Békés Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-13 / 292. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1H57. december 13., péntek Diákok, vegyetek példát róluk! r A gyulai gimnázium KISZ-szervezete eleven erő az iskolában Valamikor papok fellegvára, valamelyik katolikus rend gimná ziuma, ahol a legkisebb gond is nagyobb volt annál, hogy a diákokat a nép szeretetére, megbecsülés éré neveljék. Ma: állami gimnázi- um és a város nagy szülöttéről, Erkel Ferencről nevezték el. Falai közé új szellem, új élet költözött, és tantermeiben, a zöldre festett iskolapadokban már több mint tíz éve, hogy a nép gyermekei helyet kaptak. Az igazgatói szobában Jeges Sándor igazgatóval beszél­getünk. Szó esik az iskola múltjá­ról, az elmúlt évek eredményeiről, arról, hogy ma már közel 500 di­áit tanul itt, és a beszélgetés során sok érdekes probléma, feladat kör­vonalai rajzolódnak meg. Az ellenforradalom idején nem történt különösebb rendzavarás mégis sok diákot félrevezetett a hőzöngő hangulat, a tisztánlátás hiánya, a zűrzavar, — A konszolidáció iskolánkban is gyorsan végbement — emlékezik vissza az egy évvel ezelőtti időre Jeges Sándor igazgató, — a nyu­godt felszín alól azonban még fel­üti a fejét néhány helytelen gon­dolat, meggondolatlan kijelentés. Hogyan harcolunk ellene? Elsősor­ban következetes, szocialista neve-) lomunkéval és ebben nagy segítsél günkre van az iskolai KISZ-szer-i vezet. Negyven tagúk van és tizenheten most jelentkeztek Időközben kopogtatott az igaz­gató szobájába az iskola KISZ tit­kára Szócsi Ágnes, a IV e) osztály tanulója. Amikor a KISZ megala­kulásáról, munkájáról és tervei- ról kérdezzük, ezeket mondja: — Negyven tagunk van és' tizen­heten most jelentkeztek?ífítít:í hógy az ötszázas létszámhoz ez még Igen kevés, de az a célunk, hogy csak olyan diákok legyenek KISZ- fcagok, akik bebizonyítják, hogy közöttünk van a helyük és megér­demlik a tagsági könyvet. Nemcsak szavak ezek, mert a KISZ-tátkár állítását tények bizo­nyítják. Megőrzik soraik tisztasá­gát és nem engednek meg semmi­féle rendbontást. A napokban tag­gyűlést tartottak, ahol a tagság el­határozta, hogy Cselc-e Éva III. osztályos tanulót kizárják a szer­vezetből. Miért? Részletesen meg­r in dóik olták: elsősorban azért, mert magatartása nem megfelelő, taná­rait nem becsüli és nem törődik a nában. Résztvesznek a város KISZ akadémiáján és a múlt hetekben két politikai vitadélutánt is ren­deztek. Rengeteg új kezdeményezésük ötletük van és mindebből az lát­szik, hogy eleven erő a KlSZ-szer- vezet a gyulai gimnáziumban. Meglátogatták a szeghalmi gimná­zium kiszistáit, ahol resztvettek a hagyományos szeghalmi András- bálon, a szeghalmiak pedig az el­múlt vasárnap jártaik Gyulán, is­merkedtek, barátkoztak a gyulai középiskolásokkal. Mozgósítják az ifjúságot a faültetésre — vasárnap nagy brigád indul erre a munkára — és a KISZ-szerveZet segítségé­vel és kezdeményezésére megala­kították az évek óta szünetelő ön­képzőkört is. Fiatal írók, költők, előadók. — sikerek az önképzőkörben Az egyik fiatal költő, Mekis Já­nos IV. a) osztályos tanuló. Ko­moly fiú és talán szemüvege még több