Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-23 / 19. szám
1958. január 23., csütörtök BÉKÉS MEG VEI NÉPOJSAG 3 Hz utolsó akadály előtt... Hatan ülnek bent a MÁV mezőhegyesi } ülőházának szemléltető rajzokkal, falitáblákkal teliaggatott oktatótermében. Nagy Sándor, a fűtőhöz vezetője és öt — forgalmi vizsgára készülő segédmozdonyvezető. A közös tanulás végefelé tartanak. Még eyy-két jótanáccsal látja el őket a fűtő- ház vezetője, no meg az ilyenkor vizsga előtt szokásos biztatás, bátorítás sem marod el. Szedelőzködni kezdenek, mert 'nem akarnak lemaradni a vonatról. Marad azért még néhány percük. Beszélgetünk. — A műszaki vizsgán mind az öten — kezdi a fűtőház vezetője— szerencsésen túlestek. Reméljük, hogy ez a vizsgájuk is sikerül s akkor öt kiváló mozdonyvezetőnk lesz. Kicsendül hangjából, hogy mennyire örül ennek. Bár ő nem vizsgázik, mégis szurkol. Talán még a leendő mozdony- vezetőknél is jobban, mert érzi értük a felelősséget. De bízik is bennük! — Mert szép pálya ám a mozdonyvezetés.' Igaz, hogy sok tanulással, felelősséggel jár, de az igazi mozdonyvezető mégsem cserélné fel azt semmi mással. Majd Pikó István segédvh- zet5 szólal meg: — Evekig voltam fűtő. Megszerettem a vasutas életet, a mozdonyt, s elhatároztam, hogy mozdonyvezető leszek. Ez most már — úgy gondolom — nincs is mesz- sze. S a rövid percek alatt még mennyi mindent hallunk. Azt, hogy a többiek is: Halász Sándor, Mihály József, Ficza János, Kárász Lajos jó munkájukkal, fegyelmezettségükkel érdemelték ki, hogy mozdonyvezetők lehessenek. Mert nem elég csak érteni a géphez. Tanulni is kell, szolgálat után, mikor fáradtan hazaérkeznek — szabadidejükben. Nem sajnálták azonban a fáradságot, az éjszakába nyúló órákat. Erre a vizsgára is igen szorgalmasan készültek. Ahhoz pedig, hogy az anyagot jól elsajátítsák, többször — mint mostan — összejöttek. De segítettek úgy is, hogy a vizsgára készülő segédvezetőknek biztosították a közös tanuláshoz szükséges időt. Mielőtt útrakelnek, Mihály József még odaszól: — Azt is írják meg, hogy nagyon sokat köszönhetünk a fűtőház vezetőjének, aki fáradtságot nem kímélve, szabadidejében foglalkozott velünk, s sokat segített abban, hogy jól felkészülhessünk a vizsgára. Mennek, mert nemsokára indul a vonat. Mozdonyvezetők lesznek... (p. p) Juhtenyésztést ankétet rendeznek Füzesgyarmaton A megyei tanács mezőgazdasági' osztálya megyénk törzsáUaitte- nyésztő juhászai részére január 31-én Füzesgyarmaton értekezletet tart. Itt beszélik meg a megye törzsállat szükségletének biztosítását. Az értekezleten szó lesz az titódvizsgálatról és a gyapjú megbeszélés résztvevői megtekintik a füzesgyarmati Aranykalász, a Vörös Csillag és a Győzelem Tsz juh ásza tát. Félmillió forint nyci a békési kosárfonó szövetkezetben — Vigyázzanak, árokba borul a kocsi és összetörnek a demizsinos .üvegek, s aztán nézhetik... — János bácsi, húzza már azt ja kocsit, mert nem férünk el a [járdán... I Ilyen vita fogadott a Békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezet bejáratánál. Vagy 15-en várakoznak a járdán a bejáratnál egymásra, hogy bejussanak a művészien elkészített; különböző formájú kosaraikkal az udvarba, a raktárhoz, s a kosarak átadása után jvesszőt vigyenek haza a következő tíz napra. Az udvarra beérve, Pocsai Gábor elvtárssal, a szövetkezet elnökével találkoztam. Régi ismerősként üdvözöltük egymást. Pocsai elvtárs most is a régi, olyan szerény, mint 1949-ben, amikor még egy kis csoport vezetője volt. — Ma van a szállítás — és kissé türelmetlenül nézi az udvaron foglalatoskodó embereket. — Ilyenkor sok itt a tennivaló. A majdnem 450 szövetkezeti tágtól át kell venni az árut és anyagot is visznek ki a következő 10 napra... De mindjárt megszakadt beszélgetésünk, mert a seprűkötő részleg vezetője valami fontosat kérdezett a szövetkezet elnökétől. — így megy ez... De nem kár a fáradtságért, mert csaknem 450 család találja meg nálunk a kosárfoná- szattal biztos megélhetését, száznál többen pedig a vesszőhúzással. — Most hová szállítják ezt a rengeteg szakszerű kezeléséről is. Az an- ■ i — Mi csak a Népművészeti Köz- kétra meghívják megyénk összes1 ponthoz, Budapestre.