Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-24 / 20. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. január 21., péntek Az első műsor az új kultúrotthonhan Január 18-án ünnepelt Bélme- gyer község dolgozó népe. Felavatták az új művelődési otthont. A kora esti órákban a község minden részéből vígan beszélgető, örömtől sugárzó arcú emberek — fiatalok, idősebbek — igyekeztek a szép, nagy, új épület felé. Érthető volt örömük, hiszen nem sok község büszkélkedhet olyan kultúrotthonnal, mint amilyet a bélmegyeriek avattak. A zsúfolásig megtelt teremben Kucsera János VB-titkár megnyitó szavai után Priskin György elvtárs VB-elnök tartott rövid ün népi beszédet. Köszönetét mondott azoknak a dolgozóknak, akik társadalmi munkával segítették az építkezést. Büszkék lehetnek a derék bélmegyeriek, hogy az elnök elvtárs nem győzte felsorolni a neveket. Ezután Borka József elvtárs, a megyei művelődési osztály nevében üdvözölte a művelődési otthont avató bélmegyerie- ket. Arra kérte a dolgozókat hogy szeressék és második otthonuknak tekintsék a művelődési otthont. A nagy tetszéssel fogadott s beszédek után a békéscsabai Balassi táncegyüttes remek táncszámai szórakoztatták a község lakosságát. Szép sikerrel szerepeltek a műsor keretében Danszky Jenőné és Somi Sándor énekesek is. Külön meg kell említeni azt, hogy az együttes tagjai szerény, közvetlen magatartásukkal is kivívták a község dolgozóinak elismerését. m FILMEK KEPEKBEN f MAR Y Tervek a kereskedelemben A Belkereskedelmi Minisztérium Vegyi és Kulturális Főigazgatósága ebben az évben 13.3 százalékkal növeli az áruforgalmat, az elmúlt évhez viszonyítva. Ezen belül a vegyiárukból 7.5, a papíráruból 10.2, a bútorból 11.3 százalékkal növeli az áruforgalmat j az elmúlt évhez viszonyítva. E-( zenbeiül a vegyiárukból 7.5, a papíráruból 10.2, a bútorból 11.3, az optika, és fotócikkekből 20.4, az óra- és ékszerből 22.8, sportsze-: rekből 11.8, a játékárukból pedig 18.3 százalékkal emeli forgalmát." Több újdonság is lesz. így például az új kivitelű csőbútor. Újszerű:1 könyvszekrény, televíziós állvány i és korszerű konyhaberendezés. A( gyermekeknek sokféle mozgó állatfigurával, elektromos játékokkal,1 törhetetlen babákkal és kormá-i nyozható ródlival kedveskednek. ( A háziasszonyok munkájának megkönnyítésére több újfajta szintetikus mosóport és mosószert,1 valamint szappant készítenek. Az idén megjelenik a MOM gyár új fényképezőgépe is, a Forte gyár. pedig kazettában hozza forgalomba az úgynevezett kisfilmet. Balesetet okozott a rozsdamarta lámpaoszlop Csütörtökön délután baleset történt Békéscsabán, az István Malom udvarán. Sipiczki György, a malom karbantartó villanyszerelője javítás közben 3,5—4 méter magasságból lezuhant egy lámpaoszlopról. A balesetet az okozta, hogy t belülről rozsdamaría oszlop eltört a szerelő súlya alatt. Sí- picaki Györgyöt elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, mivel az agyrázkódást és arcán Húzódásokat szenvedett. — Amerikai film — Ezt a címet az amerikai filmvilág egyik ismert lapja, a Hollywood Reporter adta cikkének, amelyben áradozó hangon számolt be a MARTY című amerikai filmről. Ritka dolog a televízió, cinemaskope. a vistavision hazájában, hogy megdicsérjenek, elismerjenek egy meleg, őszinte emberi érzéseket tartalmazó filmet. Mert ilyen a MARTY Alapjában véve ebben a filmben nagyon kevés történik, — egy, a nagyvárosban élő, magányos öregedő agglegény olyan asszonyt keres, aki megérti és szereti őt. A véletlen segít neki, s Marty végre-végre boldog lesz. Hétköznapi, sokszor előforduló eset ez, de az átlagos,szirupos amerikai filmek sorozatából kiválik magas kultúrájával, mű- vésziségével, színészeinek egyszerű játékával, igazságával. Alig található benne az Amerikát annyira jellemző csillogó, de mégis sivár nagyvárosi élet, a gyilkosság, a párbaj, általában a sablon filméit ismert kellékei. A MARTY ilyen egyszerűen is világsiker lett. Özönével kapta a nemzetközi elismeréseket, többek között az 1955-ös cannesi filmfesztivál Aranypálma nagydíját. HÍREK Modern fogadás A nyugati sajtó a közelmúltban arról írt, hogy egy dán író fogadást kötött kiadójával, mely szerint 3000 oldalas regényt ír a szputnyikról, mielőtt az még befejezi Föld körüli útját. Az író a fogadást megnyerte. A regény minőségéről eddig nem esett szó. A címszerepei megformáló Ernest Borgnine,' a drámai ábrázolás széles skálájával rendelkezik. Eddigi filmjeiben a MARTY-tól teljesen eltérő alakokat személyesített meg. Színészi pályafutása 1935-ben kezdődött, amikoris egy iskolai darabban lépett fel. A háború alatt a tenjjfcrészeknél szolgált, majd a Színművészeti Főiskola elvégzése után Virginia állam szín házában játszott. Partnernője, Betsy Blair, a különös mosolyú művésznő kezdetben táncosnő volt, de hamar megtalálta az utat az igazi művészethez. Hitelesen és meggyőzően alakítja Clarát a nem szép, de értékes tanítónőt, akire Marty sok-sok év után rátalál. Nagy művészi élmény a Delbert Mami rendezésében készült MARTY megtekintése, reméljük, megnyeri közönségünk tetszését is. (a Békéscsabai Brigád-mozi játsza) Hogyan fedezték fel Amerikát? A „Csehszlovák Kultúra” vándorkiállításán mutatja be a csehszlovákiai iparművészetek A vándorkiállítást először Békéscsabán, a Munkácsy Mihály múzeumban rendezik meg a tavasszal. + Az újkígyós! földmű vessző vet - kezeiben december 10-én kazdték meg a leltározást. A leltározás e- redméúyeképpen megállapították, hogy az elmúlt évben a szövetkezeti vágyóin 21 ezer forint többletbevétellel növekedett. + Gsanádapácán megalakult a békebizottság 14 taggal. Elnöke Oroszlán Gyula pedagógus, titkára Daróczy Mátyásáé. Megalakulás után azonnal munkához láttak és a Hazafias Népfronttal e- gyütt békegyűléseket tartanak. + A megyei művelődési osztály közli a megyei műsorkalauz keresztrejtvény megfejtőivel, hogy az újévi munkák torlódása miatt megkésve kikerült januári szám keresztrejtvény megfejtésének határideje január 22. helyett január 28. A megfejtések tehát még beküldhetők. + Gyulavári melletti Dénes majorban nemrégiben új kuitúrhámt létesítettek. A kultúrház igazgatója, Novak Sándor tanító már meg is kezdte a kui túr csoportok szervezését. + A Békéscsabai Általáhos Gimnázium szülői munkaközösség« január 27-én, hétfőn este fél 8 órakor, a zeneiskolában hangversenyt í'endez. A hangversenyen közreműködik dr. Gippertné, Fi- lipinyi Erzsébet (ének), Pauker Hugó (brácsa), a TTIT „Liszt Ferenc" kamarakórusa, Baukó Mátyás vezetésével, Zongorán kísér dr. Ferdinándy Kond. + A gyulavári KIS Z-szervezet a» elmúlt vasárnap tartotta zászlóavatás! ünnepségét a művelődési otthonban. Az ünnepségen több mint 400-an vettek részt. lüllülllllllülllllHllllllllllillUI Milyen Is az a takarékszövetkezet? A takarékszövetkezet egyik fő jellemzője az önsegélyezés, a kölcsönös támogatás elve, amellett feladata a falusi lakasság’megtakarított pénzének összegyűjtése, megői-zése és a tagság hiteligényeinek a kielégítése. A takarékszövetkezeten kívül nincs az ország- i ban olyan pénzügyi szerv, amelyik házira, jószágra, kezesre kölcsönt adna. A takarékszövetkezetnek megvan az áz előnye is, hogy nem bukhat meg, mert működéséért és a betett összegek visszafizetéséért az állam szavatol. A takarékszövetkezet betétjei titkosak, még bírósági eljárás esetén sem foghatók le, azonban örökölhetek, és az örökösök, mint jogutódok szerepelhetnek. A takarékszövetkezet a befizetett betétek után 90 napig 3 százalék kamatot, 90 nap után pedig 5 százalék kamatot fizet. A kölcsönkép- pe,n kivett összegek után 8-12 százalékos kamatot kell fizetni, — attól függően, hogy mennyi időre és milyen célra használják azt. A kölcsönök kiadásáról az igazgatóság dönt. A kölcsönkérőnek megfelelő biztosítékot kell adni, amely lehet jószág, ház, beltelek, kezességvál—• Olasz film ~ Érdekes, szellemes vidám film A szarvast Táncsics mozi jáísza lalás, a közalkalmazottaknál a havi fizetés. A takarékszövetkezeten belüli demokratizmust a szavazatok biztosítják. Jegyezhető 100-200 forintos, vagy 500 forintos részjegy is, de minden tagnak a részjegyektől függetlenül egy szavazata van. Megyénkben az első takarékszövetkezet Tótkomlóson alakult 209 taggal. Ma már több, mint 280 tagja van. A befizetett részjegyei: értéke meghaladja a 28.000 forintot. A tagok több, mint'400-000 forintot helyeztek el kamatra a takarékszövetkezetben és így eddig már 170 ezer forintnál is több hitelt folyó-* síthatott a szövetkezet. Hasonlóan jól működik az endrődi és a szarvasi takarékszövetkezet is. A takarékszövetkezetek, mint „falusi bankok” nagy szerepet játszanak majd a termeltetési Ilit elek és előlegek folyósításánál, amelyeket a termeltető vállalatok a szövetkezés útján fizetnek majd ki. így a falusi bankok a kölcsönökkel és a különböző pénzügyi tevékenységgel lényegesen hozzájárulnak a pénzforgás növeléséhez és a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez. W. J. Élő Viharsarok címen filméi készítenek Békés megyében A Viharsarki Hónapok eseményeit „Élő Viharsarok” címen filmen örökíti meg a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága. Ügy tervezik, hogy a fényképezést már koratavasszal megkezdik, ( a filmvetítés bemutatja az előkészületeket is. Az utókor a filmből megismerheti: hogyan éltek a Viharsarokban 1958-ban, hogyan készültek a nagy eseményre, hogyan versenyeztek a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások és az üzemek a magasabb terméseredményekért s milyen műsorokkal készültek a megye magyar és a nemzetiségi népi együttesei. Az érdekességnek ígérkező film forgatókönyvét Tibori János középiskolai tanár, a Hazafias Népfront Békés megyei Elnökségének tagja írja.