komolyságot kölcsönöz arcá­nak. Szép verseket ír, sőt: műfor­dító is. ö beszél az önképzőkör munkájáról: — Már az év elején megalakul­tunk. Mindenütt, minden iskolá­ban van jónéhány költői, írói haj­lamú fiatal — így van ez mimá- lunk is. Gyenge Zsolt, Szabó Fe­renc és én már régóta Írogatunk, és nagyon szeretjük az önképző­kör! foglalkozásokat. Örákig tudna meséim Mekis János az önképzőkörről. Látszik, hogy szereti, és jól érzi magát „írótársai’1 között. Örömmel em­líti, hogy a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom városi ünnepsé­ge során az önképzőkör egy egész- órás műsort állított össze „Forr a világ“ címmel. Mutatják a dicséin oklevelet is, melyet a városi párt- bizottságtól kaptak, legutóbb pe­dig szavalóversenyt rendeztek, melyet Prohászka Judit negyedi­kes diáklány nyert meg, most pe­dig különböző irodalmi pályáza­tokra készülnek. A KISZ-szervezet kezdeményez: népi tánccsoportot, énekkart, és színjátszó csoportot is kell alakítani! Jó talaja van minden' kezdemé­nyezésnek. Mi a titka ennek? El­sősorban az, hogy a KlSZ-szerve- zet és a tanári kar, de elsősorban Jeges Sándor igazgató figyelem­mel kíséri az ifjúság törekvéseit és támogatja azokat. Megalakították a népi tánccso­portot és Tóth Tibor negyedikes gimnazista vezeti. Tóth Tibor ki­tűnő népi táncos, táncoktatói szak- képesítése is van. A színjátszók Móricz: Légy jó mindhalálig cí­mű darabját tanulják és elhatá­rozták, hogy szünetben turnéra indulnak a megye községeibe, és városaiba. Az énekkar vegyes­karrá fejlesztése most van folya­matban és Kertész Lajos énekta­nár a karnagya. Néhány kiragadott példa csu­pán, amit e riportunkban felso­roltunk. Azt kívánjuk bizonyítani, hogy a gyulai Erkel Ferenc gim­názium KISZ-szervezete megállja a helyét és jó érzékkel nyúl az if­júság problémáihoz, helyesen ve­zeti a diákságot, és ugyanakkor nem tűr semmiféle rendbontást, zavaros gondolatokat. Az ifjúság szereti is a KISZ-t: közel húsz új jelentkező bizonyítja ezt, bi­zonyítják a zsúfolt vitadélutánok, önképzőkört gyűlések, és a tanári kar tagjai, ákdfc — ha a KíSZ- szervezetről esik szó — mindig elismerik azt a támogatásit, me­lyet a kiszesöktől kapnak, és mely nélkül nem lenne teljes értékű ta­nító és nevelőmunkájuk. Sass Ervin f NEVEL. SZÓRAKOZTAT TANÍT, \ A NÉPÚJSÁG J MIT JÁTSZANAK A MOZIK? A test ördöge — francia — Gerard Philipe népszerű francia filmszínész első filmje a „Testi ördöge”. Nem kevésbé híres partnere: Micheliné Presle sem. (A filmet a békéscsabai Szabadság Mozi vetíti.) X Külvárosi legenda — magyar — Új magyar film. Kitűnő művészi alakítások és népszerű ops- rátöri munka jellemzi. (Bemutatja az orosházi Partizán Mozi.) Üzérkedők, sikkasztok ellen! — Beszélgetés Szeghalmon a törvény őreivel — vésztői egyén hosszú ideig kupec­ÍCISZ-munkával sem, Igazuk volt ’ A KISZ tagok valamennyien azt mondják, hogy helyesen cseleked­tek, — A KISZ önállóságét megbe­csüljük — mondja Jeges Sándor igazgató —, mert érezzük, tudjuk hogy munkájukkal a tanári kart is segítik és azt, hogy iskolánkban egyre növekedjen a tanulmányi e- redmóny. Igaz, hogy fő feladatuk a világnézeti, politikai és