-De termel- törzstenyésztő szövetkezeteinek i vényünk többsége nyugaton — vezetőit. Az értekezlet után a 'Svájcban, az Egyesült Államokban, Ausztriában — talál piacra, •lói ismerik már munkánkat külföldön és szívesen is rendelnek nálunk. S az eredményekről, az osztalékról érdeklődök. — Még nem tudjuk a végleges eredményt, noha a nyersmérlegből tudunk némileg következtetni. A múlt évben nyolc millió forint termelési értéket értünk el. Ebben az évben 10 millió forintos termelési értéket irányoztunk elő, amit szeretnénk túlteljesíteni. A nyersmérleg szerint az 1957-es esztendőben mintegy 500 ezer forint nyereségre számíthatunk. 1956-ban csak 218 ezer forint nyereséget értünk el — persze kevesebben is voltunk, mint most. E másfélmillió forintnyi vagyonnal rendelkező kosárfonó szövetkezet — amint azt Pocsai elvtárstól megtudtam — az ország legnagyobb és a legjobban működő szövetkezete. A Békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezeten kívül Budapesten és Ikerváron van még jelentősebb kapacitású és taglétszámú kosárfonó szövetkezet, de a kettő együttvéve nem éri el a békésiek termelési értékét. Igaz, sokat küszködtek a szövetkezet tagjai, amíg idáig jutottak. De megérte. A múlt évben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepén 29 ezer forintot osztottak ki jutalomként a legszorgalmasabb szövetkezeti tagoknak. — Persze, nem önmaguktól jöttek ezek az eredmények — emeli kezét Pocsai elvtárs a homlokához. — Spekulálni is kellett néha — jegyzi meg szerényen, derűs mosoly közepette. — Ezért Szerveztük meg az őszijn a seprűkötő részleget is. Akkor még alig né- hányan voltak, jelenleg pedig harmincán. Van megrendelésünk is bőven. Ebben a negyedévben csak a MÁV-nak mintegy 40 ezer seprűt készítenek. De a 40 ezren kíMagvardombegyházi helyzetkép Szives ajánlással a mezSKovácstiázI járási tanácsnak — Olyan gondolattal kopogtattunk be a tanácselnök elvtárs irodájába Magyardombegyházán, hogy érdeklődünk a község fiataljainak téli elfoglaltságáról, szórakozásáról. Ahogy kérésünket előadtuk, a tanácselnök szinte felsóhajtott. — Na végre, valaki gondol erre is. — Talán valami baj van a fiatalokkal ? — Semmi különös, — kezdte elhárítani a veszélyt. — Nem látták az" utcai front kerítéseit, ahogyan jöttek? — láttuk, de milyen összefüggésben van az utcai kerítés a fiatalokkal? Csupán annyiban, hogy nem tudnak hol szórakozni és a ráérő idejük nagyrészét az utcán töltik. Itt pedig olyan fiúk vannak, hogyha kettő összetalálkozik, már birkóznak és ilyenkor a léckerítésbe kapaszkodnak, törik, zúzzák a kapukat. ((Hiába, az ifjú virtus kikívánkozik.) Nem győzzük a panaszokat hallgatni, hogy itt is, ott is tönkretették a kerítést. De mi is látjuk, hiszen minden házat úgy ismerünk, mint a magunkét, mert kicsi a község. S talán ez is a mi bánatunk. Ezért is gondolnak ránk olyan ritkán. Itt egy-egy vezető beosztású ember ritkábban jár, mint a fehér holló. Ha meg járnak és elmondjuk panaszainkat, any- nyit megtesznek, hogy meghallgatnak, de többet nem. Nagyritkán ha a járási tanács valamelyik munkatársa itt jár, mindjárt a leg fájóbb problémáinkkal jövünk elő. Nekünk mindennél jobban egy kultúrhéa hiányzik. Már több, mint két éve hogy ígérik, de ennél tovább sohsem jutottunk. A nyáron már azt mondták, hogy lebontanak egy nagy kastélyt és annak egy részét nekünk juttatják. Már felkészültünk arra is, hogy mikor fuvarozzuk haza az anyagot. össze ínak, ki mennyi munkanapot kíván dolgozni a kultúr- házon. Volt, aki egy egész hetet is felajánlott. A helyet is kijelöltük. A tanácsülésen bejelentettem, hogy hamarosan megkezdjük a kultúrház építését, és amikor az anyagért akartunk menni, akkor derült ki, hogy nekünk nem jutott. Pedig nincs még másik olyan község a megyében, amelyik ennyire rá volna szorulva egy olyan helyiségre, ahol összejövetelt lehet tartani, mint a mienk. A legnagyobb hely, ami a községben van, a tanácsterem, de 50—60 személynél állva sem fér be több. — Hol tartanak falugyűlést, vagy pártnapot, ha úgy adódik? — Nyáron még csak megoldjuk, mert aránylag elég nagy a tanácsháza udvara. De ilyenkor télen, seholsem. Pedig a falusi emberek most érnének rá. Most már úgy vagyunk vele, hogy szivesébben elviseljük azt, hogy tíz éve beszerelték a villanyhálózatot a lakásokba, és még áramot nem kaptunk,-mint azt, hogy még egy telet így húzzunk át kultúrház nélkül. —- Mozijuk az csak van, hiszen ez még a legeldugottabb kis községben is akad? — Mozi? Van is meg nincs is. Ugyanis a dombegyházi Ahami Gazdaság keskenyfilm vetítőgépe szokott itt lenni, de sokszor inkább az se lenne, mert csak veszekedés, marakodás van belőle. Nyáron még csak megoldjuk, azt is a szabadban olyan körülmények között, amellyel nem „dicsekedhet" másik község. A tanácsházánál két WC van, az egyikben a hangszórót helyezzük el, a másikban a vetítőgépet. Van itt egy düledező bikaistálló és arra petitünk. A nyáron többször esett az eső, ilyenkor a székek helyettesítették az esernyőt de mégis végignézték. Olyan nagy a kultúrszomj, hogy képesek ösz- szeveszni az emberek, hogy megnézzenek egy-egy kisfümet. A múltkoriban jó filmet hozott az állami gazdaság, hát mindenki meg szerette volna nézni, még a 80 éves Varga István bácsi is, aki még soha nem látott mozit. A tanácsteremben tartottuk. Már jóval a kezdés előtt megtelt a terem. Varga bácsit nem engedték be az ajtón. Valaki bentről ki szólt neki, hogy másszon be az ablakon. Az öreg Varga bácsinak nem volt mit tennie, az ablakon kellett bemásznia, hogy megnézze életében az első filmet. Táncról, műsoros estről szó sem lehet. így élnek Magyardombegyházán, nem tudjuk meddig a fiatalok, öregek. Csepkó Eta vül még van megrendelésük err* a negyedévre, a Kiskereskedelmi Vállalattól és a Földművesszövetkezettől. Van nekünk egy háziipari sajátosságunk, amivel bizony meg kell küzdenünk: Sokszor, az előre beígért kosármennyiséget nem mindenki készíti el időben. Ilyenkor a mi tervezésünk bizony csorbát szenved. Megrendelésük bőséges, mint ahogyan anyagellátásuk is jó, Jelenleg több mint hat vagon vessző vár főzésre kazlakba rakva. Mire ez elfogy, elérkezik a tavasz és vele együtt az új- vessző is. Persze addig még néhány ezer zöld kas is elkészül, — mert ezzel is foglalkozik a szövetkezet. — Már erre az évre is lekötöttük a szükséges anyagot. A főzki- termelő vállalat mintegy 130 vagon vesszőt szállít szövetkezetünknek ebben az évben, a 8—10 vagon saját termésünkön kívül. Ez a bizakodás hangja volt, melyből érezni lehetett: megvan az alapja a 10 millió forintos termelési érték teljesítéséhez. Nagyszerű tervekről is hallottam Pocsai elvtárstól. — Ennek a hónapnak a végére készül el 45 ezer forintos költséggel, a saját elgondolásom alapján tervezett 25 mázsa zöld vesz- szőt egyszerre befogadó főzőüst, A múlt évben raktárakat, új kerítést, kénezőt, istállót s egy sor mást építettünk. Mintegy 350 000 forintot költöttünk beruházásra 1957-ben.. És mégis a szövetkezet gyors növekedése, a raktárhiány megannyi gondot okoz. Igaz, hamarosan megkezdünk előregyártott elemből egy 30 méteres raktár építést. Ha ez felépül, némileg megváltozik szövetkezetünk képe... Néhány másodperces gondolkodás után az eddigieknél még nagyszerűbb tervekről és elgondolásokról hallottam. — Ha a raktárhelyiségekkel rendben leszünk, egy kosárfonó iskolát szándékozunk építeni, ahol három évre szerződtetett fiatalokat tanítunk meg a kosár- és vesszőbútor- készítés művészetére. Érlelődnek elgondolásaink egy kultúrterem é- pítésre is, hisz’ nincs egy helyiségünk, ahol a szövetkezet tagsága megvitassa közös problémáját. Az iroda melletti helyiségbe ellátogattam a tanulókhoz. Tizenkét fiú és egy lány tanulja itt a mesterséget, akiket hamarosan szerződtet a szövetkezet. (Milyen kár, hogy a Békési Kosáripari Vállalatnál, mint állami üzemnél erre 10 év óta nem gondolnak.) • Amikor kiléptem a Békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezet kapuján, eszembe jutott 1949, amikor még alig néhányan — mintegy kicsiny csoport — indultak el Pocsai elvtárs vezetésével a szövetkezés útján. Akkor még egy szűk istálló állt rendelkezésükre csupán. És 1952 januárjában már szövetkezetté nőtt a néhány kosárfonó összefogása Azóta hosszú utat tett meg a majdnem félezres közösség, — országos hírűvé lett.- Van itt akarat ahhoz, hogy valóra váljék Szűcs János részlegvezető elképzelése, aki bizakodóan így vélekedett a napokban: — Ezerre akarjuk növelni szövetkezetünk taglétszámát a következő két év alatt. — B alkus —
