A tanya, amelyben íkik, egyszerű pa- asztház. Az udvaron idáman kotkodácso- 5 tyúkok, lehet vagy 0 darab. Az istálló égében egy kukori- ával telt góré, lehet ienne 60 mázsa is. likőr beléptem, Szi- isiék éppen ebédelek. Az asztalnál árman ülnek: Szila- iné, a férje és egy 5 év körüli legénybe. A szobában rend s tisztaság. Szemen az ajtóval a fa- on egy felnagyított •sküvői kép függ. Hdám, mosolygós iárt ábrázol. Szilasíik esküvői képe. A zekrény mellett egy kis asztalon, rádió. Szilasinó 50 év körüli asszony. Háta kissé hajlott, a valamikor sötétbarna hajába ősz szálakat tűzdelt az évek sokasága. Arca kissé fáradtnak látszik. A homlokán keresztbe futó ráncok, arról tanúskodnak, hogy az elmúlt évek sok súlyos terhet róttak a vállára. Beszélgetünk. Szilasiné a munkájáról szól. 1950-ben a- lakítottuk meg az Űj Élet Termelőszövetkezetet — mondja. Azóta tagja vagyok. — Mikor belépett, mindjárt tehenész lett? — kérdem. — Nem. Két évig a növénytermelésben dolgoztam. 1952-ben lettem tehenész. Nagyon szeretem a jószágot. A múltban is, mikor egyéni parasztok voltunk, 2—3 fejőstehenünk volt a- mit mindig én gondoztam s fejtem. ElA munkában is, otthon is hallgat. Tekintete valahol a távolba kutat. Szinte látja magát, mint fiatalon, tele életreménnyel és kedvvel, dolgozott a jövőjéért. — A tsz-ben 16 tehenet, 4 növendék-bikát és 5 borjút gondozok — mondja. Sokat kell dolgozni, mert a férjem is beteg. Hét év óta hát- gerincsorvadása van, és nem tud dolgozni semmit. De sajnos, én nem tudok neki segíteni. A házi munkát is mind neki kell elvégezni. Szilasiné tehát nemcsak jó fejőnő, hanem jó háziasszony is. Ez meglátszik a lakásán s a háztáji gazdaságán. Közben az óra mutatója fél hármat jelez. —i Családja van?— vetem közbe. — Nincs: Ez a fiú — mutat a kis legénykére — a férjem báttyáé, vendégségbe van. — Mennyit keres egy évben — érdeklődök tovább. — Tavaly 692 munkaegységem volt 10 hónap alatt. Majdnem 24 000 forintot kerestem a háztájin kívül, ami legalább 3—i ezer forintot tesz ki. Egy hónapra tehát majdem háromezer forint jut. Ez még férfinak is dicsőségére válik. — Nagyon sokat dolgozik a feleségem. Mindig azt nézem, meddig bírja még — szólt közbe a férje. — Mennem kell — állt fel Szilasiné. Háromkor kezdjük az e- tetést. — Elkísérem. Kinn szép tavaszi napsütés. A természet még szunyád, de a földből kibújó apró hajtások és a fák ágain megduzzadt rügyek azt jelzik, hogy a tavasz már kopogtat. Az úton nem szólunk. Gondolkozom. Mennyi erő rejlik ebben az aszony- ban. Reggel korán kel, este későn fekszik. A férje is beteg, még sem panaszkodik. Szavaiból a munka utáni vágy csendül ki. Megelégedett, s boldog. Közben az istállóhoz érünk. A tehenészek már kezdik az etetést. Szilasíné büszkén mutatja: — Nézze meg, ezeket gondozom én. Ez a piros-tarka tehén volt a kiállításon is. Ezt a négy bikát, melyekből apaállatok lesznek, én neveltem. Ez a 16 darab itt mind fejős. —• Mennyi tejet fej egyszerre? — kérdem. — 110—120 litert. Szoktam többet is, de most van négy szopósborjú. — És mennyi idő kell a fejőshez? — Egy óra 10 perc. Beleszámítva a borjúszoptatást is. Közben már hordják a takrmányt. Megy Szilasiné is, hogy megkezdje a szokott napi munkáját. Abrakot hoz a teheneknek, a borjúknak szénát. Beszél hozzájuk, megsí- mogatja őket. Látszik rajta, hogy nagyon szereti a jószágokat. Majd hozzáfog fejni. Egymástitán telnek meg a fejők, s az istálló levegőjét átitntt- ja a tej friss szaga. Jantyik Tibor 3 1