erkölcsi nevelés, de közvetlenül tanulmá­nyi kérdésekkel is igen sókat fog­lalkoznak, és én ezt helyesnek if tartom. Vita a szerelemről Erről is szó esik a gyulai gimná- máziumban és a közeljövőben Ben­őik Endre pszichológus tort elő­adást a szerelem problémáiról, — mert a KISZ kérdezz-feleiék ládá­jában ilyen kérdések gyűltek öss- sze a legnagyobb számban mosta­;: Ök, a törvényesség őrei vigyáz-* ■ nak személyi és közös tulajdo- ;; ltunkra, mint az állam képviselői, :! a bűnügyekben vádolnak és bünte- ;; test kérnek a törvény megsértőire. ; Sokrétű figyelmességet követelő í munka folyik a szeghalmii járás) | ügyészségen is Török Jánost, a já- ; rési ügyész helyettesét kérdeztük ! meg az ügyészség munkájáról. ;; —* Milyen minőségű általában a ; bűnügyek többsége? ; — Sajnos — ezt mondom, mert . igen fájó —, a legtöbb gondot a i korrupció, az üzérkedés, a közös - vagyonunk elleni vétitek okozzák. | Ebből falcad, hogy legfőbb tenni­* valónk: minden áron harcolni aa • üzérkedések, sikkasztások, korrup­ciók,. lopások ellen. Kisebb mérvű bűnügyek vannak még, mint a személyi tulajdon ellopása, ittas állapotban történő verekedések, és ami szintén gyakori: a féldecis- vezetés. Nagyon sok ember: kell vádolnunk a-zzal, hogy ittas álla­potban motorkerékpárra, vagy vo­lán mellé ül. A közlekedési szeren­csétlenségek 90 százaléka mögött mindig szesz folyik. —Milyen nagyobb bűnügy vari most intézés alatt? — Van egy nagyon érdekes ü- zérfcedő ügy. Nem is az ügy érde­kes, mert az olyan, mint a többi: bűnös — hanem az az érdekes, a- hogy megtudtuk. Bagó István kodofct, különböző árukkal, szinte országos szinten. Ugyanis üzérke­dett az egész országban. Persze „lebukott”, mint ahogy a többi is, és most tárgyalja a bíróság. (Az ügyről tudósítást közlünk — a szerk.) — Hogyan csípték fülön? —-Egy kisebb, de szintén Rupee* kodó személy, Trubó András ü- gyét tárgyalta a bíróság. Azt val- lotta, hogy semmi haszna nem volt az üzérkedésből. — Akkor mién) csinálta? — kérdezte tőle a bíró, Válaszképpen elmondta, hogy Ba­gó István noszogatta, aki közölte vele, hogy ez jó üzlet, ő már rég­óta csinálja, és nagy pénzeket tud zsebrevágni. Közöltem a rendőr­séggel a dolgot, ők vizsgálatot in­dítottak és kiderült, hogy valóban sok pénzt gyűjtött ossza,,., de a parasztok pénztárcájából. Ez valóban érdekes nyakoncs’• pés. Még arra adjon választ, tesz-s az ügyészség a bűnök megszűri tété* se érdekében valamit? — Az ügyészség feladata, hogy őrködjek a törvényesség felett, így természetesen kisebb a lehető­sége a megelőzésre, mert mi csata a már elkövetett törvénysértésben ügyködünk. A bírósági tárgyalá­son pedig már csak mint fél szere* petünk, az államot képviselve, vá-t dőljük a bűnöst. De! És itt elmon­dom, hogy egy-egy bűnügyben már aszerint vádolunk, hogy a ke-« vésbé terheltre elsősorban figyelt meztető büntetést kérünk. Persze, mi szigorúak vagyunk, mert félt­jük a nép vagyonát ®és nyugodt életét. Azonban a szigort is azért használjuk módszerünkben, hogy okuljanak mások, hogy minél ke­vesebb ember vétkezzék a törvé­nyesség ellen. Varga Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents